Petőfi Népe, 2005. szeptember (60. évfolyam, 204-229. szám)
2005-09-28 / 227. szám
FOTÓK: AS RE KLÁMKIADVÁNYOK - DOBOZOK - CÍMKÉK Kecskemét, Végvár u. 71. - Tét: 76/501-257 - E-mail: info@print2000.hu www. pr in t2QQ Q- hu Vádjavaslat Farkas ellen drog A terjesztést nem tudták rábizonyítani a birkózóbajnokra A Rákoscsaba-Ótelepen talált ültetvény létrehozása a rendőrök szerint Farkasék több millió forintját emészthette fel. Bár várhatóan csak kábítószer termesztésével vádolják majd meg Farkas Pétert, így is kaphat akár tíz évet. Csakúgy, mint társai, testvére és a kertész. Szemán László Vádemelési javaslattal befejezte Farkas Péter (37) és társai ellen a nyomozást a BRFK Bűnügyi Főosztálya, tudtuk meg rendőrségi forrásból. Az iratokat hétfőn átküldte a rendőrség a X- XVII. kerületi ügyészségre. Az egykori olimpiai birkózóbajnok, öccse és kertészük ellen jelentős mennyiségű kábítószer termesztése miatt indítványoztak vádat emelni. A nyomozó hatóságnak a drogterjesztést nem sikerült bizonyítania, de a büntető törvénykönyv szerint így is öttől tíz évig terjedő szabadság- vesztés szabható ki Farkasékra. A BRFK kábítószer-bűnözés elleni osztályának nyomozói több hónapos operatív felderítés után tavaly októberben rohanták le a XVII. kerületi Vízforrás utca egyik családi házát. A Rákoscsaba-Ótelepen, a temető közelében található ház Farkas Péter nevén van, ám az anya a XV. kerületben lakik. A rendőrök a családi ház melléképületében szakszerűen telepített indiai kenderültetvényt, ötezer tő kábítószeralapanyagnak minősülő növényt találtak. A növények fele már virágzott, napokon belül le lehetett volna szüretelni. A rendőrök becslése szerint csak az ültetvény elszívórendszere, az előírt páratartalmat is biztosító klíma- berendezés és a világítás több millió forintba kerülhetett. Úgy tudjuk, hogy az ültetvényt végül a kiemelkedően magas villany- számla buktatta meg. A helyszínen elfogták Farkas öccsét, Károlyt (34) és N. Pált (49), akit a gyanú szerint a testvérpár bízott meg a növények ápolásával. Ott volt a házban a birkózóbajnok is, ám ő megszökött a rendőrség gyűrűjéből. Másfél óra múlva édesanyja lakásánál ismét bekerítették, de megint lelépett. Végül órák múlva Újpalotán, álcázott közúti ellenőrzésen sikerült elfogni őt. A három férfit letartóztatta a bíróság. Azt vallották, hogy a melléképületet bérbe adták egy vállalkozónak, arról nem tudtak, hogy a bérlő mire használja azt. Farkas Péter állította: megijedt a rendőröktől, azért menekült el a házból, ahova egyébként gyermekei kedvenceit, a nagy testű papagájokat ment megetetni. A nyomozók hónapokig hagyták gondolkodni az előzetesben a volt sportolót, aki idén márciusban módosította is első vallomását. Az új verzió szerint mégiscsak tudott a kenderültetvényről. Azt állította, az öccse öt nappal a rendőri rajtaütés előtt hívta ki a Vízforrás utcába, ahol meg is mutatta neki az ültetvényt. Farkas szerint Károly elmondta neki, hogy N. Pállal együtt megrendelésre termesztik a kendert, ám a megrendelő még 2004 szeptemberében közlekedési baleset áldozata lett. Megvitatták a helyzetet, majd végül úgy döntöttek, hogy a legjobb megoldás, ha megsemmisítik az ültetvényt és a berendezéseket. Farkas szerint vettek néhány eszközt a megsemmisítéshez, és éppen akkor akarták elvégezni a munkát, amikor a rendőrök rajtuk ütöttek. A nyomozók többek között vizsgálták azt is, hogy Farkas Péter és társai adtak-e el a saját termésből, ám végül nem találtak erre vonatkozó bizonyítékokat, így csak termesztés miatt indítványozták felelősségre vonásukat. Az sem bizonyosodott be, hogy a társaságnak bárminemű kapcsolata lett volna a szervezett bűnözéssel. Segalt is puhítják, hetekig hagyják gondolkodni A VALÓVILÁG3 egykori sztárját, Segalt is puhítják a rendőrök, hetek óta hagyják gondolkodni az előzetesben. Egyébként is várják a holland hatóságok válaszát az üggyel kapcsolatban. Segalt, azaz Cz. Tamást június 18-án kapták el egy budapesti parkolóban, éppen Hollandiából érkezett haza egy kölcsönkapott autón. az autó pótkerekében félkilónyi kokaint és ötvenezer darab ecstasy tablettát találtak a rendőrök. Segal bár magát drogfogyasztónak mondta, de az autóban talált szerről tudni sem akar. Azt állítja, hogy Hollandiában táncosnőket keresett megnyitni szándékozott budapesti szórakozóhelyére. SZOLGÁLTATÁS CSALÁDI ház tervezése, kivitelezése. Kovács és Társa Bt. Telefon/fax: 76/505-953, 30/348-2356-------------------------------------•677882EG YEDI méretű zuhanykabinok, kádkabinok, ipari WC-válaszfalak, térelválasztók gyártása. Ingyenes felmérés. Érdeklődni lehet: 20/454- 4552.-------------------------------------*595798' PA LATETŐK bontás nélküli felújítása: 30/95-62-134..679332. REDŐNY-SZÚNYOGHÁLÓ-ROLETTA-RELUXA garanciával gyártótól. 76/475-485, 30/4825- 755-------------------------------------*675580* SZ ŐLŐSZÁLLÍTÁST vállalok! Érdeklődni: 30/316-0754.---------------------------------,---*677084* TÁ RSKERESÉS MIELŐTT még feladnád, hívd a Cronost! Érdeklődni: Kecskemét 30/259-4334, Baja 20/455-0678, Kunszentmiklós 70/576- 7800.-------------------------------------*677224* 10 0 q egészséges Lakhegyi X. 01. szedéssel eladó: 50 Ft/kg, Barkas lejárt műszakival utánfutóra értékegyeztetéssel cserélhető v. eladó, 3 db raklapon 10 hl-es műa. tartály eladó. Érdeklődni lehet a 30/92-59-614-es telefonszámon.----------------------—---------- *679170*-----------------------*------------------_________GARÁZS_________ HU NYADIVÁROSI mélygarázsban 12 m2-es garázs eladó: 1,3 M Ft. Érdeklődni: 30/9438- 976.---------------‘----------.---------,*679286* ME ZŐGAZDASÁG ® Fejőgép eladó. Érdeklődni lehet: 20/356- 3473. EGÉR*, PATKÁNYIRTÓK ELEKTROMOS EGERRIASZTOK most kedvező áron! | Agroker Mezőgazdasági Áruház Kecskemét Halasi út 29.76/516-161. 25 ÉVES lány Kecskeméten ismerkedne. Tel.: 06-30/356-8077---------------------:---------------*677401* 37 ÉVES csinos tanárnő keres 35-50 év közötti férfit, komoly kapcsolatra. Érdeklődni: 30/677-5487-------------------------------------*677864* 48 ÉVES férfi, 165/65 társat keres. Tel.: 30/236-59-75-------------------------------------*€79234* UT AZÁS ÜDÜLJÖN Harkányban a Mandula Apartmanházban! Igényes szálláshely az önállóságot kedvelőknek. Szept. 30-tól 3 napos borfesztivál Villányban (10 km) Tel.: 70/381- 1333-------------------------------------*677129* VE GYES AKÁC tűzifa vágott, ingyenes kiszállítással 1500 Ft/q eladó. Érdeklődni lehet: 70/2966- 454.-------------------------------.------*679181* MOZGÁSSÉRÜLTEKNEK 3 kerekű összec- sukhatós, elektromos kerékpár eladó. 06- 20/488-2262-------------------------------------*679326* VÉ GKIÁRUSÍTÁS A HOLLAND SZŐNYEGÁRUHÁZBAN! Minden maradék féláron! Tekintse meg választékunkat! Kecskemét, Ceglédi út 99. Tel.: 76/412-599-----------------------------------*677746* * J Ó minőségű körbálás lucerna- és fűszéna eladó. Ár: 2500,1500 Ft/db Érd.: 20/2046- 095. 3c.---:--------------:---------------*675543* KU KORICA (kombájntiszta) szárítva eladó. Érdeklődni lehet a 20/9415-540-es telefonszámon.-------------------------------------*679222* SZ ŐLŐTELEPÍTŐK! Gyökeres szőlővesszők telepítéshez, pótláshoz őszre, tavaszra nagy vál- sztékban megrendelhetők! Érdeklődni: 30/300-7733 •677730* «Traktorról működtethető 3 ventilátoros hagymapucoló gép válogatóasztallal eladó. 30/290-1467.------—-----------------------------*679198* 10 Q Ezerjó és mézes fehér borszőlő: 20 Ft/kg, szedd magad mozg., kukorica, árpa 2 kh földön, családi ház, mangalicakocák eladók. Szakmár, Szent István u. 35. Érdeklődni lehet a 78/475-452; 30/508-82-22-es telefonszámon.-----------—------------------------*679293* 60 0 l-es tejhűtő és tanya legelővel eladó. Érdeklődni lehet a 20/4836-724-es telefonszámon.------, " '••• •—1-----—-—-——----*677466* RU HÁZAT GUMI nélküli, gyógy- és izzadsággátlós zokni kapható. Harisnyaszakűzlet Kecskemét, Kéttemplom köz 10.-------------------------------------*675728* PÁ LYÁZATI FELHÍVÁS A Kincstári Vagyoni Igazgatóság (1054 Budapest, Zoltán u. ló.) megbízásából (továbbiakban KV1) a Honvédelmi Minisztérium (1055 Budapest, Balaton u. 7-11.), mint az ingatlan vagyonkezelője (továbbiakban Kiíró) a Nemzeti Ingatlanfejlesztő és Lakásberuházó Részvénytársaság, mint a NemzeÜ Lakásberuházó és Ingatlanfejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság jogutódja közreműködésével (1131 Budapest. Faludi ti. 3.) a kincstári vagyonnal való gazdálkodásról szóló 58/2005. (IV. 4.) Kormányrendelet (továbbiakban Kormányrendelet) vonatkozó fejezetei alapján nyilvános pályázat keretében értékesíti a Magyar Állam tulajdonában és a Kiíró vagyonkezelésében lévő, a kiskőrösi ingatían-nyilvántartásban 0314 hrsz, alatt felvett, „kivett telephely és út’ megnevezésű, természetben 6200 Kiskőrös, Petőfi u. 118. sz. alatt található, 102316 nr alapterületű külterületi felépítményes Ingatlant. Ajánlati biztosíték: 2.000.000 Ft, azaz Kettőmillió forint A vételárat magyar forintban (HUF) keli megfizetni. A közhiteles pályázati felhívás megjelenésének helye, időpontja: Magyar Közlöny Hivatalos Értesítője „Kincstári Vagyoni Értesítő, c. rovat, 2005. szeptember 28. A pályázatok beadásának módja: A vételre vonatkozó pályázati ajánlatokat a Nemzeti Ingatlanfejlesztő és Lakásberuházó Részvénytársaság 1131 Budapest, Faludi u. 3. szám alatti székhelyére (Tel.: +364-452-57-00, fax: +36-1-452-5702) kelt benyújtani egy zárt, cégjelzés nélküli borítékban, „Kiskőrös” jelige feltüntetésével, 3 példányban (1 eredeti és 2 másolati példány), magyar nyelven. Ajánlattételi határidő: 2005. november 7.12.00 óra A pályázati ajánlatok felbontása az ajánlattételi határidő lejártának napján 13.00 órától történik a Nemzeti Ingatlanfejlesztő és Lakásberuházó Részvénytársaság székhelyén közjegyző jelenlétében. • 12596»* A Lelki Elsősegély Telefonszolgálat (LET) 06-80/50-55-11* szerda, péntek, szombat este 6 órától másnap reggel 6 óráig hívható. * A MATÁV által támogatott ingyenesen hívható számj Máróiholnapra- expressz aprohifdeté&ek Ha 14 óráig feladja hirdetését, a másnapi lapban az utolsó oldalon olvassák. Pályázati felhívás A Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanácsának Igazgató választmánya pályázatot hirdet a hegyközsági tanács titkári állásának öetöltésere 2006 január 1-től. A munkakört főállásban alkalmazotti Jogviszonyban kell ellátni A titkár leiadata: a jogszabályokban, a hegyközségi tanács szabályzatában meghatározott teendők ellátása Pályázati feltételek: szakirányú egyetemi diploma, felhasználói szintű számítógépes ismeret, 5 év szakmai gyakorlat, saját gépkocsi használat Az elbírálásnál előnyt jelent: a szaki rányú végzettség hez Kapcsolódó második diploma, hegyközségi szervezetben szerzett több éves gyakorlat. Fizetés: közalkalmazotti bértábla szerint. A pályázatnak tartalmaznia kell az eddigi szakmai tevékenység rövid leírását és a feladatellátásával kapcsolatos elképzeléseit, javaslatait. A pályázatot 2005 október 15-ig írásban keíl benyújtani a Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanácsa Kecskemét, Urihegy 5/a címre 703220 ___________Igazgató választmány SZ ŐLŐFELVÁSÁRLÁS, 2005 Kiss és Társai Kft. 6224 Tabdi, Nagy Mihály dűlő 12. Tel./fax: 06-78/310-313 Sárfehér, Kövidinka, Mustfok Jubileum, Rajnai Rizling, Vörös Olaszrizling, Chardonay borszőlő 15,1-16,0 33 Ft/kg 39 Ft/kg 16,1-17,0 36 Ft/kg 43 Ft/kg 17,1-18,0 39 Ft/kg 46 Ft/kg 18,1 felett 42 Ft/kg 49 Ft/kg Fizetés készpénzben egyösszegben, az árak a kompenzációs felárat tartalmazzák. Fokeltérés esetén fokonként +,-3 Ft A szállítási költséghez a felvásárlási áron felül egy forinttal hozzájárulunk. Az árak egészséges szőlő esetén érvényesek. A beszállítást ütemeztetni kell 5 nappal a szüret előtt telefonon, a 06-30/496-76-39 telefonszámon, vagy személyesen a cég telephelyén. Felvételre keresünk: A kecskeméti Kaiser's Szupermarketünkbe • ELADÓ- PÉNZTÁROSOKAT, (kereskedelmi végzettség és gyakorlat előny) Jelentkezni személyesen az üzletvezetőnél tehet. 6000 Kecskemét, Nagykőrösi u. 2. Tel.: 78/506-380 Multinacionális vállalat megbízásából keresünk Kecskeméten hostesseket hosszú távú munkára, kiemelkedő kereseti lehetőséggel. Jelentkezés: Hazay-Decker Marketing Kft. 06-70-312-0895. Oj® bydlmii A budmil Rt. Kecskeméten, a Malom Centerben lévő üzletébe keres azonnali belépéssel talpraesett, vezetői és szakmai tapasztalattal. kereskedelmi (üzletvezetői) végzettséggel, jó számítógépes ismeretekkel rendelkező, rugalmas és dívatorientált üzletvezetőt és üzletvezető- helyettest. Ha kedvet érez egy fiatal csapat irányításához, küldje el részletes, fényképes szakmai önéletrajzát. Nem dohányzunk! Jelige „Üzletvezető”, vagy „Üzletvezető-helyettes” budmil Rt, 1033 Budapest, Szőlőkért köz 6., e-mail: budmil@budmil.hu, web: www.budmil.hu