Petőfi Népe, 2005. július (60. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-28 / 175. szám
PETŐFI NÉPE - 2005. JÚLIUS 28., CSÜTÖRTÖK SPORT 11 Még csak ötvenéves lenne Bállá József (balra) a volt KSC-s versenyzővel, Rónai Péterrel. birkózás Bállá József Európa- bajnok és kétszeres olimpiai ezüstérmes birkózóra, a Kecskeméti SC birkózóinak volt vezetőedzőjére, a válogatott egykori szövetségi kapitányára, a KTE Birkózó Club igazgatójára, az Univer-KTE egyesület elnökére emlékeztek tegnap a kecskeméti temetőben. A több mint két esztendeje elhunyt kiváló sportoló és sportvezető születéBALIA JÓZSEF Született: Szőreg, 1955. július 27., 12003. 03. 18. Kecskemét sének ötvenedik évfordulója alkalmából tiszteletüket tették a halhatatlan birkózó sírjánál a MOB illetékesei, Kecskemét sportvezetői, a városi sportbizottság, valamint az Univer- KTE birkózó szakosztályának képviselői is. Bállá József bár nagyon szerette volna, de már nem érhette meg azt a szép sikert, amikor 2003 szeptemberében Extraliga csapatbajnoki címet nyert a hírős városban az Univer-KTE. A szakosztály Bállá Józsefnek ajánlotta fel az akkori győzelmet. Nyert szett után megtorpant tenisz A vadkerti Szávay korai búcsúja SzávayÁgnes (192.) kiesett a 140 ezer dollár összdíjazású Budapest Grand Prix női tornán, miután az első fordulóban három játszmában vereséget szenvedett (6:4, 2:6, 2:6) a spanyol Maria Sanchez LorenzótóL A nyitó játékot semmire nyerte a Roland Garroson egyesben és párosban, Wimbledonban párosban és korosztályában egyéniben Európa-bajnok hazai reménység. A világranglistán 108. Sanchez Lorenzo azonban könnyedén kiegyenlített. A spanyol elsősorban védekezett, mert a 16 és fél éves magyar tehetség bátran támadott: tenyeres és fonák oldalról is hosszan, keményen ütött és a lecsapásai védhetetlenek voltak. Egészen 4:4-ig fej-fej mellett haladt a két teniszező, ekkor Szávay hozta az adogatását, majd három szettlabdához jutott. A spanyol kettőt kivédett, ám a harmadikkal szemben már tehetetlen volt, s ezzel a hazai játékos 46 perc elteltével vezetéshez jutott. A folytatásban - váratlanul - megtorpant Szávay: szinte semmi sem sikerült neki, a spanyol felbátorodott és sorra nyerte a gémeket (4:0). Hiába volt a szépszámú közönség biztatása, 34 perc elteltével Sanchez Lorenzo kiegyenlített. Az utolsó felvonás előtt tíz percet pihentek a játékosok, ám ez sem segített Szávayn: bár derekasan küzdött, újra elhúzott ellenfele (3:0). A magyar tinédzser megpróbált felzárkózni, de szemmel láthatóan elfáradt a nagy hőségben és már csak két gémre futotta az erejéből. „Mindent megtettem, hogy győzzek, de az ellenfelem ezúttal jobb volt. Becsülettel küzdöttem, de ez most csak ennyire volt elég. Remélem legközelebb már jobban fog menni” - mondta veresége után Szávay. Fortuna pikkelt a Szegedre kézilabda Nehéz csoportba került a Pick Szeged, míg az MKB Veszprém igazán a „mumus" Ciudad Reáltól tarthat a férfi kézilabda Bajnokok Ligája tegnapi sorsolása alapján. A Tisza-partiak a címvédő - Nagy Lászlóval felálló - FC Barcelonát és az ukrán Zaporizzs- ját kapták ellenfélnek, valamint a bosznia-hercegovinai Izvidac Ljubuski és a finn Sjundea párharcának győztesét. A nyáron nevet váltott veszprémiek azonos kvartettbe kerültek az őket az utóbbi két kiírás negyeddöntőjében simán - kettős győzelemmel - elbúcsúztató, idén finalista spanyol Ciudad Reáliái. Ebben a Csoportban szerepel még a magyar élvonalba felvételét kérő, ám elutasításra talált szlovák Tátrán Presov (Eperjes), valamint a török Besiktas és a román Dinamo Bucuresti csata továbbjutója. Kitört a magyar aranyláz kajak-kenu eb A kapitány hat-nyolc győzelemre számít Mától vasárnapig Poznan ad otthont a kajak-kenu Európa-baj nokságnak. A magyar válogatott 6-8 aranyérem megszerzésének reményében száll vízre a lengyelországi viadalon. A verseny helyszíne nem ismeretlen a kontinens elitje számára. A múltban a sportág több világeseményét is itt bonyolították le, legutóbb - tavaly májusban - az athéni olimpia előtti utolsó nagy megméretés, az Eb küzdelmei zajlottak a Malta-tavon. A 2004-es Európa-bajnokság szép emlékeket ébreszthet a magyar csapatban, amely minden idők második legjobb teljesítményét nyújtva 10 arany-, 4 ezüst- és 4 bronzérmet gyűjtött. „Azt hiszem, hiba lenne, ha a tavalyi produkció megismétlését, netalántán túlszárnyalását várnám az együttestől, hiszen ez irreális. Bár ahogy korábban már elmondtam: szinte minden számban dobogóra esélyesnek érzem az egységeinket” - mondta Angyal Zoltán szövetségi kapitány. „Mindent összevetve 6-8 győzelmet várok a válogatottól, s örülnék, ha 2-3 olimpiai számban diadalmaskodnánk”. A szakember elárulta: nagyon bízik a kétszeres ötkarikás bajnok, Kämmerer Zoltán, Storcz Botond, Vereckei Ákos, Horváth Gábor összeállítású kajaknégyes sikerében 1000 inén, és a tavaly Athénban 500 m-en aranyérmes, ezúttal mindhárom távon elinduló Kovács Katalin, Janics Natasa duó győzelmeiben. Az idei magyar küldöttség - az egy távon belüli duplázást szinte lehetetlenné tévő új versenyrendezési szabályok miatt is - minden eddiginél népesebb lesz, 43 sportoló képviseli a piros-fehér-zöld színeket. Az Eb-n debütál a nemzetközi szövetség által márciusban elfogadott új időrend, ennek megfelelően az egyes távok döntőit egy blokkban és a korábbiaknál gyorsabban bonyolítják le: az 1000 m-es futamoké hét, az 500 és 200 m-esek fináléi pedig öt percenként startolnak, és csak ezt követően kerül sor az eredményhirdetésekre. Ki bízzon, ha ő nem? labdarúgás A Ferencváros vezetőedzője, László Csaba bízik csapata továbbjutásában. Szerinte a magyar idő szerint ma 16 órakor kezdődő idegenbeli visszavágón a Fradi ledolgozhatja kétgólos (0-2) hátrányát a Minszk ellen az UEFA Kupa selejtezőjének 1. fordulójában. „Nem vagyunk gyengébb csapat, s mindent megteszünk, hogy ezt be is bizonyítsuk. Az ellenfélnek előnyt jelent, hogy már zajlik a fehérorosz bajnokság” - mondta László. rorMtil TANÁCSADÓ MAGYAR NBL 1. Debrecen-ZTE 1 2. Sopron-Bp. Honvéd 1 3. Vasas-Győr 1, x 4. Diósgyőr-Újpest 2, x 5. Ferencváros-FC Fehérvár x, 1 NORVÉG BAJNOKSÁG 6. Ham kam-Tromsö 1 FRANCIA BAJNOKSÁG 7. Lille-Rennes 1 8. nancy-Monaco 2, x 9. nantes-Lens x, 1 10. Nice-Troyes 1 11. St. Etienne-Ajaccio 1 12. Sochaux-Toulouse 1 13. Strasbourg-Auxerre x, 1 +1: Le Mans-Lyon 2 A poznani kajak-kenu Európa-bajnokság programja: csütörtök: 1000 m-es előfutamok 9 óra, 500 m-es előfutamok 15 óra. péntek: 1000 m-es középfutamok 9 óra, 500 m-es középfutamok 15 óra. szombat 1000 m-es döntők 10 óra, 200 m-es elő- és középfutamok 13 óm. vasárnap: 500 m-es döntők 10 óra, 200 m-es döntők 14 óra. Cseh bronza száz méter háton vizes vb A nők után férfi pólósaink is a legjobb négy között Madaras Norbert balja kétszer villant az első negyedben: a spanyol védelem tehetetlen volt. A legjobb négy közé jutott a címvédő magyar férfi vízilabdaválogatott a montreali világbajnokságon. A helyi idő szerint kedd este 8-4-re verte Spanyol- ország legjobbjait: Magyaror- szág-Spanyolország 84 (3-1, 3-0, 1-1, 1-2), a mag}'ar góldobók: Madaras, Molnár, Biros 2-2, Kásás, Steinmetz 1-1. Kemény Dénes gárdája újabb parádés játékot bemutatva, 6-1-re és 7-2-re is vezetett a spanyol válogatott elleni találkozón. A záró negyedben aztán a látványé lett a főszerep, ami akkor már a hatékonyság rovására ment. Az elődöntőben a magyarok ellenfele Görögország lesz, miután a hellének a negyeddöntők záró mérkőzésén 13-9-re legyőzték Olaszország együttesét. A magyar-görög párharc pénteken, budapesti idő szerint hajnali 3.30 órakor kezdődik. Az úszó Cseh László megtartotta ígéretét: valóban újabb magyar rekordot repesztett 100 m háton, ráadásul ez az 54.27 másodperc egyúttal világbajnoki bronzérmet jelentett számára! A döntő mezőnyéből igazán csak az amerikai abszolút világelső, Aaron Peirsol emelkedett ki, ő verhetetlennek tűnt - amúgy győzött is. A többiek között azonban alig volt tudásbeli különbség. Cseh remekül rajtolt, féltávnál harmadikként fordult Peirsol és a szintén amerikai Randall Bal mögött. Bár a második ötvenen mintha beérték volna, ő újított, és bronzérmet érő idővel csapott a célba. Megvan az első montreali vbérem! S ha hozzávesszük, hogy a 100 hát, ahol nem mellesleg Európa-bajnoki címvédő, a leggyengébb száma, igazán derűlátó lehet a magyar tábor a Cseh- nek még hátralévő 200 és 400 méteres vegyesúszása előtt... „Kezdek 100 háton is beérni, de még mindig nem ez a fő számom. Jól ment az úszás, már az első fele is, aztán a forduló után mindent beleadtam, ami belefért, próbáltam nyújtani a tempót, s a célba érkezés is sikerült. Hogy gondoltam-e a rajt előtt éremre? Szó mi szó, megfordult a fejemben...” - nyilatkozta a friss világbajnoki harmadik helyezett Cseh László. Cseh László beleadott apait-anyait a montreáll medencében. A100 hát Európa-bajnok magyar kiválóságát két amerikai előzte csak meg.