Petőfi Népe, 2005. szeptember (60. évfolyam, 204-229. szám)

2005-09-21 / 221. szám

PETŐFI NÉPE - 2005. SZEPTEMBER 21, SZERDA 3 MEGYEI KORKÉP A DUNA-TISZA KÖZE A-TOL Z-IG Baja A Belvárosi orgonaesték so­rozat következő hangversenye ok­tóber 2-án, vasárnap 19 órakor lesz a zene világnapja alkalmából. Debrecenből érkeznek az est köz­reműködői: Karasszon Dezső or­gona művés z, a debreceni egye­tem orgonatanszék-vezetője, Suszter Ágnes fuvolaművész és Karasszon Dénes gordonkamű­vész. A belvárosi templomban tar­tandó hangversenyre díjtalan a belépés. BátmonOStor Eltört a bokája an­nak a férfinek, akit vasárnapra vir­radó éjjel vertek meg a faluban. Az esetet a bajai kórházból jelentették a városi kapitányságon, miután el­látták a bátaszéki sértettet. A bal­eseti sebészeten jelentkező férfi el­mondta: egy általa ismeretlen sze­mély belekötött a bátmonostori Oá­zis kocsmában, és megverte őt. Mivel sérülése nyolc napon túl gyógyul, súlyosnak minősül. Izsák Templombúcsú és termény­hálaadás lesz október 2-án, vasár­nap a kisvárosban. Az ünnepi szentmise 10 órakor kezdődik CzeglédiZsolt házfőnök közremű­ködésével. A felajánlott terménye­ket idén is a kecskeméti Piarista Gimnázium kollégiumának adják oda. Kecskemét Az eddigi három he­lyett kétévenként Szeretne rajz­filmfesztivált rendezni a kecske­méti animációs stúdió. A rendez­vény húszéves múltra tekint visz- sza, idén 30 országból 500 szak­mabeli jött el a hírős városba. A filmvetítéseken több ezren vettek részt - köszönhetően a közönség- csáltígátÖVétítéslrpi'b£támnak, va­lamint a helyi, az országos és a külföldi sajtó híradásainak. Az ön- kormányzat kulturális és turiszti­kai bizottsága hétfői ülésén támo­gatta a stúdió kérését, így a jövő héten arról szavaznak a képvise­lők, hogy kössön-e a város hat év­re szóló, három fesztivál megren­dezésére vonatkozó együttműkö­dési megállapodást a Magyar Ani­máció Háza Közalapítvánnyal. Fia a városatyák jóváhagyják, úgy az önkormányzat 2006-tól hat esz­tendőn át évi 10 millió forintot fo­lyósít a stúdiónak. Kecskemét Leégett egy 150 négy­zetméteres, használaton kívül álló faépület tegnapra virradó éjjel a Csabay Géza körúton, a volt minigolfpálya területén. Tizennégy tűzoltó vonult három járművel a helyszínre, de mire sikerült elfojta­niuk a lángokat, az épület teljesen használhatatlanná vált. A kárt nyolcmillió forintra becsülik. A szakemberek vizsgálják, hogy mi lehetett a tűz oka. Kiskunfélegyháza Egy képviselői felvetésre ingyenes lesz holnap a helyi tömegközlekedés a város­ban. Az apropó az európai autó­mentes nap. Kiskunfélegyháza Mindennap népszerű együttesek és énekesek lesznek a vendégei a péntektől vasárnapig tartó, első kiskunfél­egyházi lakótelepi fesztiválnak. A rendezvénynek, amit Kapus Krisz­tián önkormányzati képviselő szer­vez, a Petőfi-lakótelep ad otthont. Lajosmizse Több utca megújul a közeljövőben a városban. Hogy melyik cég kapja a megbízást a Bajcsy, a Mikszáth, a Nyíri és az Erkel Ferenc utca rendbetételére, erről is döntés születik a mai kép­viselő-testületi ülésen. Emellett napirendre kerül a város közrend­je és közbiztonsági helyzete, ami­ről Tarnóczy László őrnagy, a rendőrőrs parancsnoka számol be. A képviselők véleményezik Kecskemét és térsége területfej­lesztési stratégiai programját, s megtárgyalnak riéhány rendeletet is, például az egyes szociális ellá­tásokról és az idegenforgalmi adó­ról szólót. Tiszakécske a Tisza-parti kisváros is csatlakozik az európai autó­mentes naphoz. Holnap ideiglene­sen lezárják a Béke utcának a Szolnoki úttól az Erkel fasorig ter­jedő szakaszát. Ezen a napon csak gyalog vagy kerékpárral lehet ezen az útszakaszon közlekedni. Bácsalmás Vasárnap, a búcsú napján több százan keresték fel a városi sportcsarnokban megrendezett országos díszmadár-kiállítást. A sereg­szemlére hazánk minden területéről érkeztek tenyésztők. A zsűrizés után 32 serleg, 8 vándorserleg és 17 oklevél került a kiállítók birtokába. KÖZÉLETI HÍR Az időjárás hátráltatja a forgatást SZABÓ ISTVÁN Oscar-díjas film­rendező stábja gyülekezett hét­főn kora délután a kecskeméti Kéttemplom közben. A buda­pesti repülőtér meteorológiai szolgálatának információira alapozva este 6-kor Koltoi Lajos operatőr előkészült a felvétel­hez, Csányi Sándor színművész pedig öltözött és sminkelt, hogy amikor eláll az eső és az alko­nyati fények éppen jók lesznek, megkezdődhessen a forgatás. Koltai Lajos előkészült a for­gatásra. A Rokonok című film 41. for­gatási napja azonban nem ho­zott szerencsét a stábnak. Hiá­ba ígérték az időjósok, hogy ki­tisztul az ég, a filmesek egyen- esőkabátjukban áztak egész délután. Ennek ellenére az utol­só pillantig reménykedtek, hogy mégis lesz felvétel. Öt óra után megérkezett Szabó István és Koltai Lajos, Oscar-díjra je­lölt operatőr. Hatalmas eser­nyők alatt a stáb kipakolta a lámpákat, és próbafelvételeket készítettek. Hiába: a meteoroló­gusok tévedtek. A világhírű ma­gyar rendező szokásos szelídsé­gével fogadta a fejleményt. Gyors egyeztetések után úgy döntött: még a héten visszatér­nek Kecskemétre. Szabó István 14 év után készít újra magyar filmet, amelyben ezúttal tényleg minden magyar: a film alapjául szolgáló regény, a szereplők, a helyszínek és fő­ként a téma, vagyis a mindent behálózó korrupció. Bár a jelen politikai helyzet csábít az aktua­lizálásra, Szabó István - egy ko­rábbi nyilatkozata szerint - sze­retne hű lenni Móricz Zsigmond zseniális regényéhez. A forgatás egyébként a vége felé tart. Öt forgatási nap van hátra, a film bemutatója várha­tóan a jövő évi filmszemlén lesz. A főbb szerepekben Eper­jes Károlyt, Tóth Ildikót, Kállai Ferencet, Csányi Sándort, vala­mint Jiry Menzelt láthatjuk. így Oscar-díjas epizódszereplője is lesz a filmnek. Igaz, Menzel rendezőként kapta Oscarját. ■ Rákász Judit Szabó István szokásos szelídségével fogadta, hogy a 41. napon elma­rad a forgatás. Szabó István filmjeivel eddigi pályafutása során több mint 70 nemzetközi díjat nyert, számos alkalommal jelölték a legna­gyobb filmfesztiválok fődíjára. Mephisto (1981) - Oscar-díj • Bizalom (1979), Redl ezredes (1984), Hanussen (1988) - Oscar-jelölés • Redl ezredes, Napfény íze (2000) - Arany Glóbusz-jelölés • Bizalom, Édes Emma, drága Böbe (1991) - Ezüst Medve (Berlin) Tárgyalás lakodalmi sátorban? jogállam Szaporodnak a furcsaságok az igazságszolgáltatásban Az idén rohamosan nőtt a beérkező ügyek száma a Bács-Kiskun megyei bíró­ságokon.- A megye déli részéről tömege­sen indultak olyan perek, ame­lyekben a közeli antennák által okozott értékcsökkenés miatt igényelnek kártérítést az ingat­lanok tulajdonosai - mondta tegnap dr. Bodóczky Lász­ló, a megyei bí­róság elnöke. Ezek az igények ugyan nagy­részt elévültek, de más, nagy számú egyéb ügy mellett jelen­tős munkaterhét rónak a bírák­ra. Dr. Bodóczky sajtótájékozta­tón számolt be arról, hogy noha a múlt években rendre több ügyet fejeztek be, mint ahány ér­kezett, s ezzel jelentősen csök­kentették a kilencvenes években felhalmozódott hátralékot, az idei első félév ismét a furcsasá­gok ideje a megye bíróságain. Az Országos Igazságszolgálta­tási Tanács értékelése alapján a 2004-es esztendő az eddigi leg­jobb volt Bács-Kiskun bíróságai­nak történetében. A Strasbourg szempontjából is kínos, öt éven túli ügyekből különösen sokat fejeztek be, így ezek száma 47- ről 19-re csökkent. Ám idén oly mértékű az ügyek érkezésének növekedése, hogy meghaladja a jelenlegi bírósági kapacitást. Az élet olyan furcsaságokat produkál, amelyekből tömeges pereskedés lehet. Mintegy 600 munkaügyi pert indított például a belügyi és rendvédelmi dolgo­zók szakszervezete a Kiskunha­lasi Határőr Igazgatóság elma­radt bérpótlékainak kifizetésé­ért. S bár várható, hogy ezeket a próbaperek sikere és a megin­dult kifizetések nyomán vissza­vonják, így is le kell őket zárni. Egyéb extrémitások is előfordul­nak. Kiskőrösön például 92 vád­lott van egy tömeges rendszám­tábla-hamisítási ügyben. Lako­dalmasoktól kell majd az ügyvé­dek számára asztalokat bérelni, hogy a tárgyalást valahol meg le­hessen tartani. ■ Bálái F. István SZŐLŐFELVÁSÁRLÁS! Domro Borgazdaság Kft. Tabdi, Bucka dűlő 202. Tel./fax: 78/510-358 Mustfok Fehérborszőlő 15.1- 16,0 31 Ft/kg 16.1- 17,0 34 Ft/kg 17.1- 18,0 37 Ft/kg 18,1 felett 40 Ft/kg Kékszőlő esetén: 50% beszállításkor, 50% 2005. December Beszállítás ütemeztetése a fenti telefonszámon. Vörös borszőlő 36 Ft/kg 43 Ft/kg 46 Ft/kg Nyilatkozat Ezúton tisztelettel tájékoztatom Kecskemét város közvéleményét, hogy a Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztályának vezetői állásából való távozásom nincs összefüggésben az önkormányzat költségvetési helyzetével. A Polgármesteri Hivatalban fennálló munkaviszonyomat áthelyezéssel szüntettem meg, döntésem meghozatalában kizárólag személyes szempontok vezéreltek. Kecskemét, 2005, szeptember 16. Balogné Lehoczki Éva • Lezsdk Sándor országgyűlési képviselő holnap délután háromtól négyig fogadóórát tart Fülöpjakabon, a polgármesteri hivatalban. • Bayer Zsolt író, publicista lesz a vendége a Bácskai Polgári Sza­lon holnapi rendezvényének. A 18 órakor kezdődő találkozónak a bajai művelődési központ Árpád téri épülete ad otthont. A Személy-, Vagy önvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara Bács-Kiskun Megyei Szervezete és a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság 2005. szeptember 22-én (csütörtök) Kecskemét. Rákóczi út 2. sz. (TIT székháza) „Biztonság” 2005 elnevezéssel személy- és vagy önvédelmi konferenciát és szakkiállítást rendez, melyre minden érdeklődőt várunk. Gyógykezelés Cserkeszőlőn Várja önt az egész évben folyamatosan nyitva tartó Cserkeszölő tlyógy- és Strandfürdő. Négy fedett medence, különböző hőfokkal, 34-38 Cel­sius fokos gyógyvízzel. A gyógyulni, pihenni vágyókat új gyógyászati centrum várja. Az ország bármely részéről érkező vendég a háziorvo­sától kérhet beutalót a fürdőbe, ahol a reumatológusok a megfelelő te­rápiás kezelést írják fel, a gyógyulni vágyónak. Évenként két alkalom­mal 15 napos kúrát vehet, igénybe bárki, melyeket az egészségpénztá­rak finanszíroznak. Használja ki ön is ezt a kedvező lehetőséget. Cserkeszőlő Gyógy- és Strandfürdő. Nyitva: 7-18 óráig. Tel./Fax: 56/568-465, www.cserkeszolo.hu FOTÓ: RÁKÁSZ JUDIT

Next

/
Oldalképek
Tartalom