Petőfi Népe, 2005. szeptember (60. évfolyam, 204-229. szám)
2005-09-14 / 215. szám
PETŐFI NÉPE - 2005. SZEPTEMBER 14„ SZERDA SZERKESZTETTE: GÉCZY ZSOLT TELEFONSZÁM: 06-79/426-371, 522-480 E-MAIL: zsolt.geczy@petofinepe.hu BAJA. BÁCSALMÁS ÉS KÖRNYÉKE Leküzdhető akadály a határ Duna A fekete gólyától az eurorégiós összefogásig minden szóba került A Duna-Dráva-Száva együttműködés utak, regionális repterek, kikötők építését, ipari parkok és vállalkozási övezetek kialakítását szorgalmazza. Dunaszekcső Második alkalommal tárgyaltak a szövetségesek. Egységes marketing kialakítására törekszenek. Szerepel a programban üzleti, vallási, kirándulóturizmus. A Baranyai Emberekért Szövetség, a Dunaszekcsőért Alapítvány, a Dunaszekcsői Vendégvárók Egyesülete a jó öta nemzeti Fejlesztési Tervben, a Balaton és a Tisza-tó mellett, végre a Duna is megjelent önálló fejlesztési térségként. Ez továbblépési lehetőség az Alsó- Duna-völgyi kistérségeknek, melyek fejlesztéséta dél-alföldi és a dél-dunántúli regionális tanács egyaránt támogatja. letek megvalósítását segíti. Kapott támogatást az uniótól a gyógynövényprogram, a gyűjtéstől az értékesítésig és a kerékpárutak építése. Széli Péter, Baja polgármestere a szombati tanácskozáson elmondta, megalakult az Alsó- Duna-völgyi Fejlesztési Tanács, amely Dunaföldvár, Paks, Szek- szárd, Mohács, Kalocsa és a kistérségek együttes fejlesztését célozza. A helyi civil szervezetek a Duna mellett élő emberek tehetségét és programjait teszik hozzá a nagy projektekhez. Tolna megyét a tanácskozáson Viliminé Kápolnás Mária, a Bétáért Egyesület elnöke képvi- , selte. A múzeumok, az ipari 1 műemlékek már ma is vonzerőt J jelentenek. Most a legfontosabb s. céljuk a Fekete Gólya Múzeum megvalósítása. Kiadják a Bátai Hírlapot, folytatják a helytörténeti füzetek sorozatot, CD-t jelentettek meg a faluról. A környezet és a turizmus fejlesztésének célja, hogy jobban éljenek az emberek. csikéria Múlt pénteken délután ünnepélyes keretek között átadták és felszentelték az óvoda új épületét. A mintegy 25 millió forintos beruházással elkészült létesítményben akár 300 adag ebédet is el tudnának készíteni a szakácsok, jelenleg 150-160 személynek főznek, innét látják el az óvodásokat, a napközis iskolásokat és a szociálisan rászoruló időseket. A kellemes koraőszi időben ezrek vettek részt a szentmisén és járultak áldozáshoz vasárnap Vodicán. Ezrek ünnepeltek a vodicai búcsúban hitélet Kegyesek voltak az égiek azokhoz a zarándokokhoz, akik részt vettek a vasárnapi, máriaköny- nyei Mária-napi búcsún. Érkeztek hívők az ország legtávolabbi pontjáról autóval, buszokkal és gyalogosan. Egy 82 éves férfi 9 éves unokájával Szentesről gyalog tette meg az utat. Évtizedes hagyományt követve a Baja-Belvárosi templom elől gyalogosan érkeztek a Szent László ÁMK szervezésében az iskola növendékei, tanárai és a hozzájuk csatlakozó hívek. - Boldog emlékezetű János Pál pápa az Eucharisztia (Oltáriszentség) évének nyilvánította ezt az esztendőt. A templomi ünnepekkor, körmenetek alkalmával a monstranciában (szentségtartó) körbehordozzák a szent ostyát, a Jézus testét jelképező oltáriszentséget és megáldják vele a népet. Nekünk valamennyiünknek Krisztus hordozóvá kellene válnunk. Erre utal a keresztény szó is, ami a krisztusi szóból ered. Dicséretes, ha valaki meggyőződésből hordja a kis keresztet a nyakában, de ha valaki csupán babonaságból viseli a jelképet, az nem jelent igazi Krisztus-hordozást - fogalmazott a szentmisét celebráló dr. Bábel Balázs, a Kalocsa-kecske- méti Főégyházmegye érseke. Szentbeszédében a főpap rámutatott: a mai ember sokszor nem tudja miért él, mi az életének értelme. Dolgozik, küszködik, hajt. Amikor azonban jön egy tragédia, szívinfarktus vagy baleset, akkor teszi fel a kérdést magának: miért él? A keresztény ember életcélja Jézus Krisztushoz hasonlítani. A keresztény úgy él ma is, hogy megtalálja az élet értelmét. ■ Rab Rita- A monstranciával ünnepélyes áldást osztanak. A ma születésnapját ünneplő Mária, Jézus édesanyja is áldott volt. János Pál pápa úgy nyilatkozott az istenanyáról, hogy eucharisztikus asszony. Mária ahová ment, áldássá lett az ott lévőkre. A keresztényemberis váljon áldássá. Szavaiban, tetteiben, cselekedeteiben kövesse Jézust. Az áldott ember ugyanis felül tud emelkedni a demoralizált világ hibáin. Ellen tud állni a legnagyobb kisértésnek, amit János evangélista úgy fogalmazott: a gonoszság elhatalmasodásával kihuny a szeretet - mondta Máriakönnyén az érsek. Nem nekik, hanem ők lőttek vadásznap A bajai Gemenc Rt. együttese bizonyult a legjobbnak a megyei vadászok összetett és skeet csapatversenyén. Bugacon tartották meg a Bács-Kiskun megyei vadásznap lóversenyét a közelmúltban. Az időjárás kegyeibe fogadta a megjelent mintegy 60 jelentkezőt, s a szép számmal jelenlevő kísérőket. A 100 korongos versenyen skeet, valamint gyorsított korongvadászat számokban mérték össze tudásukat a vállalkozó szellemű vadászok. Szénási Béla, a megyei vadászkamara sportvadász alelnöke megnyitója után Vhda Ferenc, a Délibáb Sportlövő Egyesület elnöke tartott eligazítást és balesetvédelmi oktatást. Eredmények, női skeet: 1. Mikó Erzsébet 25/15,2. Baranyainé Dufka Ildikó 25/15, 3. Dobók Erzsébet 25/14. Egyéni, A kategória: 1. Zöldág János 100/95,2. Virág Nagy Ákos 100/91, 3. Zilai János 100/91,4. Gyöngyös István 100/88, 5. ifj. Fésűs Sándor 100/86, 6. Kiss Kornél 100/84. B kategória: 1. Kovács Ignác 100/87, 2. ifl. Szomor Vilmos 100/85, 3. Beslity Ákos 100/85, 4. Rontó Sándor 100/80,5. Matlcs Gábor 100/78,6. Zsikla Gábor 100/77. Skeet csapat: 1. Gemenc Rt. 75/64 (Baja, Zilai János, Kovács Ignác Gyöngyös István). Összetett csapat: 1. Gemenc Rt. 300/266, 2. Tisza Vt. 300/254 (Fésűs Sándor, Kiss Körnél, ifj. Fésűs Sándor), 3. Dózsa Vt 300/240 (Virág Nagy Ákos, Virág Nagy Zsolt, Pócsi Sándor), derül ki Modok Imre (Nimród Tudósítói Hálózat) beszámolójából. HÍREK Alacsony a Duna Mára 266, szombatra pedig 265 centiméteres vízállást mutat a vízügyi előrejelzés a Duna bajai szakaszán. Mohácsnál 296, illetve 291 centit várnak. Vízhőmérséklet: tegnap Bajánál 19,9, míg a mohácsi szakaszon 20,5 Celsius-fokot mértek. JÁRHATÓ VÍZÁLLÁS (CM) MA HOLNAP PÉNTEK SZOMBAT Baja 266 261 261 265 Mohács 296 290 288 291 ■MHNMt FORRÁS: HYDR0INF0 Asztalitenisz Októberben kezdődik a bajai városi asztalitenisz csapatbajnokság. Nevezni szeptember 25-ig lehet, információ Kácsor Csabától (70/200-10-05) kérhető. Egytől tízig számoltak labdarúgás Megyei serdülő bajnokság, Déli csoport, 4. forduló: Kelebia-Baja 1-10, Sükösd-Mély- kút 5-3, Nagybaracska Csátalja- Gara 4-4, Vaskút-Jánoshalma 1-2, Szeremle-Madaras 1-3, Érsekcsa- nád-Tompa 8-5. 1. Baja 4 436-3 12 2. N.nádudvar 4 3 í9-4 10 3. Bácsalmás 4 31 29-2 9 4. Sükösd 4 3 Mm 1 13-9 9 5. Madaras 4 31 14-15 9 6. Gara 4 2 2 ÍIII 19-9 8 7. Jánoshalma 4 2 1 1 7-6 7 8. Vaskút 4 2 2 15-8 6 9. N.baracska 4 1 2 1 11-10 5 10. É.csanád 4 1 1 2 15-22 4 11. Mélykút 41 3 5-17 1 12. Szeremle 4 Isiig? » 4 4-21 0 13. Kelebia 44 5-23 0 14. Tompa 4 ill- i 4 5-38 0 ÉLELMEZÉSVEZETŐ képzés indul október 1-jén Havi 18 E Ft/részletre Oktatási Centrum Baja. Szent Antal u. 23/B Al: 340 Tel./fax: 79/322-629 Tel.: 30/370-4185 ÖSSZEJÖTTEK Ezek a fiúk együtt jártak Baján általános iskolába, s az idén 17. alkalommal megrendezett rozmártalálkozón ismét összejöttek. Balról jobbra: Görbe Ferenc fotóművész, Szepessy László, a montpellieri egyetem tanára, Szepessy Kálmán párizsi fogorvos, dr. Pataki László nyugalmazott uroló- gos főorvos és GugánMárk mérnök (USA). A tizenhetedik bajai találkozón már csak öten vettek részt A borünnepen adakozzunk is! mátételke Egész napos jótékonysági borfesztivált rendeznek szeptember 25-én, vasárnap Mátételkén. A házigazda, a helyi Fidelitas csoport a program bevételét a mozgáskorlátozott csoport részére ajánlja fel. A rendezvény délelőtt 11 órakor kezdődik. Az ebédet követően 14 órától jótékonysági labdarúgómérkőzés lesz a sportpályán. A fesztivál sztárvendége Pataky Attila, 17 órakor lép színpadra. Az egyébként ingyenesen látogatható rendezvényt bál zárja. A vendégek a helyszínen kirakott urnákba elhelyezhetik a támogatásra szánt összeget, valamint tombolavásárlással is segíthetnek. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők, tájékoztatta lapunkat Balogh Bálint, a Fidelitas megyei választmányának elnöke. Délvidéki ultiverseny bácsbokod Húszon- Zeller József (Dávod) 13 nyolc ultis részvételé-1ponttal, 3. Tímár Sán- vel rendeztek térségi J dór (Kunbaja) 12 pontvetélkedőt Bács- tál, 4. Péter József bokodon. A találkozó 1 s y (Nemesnádudvar) 12 legjobbjai: 1. Vírágh László ponttal, 5. Szabó György (Homo- (Kiskunmajsa), 15 ponttal, 2. rúd) 12 ponttal. Már lenne hol főzni