Petőfi Népe, 2005. szeptember (60. évfolyam, 204-229. szám)

2005-09-08 / 210. szám

PETŐFI NÉPE - 2005. SZEPTEMBER 8., CSÜTÖRTÖK 5 MEGYEI KÖRKÉP Ingyen van a tankönyv, de használt Kecskeméten száz gyermekkel keve­sebb kezdte meg tanulmányait idén az általános iskolákban. A demográfiai mélypontot jelzi, hogy Bács-Kiskun me­gye más településein is csökkentek az osztálylétszámok. Azonban a központi források szűkössége miatt így is egyre nehezebb kigazdálkodni a szociális jut­tatásokat. A szülők sok helyen felhábo­rodtak amiatt, hogy ingyenes tankönyv­re jogosult gyermekük használt könyve­ket kapott az iskolában. Bács-Kiskun _____________________________- A jogszabály előírásai szerint ingyen kell bizto­sítani a tankönyveket az arra jogosultaknak, azonban azt sehol sem említik az előírások, hogy új könyveket kell kapniuk a gyerekeknek - mondja Kiing József, a bajai polgármesteri hivatal oktatási osztályának vezetője, baján idén 15-tel kevesebb az elsős: az önkormányzati általános is­kolákba 158-an, a nem önkormányzati fenntartá­sú intézményekben 126-an kezdték meg tanul­mányaikat. S bár a létszámcsökkenés első pillan­tásra nem tűnik jelentősnek, tudni kell, hogy jó­val több nyolcadikos hagyja el az iskolákat évről évre, mint ahány elsőst beíratnak. Néhány éve az általános iskolások összlétszáma még elérte Ba­ján a 3500-at, idén ez a létszám 3000 alá csök­kent. A középiskolákat 4-5 év múlva éri el demog­ráfiai hullámvölgy: jelenleg 4300 fiatal tanul a város hét középfokú intézményében. Osztályösszevonásra nem volt szükség Kecskeméten az idei tanévben. Sőt, a Kurucz téri Általános Iskola bezárása miatt több helyen emelkedtek az osztálylétszámok. Töretlenül őrzi ‘' népszerűségét a Zrínyi Ilona, az A Arany János és a Vásárhelyi Pál Ál­talános Iskola. Mint Várnái Zsolt osztályvezető-helyettestől megtud­tuk, az önkormányzat jelenleg méri fel, hogy hol voltak problémák az ingyenes tan­könyvek biztosításával. Legkésőbb október elejé­ig visszakapják a tankönyvek árát azok a szülők, akik bár jogosultak lettek volna ingyenes könyv­re, mégis ki kellett fizetniük az árát. Kilencszáz elsős iratkozott be Kecskeméten az önkormány­zati általános iskolákba, mintegy 170-en pedig egyházi, illetve alapítványi fenntartású intézmé­nyekbe. Több mint 11 ezer kö­zépiskolása van a városnak, kö­zülük kétezren járnak nem önkormányzati fenntartású oktatási intézménybe. Kiskunfélegyházán az idei tanévben két elsős osztállyal kevesebb indulhatott, mint tavaly. A gyermeklétszám a felsőbb évfolyamokban is csökkent: a korábbi 23-25 fős osztálylétszámok idén 20 fő körül alakultak. Csáky Sándomé osz­tályvezető szerint ennek csak egyik oka, hogy kevesebb gyer­mek születik. Másik - hasonló­an lényeges - tényező, hogy a szülők élnek jogukkal, és meg­hosszabbítják gyermekük óvo­dai idejét. A gyerekek többsége ma már hétévesen kezdi az általá­nos iskolát, de az sem számít rit­kaságnak, hogy betöltik a nyolcat, nire iskolába mennek. Idén 255 el­sős kezdte meg tanulmányait, általános iskolá­ban összesen 2320 gyermek tanul, középiskolá­ba pedig 3500-an járnak Félegyházán. kunszentmiklóson - részben - tartós tan­könyvvel oldották meg az ingyenes tankönyv biz­tosítását. A háromgyermekes családok, az egye­dülálló szülő által nevelt gyermekek és a rend­szeres gyermekvédelmi támogatásban részesü­lők közül többen kaptak használt, de jó állapot­ban lévő könyveket. A rendszeres gyermekvédel­mi támogatásban részesülőknek - a megye többi településéhez hasonlóan - a menza félárú, egy új kormányrendelet értelmében pedig december 31-ig a kedvezményes ár tovább csökken havi 2380 forinttal, az első négy osztályosok esetében. Mint MikusnéKecskés Ilonától megtudtuk, az ön- kormányzat nyáron 205 szociálisan rászoruló gyermeknek biztosított ingyenes ebédet, több mint három hétig. Az idei tanévet az általános is­kolában 847 diák - közülük 116 elsős - kezdte meg. A Baksay Sándor Gimnázium 4, illetve 8 osztályos évfolyamain pedig 390-en tanulnak. kiskunhalason két általános iskolában is ösz- sze kellett vonni osztályokat. A felsősöket érintő intézkedésre azért volt szükség, mert a diákok egy része a gimnáziumban folytatta tanulmánya­it. így az addigi háromból mindkét általános isko­lában két osztályt alakítottak ki. Az ingyen tan­könyv biztosítását Halason is tartós tankönyvek­kel oldották meg. Az önkormányzati általános is­kolákban összesen 2260 gyermek tanul. Kalocsán az önkormányzati fenntartású alap­fokú oktatási intézményekben 1369 diák folytat­ja tanulmányait - közülük 141 elsős -, a Nagyasz- szonyunk Katolikus Általános Iskolába pedig 40 elsős iratkozott be, itt az összlétszám 213 fő. Az önkormányzati középiskolában 2032, a hatosztá­lyos katolikus gimnáziumba 149 gyermek jár. ■ Rákász ludit VONALBAN VAGYUNK! • Takács Valentina rovata Az átvert dolgozóról, az elhanyagolt építkezésről és a leselkedőről Segíthetünk? E hasábokon olyan kérdésekre igyek­szünk válaszolni, amelyek közérdeklődésre tarthatnak számot. Kérdéseiket, észrevételeiket a 06-40/200-379-es kékszámunkon várjuk. E számot bárhonnan hívják, he­lyi hívásnak számít. Hívjon bennünket hétfőtől pénte­kig, 13-tól 15 óráig! Egy olvasónk elmesélte, hogy a lányát közel hat évi munka- viszony után közös megegye­zéssel elküldték a cégtől. Pon­tosabban az történt, hogy a lá­nya1 nem ákart eljönni, és azt mondták neki, hogy ha ők mondanak fel, akkor jár ugyan a végkielégítés, de nem kap majd munkanélküli se­gélyt. A kérdés az, hogy be­csapták-e a lányát Bizony becsapták. Ez ügy­ben Bálint Istvánt, a Bács-Kis­kun Megyei Munkaügyi Köz­pont Kecskeméti Kirendeltsé­gének vezetőjét kerestük fel, aki elmondta: a munkanélküli segély két esetben nem jár. Az egyik, ha a munkavállaló ma­ga mond fel. A másik eset, ha a munkáltató a munkavállalót rendkívüli felmondással küldi el. Ez utóbbinak azonban fel­tételei vannak. Súlyos hibát kell elkövetni ahhoz, hogy va­lakit rendkívüli felmondással küldjenek el. Ezt a munkálta­tónak írásban meg kell indo­kolnia, és bármit nem írhat le, hiszen azt a munkavállaló megtámadhatja. Olvasónk esetében azonban arra követ­keztetünk, hogy itt szó nem volt fegyelmi vétségről, vagy hasonlóról. Ez a történet sem­mi másról nem szólt, csak ar­ról, hogy a munkáltató elke­rülte a rendes felmondást, ez­zel pedig megspórolta a végki­elégítést. Egy másik olvasónk arról panaszkodott rovatunknak, hogy az utcában, ahol lakik, van egy legalább másfél éve abbamaradt építkezés. Körü­lötte hatalmas a gaz és a sze­métdomb. Valamikor fel volt tüntetve a tulajdonos telefon­száma is, de azt már az eső le­mosta, olvashatatlan. Olva­sónk nem tudja, hogy hova forduljon a problémájával. Ötletünk ugyan van, igaz, ez olvasónknak jelent majd némi utánajárást. Fel kellene keres­nie a körzeti földhivatalt, és ott térképmásolatot kérnie. Mivel az adott utcában lakik, ár Ismert helyrajzi számok alapján ki tudja következtetni a kérdéses felék számát is. Ha megvan a helyrajzi szám, ak­kor a földhivatalban tájékozta­tást kaphat a tulajdonos kilé­téről. Ennek ismeretében el­döntheti, hogy a tulajdonost keresi fel, avagy bejelentést tesz. A gyomnövényeket szin­tén a földhivatalnál célszerű bejelenteni, míg a szemétku­pacot az önkormányzatnak le­het jelezni. Egy harmadik olvasónk el­mesélte, miszerint az új szom­szédja úgy építette fel a házát, hogy a szemben lakók fürdő­szobaablakára lát. Ott azon­ban egy fiatal lány fürdik, akit az újdonsült tulajdonos rend­szeresen megles. Olvasónk nem akar az önkormányzat­hoz fordulni, abban bízik, hogy mi megoldjuk a problé­mát. Ilyen esetben kár is volna az önkormányzathoz fordulni, mert aligha tudnának segíte­ni. Építéshatósági kérdés, hogy az ablakok közül melyik merre néz, ám egyáltalán nem biztos, hogy ebben az ügyben az új szomszéd az építkezés­kor szabályt sértett. Sőt, felte­hetően szabályosan járt el, kü­lönben nem kaphatott volna használatba vételi engedélyt. Ártalmatlan leselkedők ellen pedig a legolcsóbb, leggyor­sabb és leghatékonyabb véde­kezési mód, ha az ablakra sö­tétítő kerül. Minden egyéb csak felesleges idő- és pénzpa­zarlás. Kérjük tisztelt olvasóinkat, hogy terjesztéssel kapcsolatos észrevételeikkel, panaszaikkal a 06-80/480-756h>s zöldszá­munkon jelentkező munkatár­sunkhoz forduljanak. Ez a szám reggel 8 és 11 között éL Nyitva tartás: H.-V.: 07.00-20.00 ■klfAÍL Siti tola • Szénsavas Ovi Frlolingshof Cottage Chooso Mr* * 200a Café Gold • Pörkölt, őrölt kávé [• Vákuum­csomagolásban Haringfflé darabok i • Többféle * mártásban • 200g Cäshfdä macska eledel szószban • Húsfalatok több ízben • 415g maem ■** Alpendorf Kenhető sajtkrém • Tejszines/light/zöldföszeres ^200g^^-^^' Csabai szárazkolbász • Szeletelt, 1 OOg Nevadent Perfection í fogkefe • Soft/ Medium • 9rlh Doussy univer AquaPur Felmosó. - kend« • Mintás, 2db Lervia I _ sampon • Csalános/ kamillás r lOOOml Milbona Gyümölcsös krémjoghurt • Élőflórás, több ízben, 150g Sugarland Gumicukorka • Többféle változó ízben, 400g Tonhalsaláta • Arne' V , Ma­spagetti alap • Bolognai/nápolyí •50g Erntekorb Pepperoni paprika Vita d'Or Napraforgó étolaj, 100% BA/ Confiserie Firenze Babapiskóta 7 fTf j Wá>M iU. * í • Tí^H1'y*u. 23%! S» 199, * Heti akció - érvényes: 09.08-09.14-ig kizárólag jelen újság terjesztési területén. Kalocsa Pataji út MVM=maximálisan vásárolható mennyiség Az akciós termék esetében előfordulhat, hogy a bőséges készlet ellenére mór az első akciós napon ejfogy üzletünkből. Kérjük megértését. Nyomtatási hibákért, beleértve az árral kapcsolatos tévedéseket is, nem j^|, vállalunk felelősséget. Araink tartalmazzák az áfát es forintban értendők. A termékek más kiszerelésben is előfordulhatnak. Az árak a dekorációt nem tartalmazzák. Kártyás fizetés áruházainkban nem lehetséges. Kiszolgálás csak háztartásban szokásos mennyiségben. Lidi Magyarország Kereskedelmi Bt. 1027 Budapest gyfa u. 1-3. (székhely). Tel.: (1) 346-6510

Next

/
Oldalképek
Tartalom