Petőfi Népe, 2005. október (60. évfolyam, 230-255. szám)
2005-10-05 / 233. szám
REKLÁMKIADVÁNYOK - DOBOZOK - CÍMKÉK Kecskemét, Végvár u. 71. - Tel.: 76/501-257 - E-mail: info@print2QOO.hu - uvnfliw.print2000.hu Ma Mórra megy a bíróság per Kaiser és Hajdú: „Semmi közünk nincs a vérengzéshez.” A legfontosabb kérdés megválaszolása, hogy ki ölt Mórott, a másodfokú eljárásban is szinte reménytelen. Az ügyészség első fokon elölről kezdené a tárgyalást. Szemén László ló tíz perc késéssel kezdődött tegnap reggel a Legfelsőbb Bíróság dísztermében Kaiser Ede és társai másodfokú pere. A Fővárosi ítélőtábla Tóth Éva bírónő vezette tanácsa előbb a továbbra is rendőri védelmet élvező harmadrendű vádlott, Kiglics Attila tárgyalóteremben való elhelyezkedését engedélyezte. A házi őrizetben, folyamatos rendőri védelemmel őrzött Kiglicset két golyóálló mellényes rendőr óvta végig a tárgyalási nap során. Hogy kitől, az nem derült ki, hiszen Kaiser Ede és Hajdú László megbilincselve, őrök kíséretében, vezetőpórázon érkezett. Ismeretes: Kaiser Ede és Hajdú László bűntársuknak, Kig- licsnek köszönheti, hogy a móri mészárlással egyáltalán összefüggésbe hozták őket. Kiglics vallomása jogászok szerint is nagyban befolyásolta az elsőfokú ítéletet. Cserébe a vádlott első fokon megúszta 3 év börtönnel, amit nem Mór, hanem egyéb rablásokban való részvétel miatt kapott. Ráadásul, ha le kell majd ülnie a büntetését, abból levonják a jelenleg otthon töltött napjait, egy házi őrizetes nap egy börtönnapnak megfelelő arányban. A többi vádlottnak ugyanezt kettő az egyben számítják majd be. Persze csak akkor, ha az ítélőtábla nem adja vissza első fokra az eljárást, mint ahogy azt a fellebviteli főügyészség indítványozta. Igaz, csak Hajdú esetében szeretnének új elsőfokú eljárást, mivel őt első fokon Varga Zoltán bíró „csak” 15 év fegyház- ra ítélte a Móron kívüli összes, egyébként Hajdú által is beismert bűncselekmény miatt. Mór ügyében azonban felmentette. A tárgyalás érthetően Kaiser Ede számára jelenti a legnaVálaszokra várva sok KÉRDÉSRE nincs válasz. Miért történt a vérengzés? Ha csak rablás volt, miért öltek meg mindenkit? Miért nem nyúltak az 50 milliót rejtő páncélteremhez? Egy rabló miért visz el aprópénzt is? (A 11 millióból 7 millió 356 ezer 481 forintot vitt el!) Miért lőtték szét a hírközpontot? Egy gyilkos hogyan lőhet le nyolc embert úgy, hogy azok három különböző helyiségben tartózkodnak, és egyikük sem védekezik? Kaiser és Hajdú elfogása után miért hagyták abba a hatóságok a többi verzió vizsgálatát? Kik öltek Móron? gyobb tétet. Őt Varga Zoltán bíró első fokon tényleges életfogy- tiglannal sújtotta, mivel bizonyítottnak látta, hogy 2002. május 9-én ő állt biztonsági őrként a móri bankfiók ajtajában. Tegnap Kiglics elhelyezkedése után beengedték a terembe a szép számú érdeklődőt és tudósítót is, majd bevezették Kaisert és Hajdút. Mindketten 2002. július 22-étől vannak előzetes letartóztatásban, de nem látszottak megtörtnek. Kiderült: Hajdú ragaszkodó típus, hiszen az első fokhoz hasonlóan szürke pulóverben és a kezében összetekert nejlonzacskóban lévő iratokkal jelent meg. Kaiser Ede arcán csak átfutott egy röpke mosoly, amikor meglátta a hallgatóságban egyik hölgy ismerősét, majd rezzenéstelen arccal ülte végig a tárgyalást. Tóth Éva bírónő a jegyzőkönyv számára rögzítette a rög- zítenivalókat, létszámellenőrzést tartott. Közben elmondta: értesítették a Móron megölt áldozatok hozzátartozóit is. Schmidt Ferencné (53) fiókvezető, Józsa Ildikó (37) ügyintéző, Baka Lajosné (43) ügyintéző, Hegyi Éva (27) helyettesítő pénztáros, Szép Csaba (56) biztonsági őr, Kiss Tibor (34) biztosítási ügynök, Szűcs Zoltán (32) és felesége, Szűcs Zoltánná (29) ügyfelek váltak az ismeretlenül maradt gyilkos áldozatává. Hozzátartozóik közül senki sem jött el tegnap az ítélőtáblára. Az egyik ügyvéd iratokat tanulmányozott a tényállás ismertetése alatt. ői.8.£ Az újság könyve A Petőfi Népe év végi olvasmányos, könnyed stílusú évkönyvében lehetőséget biztosítunk kedvezményes hirdetések elhelyezésére korlátozott terjedelemben. Bővebb információért hívja Tóthné Nagy Erzsébetet, a 76/518-236-os telefonon! A szavunkat adjuk Petőfi Népe ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY Az ÁIMTSZ Bács-Kiskun Megyei Intézete (6000 Kecskemét, Balaton u. 19., a továbbiakban árvereztető) a Kincstári Vagyoni Igazgatóság megbízásából a kincstári vagyonnal való gazdálkodásról szóló 58/2005. (IV. 4.) Korm. rendelet vonatkozó fejezetei alapján árverés keretében értékesíti a Magyar Állam tulajdonában és az árvereztető vagyonkezelésében lévő Baja, Szabadság út 28. I. em. 2. alatti, 457/A/2 hrsz.-on nyilvántartott, iroda megnevezésű ingatlant. Az árverési hirdetmény teljes szövege a Magyar Közlöny Hivatalos Értesítőjének 2005. október 5- én megjelenő 40. számában és a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (www.kvi.gov.hu) honlapján olvasható. Az árveréssel kapcsolatos felvilágosítás kérhető: Halasi Istvántól. Tel.: 76/516-253 vagy 30/95-33-663 Az árverés időpontja: 2005. október 25., 10 óra Az árverés helye: ÁNTSZ Bajai, Bácsalmási Intézete Baja, Kolozsvár u. 1.1. emelet 705658 CD Uj ISI CD oc Émm * miül OC 111 CD CD O Hl O UJ PROVIDENT 0 FINANCIAL A személyi hitelezés területén Nagy-Britanniában 125 éves múlttal rendelkező, piacvezető Provident Financial nemzetközileg is elismert számos országban sikeresen működő hálózata révén. A magyar pénzügyi piacon Társaságunk közel 5 éve van jelen, országosan 120 irodán keresztül szolgálva ki ügyfeleinket. Dinamikusan fejlődő Társaságunk bővülő csapatába ezúton keresünk munkatársat az alábbi pozícióba: ÜGYINTÉZŐ Kecskemét és környékére. Feladatok: Leendő munkatársunk segíti majd a fiókiroda dolgozói és a képviselők adminisztratív munkáját. Fő feladatai közé a pénzügyi elszámolás, a számítógépes adatfeldolgozás és a problémamegoldás fog tartozni. A társaság tevékenységéhez kapcsolódó dokumentumok, riportok, elemzések pontos, határidőre történő elkészítése, megfelelő iktatása és lefűzése is feladata tesz. Elvárások: • középfokú végzettség, • alapfokú angolnyelv-tudás, • tapasztalat adatok és számok feldolgozásában, • precíz, pontos, hibamentes adatkezelés, • nagy munkabírás, terhelhetőség, • gépírás. JELENTKEZES: Kérjük, hogy fényképes önéletrajzát és motivációs levelét a pozíció és a város megjelölésével 2005, október 12-ig küldje el postán (1092 Budapest, Köztelek u. 6.1, faxon [06-1-216-22001 vaav e-meilen Kaisert - és Hajdút is - láncon tartották az egész tárgyalási napon. Ez után az ügy előadó bírája, Gyürkés Tamás ismertette: mi történt az elsőfokú perben, és mi volt az ítélet, illetve az indoklás. Ma a bíróság. Mórra utazik, hogy helyszíni tárgyalást tartson. Kaiser és Hajdú jelezte, nem kívánnak részt venni a móri tárgyaláson, így őket védőik képviselik majd. AKKOR HÁT ISMÉT SZÜRETI Szedd migad akció a Kubal-Vincz Ktt.-iiél! Október 1-jétől minden Swifthez és Ignishez felnire szerelt téli gumit adunk ajéndékbal Új autók 0 Ft indulóval, már havi 19.537 Ft-tól* Végre megérkezett a nagyon vért Dízel Swift!!! Használtautó-beszámítás. THM: 4,2% * Ez az összeg az Alto esetében és/vagy csereautó beszámításával érvényes október végéig. <£|J71 IKJ Kecskemét, Talfája 8/a. (A itscc áruháztól 300 melerre, Budaoesl lelet KUBATVINCZ Telelőn: (78) 507-944 www suzukikubatvinc2.hu E-mail: kecskemel(a>su2uklkubawincz hu SZŐLŐFELVÁSÁRLÁS, 2005 Kiss és Társai Kft. 6224 Tabdi, Nagy Mihály dűlő 12. Tel./fax: 06-78/310-313 Sárfehér, Kövidinka, Mustfok Jubileum, Rajnai rizling, Vörös Olaszriziing, Kunleány, Chardonnay borszőlők borszőlő 14,1-15,0 34 Ft/kg 15,1-16,0 37 Ft/kg 40 Ft/kg 16,1-17,0 40 Ft/kg 44 Ft/kg 17,1-18,0 43 Ft/kg 47 Ft/kg 18,1 felett 46 Ft/kg 50 Ft/kg Fizetés: KÉSZPÉNZBEN EGY ÖSSZEGBEN, az árak a kompenzációs felárat tartalmazzák. Fokeltérés esetén fokonként +/- 3 Ft A szállítási költséghez a felvásárlási áron felül EGY FORINTTAL hozzájárulunk Az árak egészséges szőlő esetén érvényesek 2005. október 01-jétől. A beszállítást litemeztetni kell a szüret előtt telefonon, A 06-30/496-76-39 telefonszámon, vagy személyesen a cég telephelyén. Ml