Petőfi Népe, 2005. július (60. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-18 / 166. szám
FOTÓ: M.J. PE TŐFI NÉPE - 2005. JÚLIUS 18., HÉTFŐ SZERKESZT EHE: MIKLAYJENŐ TELEFONSZÁM: 06-53/355-918 E-MAIL: pnnagyko@axelero.hu NAGYKŐRÖS ÉS KÖRNYÉKE Elmaradt a díjemelés kocséri harcsalesők Dél-Pest megyében több horgásztavon rendeztek versenyt a pecásoknak szombaton. A kocséri Toma-tó főként afrikai harcsát ígért a horgászoknak. Ezt a halfajt évente telepítik, mert csak nyáron él meg a hazai állóvizekben. A kocséri vízben hat-hét kilósra megnőttek, kifogásuk izgalmas kaland. Életveszélyesek a bérlakások Rafael Lászlóék négyen laknak a Regős utcai házban. Valószínűleg hamarosan máshol kell fedelet keresniük. szennyvízszippantás Egyelőre nem emelkedik Kőrösön a háztartási szennyvízszippantás díja. A városi szenátus a múlt héten nem szavazta meg. Június végén a testület visszavonta azt a korábbi határozatot, amellyel a hatályos kormány- rendelet előírásai szerint a vízóraállás alapján számlázta ki a városi közszolgáltató, a KŐVA Rt. a szippantási díjat. Az ily módon megállapított fizetséget sokallották az úgynevezett elszivárogtató rendszerű derítővel rendelkező ingatlanok tulajdonosai. Ugyanis az elszivárogtató tárolókból nagyon ritkán kell kiszippantani a szennyvizet, a lakosság viszont az el sportingatlanok A körösi ön- kormányzat négymillió forintot ad a sportingatlanok legsürgősebb felújítási munkáira. Az ingatlanokat működtető sportkluboknak nincs pénze a renoválásokra, ezért az önkormányzattól kértek ehhez támogatást. A képviselő-testület nemrégen megszavazta részükre a költségeket. A futballklub a Ceglédi úti pályán két külső vízöblítéses nem szállított szennyvíz díját is fizette. Kiderült, hogy a kevés csatornával rendelkező településeken - ilyen Nagykőrös is - a ténylegesen elszállított szennyvíz mennyisége szerint is lehet a szolgáltatásért fizetni. Ezért a városi képviselő-testület múlt heti rendkívüli ülésére új díjkalkulációt kért a KŐVA Rt.- től. Farkas Sándomé képviselő azonban még vita előtt közölte: A szolgáltató új kalkulációját az általa vezetett gazdasági bizottság nem fogadta el, mert véleményük szerint az új díjszabással indokolatlanul terhelnék a lakosságot. A közgyűlés egyetértett az elnökkel abban, hogy a szennyvízszippantás ismételten beterjesztendő új díjszabásáról majd csak szeptemberben szavazzanak. vécé építésére, valamint a lelátó fedelének felújítására, a Kőrisfa SE pedig a Dózsa György úti épület tetőfelújítására kapott pénzt. A lövészklub a Hársfa utcai lőtéren befejezheti a vizesblokk építését, kicseréheti a légfegyveres fedett lőtér meny- nyezetét és leválaszthatja az épületen belül az edzőtermet. nagykörös Katasztrofális állapotban vannak a nagykőrösi önkormányzati tulajdonú bérlakások. Több mint harminc ingatlant kellene sürgősen felújítani. A műszaki felmérések szerint legkevesebb 93 millió forintot kellene költeni az ingatlanokra. A lakásokat kezelő Kova Rt.-nek azonban csak a közvetlen életveszélyt jelentő hibák elhárítására jut pénze. A bérlakások többségében elöregedtek az elektromos vezetékek, a kémények, néhol kidőlni készül a kőkerítés, az Arany János utca 33. szám alatti ház alatt pedig megsüllyedt a föld. Különösen rossz állapotba jutottak a Regős és a Határ utcában lévő önkormányzati házak, karbantartás híján némelyik annyira tönkrement, hogy a fenntartó szakemberei szerint már nem érdemes költeni rájuk. A Regős utca 96. szám DÉL-PEST MEGYE A kistérség települései sok pénzt látnak az EU úgynevezett Leader-programjában. A Leader-program közösségi kezdeményezésre alapozza a vidék gazdasági fejlesztését A kistérségek fejlesztési terveit az önkormányzatok, a vállalkozók és civil szervezetek a lakosság bevonásával állítják össze. A múlt héten Ceglédbercel, Cse- mő, Dánszentmiklós, Jászkaraalatti családi háztól az önkormányzat legszívesebben megszabadulna, eladná. A legrosz- szabb állapotban lévő 14 ingatlan renoválása csaknem 20 millió forintba kerül, azonban a kezelőnek az idei évben mindösz- sze 13 milliós felújítási keret áll rendelkezésére. Ebből azonban jenő, Kocsér, Kőröstetétlen, Mi- kebuda, Nagykőrös, Nyársapát és Törtei önkormányzatai is megalakították érdekeltségi csoportjukat Ezután ki kell kitalálniuk, hogy mivel akarnak foglalkozni és majd pályázhatnak a vidékfejlesztési forrásokra. A programban az önkormányzatok mellett a vállalkozók és civil szervezetek is fontos szerephez jutnak, hiszen az európai uniós gazdasági tervezés egyre inkább három szereplős. A megvalósícsak a villamos vezetékeket tudják kicseréltetni, valamint az ingatag kémények, omló homlokzatok újjáépítésére futja. De nem biztos, hogy futja. A fenntartó szerint az összes, közvetlen életveszélyt jelentő hiba elhárítására legalább 18 millió forint kellene. tás is, és a felelősség is az önkormányzaté, a vállalkozóé, ezért a civileknek is feltétlenül együtt kell működniük a tervek készítésében. A kistérségi fejlesztésekre 2007-2013 között lehet majd forrásokhoz jutni. A Dél- Pest megyeiek sok pénzzel számolnak, de hogy mikor és milyen eredményt érnek el, azt még senki nem tudja. Mindenesetre Leader-programot az unió egyik legsikeresebb közösségi intézményének tartják. Sötétben maradnak Egyelőre nem lesz Közvilágítás a nagykőrösi Huszár utcában. Néhány hete Kovács Sándor települési képviselő kezdeményezte az ön- kormányzatnál a lámpák felszerelését. A beruházás összköltsége megközelíti az egymillió forintot, ám a kivitelezésre nincs elég pénz a helyi költségvetésben. Motorzaj Kőrösön a Ceglédi úti társasházak lakóit zavarja a motorkerékpárok zaja. A nagy ter- jesrt- ményű járművekkel száguldozó fiatalok olykor gyorsulási versenyeket rendeznek az úttesten. A rendőrkapitányság ígéri: gyakorítják a járőrszolgálatot a 441-es út belterületi szakaszán. ítélet Felfüggesztett börtönbüntetésre és pénzbírságra ítélte nemrégen a másodfokú bíróság a nagykőrösi Sanshin Kft négy volt biztonsági őrét A vádlottak még 2001-ben 140 darab, ösz- szesen mintegy hétmillió forint értékű autósrádiót loptak el az elektronikai cég raktárából. Tetten érte A körösi MÁV-állo más járműtárolójából kerékpárokat akart lopni egy felnőtt korú férfi és egy kisgyerek. A szolgálatvezető tetten érte az erővágóval felszerelkezett tolvajokat. Röviddel később a rendőrök fogták el őket. Szünet Mától ítélkezési szünetet tart a körösi városi bíróság Augusztus 19-ig hétköznap délelőtt 9 és 11 óra között csak ügyelet lesz a sürgős beadványok átvételére. Panasznapot a ceglédi bíráságon tartanak hétfőnként 9-től 12 óráig. Felújítás A kocséri önkormányzat 4,8 millió forint állami támogatást kapott a tornacsarnok renoválására. Nyáron kijavítják a beázó födémet, korszerűsítik a fűtést és a kerekes székben közlekedők számára bejárót építenek. A felújítás várhatóan augusztus elejéig tart I FELÚJÍTÁSOK KÖLTSÉGÉ EZER FT I Futballpálya: lelátótető felújítása, külső vizesblokk 3148 Kőrisfa SE: pálya-, tetőfelújítás 647 Lőtér: vizesblokképítés 373 Összesen: 4168 FORRÁS: ÖNKORMÁNYZAT csövezők A nagykőrösi Tömöri utcában a múlt hét óta csak gyalogosan lehet közlekedni, új főldgázcsöveket fektet a Tigáz. Hasonló sorsra jut a Mentovich, a Patay, a Szász Károly és a Dalmady utca, a Rákóczi utcában a tervek szerint ma kezdik az ásást. A csőcsere után asztfaltoznak, a megbolygatott utcák teljes rendbetétele szeptember végére várható. Építkező sportolók Csatlakoztak a Leaderhez Uniós pénz a tölgyesekre A romantikus erdei táncház omladozik, életveszélyes bemenni. Megújhodására felcsillant némi remény. Leszakadt a mennyezet erdővédelem A nagykőrösi önkormányzat is csatlakozik a Duna-Ipoly Nemzeti Park igazgatóságának pályázatához. A nemzeti park a pusztai tölgyesek megőrzésére akar uniós támogatást szerezni. Programjukban érdekelt Nagykőrös is, hiszen a település környezetében több száz hektáron tenyészik az őshonos kocsányos tölgy. Az úgynevezett Life-Nature program lehetőséget kínál arra is, hogy a tölgyes Pálfája- parkerdőt komfortossá alakítsák. A kedvelt kirándulóhelyen többek között ismét berendeznék a nyári napközis tábort. A beruházás terveit az önkormányzat már korábban elkészíttette, de a csaknem 30 millió forintba kerülő felújításra eddig nem volt pénze. Az uniós programban 400 millió forint elnyerésére lehet pályázni. Ehhez az önkormányzatnak konzorciális szerződést kell kötnie a Duna-Ipoly Nemzeti Park igazgatóságával. A városi közgyűlés a múlt héten szavazta meg az együttműködést. Kibontanák a vízvezetékeket kiásatná a tavaly épült nagykőrösi vízvezeték-hálózat egyes szakaszait az önkormányzati vizsgáló- bizottság. A települési képviselőkből álló testület több mint fél éve vizsgálja a városi ivóvíz-beruházás kivitelezésének szabályosságát. Állítólag nincs minden rendben a beruházás körül. Hat helyen műszaki ellenőrzést akarnak lefolytatni vízijgyi szakértő bevonásával. Kotíay Zoltán, a bizottság elnöke a múlt héten ehhez kérte a városi közgyűlés hozzájárulását. A feltárásokat abból a másfél millió forintból fedeznék, amit a bizottság működtetésére különítettek el. A szenátus valószínűleg szeptemberben dönt a vizsgálóbizottság elnökének kérelméről. diákotthon Az onkormany- zat felújíttatja a Petőfi-is- kola diákotthonának tető- szigetelését. A lapostetős épületrész néhány hete beázott, a mennyezetvakolat jó darabon leszakadt. Az iskolának azonban nincs pénze a tetőszigetelés kijavítására, amely a vakolással és festéssel együtt csaknem 650 ezer forintba kerül. A felújítás sürgős, még a tanévkezdés előtt el,kell végeztetni a javításokat. A képviselő- testület a múlt csütörtökön úgy döntött, hogy szeptemberben, a költségvetési rendelet módosításakor pótelőirányzatként biztosítja az iskolának a kért összeget.