Petőfi Népe, 2005. augusztus (60. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-05 / 182. szám

12 PETŐFI NÉPE - 2005. AUGUSZTUS 5., PÉNTEK OLVASÓI CSALÁDUNK Alapítvány az alkotókért Kecskeméten létrejött egy olyan közhasznú alapítvány, amely­nek célja a még kevéssé ismert Bács-Kiskun megyei alkotók, művészek anyagi és erkölcsi tá­mogatása. A Toll és Ecset Alapítvány ku­ratóriumának elnöke Gyarmati Ági festőművész (képünkön). Mint mondja sok ember az asz­talfióknak ír, mert nincs rá módja, hogy kiadja művét. Ez persze igaz más művészeti ágakban próbálkozókra is. Mint Gyarmati Ági elmondta az alapítvány igyekszik bemu­tatkozási lehetőséget biztosíta­ni - tárlatszervezéssel, albu­mok, könyvek kiadásával, illet­ve ezek pályázati úton történő finanszírozásával. A közhasznú alapítvány a www.tollesecset.uw.hu címen érhető el, bár egyelőre még nem működik a szájt. Gyarmati Ági szerint a Toll és Ecset mecénási tevékenységé­nek beteljesítéséhez pályázatok révén, önkormányzatok segítsé­gével és magánszemélyek hoz­Családi jókívánság az ötvenötödik szülinapra sterbek Jánosnak Nagyon sok boldogságot és jó egészséget kí­vánunk 55. születésnapod al­kalmából! TIMI, HENI ÉS FELESÉGED zájárulásával teremtheti elő az anyagiakat. A kuratóriumnak tagjai között találhatjuk Anta^y István Pilinszky-díjas költőt, Mittel- holczné Tóth Zsuzsa nyugdíjas pedagógust, Nagy László vállal­kozót is. Az alapítvány számlaszáma: 10402506-49525757-505111015. Egy olvasó glosszája kecskémét Este háromnegyed 10 van, és hallgatja velem együtt rengeteg ember hóna­pok óta, nap mint nap azt a borzalmas gyereksikítást, amit nappal és este, éjszaka a legváratlanabb időben fel­hangzik. Két gyerek sikoltozik, ordít hosszú negyedórákig a rend­őrség udvaránál a Forrás lakó­park egyik lakásában. Zárt ablakok mellett alszunk, sokan altatóval. Nem ember az, aki kínozza a gyerekeket. Köszönet a segítségért Július 18-án, hétfó'n Kis­kőrösön a József Attila ut­cai COOP-áruház előtt műszaki hiba miatt egy- szercsak leállt az autóm, emiatt aztán nem tudtam folytatni utamat Kecske­métre. A Petőfi Népén keresztül is sze­retnék köszönetét mondani Sza­bó Fetvncnének, aki felajánlotta autószerelő férje segítségét. Szabó Ferenc autószerelőnek és társának, akik rövid időn belül a helyszínre érkeztek. A hibát megállapították és autóvilla­mossági szerelőért mentek, majd visszaszóltak, hogy jön a — Fájós és duzzadt végtagok panaszainak enyhítése műtét nélkül Lábszárfekélyek gyógy ítása Köri)m- és bőrgombásodás tünetmentesítése Dr. Szoinoky Győző egyetemi tawh-segíd, l'Ii.f). bürgjógyUr -ííihervas Kecskemét, W^ssetényi is. 1. | Bejelentkezés: 20/326-6161. szerelő. Amikor megköszöntem és megkérdeztem, mivel tarto­zom, csak annyit mondtak: ők csak a hibát állapították meg. Segítséget nyújtottak. Nem pénzért. Szintén csak ismét köszöne­tét mondok annak az autóvilla­mossági szerelőnek, aki kb. 5 percen belül a helyszínen volt, elvitt az alkatrészt megvásárol­ni, majd azt beszerelte és mind­ezért egy szinte jelképes össze­get kért. Úgy érzem, nyilvánosságot érdemelnek, mert segítőkészek voltak és nem éltek vissza ki­szolgáltatott helyzetemmel. EGY LADA SAMARA HÁLÁS VEZETŐJE NIKOTIN® Dohányzásról leszoktató kezelés! Egyetlen alkalom... Kecskemét, Kalocsa, Kiskőrös: 70/450-2373 3 iá Kiskunhalas, Baja, Kiskunfélegyháza: 30/218-0985 Nagymama az unokáknak komlósi kittikének És KOMLósi Lacikának Drága kisunokáim, sok boldog születésnapot, szüléiteknek sok boldog névnapot kívánok! KOMLÓSI MAMA Áldozatos munkájáért SZILÁGYI SÁNDORNÉ ERZSIKÉ VÉ­DŐNŐNEK Szívből gratulálunk - odaadással, szakma- és ember­szeretettel fáradhatatlanul vég­zett munkája elismeréseként megkapott - Kecskemét város egészségügyéért díjhoz a Bagoly utcai rendelőbe járó vagy egy­kor oda járt gyermekek nevé­ben. SZÉCHENYIVÁROSI ÉS PETŐFIVÁROSI CSALÁDOK A Receptpárbaj nyomán Szeretnék köszönetét mondani a befejeződött Receptpárbaj zá­ró ünnepségéért. Önnek, a szer­kesztőség minden tagjának. Varga Mónikának a Túróczi ét­terem vezetőjének, mestersza­kácsainak és pincéreinek. Kevés ilyen napilap van az egész országban, amely ennyit törődne az olvasóközönséggel. Egyik meglepetés jön a másik után. Hálás szívvel gondolok a Pe­tőfi Népére, s a Petőfi Népe lap­család minden dolgozójára. Köszönet fáradozásukért. Tisztelettel és nagyrabecsü­léssel: NAGYNÉ LACZI EDIT A női szépségápolás tizenhárom rafinált titka Hogyan teheti magát a lehető legszebbé egy nő? A kérdésre az alábbi néhány ügyes praktika megadja a választ. 1. Ha erősen festi az arcát, na­ponta kétszer kell letisztítani a bőrt. Reggel, hogy levegőzzön, este pedig, hogy minden zsira­déktól megszabadítsa. 2. Egyen rendesen, változato­san! A vegetarianizmust és a fo­gyókúrát hagyja későbbre! Fo­gyasszon mindent, de mérték­kel! 3. A szemceruzát használat előtt hegyezze ki! 4. Napozásnál, kvarcolásnál, szoláriumban sose használjon parfümöt, mert az erős fény ha­tására foltok, szeplők, anyaje­gyek keletkezhetnek a bőrön. 5. Erős szálú hajhoz az utolsó öblítővízbe tegyen kis ecetet vagy citromlevet! 6. Reggel váltakozva zuha­AGallfood Kft. kecskeméti vágó pulyka-termeltetése pulykanevelésre alkalmas teleppel rendelkező vállalkozók jelentkezését várja termelési rendszerébe. Érdeklődni: Borsos Eszter a felvásárlási vezető. 20/82-82-912.1 nyozzon hideg-meleg vízzel, ez zel feszessé teheti bőrét! 7. Ha nem használ sminket, akkor is tisztítsa le bőrét min­den reggel és este! 8. Havonta egyszer-kétszer használjon bőrradírt a sarkaira! 9. Sose üljön keresztbe tett láb­bal, nem jó a vérkeringésnek! Ha áll, felváltva támaszkodjék a bal és a jobb lábára. ío. Minden étkezés után mos­son fogat! 11. Rúzsozás előtt jégkocká­val kenegesse ajkait! 12. A szép bőr titka a répában, a vajban és a sárgabarackban ta­lálható A-vitamin. 13. Ha altatót szed, este tíz órá­ig vegye be! Másnap reggel nem fáj majd a feje. tf« Gyöi Gyöngyi Dominik 7 $ / & fr ij* Egyetlen drága kincsünknek Kth névnapja alkalmából kívánunk jó egészséget S és boldog, vidám gyermekéveket. | xr y Gyöngyi papa, mama és keresztanya, jfc Névnapra és szülinapra drága bettusnak És drága regikének Bettusnak boldog név­napot, Regikének boldog születésnapot kívánunk! ANCSI, CSABI, CSÖPI NÉNI Tollat ragad az olvasó Minden városnak vannak büszkeségei. Kecskemét­nek a városháza előtti Kossuth tér, Széchenyi tér, Szabadság tér. Újjáva­rázsoltak, szépek, látoga­tottak: nulladik kilomé­terkő, szökőkút, padok; parkok, sok-sok ember. Szinte minden kényelmi igényt kielégítenek, még az ész fejlő­dését szolgáló sakkozó helyet is kialakítottak, befedték. Okos aki csinálta, de aki játszik, az is. És sokan vannak, „teltház” egész nap. Szökőkút, sok csa­lád, felnőttek, gyerekek, a Por­ta-sátor szolgáltatásai. Élmény (lenne) itt lenni, ha nem árnyé­kolná be az önfeledt kikapcsoló­dást egy-két torz esemény. Túd- juk, a kutya az ember legjobb barátja (különösen napjaink­ban nőtt meg ennek a jelentősé­ge, amikor is az emberi kapcso­latok kezdenek sajnos gyengül­ni), el is visszük sétálni, de van egy szükséglete, aminek nem tudnak parancsolni, dolgát vég­zi ott, ahol ő akarja. Idős házas­pár kutyával a parkban, amíg az esemény zajlik, más irányba néznek. Nem ez a megoldás, ké­rem! Kesztyű, papír, kiszsák, bele a kutyapiszok. A másik gond. Aranyos ki­csik a kilométerkövön csúszkál­nak, szaladgálnak. Van viszont mellettük egy tizenéves réteg, amelyik gördeszkázik. A kicsik mellett akrobatikus, észbontó, életveszélyes mutatványokat adva elő. Ha a „gör-sportoló”, „gör-mutatványos” sérül, az is borzasztó, de mi van, ha egy vétlen kisgyerek esik áldoza­tul? Hogy a tér állapotát tönkre­teszik, az egy dolog, de ne ve­szélyeztessék mások testi épsé­gét! Kérem, kérjük, jelöljenek ki nekik pályát, ahol szabadon gyakorolhatják ezt a látványos, nehéz, mutatós testgyakorlást! Nem hiszem, hogy a gördeszka, a kerékpár egy ilyen szép, nyu­godt helyre való. Mindent a ma­ga helyén! ÁDÁM ISTVÁN IMPOTCNCin? MCI1CTGOND? Orvosi segítség: 20/594-57-61. Logisztikai tevékenység Szekszárdon hűtési-, fagyasztás!-, tárolási-, raktározási lehetőség. Szekszárdi ipari területén az alábbi lehetőségeket ajánljuk:- 0-10 -s hűtött területek- -25- -18 -s fagyasztásé, tárolási lehetőség EU-s hütöházban - Export-import bonyolítás- hűtetlen raktárak- szabad területek- kereskedelmi elosztó tevékenység létesítése - irodaház ________- 24 órásörzés a telephely teljes területén. Te lefon: 06/30/360-4206 1 A Bács-Kiskun Megy ei Önkormányzat Nefelejcsház Időskorúak Otthona (6050 Lajosmizse, Dózsa Gy. út 2.) pályázatot hirdet gyakorlattal rendelkező diplomás ápoló részére Bérezés a Kjt. szerint. A pályázatot a fenti cím igazgatójához kell benyújtani. A pályázat benyújtási határideje: 2005. augusztus 15. Mellékelni kell a luteles diplotnainásolatot és szakmai önéletrajzot.

Next

/
Oldalképek
Tartalom