Petőfi Népe, 2005. július (60. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-21 / 169. szám
PETŐFI NÉPE - 2005. JÚLIUS 21, CSÜTÖRTÖK 3 MEGYEI KÖRKÉP A DUNA-TISZA KÖZE A-TÓL Z-IG Akasztó Elloptak két vadászfegyvert egy akasztói hobbitelken lévő épületből. Az ellopott szovjet és csehszlovák gyártmányú golyós puskákat a rendőrségi vizsgálat eddigi megállapítása szerint az előírásoknak megfelelően tárolták. A fegyverek a kazánházban lévő rácsos fémszekrényben voltak elzárva. Ez sem akadályozta meg azonban a betörőt a puskák megszerzésében. A tolvaj egy nyerget is magával vitt az akasztói hétvégi telekről. Kecskemét a Porta Egyesület főtéri sátrában ma délelőtt és 14- től 16 óráig a megyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának munkatársai tartanak fogadóórát. Drogprevenciós céllal játékos vetélkedőket szervez a Rév Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat. Kora délután az anonim alkoholisták fogadják az alkoholproblémával küzdőket. A Révegyesület holnap is várja a szenvedélybetegségekkel kapcsolatban érdeklődőket. Kecskemét Tízéves az Első Magyar Vidéki Nőegylet. Az évfordulót egy konzultációs iroda megnyitásával is ünnepük. A saját költségen és kivitelezésben megvalósított, 30 négyzetméteres létesítmény átadása ma délután lesz a megyeszékhelyi Bajcsy- Zsilinszky körút 2. számú házban. Az országos hatáskörű szervezetnek egyébként ötszáz tagja van. Kiskunfélegyháza Az én Kalevalám címmel Sóreg Dénes alkotásaiból nyílik kiállítás ma délután 5 órakor a Kiskun Múzeumban. A program részeként dr. Ujváry Zoltán emeritus professzor tart bevezető előadást a finn hősi eposz, a Kalevala történetéről. Közreműködik Hevesi Judit zenetanár. A tárlatot Szántó Ágota, az ÁGO-art Galéria vezetője nyitja meg. A finn nemzeti eposzt a Kiskun Múzeumban vasárnap este 21 órakor mutatja be a Félegyházi Táncszínház, a Bat- thyány-iskola tanulói. Kiskunmajsa-Kígyós Augusztus ban ismét felzárkóztató tábort szervez a Máltai Szeretetszolgálat azoknak az általános iskolás diákoknak, akiknek pótvizsgázni- uk kell tanévkezdés előtt. A kígyósi „tantáborban” augusztus 1. és 13. között készítik fel a majsai és a környékbeli gyerekeket. A majsai katolikus templomban a vasárnapi szentmiséken összegyűlő perselyadományokat is a táboroztatásra fordítják. A plébánián tartós élemiszereket is gyűjtenek a táborlakók számára július 29-ig. Mélykút Ökumenikus egyházzenei esttel zárul az idei Csorba-házi esték sorozat július 30-án. A program szerint a szegedi Effata együttes lép színre (esőhelyszín a beltéri templom) fél 8 órai kezdettel. A katolikus egyházközség szervezésében július folyamán három ingyenes koncertet tartottak. Operett- és magyarnóta esttel kezdték, tárogatómuzsikával folytatták és templomi zenével zárják a nyári estéket. Nagykőrös A helyi társadalmi szervezetek közterületet neveznének el Nagy Imre egykori miniszterelnökről, akit a Kádár-rendszerben kivégeztek. Az önkormányzat oktatási és kulturális bizottsága a Dózsa György utca és a Ceglédi út találkozásánál lévő parkot javasolja a keresztségre. A névadásról a képviselő-testület valószínűleg ősszel dönt majd. Nyársapát Bíró Józsefné óvónő vezeti ezentúl a községi óvodát. A tavasszal nyugállományba vonult Fodor Ferencné helyébe a múlt héten nevezte ki őt a községi képviselő-testület. Solt Ma este hat órakor nyáresti koncert lesz a Vécsey-könyvtár parkjában Korda György, Balázs Klári és Aradszky László (képünkön) részvételével. A koncert ingyenes. A műsort rossz idő esetén a művelődési házban tartják meg. Tiszaiig Megközelítőleg hétmillió forintot szerzett az önkormányzat. A falu ennyit még soha nem kapott hátrányos helyzetű települések számára kiírt pályázaton. A 31 milliós forintos forráshiány mellett jól jött a kiegészítés, amit természetesen csak működésre lehet felhasználni. Lakitelek Horgászversennyel kezdődik a Tőserdő Szépe mai napi programja. A pecások már hét órakor megkezdik a hallest. A verseny vendége lesz Walter Tamás horgászvilágbajnok, akit csak mint dr. Waited emleget a honi horgászsajtó. Este a Főnix együttes ad koncertet 19 órai kezdettel. Az érdek megtalálja a joghézagot munka A feketefoglalkoztatást nehéz rendeletekkel visszaszorítani Az utóbbi hetek magyar sajtójában több cikk is megjelent arról, hogy a munkaerő kölcsönzésének legális intézménye a feketemunkának kedvez. A százlépéses kormányprogram keretében törvénytervezet készül arról, hogy ilyen esetben a kölcsönmunkaerőt alkalmazó vállalkozások is bírságolhatok legyenek. Lapunk arról érdeklődött a megyei munkaügyi felügyelőségen, hogy Bács-Kiskunban milyenek a tapasztalatok a munkaerő kölcsönzésével kapcsolatban. Legális munkaerő-kölcsönzés Bács-Kiskunban Jogosított cégek száma: 14 Kölcsönadott dolgozó: 1137 • segédmunkás: 49% • betanított munkás: 36% • szakmunkás: 12% • szellemi foglalkozású: 3% FORRÁS: MEGYEI MUNKAÜGYI KÖZPONT Bács-Kiskun- Tapasztalataink szerint a feketemunka nem annyira a legális munkaerő-kölcsönző cégek gyakorlatában jellemző, hanem olyan esetekben, amikor a kölcsönzést színlelt vállalkozási szerződéssel takarják. Munkaerő-kölcsönzéssel ugyanis csak olyan cégek foglalkozhatnak, amelyek a munkaügyi központnál bejegyeztetik magukat. Azt viszont senkinek sem lehet megtiltani, hogy a saját embere- ivei a megren.1.1.. I. I.'Illír Jn lyén vállalkozási formában v végezzen el vájj '** lamilyen munkát - nyilatkozta a Petőfi Népének dr. Balázs Mihály, a felügyelőség igazgatója. Tőle megtudtuk azt is: gyakran tapasztalja a hatóság, hogy a megrendelő a hiányzó munkaerőt kölcsönzi ugyan, de olyan cégtől, amelyik ilyen szolgáltatásra nem is lenne jogosult. Vállalkozási szerződést kötnek, s ha ellenőr jelenik meg, pontosan tudják, hogy miként kell viselkedni. Ilyen esetben a köl- csönmunkaerőt alkalmazó céget csak akkor tudná megbírságolni feketemunkáért a felügyelőség, ha bizonyítaná, hogy nem vállalkozás, hanem tényleges | kölcsönzés történt. Ám olyan jól 5 körülbástyázzák magukat a fe- = lek a vállalkozási szerződéssel, t. hogy a kölcsönzést nem mindig | tudják bizonyítani, és a bíróság t megsemmisíti a felügyelőség határozatát. Kölcsönzés és vállalkozás A választóvonal a kölcsönzés és a vállalkozás között ott húzódik, hogy a dolgozókat ki látja el utasításokkal. Ha a megrendelő alkalmazottja, akkor kölcsönzésről beszélünk, ha a munkaerőt szállító cég embere, akkor vállalkozásról.- A feketemunka visszaszorításának kulcsa tehát nem a legális kölcsönzés szigorításában van, hanem az olyan vállalkozások működési feltételeinek megváltoztatásában, amelyek a munkát a megrendelő telephelyén végzik - véli dr. Balázs Mihály. - Ez azonban szintén nagyon problémás lehet, hiszen például az egész építőipar így dolgozik. Ugyanakkor az élelmiszerfeldolgozóiparban - ahol a színlelt szerződéssel takart kölcsönzés gyakori - más a helyzet, mert a megrendelő gépeinek és berendezéseinek használata már utal arra, hogy tulajdonképpen munkaerő-kölcsönzésről van szó. ■ Bálái F. István A feketemunka visszaszorításának kulcsa nem a legális kölcsönzés szigorításában van - véli a munkaügyi hatóság vezetője. Defektet kaphatott LAJOSMizsE Többen megsérültek egy kedd éjszakai balesetben az M5-ÖS autópályán, a város közelében. A megyei katasztrófavédelem tájékoztatása szerint egy BMW a szalagkorláton átrepülve az árokban landolt a 63-as kilométer- szelvényben. A kocsi az első információk szerint valószínűleg defektet kapott. Az autóban hárman sérültek meg, és úgy tudni, hogy kettejüket súlyos állapotban szállították kórházba. A lajosmizsei önkéntes tűzoltók áramtalaní- tották az összeroncsolódott járművet és segédkeztek a műszaki mentésnél. A baleset pontos körülményeit a rendőrség még vizsgálja. ■ OH üleLír íj näxtm k»mJúűm Az Electro Globe Műszaki Áruházlánc kecskeméti áruházába az alábbi munkakörökbe munkatársakat keres: PENZTAROSHITELÜGYINTÉZO Elválások: ÉRTÉKESÍTŐ • Ycvőcentrikus kereskedői beállítottság • Számítógép felhasználói szintű ismerete Előnyök: • Hasonló területen szerzett gyakorlat • Híradás-technikai es háztartási gepek ismerete • Jogosítvány Amit nyújtunk: • Biztos szakmai és anyagi háttér • Kiemelt tel jesítmény eseten kiemelt bérezés • Szakmai lovábbkép/esi lehetőség Jelentkezők fényképes szakmai önéletrajzát az alábbi címre várjak. 2005. július 31-éig Electro Globe Holding Kft 5600 Békéscsaba, Tessediku. 51. Eav: 66/520-211 e mail: inire.timarn electmglobe.hu Elvárások: Min. középfokú végzettség Vevőcentrikus kereskedői beállítottság Számítógép felhasználói szintű ismerete Előnyök: Hasonló területen szerzett gyakorlat Híradás-technikai és háztartási gépek ismerete RENAULT AUTÓKAT ALKOTUNK MAGÁVAL RAGAD! Mégane Limousine már 2 999 000 Ft-tól és akár 29 900 Ft-os törlesztőrészlettel A Renault Mégane Premiere limitált széria ABS-szel, fedélzeti számítógéppel, szervokormánnyal és 6 légzsákkal, már 2 999 000 Ft tói és akár 29 900 Ft-os havi törlesztőrészlettel az Óné lehet! Várjuk márkakereskedésünkben! mataűtea^Lhu Az ajánlat 2005. 06. 03-töl a késztet erejéig érvényes. Az ár a regisztrációs adót tartalmazza. A finanszírozás: ajánlat svájófrank-alapú. és a CHf-alapkamat változatlansága mellett érvényes. Az árfolyam 162 CHF/HUF ÍTHM; 5,99*6. Fogyasztás liter/300 kmr vegyes: 4,5 7.0; városi- $.$-9,3; országúti: 3.9-6,$; COjAíbocsátás g/tenr 1: 716$ (változattól függően). FORMONT AUTÓ KFT 6000 Kecskemét, Külső-Szegedi út 53. Tel.: (76) 503 700 - Fax: (76) 503 709