Petőfi Népe, 2005. október (60. évfolyam, 230-255. szám)

2005-10-15 / 242. szám

PROGRAMOK 4. oldal Heti interjú: Ittzés Tamás zenekarvezető Húszéves a Bohém Ragtime Jazz Band Az év jazzegyütteseként 2003- ban eMeRTon-díjjal elismert Bohém Ragtime Jazz Band idén ünnepli fennállásának hu­szadik évfordulóját. A Nem csak a húszéveseké a világ címmel meghirdetett születés- napi koncert ma este hét óra­kor lesz a kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központ­ban. A koncert egyben lemezbemutató is, hiszen a jubileumra megjelent ti­zedik Bohém-CD anyaga adja a re­pertoár gerincét. A nagy esemény kapcsán a zenekar vezetőjével, Ittzés Tamással beszélgettünk:- Húsz éve vezeti a Bohém Ragtime Jazz Band-et. Nem unalmas még?- Nem, itt nincs monotónia. A hétköznapok is változatosak, még ha fárasztóak is. Egyrészt a zené­szek a világon mindenütt egy kicsit bolondok (amelyik nem, az nem is jó zenész), másrészt egy-egy szám akár minden alkalommal más tud lenni. Arról nem is beszélve, hogy húsz év alatt az ezer fellépésünkön több mint háromszáz számot ját­szottunk. Az időnkénti tagcserék is mindig igazítottak egy kicsit a csa­pat fazonján, a hangzáson, a stílu­son. Eddig még minden változás termékenyítőleg hatott a munkára. Persze azért jó az állandóság, az összeszokott­ság; ez különö­sen hosszú tur­nén derül ki. Sok­szor a koncert si­kere is múlhat azon, hogy az adott időszakban jól jövünk-e ki egymással.- Hogy ün­nepük a jubile­umot?- Alapvetően egyszerűen, mert csak koncertet adunk és elkészítet­tük a jubileumi CD-nket. A koncer­ten egyébként a régi tagok többsége is fel­lép, mindenkit meghívtunk, de néhányan nem tudnak haza­jönni külföldről, így is leszünk huszonhatan a színpadon. Az előcsarnokban lesz egy kis ki­állítás és kiad­tunk ebből az alkalomból egy mű­sorfüzetet is, ami a koncert kap­csán ugyan, de nem ahhoz kapcso­lódva foglalja össze a húsz évet. Elég bohémosra sikerült, mi már jó­kat röhögtünk egymás történetein, reméljük, a közönség is veszi a la­pot.- Említene néhány emléke­zetes Bohém-történetet?- Nem lenne könnyű bármit is ki­emelni. Mint már mondtam, a zené­szekben (különösen a Bohémok­nál) mindig van egy adag bolond­ság, ennélfogva sztorikból kijutott bőven; ezeknek egy részén persze csak mi bennfentesek hahotázunk. Jó humora folytán mindenkinek volt több-kevesebb emlékezetes sztori­ja, de ezek elmeséléséhez meg kell teremteni a „Bohém-hangulatot”, nem olyan poénok ezek, mint a Mó­ricka-viccek, amiket akármikor el le­het mesélni és mindenki érti.- Ennyi szereplés mellett tudnak találkozni egyáltalán a családtagjaikkal?- Persze, bár néha azért „hazul­ról" szó éri a ház elejét. Mindenki­nek van más élete is, ezt tudjuk egy­másról, s figyelembe vesszük a pró­bák, utazások szervezésénél. Már én sem ugrálhatok annyira, tavaly megnősültem. Feleségem, Pusker Éva szintén hegedűtanár. Mindket­ten szenvedélyes túrázók vagyunk. Idén februárban hosszabb útra vál­lalkoztunk, megmásztuk a Kiliman­dzsárót. Na, ott sem ugráltam annyi­ra, de felvonszolódtam a csúcsra. Jó lenne többet mozogni, de a napi, szervezési feladatok sajnos mindig elsőbbséget élveznek. A legfonto­sabb pillanatnyilag a ma esti jubile­umi koncert. ..... Gá l Zita MOZI Kecskemét, Otthon mozi Október 15-16., 16.30 - MR. ÉS MRS. SMITH; 15-17., 19.00 - PALIND- ROMÁK; 17-én 16.30 - Középiskolás filmklub: TEMETETLEN HALOTT; 18-án 19.00 - PatyomKINO Filmklub: ÁLMO­DOZÓK; 20-21., 19.00 - SZEX, SZERE­LEM, OLASZOK; 21-én 14.00 - Csi- licsala-bérlet: ROBOTOK Baja, Uránia mozi Október 15-16., 16.15 és 18.00 - KI­CSI KOCSI: TELE A TANK!, 20.00 - A SZIGET; 17-19., 16.15 - KICSI KOCSI: TELE A TANK!, 18.00 - KÉSZ CIRKUSZ, 20.00 - A SZIGET Kalocsa, Otthon mozi Október 15-16., 18.00 és 20.00 - TÖK­ALSÓ: EURÓPAI TURNÉ; 20., 20.00 és 21-én 18.00 és 20.00 - CSONTDARÁLÓ Kiskunfélegyháza, Peti mozi Október 15-19., szombattól szerdá­ig, 17.00 és 18.45 - KICSI KOCSI - Tele a tank*KN; 15-19., szombattól szerdáig, 17.00 - A REMÉNY BAJNO- KA*16 (belépődíj nélkül); 15-19., szombattól szerdáig, 17.30 - TÖK ALSÓ 2. - Európai turné* 12; 15-19., szombattól szerdáig, 19.00 és 20.30 - A SZIGET* 16; 15-19., szombattól szerdáig, 19.30 és 21.15 - HÖL­GYEK LEVENDULÁBAN*KN "ETIműsor Kiskunhalas, Városi mozi Október 15-16., 20.00 - KÉSZ CIRKUSZI; 15-18., 18.00 - FANTASZTI­KUS NÉGYES; 17-19., 14.00 - MADA­GASZKÁR; 17-19., 20.00 - ONG BAK; 19., 18.00 - PALINDROMÁK; 20-21., 18.00 - KICSI KOCSI: TELE A TANK!, 20.00 - A SZIGET Soltvadkert, Városi mozi Október 15-én 19.00, valamint 16-án 17.00 és 19.00 - BATMAN: KEZDŐDIK; 17., délelőtt Ovimozi: MICIMACKÓ ÉS A ZELEFÁNT, 19.00 - SZEZON; 21, délelőtt MICIMACKÓ ÉS A ZELEFÁNT, bérletes ifjúsági előadás: A TEMETET­LEN HALOTT, 19.00 - ÉJSZAKAI JÁRAT Október 15-16, 19.00 - TÚSZDRÁMA; 20, 16.00 - A TEMETETLEN HALOTT; 21, 19.00 - VIASZTESTEK Lajosmlzsa, Városi mozi Október 15-16, 20.00 - VIASZTES­TEK; 21, 20.00 - LOPAKODÓ Október 15-16, 19.00 - SZAHARA Uszakécske, Arany János Művelődési Központ Október 15-16, 19.00 - LOPAKODÓ; 20-21, 19.00 - A TITKOK KULCSA .Grátisz AJÁNLÓ A KECSKEMÉTI PLANETÁRIUMBAN ma 15 órától az ifjabbak a ragyogó égbolttal is­merkedhetnek meg. A felnőtteket 16 órától várják, ekkor A Mars-roverek jelentik címmel hangzik el előadás - mindkét alkalommal Oppelt Józsefet hallhatják a résztvevők. Ingyen hitel lehetőség O Ft kezdő befizetés O Ft kezelési költség O Ft hitelbírálati díj 0% Kamat A Magyai Cetelem Bank Rt. a hitelbírálat jogát fenntartja. Előfordult már Önnel, hogy elégedetlen volt Vl:» tIá1«'«* újonnan vásárolt gumi- (.AltAMIl abroncsával? Erre is megoldást kinálunk. A részletekről érdeklődjön üzleteinkben. marso Gumiabroncsban a leg 175/65 RÍ 4 Nokián WR (T) 195/65 RÍ 5 w (Peugeot 206, Renault Clio, Opel Corsa. Ford Fiesta, Go,f Bora, Toyota Yaris, VW Polo, Renault Megane. Mercedes C, Fiat Brava) Peugeot 307, Skoda Octavia, Seat Toledo, Fiat Stilo) ra, Citroen Saxo) További akciós termékeinkről tájékozódjon szervizünkben. Az akció okt 31-ig, vagy a készlet erejéig érvényes! Ajánlatunkban szereplő árak az Áfa-t tartalmazzák. Marso Kft - Kecskemét, Izsáki u. 6.___Tel.: (76) 416*656 ■I «1A NAGY PALACSINTABULI Keressük a legfinomabb palacsinta készítőjét! 50.000 Ft értékű vásárlási utalványt nyerhet! Várjuk Kedves Előfizetőink jelentkezését a 2005. október 29-ei NAGY PALACSINTABULIN tartandó PALACSINTAÍZ-VERSENYRE. Előfizetőink közül a legfinomabb palacsinta készítőjét a PALACSINTAMESTER címmel tüntetjük ki. A PALACSINTAMESTER (a verseny győztesének) ajándéka egy 50.000 Ft értékű vásárlási utalvány. NEVEZESI FELTÉTELEK: Töltse ki adataival és ollózza ki a mellékelt jelentkezési szelvényt. 2005. október 20-áig küldje el címünkre: Petőfi Népe PALACSINTAÍZ-VERSENY, Kecskemét, Szabadság tér 1/A, vagy adja le ügyfélszolgálati irodáinkban. A jelentkezési szelvény beérkezése után munkatársunk telefonon felhívja ÖNT. Nevezni lehet; bármilyen ízesítésű és bármilyen formájú minimum 25 darab palacsintával. A kész palacsintákat 2005. október 29-én (szombaton), negyed 10-ig kell elhozni a verseny helyszínére: a kecskeméti Juniperus Panzió (Kecskemét, Kisfái 285.) konferenciatermébe. A beérkezett palacsinták közül a PALACSINTABULIN részt vevő olvasóink fogják eldönteni, hogy melyik a legfinomabb. A győztes lesz a PALACSINTAMESTER cím birtokosa, és díja az 50.000 Ft értékű vásárlási utalvány! Elő A SERPENYŐT. SÜTÉSRE FELI JELENTKEZESI SZELVÉNY A PALACSINTAÍZ-VERSENYRE IGEN, szeretnék jelentkezni a NAGY PALACSINTABULIJÁN (2005. október 29-én, szombaton, a keckeméti JUNIPERUS Panzióban) megrendezésre kerülő PALACSINTAÍZ-VERSENYRE! Név: Cím: 1 Értesítési telefon: Petőfi Népe előfizetői kódszám: ,VtÁLT FELNŐTTKÉPZÉSI INTf Tf\ & AUTÓSISKOLA Az apróhirdetési szaklap

Next

/
Oldalképek
Tartalom