Petőfi Népe, 2005. augusztus (60. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-27 / 200. szám

ügyész nem tanul kihallgatni Még sok gondot okozhat szerepük törvényi megváltoztatása A fővárosi főügyész (az asztal mögött, középen) és két ügyésztársa a sajtó kereszttüzébe került a Kulcsár-ügyben játszott nyomozati szerepük kapcsán. A büntetőeljárásról szóló törvény megváltozatása óta a Kulcsár-ügy volt a legnagyobb gazdasági ügy Magyarországon. Az ügyész a megváltozott szerepét tanulja. Szemén László A Kulcsár-ügy kapcsán már az­óta a nyilvánosság számára is jól érzékelhetően feszült volt a viszony a rendőrség és az ügyészség között, amióta Rejtő E. Tibor és Kulcsár Attila közöl­te: csak az utóbbinak hajlandó Az igazságot szolgálni kell. vallomást tenni. Ez még akkor is ténykérdés, ha a két hatóság ve­zetői többször is látványosan en­nek ellenkezőjéről akarták meg­győzni a közvéleményt. Leg­utóbb a kecskeméti maffiaper­ként elhíresült büntetőügy közös sajtótájékoztatóján de­monstrálta együtt a kiváló kap­csolatot Bene László országos rendőrfőkapitány és Polt Péter legfőbb ügyész. Hivatalosan sohasem fogja el­ismerni egyik fél sem, hogy a fi­noman szólva is némi feszültség­től terhes viszony a büntetőeljá­rásról szóló törvény 2003. júliu­si módosításának a következmé­nye. Addig az ügyész felügyelte törvényességi szempontból a nyomozást, attól kezdve azon­ban az ügyész nyomoz, illetve nyomoztat. A Kulcsár-ügy azonban rávi­lágított egy nagyon fontos, lénye- g gi kérdésre: felkészült-e egy f ügyész a nyomozói munkára? | Ami, ugye egy külön szakma. J A témában, érthetően csak név I nélkül nyilvánultak meg pro és kontra, ám abban mindenki egyetértett, hogy az ügyésznek készülő joghallgató például nem tanul elég kriminalisztikát. így nem tanul az egyetemen kihall­gatni, nyomozni. Az ügyészségi szolgálati vi­szonyról és az ügyészségről szóló 1994. évi LXXX. törvény szabályozza azt, hogy ki lehet ügyész. Pontosabban, hogy ki nevezhető ki ügyésszé. „Ügyésszé azt a büntetlen elő­életű magyar állampolgárt lehet kinevezni, (...) akinek egyetemi jogi végzettsége van, és külön jogszabály szerinti jogi szakvizs­gát tett”, fogalmaz a törvény. Ennyi és nem több, igaz, nem is kevesebb a feltétele annak, hogy valaki ügyész, és mondjuk egy akkora ügy gazdája legyen, mint a brókerbotrány. Pedig az ügyészi szakvizsgát tett és ügyészként dolgozó jogá­szok közül is sokan elismerik, hogy bár a jogi egyetemen van kriminalisztika tantárgy, ám azt „arányaiban, időben és mély­ségében nem oktatják olyan ala­possággal, mint a Rendőrtiszti Főiskolán (RTF)”. Arról már nem is szólva, hogy az RTF bűnügyi szakán komp­lex, azaz teljes körű képzés fo­lyik. Részletesen tanulják a leen­dő rendőrtisztek például a vizs­gálati munkát - aminek egyik fontos része a kihallgatás mene­te, taktikái -, vagy éppen az ope­ratív munkát. Ráadásul az elmé­leti tudnivalók elsajátítása, a dip­loma megszerzése nem jelenti azt, hogy a rendőrtiszt azonnal jó nyomozó lesz. A nyomozást csak gyakorlatban lehet elsajá­/ Oraszámnövelés vagy pluszszakma jogi szakértőnk szerint két megoldás jöhet szóba az „ügyészprobléma”, azaz az ügyészek nyomozásra való jobb felkészítése kapcsán. Vagy nö­velik a kirminalisztika tantárgy óraszámát a jogi egytemen, vagy az ügyészi szakvizsgát rendőrtiszti, különbözeti vizsgához kötik. még plusz tanuló­évet, éveket igényelne a leendő ügyésztől, ám minden bizonnyal megtanulna nyo­mozni. Az ugyanis nem elég, ha valaki mondjuk tíz évet ügyészkedve részt vett száz kihallgatáson, mint ami­vel a Kulcsár-ügyben célke­resztbe került főügyész érvelt a támadások visszautasítása kapcsán. títani más, sikeres nyomozók mellett vagy keze alatt. Erre pe­dig, ugye, véletlenül sincs példa az ügyészi szervezetben. Leg­alábbis nem tudunk rá példát mondani. Pedig jó ügyészi nyomozókat ismerhetünk, ők dolgoznak pél­dául a Közponü Ügyészségi Nyo­mozó Hivatalban (KÜNYH), ám egyikük sem vett részt a most vádemeléssel befejezett Kulcsár­ügy vizsgálatában. Az ügyészsé­gi nyomozókról még annyit, hogy egy részük évtizedekig dol­gozott együtt rendőrökkel, mint például Túri András csoportve­zető ügyész, de az ő bevonását a Kulcsár-ügybe egyelőre még nem tartották szükségesnek. Persze várhatóan más lesz a helyzet, ha a Kulcsár Attila által bűncselekményekkel megvádolt politikusok is sorra kerülnek. szűz (Vili. 24—IX. 23.), 06-90-332-353. Párja szeretné, ha a nyári va­káció utolsó hétvégéjén el­utaznának valahová a gyere­kekkel. Önnek sem tenne rosszat, ha kipihenné magát. MÉRLEG (IX. 24-X 23.), 06-90-332-354. Az időjárással indokolja, hogy párjával ismét otthon töltik a sokadik hétvégét. Job­ban tenné, ha kimozdulna otthonról. SKORPIÓ (X. 24—XI. 22.),06-90-332-355. Találkozhat egy ismerősével, akit régen látott, és emlékek jutnak eszébe. A nosztalgia el- érzékenyíti. NYILA! (XI. 23—XII. 21.), 06-90-332-356. Elindultak délre a gólyák, és az Ön párja is régóta vágyik egy kis környezetváltozásra. A hétvége kitűnő alkalom, hogy eleget is tegyen kedvese köve­telésének. iMiiMaaa BAK (XII. 22-1.20.), 06-90-332-357. A megszokottól eltérő esemé­nyek teszik színessé a hétvégi napokat. Mindenféle extrava­gáns dolog sikert hoz. Párkap­csolatában boldog. VÍZÖNTŐ (1.21-11.20.), 06-90-332-358. Pihenésre alkalmas a hétvége. Szerelmi vágyai teljesülnek, mivel a Neptunusz, Jupiter és a Vénusz romantikát és szen­vedélyt küldenek. halak (II. 21-111.20.), 06-90-332-359. A víz jellegéből adódóan igen ér­zékeny és érzelmes. Társasági élete kivirágzik, kedvessége rendkívüli népszerűséghez se­gíti hozzá. KOS (III. 21—IV. 20.), 06-90-332-348. Min­denképpen tervezzen a sza­badban közös programot. Kér­je ki mások elképzeléseit is, ne kösse az ebet a karóhoz! Akaratát ne akarja másokra mindenáron ráerőltetni. www.astronet.hu bika (IV. 21-V. 20.), 06-90-332-349. Ke­resse jókedvű barátai társasá­gát, Önre is átragad a gondta­lan boldogság, s minden ba­ját elfelejti. Este a romantika és a szerelem kerül előtérbe. IKRE, (V. 21—VI. 21.), 06-90-332-350. Ál­dozzon időt hobbijának, ol­vasson és aludjon, pihenjen eleget. Gondosságát és szere- tetét éreztesse környezetével! rák (VI. 22-VII. 22.), 06-90-332-351. A hétvégét baráti meghíváson tölti. Ellenállhatatlan lesz, de ne éljen vissza vele, mert ké­sőbb megbánhatja egy köny- nyelmű lépését. oroszban (VII. 23—Vili. 23.), 06-90-332- 352. A nyár végi szerelem ke­gyeibe fogadja. Legfeljebb az okozhat gondot, hogy nem tudja (vagy nem is akarja?) igazán eldönteni, kinek adja a szívét. M tnTgm A két rajz között hat eltérés van. Az e heti megfejtéseket legkésőbb kedden postázzátok! A helyes megfejtők között nyereményeket sor­solunk ki. A borítékra írjátok rá jeligeként: „Gyerekrejtvény”! A katolikus naptárban Szent Mónika és Szent Cézár em­lékezete. A református naptárban Zo- árd napja. Az evangélikus naptárban Gáspár, Zoárd napja. A zsidó naptárban Áv hónap 22. napja. napi igék Katolikus: ITessz 4,9-12; Zs 97; Mt 25,14-30. Református: 2Krón 7; lKor 15,1-11. Evangélikus: Júd 1- 2.20-25; Dán 2,1-3.27-49. KECSKEMET Malom Center AJÁNLATA KECSKEMET Pólus Róna AJÁNLATA 2005. augusztus 27-28., SZOMBAT-VASARNAP TOKALSO: EURÓPAI TURNE TO.OO, 12.00, 14.00, 16.00, 18.00, 20.00 és 22.00 órakor KICSI KOCSI: TELE A TANK 11.00, 13.00, 15.00, 17.00, 19.00 és 21.00 órakor A TITKOK KULCSA 17.15, 19.30 és 21.45 órakor KÉMEK KRÉMJE 19.15 órakor CHARLIE ÉS A CSOKIGYÁR 10.00, 12.15, 14.30, 16.45 és 21.15 órakor MADAGASZKÁR 10.45 és 12.45 órakor FANTASZTIKUS NÉGYES 11.15, 13.30, 15.45 és 18.15 órakor LOPAKODÓ 14.45, 20.30 és 22.45 órakor ONG BAK 20.15 órakor ANYÁD NAPJA 16.15, 18.30 és 20.45 órakor MR. ÉS MRS. SMITH 15.30, 18.00 és 20.30 órakor SZAHARA 20.00 órakor CSONTDARÁLÓ 16.30, 18.45 és 21.00 órakor VILÁGOK HARCA 15.15 és 17.45 órakor BATMAN: KEZDŐDIK! 15.00 és 17.30 órakor MA NAPKELTE 5.57 - NYUGTA 19.32 HOLDKELTE 23.11- NYUGTA 15.28 GÁSPÁR napja Gáspár. Ószövetségi név, le­hetséges, hogy perzsa erede­tű, ekkor jelentése: kincset megőrző. Menyhért és Boldi­zsár mellett Gáspár is a há­rom királyok egyike. HOLNAP NAPKELTE 5.59 - NYUGTA 19.30 HOLDKELTE 23.58 - NYUGTA 16.30 ÁGOSTON napja Ágoston. A latin Augustinus rövidüléséből keletkezett, je­lentése: fenséges, fennkölt. SZÍNÉSZ (ISTVÁN) LIMES, RÖVIDEN LAOSZ RÉSZE! SZŐR­POSZTÓ HOZZÁ­TARTOZÓ DIREK­TOR URUGUAY AUTÓJELE A GÓLYA ROKONA l ▼ ARAB KALIFA FLASKA ► ▼ —▼— DEREG­LYE ► Y ROMÁN GK.MÁRKA ► FRANCIA PÉNZ V. DOMBOR­ZAT L PÁLINKA ► ▼ KOPASZ SZÓSZÉK KOCKA, LATINUL RÁTELEP­SZIK ► KERT­MŰVELÉS L ▼ ▼ RÉG: OR- BONÁSZ VARRAT RÉSZE! ► ▼ JÓZSEF ATTILA VERSE ► ▼ A VÉGÉN FELEJT! SZALON­NABŐR FELÜLE­TERŐL ► ÁJULNI KEZD! ► —Y— l PINGÁL, NÉPIESEN ► A rejtvény megfejtését legkésőbb a jövő hét keddjén adják postára a szerkesztőség címére! A levelezőlapra írják rá: „Heti rejtvény”!

Next

/
Oldalképek
Tartalom