Petőfi Népe, 2005. október (60. évfolyam, 230-255. szám)
2005-10-01 / 230. szám
SZERKESZTETTE: KUBATOVICS TAMÁS TELEFONSZÁM: 06-79/426-371, 522-480 E-MAIL: tamas.kubatovics@petofinepe.hu PETŐFI NÉPE - 2005. OKTÓBER L, SZOMBAT BAJA. BÁCSALMÁS ÉS KÖRNYÉKE A régi az új igazgató, mert nem volt nem személyi ügyek Továbbra is Horváth László igazgatja Bereczki Máté Szakképző Iskolát. A bajai városatyák csütörtökön - második pályázat után - döntöttek az intézményvezető újbóli megbízásáról. Nyáron - az első pályázat elbírálásakor - patthelyzet alakult ki, hiszen az iskolát hosszú évek óta vezető Horváth Lászlónak egy etlen szavazat hiányzott újraválasztásához. De a másik pályázó, dr. Munczig Dénesné sem kapta meg a kinevezéshez szükséges szavazatmennyiséget, ő három vokssal maradt el a 14 vokstól. A sikertelen júliusi választás után az önkormányzat újabb pályázatot írt ki a posztra, annak elbírálásáig Horváth Lászlót bízta meg a Bereczki vezetésével. Tegnapelőtt ismét több városatya kiemelte, hogy két alkalmas jelölt közül kell választani. Ugyanakkor a döntés szükségességét is hangsúlyozták. Aztán a testület úgy határozott: nem rendelnek el titkos szavazást. Ezúttal sem volt nem szavazat, az igen és a tartózkodom gombokat nyomták meg a döntéshozók. Horváth Lászlónál 15-10, dr. Munczig Dénesnénél 13-12 arányban. ■ Kubatovics Tamás Mindenki üzletet remél Bácsalmás Több mint egy tucat „kívülálló” vett részt a keddi képviselő-testületi ülésen, amikor a húsbolt ügye került terítékre. Az üzlet fennmaradásáért korábban aláírásgyűjtést rendeztek a városban, az aláírások száma meghaladta az 1100-at. Bevezetőjében Zalántai Endre polgármester elmondta, hogy két lehetőség közül választhatnak a képviselők: tartós bérletbe adják vagy értékesítik az ingatlant. Azt viszont kiemelte - s ebben mindenki egyetértett -, hogy továbbra is szükség van húsboltra. A döntéshozók többsége az értékesítésre szavazott. Doszpod Antal, aki tíz éve üzemelteti a húsboltot, érdeklődésünkre elmondta: neki a tartós bérlet kedvezőbb lenne, de - reális ár esetén - az értékesítést is elfogadhatónak tartja. A vele kötött szerződést az év végéig meghosszabbították. Az üzletet eladásra kínálják, ám feltételként szabták, hogy az új tulajdonosnak húsféleségeket kell árulnia. ■Juhász Jenő Bíznak a közös Dunában kapcsolatok Sikeresnek értékelték a Duna menti városok és régiók II. európai konferenciáját az együttműködés kezdeményezői és házigazdái. Az újvidéki tanácskozáson nyolc ország tizenöt régiójának harmincöt városából közel 280-an vettek részt, köztük Bács-Kiskun megye és Baja képviseletében is. Az elfogadott zárónyilatkozatban a Dunát az európai integrációs folyamat jelképeként, a városok, régiók együttműködését serkentő útvonalként említik. A közös fejlődés alapjaiként a demokráciát, a toleranciát és a humanizmust sorolják fel. A dokumentum egyben a következő két esztendő kerettervét is tartalmazza és részletezi az együttműködéseket, közös rendezvényeket. Baját érinti az a létrehozandó virtuális főiskola, amelyben a bajai felsőoktatási intézménynek is szerepet szánnak. Két év múlva a bulgáriai Vidin ad otthont a konferenciának. Weintrager-tárlat az Újvárosban az baja-újvárosi ámk iskolagalériájában Weintrager Adolf festőművész tárlata tekinthető meg október 30-áig. Felvételünkön (balról jobbra) a tartalmas méltatást mondó Kovács Zita művészettörténész, a művész özvegye és a festőművész leánya látható. Papíron és Baján a Vadász-vázlatok civil szféra ígéretéhez híven három változatot készített Vadász György építész a Szentháromság téri foghíjtelekre építendő ház homlokzatáról. Jelenleg már a városházán vannak a rajzok. A szeptember 8-án megtartott egyeztetésen abban állapodtak meg az érintettek, hogy senki nem kívánja akadályozni a beruházás megkezdését. Az új terveket megismerve pedig a tervező, az építtető és a városképért aggódók rövid időn belül döntenek az elfogadható változatról. Kérdés, hogy ezek a vázlatok elnyerik-e a bajaiak tetszését. - Nem tudom, hogy milyen lehetőség van a véleménynyilvánításra. Még az sem tisztázott, mikorra kell választani a vázlatok közül. Jó lenne, ha minél többen állást foglalnának az új rajzokról - nyilatkozta Pethő Attila, az első terv megjelenése után kirobbanó, kétezer aláírást hozó lakossági tiltakozás vezetője. Négy és fél évtized az atyai példától a pingpongasztalig portré A bajai kórház urológiai osztálya országos jellegű konferenciát rendez a hét végén. Kettős jubileumot ünnepelnek meg a tudományos tanácskozással: 45 esztendeje ala kult meg az osztály, melynek kezdettől fogva orvosa, majd vezetője volt dr. Pataki László nyugalmazott osztályvezető főorvos. f & l ff I WrM m- Első és minden bizonnyal egyetlen munkahelyem a bajai kórház - mondja a főorvos, aki jelenleg is dolgozik. Egyetemistaként itt töltöttem nyári gyakorlataimat, majd a szigorlóévemet. Az orvosi hivatást választani nem volt kétséges számomra. Édesapám jó nevű belgyógyász volt Baján. Látva az ő áldozatos munkáját, hét gyermeke közül négyen léptünk az orvosi pályára.- Amikor a bajai urológiai osztály megalakult 1960 májusában, a kórház nőgyógyászati épületének földszintjén kapott helyet 24 ágy- gyal. Itt kezdtem dr. Mánál István főorvos mellett segédorvosként, majd végigjártam a ranglétrát. 1980-ban kaptam az osztályvezetői kinevezést. Büszke vagyok rá, hogy a jelenlegi osztályvezető főorvos, dr. Csőke István is az osztályról került ki.- Két dolgot érzek a tevékenységemben fontosnak. Sikerült jó munkatársakat az osztályra hívnom. Ugyanis az első időkben leginkább csak ketten voltunk. A műszerparkot pedig úgy alakítani, hogy a legkorszerűbb eljárásokat alkalmazhattuk: endoszkópos műtéteket, gépi kőzúzást, lézeres beavatkozásokat végezhetünk. Ezáltal lerövidítettük az ápolási időt, és elősegítettük a betegek gyorsabb gyógyulását.- Fiatalabb koromban aktívan sportoltam. Gerelyhajításban több középiskolai, főiskolai, sőt egy magyar bajnokságot is nyertem. Kicsit belekóstoltam a kosárlabdába is. Mellette a csapat sportorvosa voltam. Az utóbbi időben az asztali- teniszt művelem, és az öregfiúk vízilabda-mérkőzésein bíráskodom . ■ Gál Zoltán Baján született 1938. október 22-én, 1957-ben érettségizett a III. Béla Gimnáziumban. 1963-ban diplomázott a Budapesti Orvostudományi Egyetemen, 1968-ban urológiai szakvizsgát tett. 1980-ban lett osztályvezető főorvos. Két leánygyermeke az egészségügyben dolgozik. Három unokája van. Vízállás Mára 226, szerdára pedig 258 centiméteres vízállást mutat a vízügyi előrejelzés a Duna bajai szakaszán. Mohácsnál 251, illetve 271 centit várnak. Vízhőmérséklet: tegnap Bajánál 16,6, a mohácsi szakaszon 17,5 Celsius-fokot mértek. Labdarúgás Megyei serdülőbajnokság, Déli csoport, 6. forduló: Mélykút-Baja 1-5. Kelebia-Gara 5-1, Sükösd-Jánoshalma 3-2, Vaskút-Madaras 2-3, Nemes- nádudvar-Tompa 8-1, Szeremle- Érsekcsanád 4-4. A Nagyba- racska-Csátalja-Bácsalmás mérkőzés elmaradt. 1. Baja 6 646-4 18 2. Bácsalmás 6 5 * 1 41-2 15 3. Sükösd 6 5 1 27-12 15 4. Madaras 6 51 20-19 15 5. N.nádudvar 6 4 1 1 19-8 13 6. Jánoshalma 6 3 1 2 20-9 10 7. Gara 6 2 2 2 21-25 8 8. Vaskút 6 2 ■ 4 17-20 6 9. É.csanád 6 1 2 3 19-31 5 10. N.baracska 6 1 2 3 11-24 5 11. Szeremle 6 1 1 4 21-28 4 12. Mélykút 6 1 1 4 12-23 4 13. Kelebia 6 1 5 11-30 3 14. Tompa 6 *6 9-59 0 Streetball Ma 9 órakor kezdődik Baján az 5. szabadtéri központis kosárlabda-fesztivál. A helyszín továbbra is a streetball-fesztivált rendező Központi Óvoda és Általános Iskola udvara. Egy napon át rúgják a bőrt diákélet Pénteken reggel 9-től 24 órán át tartó focitornát tartanak a bajai középiskolások a jövő hét végén. Az utóbbi években hagyományossá vált rendezvényen hét helyi és egy szekszárdi iskola együttese, a szervezők, valamint a bajai tanárok gárdája koptatja az MNÁMK sportcsarnokának parkettáját. Délután rövid szünetet kapnak a csapatok, 4 óra környékén Sipos János közoktatási helyettes államtitkár és Széli Péter polgármester ünnepélyesen köszönti az addigra bizonyára többször leizzadó résztvevőket. Pár órával később, 21 órakor újabb labdamentes időszak következik, ekkor táncprodukciót láthatnak a nézők. KARATE Két bajai karatéka versenyez ezen a hétvégén Írországban. A Baja Wado Karate Dojo SE klubvezető-edzője, a 3 dános Major Tamás és testvére, a fekete öves 2 dános Nóra a nyílt nemzetközi ír wado-ryu karate bajnokságon vesz részt Carlow-ban. A bajai edző elutazás előtt elmondta: Nóra számára ez jó felkészülési verseny lesz az év végi országos bajnokságra, ő pedig az idei vb-7. helyezés után újabb jó eredményben reménykedik. HMIBMUl.'Mil.llllHH RÓVIDtSEN INDUL • Villanyszerelő • Szakács • Gipszkarton« • Asztalos • Gyógymasszór • Cserépkályhás • Szociális gondozó • Festő RÉSZLETFIZETÉSSEL • Boltvezető • Vendéglátós •Munkavédelmi techrikus • Kéz-, lábápoló •Mökörömépítő • Gyógyszertári asszisztens Molkt lés: Oktatási Ctitrin Baja, Szent Alid i. 23/6 Al 340 tt./fox: 79/322-629; 30/370-4165 m27 ÉLELMEZÉSVEZETŐ képzés indul október 08-án részletre 18 E Ft/lió vagy mimkaliel' mvglauó láuivtafeml Oktatási Centrum Baja, Szent Antal u. 23/B Al: 340 K Tel/fax: 79/322-629 Tel.: 30/370-4185 r Használt, ^ nagyon jóállapotban lévő GERINCHOFF ROTA DISC kukoricaadapter 6 soros, hidraulikusan összecsukható eladó. Irányár: 3 M 800 E Ft Tel.! 30/475-50-75 Hitelirodákat, értékbecslőket keresek Bács-Kiskun megye egész területére osztrák hitel értékesítéséhez. 30/273-8488. -ow| ZENEOVI indul Baján, október 4-én. 16.30 órakor az Ének-Zenei Általános Iskolában. __________79 421-351. A Ba jai Törr I. Lakás- és Garámzövetkrzct félvételt hirdet KÖNYVELŐI ÁLLÁSRA. Pályázat feltételei: mérlegképes könyvelői képesítés, szakmai gyakorlat, tárgyalási készség, önállóság az ügyintézésekben. A pályázatot 2UÜ5. október 15-ig kérjük benyújtani. A pályázathoz szükséges szakmai önéletrajz. A pályázat benyújtási helye a lakásszövetkezet irodája: 6500 Baja, Klapka u. Í5L ^ A pályázat eredményéről a pályázó g _______________értesitést kap. ______? El várásaink: Az Aktív Kft. pályázatot hirdet „Épületgépészeti, vaskohászati termékek nagy kereskedelmi ügyintéző” munkakörbe. • szakirányú végzettség, gyakorlat • kereskedelmi végzettség, gyakorlat • jó kommunikációs készség' • .,B” kát. jogosítvány • „C" típusú nyelvvizsga (angol, német vagy szerbhorvát nyelveken) Amit kínálunk: • versenyképes jövedelem • hosszú távú munka egy dinamikusan fejlődő cégnél • fiatal, lendületes csapát Apályázatokat kizárólag írásban, önéletrajzzal a következő címre kérjük: Aktív Kft.6344 Hajós. Kossuth it. 21. ;o,(