Petőfi Népe, 2005. augusztus (60. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-29 / 201. szám

FOTÓ: M. 1. PE TŐFI NÉPE - 2005. AUGUSZTUS 29., HÉTFŐ SZERKESZTETTE: MIKLAY JENŐ TELEFONSZÁM: 06-53/355-918 E-MAIL: pnnagyko@axelero.hu NAGYKŐRÖS ÉS KÖRNYÉKE Felújítják az átkos utat NAGYKŐRÖS / TÖRTÉL Az aUtÓ­sok átkosnak nevezik a Törteli út Kőrös és Ludas dűlő közötti szakaszát. Nem sokáig lesz érvényes a jelző, az utat rövidesen megjavítják. A Pest Megyei Közútkezelő Kht. ígéri: szeptember 5-e és 15-e kö­zött felújítják és kiszélesítik a Törteli út Ludas dűlőig tartó több mint négy kilométeres, rendkívül rossz állapotban lévő szakaszát. Ezzel befejeződik az Abony, Törtei és Nagykőrös kö­zötti összekötőút több éve tartó felújítása. Ez az út tehermente­síti részben a nagyforgalmú 4- es és 441-es főutat, lerövidíti a Szolnok-Nagykőrös-Kecskemét közötti távot. Pontosabban lerö­vidítené, de a hátralévő, vi­szonylag rövid, de rendkívül rossz állapotban lévő útszakasz miatt inkább a jóval hosszabb, de jobb kerülőutakat választot­ták az utazók. A korábban mindössze há­rom méter széles, makadám- burkolatú Törteli út kiszélesíté­sét, felújítását hat évvel ezelőtt kezdte meg a közútkezelő. Az első ütemben az Abony és Tör­tei közötti 9,5 kilométeres sza­kaszt, azután a Törtei és Nagy­kőrös közötti 10 kilométer hosszú részt építették át. A be­fejezéshez még 4,4 kilométeren kell az utat kiszélesíteni, ame­lyet a jövő hónap közepéig el is végeznek, illetve felvonják az aszfalt alapréteget is. A kötő- és kopórétegeket azonban csak jö­vőre alakítják ki az új szaka­szon. A kivitelezést a nagykátai Gildex Kft. végzi, a cég közbe­szerzési eljárás során kapta meg a munkát. A teljes útépítés Kőrösig körülbelül 250 millió forintba kerül. Szentkirályi gombászok az élelmes szentkirályi fiatalember, Marsa László (jobbra) kisko­ra óta szedi és a nagykőrösi hetipiacra hordja a friss őzlábgombát. Ha sok az eső, jól keres. Most nem lehet oka panasza, a falu kör­nyéki berkekben rengeteg őzláb hajtott ki az avar alól. Az ínyencek a múlt pénteken kétszázötven forintért vették tőle rakását. HÍREK Fesztivál Holnap este 7 órakor az Arany János Művelődési Központ­ban színházi előadással kezdődik a zsidó nyári fesztivál körösi ren­dezvénysorozata. Csütörtökön, ugyancsak este 7-kor klarinétze­nekar koncertezik majd a főtéren. A Voce D' Ámoré együttes a XX. századi zeneirodalom legszebb műveivel szórakoztatja a közönsé­get. Pótbeiratkozás Akik lekésték a nyáron zeneis­kola beiratko­zást augusztus 31-én, szerdán még jelentkez­hetnek az intézménybe. Délután 2-5 óra között hangszeroktatásra és társastánctanulásra kérhetik beiskolázásukat a leendő hallga­tók. Beiskolázás Nagykőrösön ösz- szesen valamivel több mint 7 millió forintot fizetett ki az ön- kormányzat az új tanévre beis­kolázási támogatás címén. A he­lyi kisdiákok harmada, pontosan 1284 gyerek családjának szep­temberi kiadásait könnyítették ily módon. Gyanúsítottak Augusztus nyolca­dikén saját lakásában vertek agyon egy idős asszonyt Cegléden a Molnár utcában. A tettesek fel is gyújtották az épületet. A Pest Me­gyei Rendőr-főkapitányság két fia­tal ceglédi férfit gyanúsít a brutális gyilkosság elkövetésével. Őrizet­be vették őket, és a kihallgatáskor elismerték tettüket. Miniszteri válasz Czirn Szabolcs körösi polgármester szerint városa sokkal komfortosabb körülménye­ket nyújtana az összevont Dél- Pest Megyei ÁNTSZ működésé­hez, mint jelenleg a központ ceg­lédi épülete. Ezt jelezte RáczJenő egészségügyi miniszternek is. A szaktárca vezetője válaszul közöl­te: Ha a ceglédi önkormányzat rö­videsen nem biztosít a jelenleginél jobb körülményeket a szolgálat­nak, akkor intézkedik annak Kő­rösre költöztetésől. Harangok Újabban óramű vezérli a törteli katolikus templom ha­rangjait. Az automatizálást ado­mányokból valósította meg az egy­házközség. Szintén alapítványi pénzből felújították a templom elektromos hálózatát. A technikai korszerűsítés összesen 550 ezer forintba került. m \ köszöntő Csemőben hagyomány a diplo­mát szerző fiatalok megtiszteltetése. Leg­utóbb Bába Jánosné, Csipkóné Lengyel Edit Szilvia, Pákozdi Lász­lóm óvodapedagógu­sokat, dr. Decsi Róbert jogászt, Dobos Anikó kertészmérnököt, Sá­rik Ferenc agrármér­nököt és Turbucz Ger­gely villamosmérnököt köszöntötte ünnepé­lyesen a község pol­gármestere, Bartha Alajosné és dr. Lakos Roland jegyző. Éretlen gyerekek, fáradt óvónők Számon tartják a diplomásokat óvodai nevelés Nagykőrö­sön az 5-7 éves óvodások több mint tíz százaléka szorul szellemi gondozás­ra. Az óvónők pedig egy­re fáradtabbak. Mind több rendezetlen családi hátterű, viselkedési zavarokkal küzdő kisgyerek kerül az óvo­dákba. Életkorukhoz mérten gyenge az értelmi képességük, beszédértésük. A hagyományos csoportfoglalkozásokon azon­ban nincs mód e hátrányok kor­rigálására, mivel ez speciális segítséget igényel. Ezért az óvó­nők fejlesztőfoglalkozásokkal segítik a részképességzavarok­kal küszködő gyerekeket, hogy hatéves korukra befogadja őket az iskola. Külön helyiségben já­tékos feladatokat kapnak. Több idejük jut a feladatokra és za­vartalanul gondolkodhatnak, ám ha ez nem megy nekik egyedül, akkor az óvónők veze­tik rá őket a megoldásra - is­mertette a módszer lényegét Ko­vács Dénesné, a Kazinczy utcai óvoda fejlesztőpedagógusa. A legfontosabb az - tette hozzá -, hogy a kicsik sikerélményhez jussanak, mivel csoporttársaik között erre kevés az esélyük. A fejlesztéshez használt kü­lönleges játékok darabonként több ezer forintba kerülnek, azokat az óvoda saját pénzéből vásárolja meg. A külön foglal­kozásokkal a fejlesztésre szo­ruló gyerekek zömét sikerül megfelelően felkészíteni az is­kolakezdésre. A felzárkóztatás­ra azonban kevés idő jut, a Ka­zinczy és az Eötvös utcai óvo­dában hetente mindössze négy és fél óra, ami magában foglal­ja a gyógytestnevelésre fordít­ható időt is. A két fejlesztőpe­dagógus és a gyógytestnevelő Az óvónők a jó képességű gyerekek (képünkön) foglalkozásain Is előve­szik a speciális játékokat, mert ötletesek, gondolkodásra serkentenek. túlórában tartja a foglalkozáso­kat, a túlórákat az önkormány­zat fizeti. Az óvónők úgy lát­ják, több segítségre lenne szükség. Szerintük főállású fej­lesztőpedagógusokkal eredmé­nyesebb lenne a rászoruló gye­rekek felzárkóztatása, mert minden kicsivel egyenként tudnának foglalkozni. Befellegzik a szeméttelepeknek környezetgazdálkodás. Fel­számolják az összes Dél- Pest megyei település hulladéklerakóját. A sze­méttelepek rekultiváció­jának tervezése most kez­dődik. A közép-magyarországi regio­nális hulladékgazdálkodási rendszer gesztora, Cegléd a Keviterv Plusz Kft. választotta ki több pályázó közül a kistér­ség hulladékgyűjtő telepei fel­számolásának megtervezésére. A cég feladata, hogy környezet- védelmi tanulmányt készítsen az összes jelenleg működő sze­méttelepről és mindegyikre ki­dolgozza a rekultiváció módját. Amikor ezek a dokumentációk elkészülnek, a lerakók ártal­matlanítására írnak ki pályáza­tot. A szakemberek nem számí­tanak komolyabb környezeti károkra a Dél-Pest megyei sze­métgyűjtők környékén. A tele­pülések legtöbbjén elhagyott agyagbányákat használtak a háztartási, ipari hulladék elhe­lyezésére, így a talaj alsóbb ré­tegei valószínűleg nem szen­nyeződtek túlzottan. Akad azonban olyan lerakó, mint a ceglédi, amelynek helyén való­színűleg nem lehetséges az ere­deti környezet visszaállítása. Ám, hogy helyenként miként és mire hasznosíthatják majd a te­lepülések a szeméttelepeik he­lyét, az a részletes szakmai felmérések befejeztével derül ki. A hulladékgazdálkodási rendszer építésének irányítói minél hamarabb szeretnének a rekultiváció végére járni. A be­ruházást támogató EU ugyanis csak akkor tekinti befejezett­nek a környezetvédelmi progra­mot, amikor a régi szemétgyűj­tőket is végleg felszámolták. Csövek és záporok Rajzasztalon az elkerülő út közlekedés Elkészült an­nak az elkerülő útnak a terve, amely a 441-es főút jelenlegi zsúfoltságát megszüntetheti. Naponta több ezer autós hasz­nálja az M5-ÖS autópálya he­lyett a Ceglédet Kecskeméttel összekötő 441-es utat azért, hogy megspórolja az útpénzt. A forgalomszámlálók legutóbbi adatai szerint Kőrösön 16-18 ezer személy- és teherfuvarozó jármű halad át egyetlen napon. A helybeliek életét megkeseríti a főút zsúfoltsága, gyakoribbak a balesetek. A helyi önkormányzat egy el­kerülő út megépítésével próbál­ná tehermentesíteni a Ceglédi valamint a Kecskeméti utat. A két, várost mentesítő út Ceglé­det keletről kerülné ki, Kőröst pedig valószínűleg nyugatról - nyilatkozta lapunknak Mihály Károly, a polgármesteri hivatal műszaki irodájának vezetője. A tényleges nyomvonal azért bi­zonytalan még, mert a Körösi szakasz tervét öt variációban készítették el. A szakhatóságok a tavaly el­fogadott városrendezési terv­ben is szereplő nyomvonalat (térképünkön) javasolják a nyugati oldalon. Ez a szakasz a Ceglédi úti vasúti átjáró előtt ágazna le, majd a várostól délre, az úgynevezett CÁT-telep előtt csatlakozna vissza a 441-esre. Az elkerülő út végleges tervét a szakhatóságok véleménye alap­ján készítik el, és azután lehet majd pályázni a kivitelezés álla­mi támogatására. ■ S. E. földgáz-rekonstrukció Kőrö­sön az utóbbi hetekben gyakran kizavarta a zápor az árkokból a csőfektetőket. Ezért valószínű­leg késnek majd a beruházás befejezésével. Jelenleg a Rákó­czi utcában dolgoznak. Mihály Károly, a városháza műszaki irodájának vezetője arról tájé­koztatott, hogy hátravan még a Patay utcai csövek rekonstruk­ciója. Oda csak azután vonulnak fel, ha a Rákóczi utcában végez­tek az úttest újra aszfaltozásá­val. A Tömöri utcát pedig ismét fel kell bontani, mert a bazalt­kockákat egyenetlenül sorolták vissza a csövezés után. A város­háza újra rakatja a köveket. A földgázhálózat rekonstrukciójá­ba idén bevont utcák teljes hely­reállítására szeptember vége fe­lé számíthat a lakosság. ■ - s ­FOTfi: S. E. FOTÓ: M. I.

Next

/
Oldalképek
Tartalom