Petőfi Népe, 2005. október (60. évfolyam, 230-255. szám)
2005-10-27 / 252. szám
2 PETŐFI NÉPE - 2005. OKTÓBER 27., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP - VÉLEMÉNYEK ■Mi Gyertyafényben villanó vámpírfogsor rákász judít Szülő legyen a talpán, aki el tudja magyarázni egy háromévesnek azt, amiről egy 40 éves kereskedő nem akar tudomást venni. Azt hittem, rosszul látok, amikor tavaly halot- * tak napján műanyag Drakula-fogsort kínált felénk egy árus a kecskeméti Köztemető főbejáratánál. Dermed- ten bámultam rá, amit sajnos érdeklődésnek vett. Vigyorogva megsuhogtatta a másik kezében lévő, hajlékony műanyag darabokat, és az egyik neonzölden felizzó pántot a babakocsiban figyelő gyerekem fejére próbálta tenni. Azóta sem értem, hogyan gondolta. Az emberek kimennek szeretteik sírjához gyertyát gyújtani, és a hangulat kedvéért feltesznek hozzá egy vámpírfogsort? Nem kell megvenni, és akkor jövőre nem lesznek ilyen portékák a temetőnél - hangzik erre ismerősöm válasza, aki már régen rájött, hogy a szabályok és a jó ízlés helyett érdemesebb az üzleti logikára apellálni. Ha nem éri meg ilyen vásári ócskaságokat árulni, akkor magától megoldódik a probléma, és halottak napjának csendes szertartásába nem üvölt bele az Amerikából importált Halloween harsány öröme. Legalább a temetőnél nem. Csakhogy szülő legyen a talpán, aki el tudja magyarázni egy háromévesnek azt, amiről egy 40 éves kereskedő nem akar tudomást venni. Tavaly a kisebbik rosszat választottam: foszfo- reszkáló fejdísz helyett gumicukrot. De ahogy az eladó kimondta, hogy a 10 deka édesség ára 300 forint, újra megvillanni láttam a vérszívó fogakat. A betegek kezet emelnek az orvosokra, nővérekre egészségügy Egyre gyakrabban fordul elő, hogy megfenyegetik, vagy bántalmazzák az egészség- ügyi dolgozókat. Ez bűn- cselekmény. Az orvosok, ápolónők azonban nem akarnak elégtételt. Húsz éve még ritkaságszámba ment, hogy egy kórházban bárki kezet emeljen az orvosra. Manapság már nem ritka. dr. zombor Gábor, a kecskeméti megyei kórház főigazgatója lapunknak elmondta: szakmai berkekben köztudott, hogy mára szinte mindennapossá vált ápolónőt lökdösik, megütik. Többnyire a beteg, de néha a hozzátartozó esik neki a gyógyítóknak. Az orvosok és az ápolónők közszolgálatot teljesítenek, ezért őket fenyegetni, vagy bántalmazni súlyost bűncselekmény. A főigazgató hangsúlyozta: a kórház megérti a beteg ember vagy az aggódó hozzátartozó lelkiállapotát, de a nézeteltéréseket agresszióval nem lehet elintézni. A kecskeméti intézmény és az ott dolgozók egyébként eddig soha nem tettek feljelentést. Most azonban ennek véget szeretnének vetni. A legközelebbi ilyen esetnél már biztosan a rendőrséghez fordulnak. Az orvosokat, ápolónőket meg kell védenie az intézménynek, még mielőtt a testi épségüket féltve hagyják el a pályát. ■ Takács RENAULT AUTÓKAT ALKOTUNK FORMONT AUTO KFT 6000 Kecskemét, Külső-Szegedi út 53 Tel.: (76) 503 700 - Fax: (76) 503 709 MINDENT BELEADTUNK! A Mcgane Limousine Azure limitált széria most niár 3 365 000 Ft os kezddáron igen magas felszereltséget kínál. Ilyen a manuális klíma, a CD-s rádió a kodfenyszóiók, az ABS és a vészfékfásegiiő rendszer, 6 légzsák Renault Kártya távirányítóval valamint a fedélzeti számítógép. Várjuk márkakereskedésünkben! mmjtruQlM Az a ftewsSí't írtáig .ifvcrtyes htCk/lŐO \<v> vcgy**-' 4 5-7 ó■ <*&<&>' $,?-9 3; «wwáBs*»». 3.3AS; tf 7-Í65 Már megjött az ellenszer bács-kiskun Nincs járványszerű megbetegedés a megyében Járvány nincs, viszont az influenza elleni védőoltások megérkeztek a megyébe. Az oltást a hatvan éven felülieknek és a krónikus betegségben szenvedőknek kiemelten javasolják. Minderről dr. takács ANIKÓ, a megyei ÁNTSZ osztályvezető főorvosa beszélt kiskunhalasi és bajai sajtótájékoztatóján. Influenza Az eddigi gyakorlathoz híven október közepén a megyében is megkezdte működését az influenza-figyelőszolgálat. Takács ^ Anikó, a Bács-Kiskun Megyei ÁNTSZ járványügyi osztályve- I zető főorvosa elmondta, a háziorvosoktól, az óvodákból és iskolákból érkező jelzések alapján a szolgálat eddig nem állapított meg járványszerű tömeges megbetegedéseket. A főorvos asszony elmondta, 68 ezer adag védőoltást érkezett a megyébe, ezek a rászorulók részére térítésmentesen igényelhetők a háziorvosoknál. - Kiemelten javasoljuk, hogy a hatvan éven felüliek, a cukorbetegek, a Az influenzával kapcsolatban manapság leginkább a madarakat pusztító vírusról hallunk. szív és érrendszeri, illetve légző- szervi megbetegedésben szenvedők éljenek ezzel a lehetőséggel - mondta a főorvos asszony, hozzátéve hogy idén először a baromfitelepeken dolgozók is felvehetik a vakcinát. A korábbi évek tapasztalatai szerint a megye által kapott oltóanyagok 80- 90 százalékát felhasználják. ■ PN-Információ A VÉDŐOLTÁST hazánkban állítják elő, mindig az éppen időszerű influenzavírusok elleni védekezés szempontjai szerint. Mivel a valódi nátha tünetei majdnem megegyeznek az egyéb vírusos, influenzaszerű felsőlégúti betegségek tüneteivel, a fertőzés elterjedését magunk is megakadályozhatjuk, ha betegen otthon maradunk. Egy-egy járvány általában 8-10 hét alatt zajlik le. Az inßuenzaszerü betegségekre jellemző a 38 fok feletti láz, fej- és izomfájdalmak, száraz köhögés, nyálka- és kötőhártyagyulladás. Ha meglesz a híd, munka is lesz? remény A Felső-Kiskunságban gazdaságélénkülést várnak A Felső-Kiskunságban és a Duna mellékén a megyei átlagnál nagyobb arányú a regisztrált munkanélküliek száma. Az új, vecsei Duna-híd megépülésétől igen sokat várnak a környéken, főleg munkahelyeket. Foglalkoztatás Négy szervezet hosszú távú gazdasági és foglalkoztatáspolitikai stratégia kimunkálásán dolgozik. A kistérségi társulás, a munkaügyi központ, a térség közösségi munkásait tömörítő egyesület és a Felső-Kiskunsági Gazdaságfejlesztő Alapítvány a helyi lakosság életminőségének javítása érdekében tervezi ösz- szefbgását. A projekt költségvetését - amely megközelíti a 40 millió forintot - az Európa-terv keretében, a regionális operatív programon keresztül az unió 80, míg a magyar kormány 20 százalékban támogatja. A pénzből képzések mellett, foglalkoztatási fórumokra, konferenciákra költenek majd. CSABA KÁROLYNÉ Szalkszentmártott: ■pT- - A 34 ezer I ** forintos tokit . kantnyugdímt '-- ilL mellé jó mar lenne valami keresetkiegészítés. Három éve, mint óvodai dajka vagyok regisztrált munkanélküli. De szívesen vállalnék olyan munkát is, amivel segíthetnék a megváltozott mun- kaképességűeken. PÁSZTOR TÍMEA Kunszent- miklós:- Ügyviteli asszisztens az eredeti szakmám. Két éve- a gyesem letelte óta - nem tudok elhelyezkedni. Azóta is csak folyamatosan képzem magam. Az alapfokú számítógép-kezelő tanfolyam után most manikűr-pedikűrös, műkörmös szakmára váltottam. Regisztrált munkanélküliek száma az aktív korú népesség százalékában (2005. szept. 20.) Apostag 79 5,69 Dunavecse £ 00 5,64 Kunadacs 123 fSfiÉfcj 10,87 Kunpeszér 55 fii 11.88 Kunszentmiklós 472 ■ mm 8,28 Szabadszállás 398 9,3 Szalkszentmárton 193 1 MÜLj- 9,98 Tass o> 00 8,45 Solt 301 6,45 Újsolt 3 mm 3.3 FORRÁS: MUNKAÜGYI KÖZPONT A hét elején volt egy fórum Kunadacson, ahová Mészáros Zsuzsanna, a gazdaságfejlesztő alapítvány elnöke, projektmenedzser az összefogásban részvevők képviselőit, a térség 10 településének elöljáróit hívta meg, hanem munkaadókat, érdek- képviseleti-, civil szervezeteket, felnőttképő intézményeket is. A tanácskozás a felnőttképzésről, a munkahelyteremtésről és a munka- vállalás feltételeiről szólt. Mint elhangzott, igen fontos volna, hogy a képzés és a munkaerőpiaci igények találkozzanak. Az új, vecsei Duna-híd megépülésétől igen sokat várnak a környéken, főleg munkahelyeket. ■ Pulai Sára Csomagok rászorulóknak kunbaja A határ menti településen a gyermekétkeztetési alapítványtól 50 csomagot kapnak a rászoruló gyermekek, illetve családjuk. A Karácsonyi Élelmiszerdoboz akció keretében 25 kilós élelmiszercsomagokat állítanak össze. Az ajándékot az ünnepek előtt néhány nappal kapják meg az érintettek. Adomány a határontúlra csátaua A Vöröskereszt adománygyűjtést szervezett az erdélyi Felsőboldogfalva árvízkárosultjai részére. Az összegyűlt 60 ezer forintot postán adták fel. Ezen kívül 35 ezer forint értékű tartós élelmiszer is összegyűlt. Ezt a bajai szervezeten keresztül juttatták el Erdélybe - mondta el lapunknak Földes Istvánná vöröskeresztes titkár. A Phoenix Mecano Kecskemét Kft. PMO-üzeme betanított szerelői munkakörbe keres munkatársakat- 3 műszakos munkarendbe- szalagrendszerben- Kecskemétről és környékéről Jelentkezni lehet Nagy Attilánál, a 75/515-564 telefonszámon, 8.00-12.00 óráig.