Petőfi Népe, 2005. július (60. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-07 / 157. szám

Banda fosztogatja a patikákat Pesten rablók Magányos farkasként kezdett a tettes, később társat szerzett magának Ugyanazok a tettesek foszthatták ki Budapes­ten azt a hét gyógyszertá­rat, amelyeket az elmúlt hetekben raboltak ki. Fe­jükre másfél millió forin­tos vérdíjat tűztek ki. Nagy Eszter Dóra A rendőrség feltételezése szerint az első patikarablást még egye­dül követte el az a 30 év körüli férfi, aki május 5-én egymás után két gyógyszertárban is járt. Ezután egy boltot is kifosztott.- Ez az ember kezdhette egye­dül a sorozatot, majd szerezhetett magának egy társat - mondta el lapunknak a nyomozók feltétele­zését Bálint Gabriel­la, a Budapesti Rend­őr-főkapitányság saj­tóügyeletese. Ezt a tanúk elmondása alapján gyanítják. A tettes két héttel később már nem egyedül rabolt. Legutóbb két napja követtek el egymás után két patikarablást is. Kora délután a két támadó a II. ke­rületi, Kerék utcai lottózóba ment be. Fegyverrel megfenyegették az üzletben dolgozó alkalmazottat, egyikük a hátsó helyiségbe kényszerítette, majd társa kiürí­tette a kasszát. Néhány perccel később már a III. kerületben, a Szél utcai patikában, majd me­gint csak néhány perc múlva az Ágoston utcai patikában tették ugyanezt A módszer azonos volt: egyikük az ajtóban figyelt, míg a másik az alkalmazottakat hátra terelte. Mindketten napszem­üvegben és maszkban voltak. A rendőrség nagy erőkkel ke­resi a rablókat. A rablásokra ko­rábban külön-külön is nyomra­vezetői díjat ajánlott fel Budapest rendőrfőkapitánya. Most, miután vélelmezik, hogy valamennyi rablást ugyanazok a tettesek követték el, összesen egymillió forintot fizetnek annak, aki segít kézre keríteni őket. Ezt az össze­get a Magyar Gyógyszerész Ka­mara budapesti szervezete még félmillió forinttal megtoldotta.- Olyan biztosításunk van, amely erőszakos behatolás ese­tén fedezi a kárt - mondta So- morai László, a Sze­rencsejáték Rt. szó­vivője. A patikusok­nál azonban más a helyzet. Hávelné Szatmári Katalin, a Magyar Gyógysze­rész Kamara elnöke azt mondta: előírás, hogy mit tartalmazzon a gyógyszertárak biztosítása, ám ez a készpénzforgalomra nem vo­natkozik. Ezt csak ajánlani tudja a kamara. Hávelné hozzátette: a patikarablások során a tettesek általában kevés pénzt zsákmá­nyolnak. Úgy fogalmazott: a leg­magasabb összeg, amiről tud, hetvenezer forint. A kamara elnö­ke a belügyminisztertől és az egészségügyi minisztertől vár se- . gítséget az ügy megoldásához. ■ A nyomravezető a rendőrségtől egy-, a patiku­soktól félmillió forintot kaphat. Két nappal ezelőtt ezt a III. kerületi lottózót fosztották ki a tettesek. Utána még két közeli gyógyszertárban is jártak, majd elmenekültek. Hasonló gyógyszertárrablási esetek Hávelné szerint a mostani rab­lássorozat ellen komoly vagyon­védelmi berendezésekkel, illetve állandó őrzéssel sem lehetne védekezni, ráadásul erre a pati­kusoknak nincs is pénzük. A rendőrségnek egyébként nem először kell patikákat fosz­togató rablók nyomába erednie. Két éve már meggyűlt a bajuk a nyomozóknak egy fővárosi gyógyszertárak elleni támadóval. A tettest, a 44 éves N. Endre Ká­rolyt akkor elfogták. A férfit összesen tizenkét bűn- cselekménnyel gyanúsították meg, amelyeket 2002 októbere és 2003 márciusa között követ­tek el. A támadások helyszíne többségében gyógyszertár volt, ám lottózó és élelmiszerbolt is akadt közöttük. Érdekes, hogy ez az elkövető is vállalkozott arra, hogy egy nap alatt több rablást is elkövessen. N. Endre Károlyt an­nak idején úgy fogták el, hogy be­idézték a XV. Kerületi Rendőrka­pitányságra és ő meg is jelent. 2005. MÁJUS 5. Kirabolta egy baseballsap- kás fiatalem­ber a III. kerü­leti Vasút so­ron lévő pati- : kát. Vélhetően ugyanaz a tet­• tes a Víziorgona utcai patiká- ■ bál is elvitte a bevételt. A két : patika után a rabló a Hat- : vany Lajos utcai élelmiszerüz­• leiben is járt. : 2005. május 20. Két fegyveres : kirabolta a XIII. kerületi, Bebo Károly utcai gyógyszer- tárat. 2005. május 27. Két orvosi maszkos férfi kiürítette a XIII. kerületi Kárpát utcai patika kasszáját. Délután szintén két orvosi maszkos tettes rabolt ki egy patikát a Vasút soron. 2005. július 5. A két elkövető megszerezte a III. kerületi Ke­rék utcai lottózó bevételét. Ezu­tán fegyverrel kirabolták a Szél utcai patikát, majd az Ágoston utcai gyógyszertárat is. Kölesherceg ismét hódít Valószínű, hogy az emberek által termesz­tett legősibb gabonanövény a köles. Észak- Kínában már a neolit korban a legelterjed­tebb gabona volt. Fontosságát mutatja, hogy az egyik dinasztia isteni őse Kölesherceg­ként szerepel a legendákban. Egy történet­ben az isteni áldás köleseső formájában ér­kezik a földre. Az ősi kultúrák közül Kínán kívül főként Afrikában és Indiában játszott nagy szerepet a köles a létfenntartásban, illetve játszik napja­inkban is. Európában a XVIII-XIX. századtól kiszorította a konyhából a rizs és a burgonya. A szegények eledelének nevezték, lenézték. Magyarországon tömeges méretekben utoljára az 1950-es évek elején, az ínséges években használták a hántolt kölest emberi táplálko­zásra. Például - rizs hinyában - köleskásával töltötték a hurkát. Ám az utóbbi időben ismét kezd hódítani ezen a földrészen is „köles­herceg.” Sokan egyelőre csak madáreledelként isme­rik a kölest, de véletlenül sem madár, aki nem csak a kis dalnokoknak ad belőle, hanem ma­ga is fogyasztja. Ugyanis a kölesnek van egy sor olyan tulajdonsága, amely jótékonyan hat az egészségre. Ezért ismerik föl egyre többen, hogy ott a helye a konyhában! Sok értékes fe­hérjét tartalmaz, mint például a Metionin nevű aminosav, amely jelentős mértékben erősíti az immunrendszert. Viszonylag magas a zsírtar­talma, ezért jó energiaforrás. Ásványi és nyom­elem-tartalma erős csontokban, egészséges fo­gakban, dús haj- és körömnövekedésben mu­tatkozik meg. Nem véletlen, hogy a köles is szerepel a Ho­mokháti célprogram új, fölfedezésre érdemes nö­vényei között. A próbára kiválasztott szárazság­tűrő és alternatív növények közül a legjobb ered­ményt hozta. Költségigénye nem magas, egysze­rű technológiával termeszthető, jól tűri a homo­kot, 10-től 25-30 mázsáig terem, a talajtól és a ter­mesztés módjától függően, s jól értékesíthető. Jó takarmány baromfinak, sertésnek - hántolva pe­dig hasznos táplálék az ember számára is. A fel- használás példájaként álljon itt két köleses étel receptje: Zöldséges kölesfeltét Egy nagy fej vöröshagymát, 1 nagy reszelt sárga­répát és zellert olajon megpárolunk. Fűszerez­zük lestyánnal, petrezselyemzölddel. Összeke­verjük 25 dkg főtt kölessel, 1 gerezd áttört fok­hagymával, sóval. Pogácsákat formálunk belőle, zsemlemorzsában megforgatjuk, kiolajozott tep­siben megsütjük. Lecsóval, szószokkal, mártá­sokkal, valamint főzelékekkel fogyaszthatjuk. Diétás köleskása leves Hozzávalók 4 személyre: 1 kis fej hagyma, 1 dl olaj, édes-nemes pirospaprika, ételízesítő, 1 db babérlevél, 1 dl sárga hántolt köles (bioboltokban kapható), 2 evőkanál 10 százalékos ecet, 2 dl tej­föl, 1 púpozott evőkanál liszt. A hagymát megtisztítjuk és apróra vágjuk. Az olajat felforrósítjuk és megpirítjuk rajta a hagy­mát. Hozzáadunk egy kevés pirospaprikát. Ösz- szekeverjük és fölengedjük 3 1 hideg vízzel. Só­val, borssal, ételízesítővel és a babérlevéllel íze­sítjük. Belekeverjük a kölest, és lassú tűzön, fo­lyamatosan kevergetve megfőzzük. Vigyázzunk, ne fusson ki! Ha futna, kevés hideg vizet öntsünk hozzá. Amikor elkészült, belekeverjük az ecetet. (Lehűlés után nagyon megdagad.) A tejfölt össze­keverjük a liszttel és a kásához keverjük. Össze­forraljuk és tálaljuk. Jó étvágyat! a VONALBAN VAGYUNK! • Takacs Valentina rovata A garázsboltról, a nyugdíjakról és a felmondásról Segíthetünk? E hasábokon olyan kérdésekre igyekszünk válaszolni, amelyek közér­deklődésre tarthatnak számot. Kérdéseiket, észrevételeiket a 06-40/200-379-es kék­számunkon várjuk. E számot bárhonnan hívják, helyi hívásnak számít. Hívjon ben­nünket hétfőtől péntekig, 13-tol 15 óráig! Egy olvasónk elpanaszolta, hogy Kecskeméten, a Széchenyivárosban, az egyik üzletnek hasz­nált garázs elé a tulajdonos engedély nélkül te­raszt épített. Ráadásul most már félig-meddig kocsmaként üzemelteti az eredetileg más keres­kedelmi célra használt helyiséget. A lakókat mindez zavarja. Szóltak a közös képviselőnek, de arra gondoltak, hogy esetleg ők maguk is te­hetnének a helyzet ellen. A kérdés, hogy hova fordulhatnak segítségért. Azt javasoljuk, hogy keressék meg a polgár- mesteri hivatal hatósági osztályát. Ők majd meg­vizsgálják, hogy az említett bolt esetében mi tör­ténik engedéllyel és mi anélkül. A szankciók al­kalmazására is nekik van lehetőségük. Egyéb­ként érdekes, hogy a Széchenyivárosban az en­gedély nélküli teraszok építése a garázsok előtt évek óta visszatérő probléma. Egy másik olvasónk elmondta, hogy 1997-ben 55 éves volt, és elmehetett Öregségi nyugdíjba. Közben azonban fenntartotta a közalkalmazotti jogviszonyát is. Kérdése, hogy most kérheti-« a végleges nyugdíjat. Az ügyben Jávorka Istvánnét, a Bács-Kiskun Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság nyugellá; tási osztályvezetőjét kérdeztük, aki elmondta: nyugdíjasként olvasónk nem fizetett nyugdíjjá­rulékot, így további szolgálati éveket sem szer­zett. Ezért a nyugdíja változatlan marad. Egy harmadik olvasónk arról számolt be, hogy amikor meghalt a felesége, ő még dolgo­zott. Egy évig kapta az 50 százalékos özvegyi nyugdíjat. Most ő maga nyugdíjba készül. Kér­dése, hogy megkapja-e majd a végleges özvegyi nyugdíjat is. lávorka Istvánné ez ügyben elmondta, hogy korrekt választ a kérdésre így nem lehet adni, hiszen ehhez születési és elhalálozási dátumok­ra is szükség volna, ám olvasónk ezeket nem kö­zölte. Alapszabályként azonban elmondható, hogy ha a házastárs halálát követő tíz éven belül az özvegy betölti az öregségi nyugdíjkorhatárt vagy megrokkan, akkor az özvegyi nyugdíj fel­éledhet. A konkrét válaszhoz azonban fel kellene keresni a nyugdíjbiztosítási igazgatóság ügyfél- szolgálatát. Egy negyedik olvasónk elmondta, hogy ha­marosan eléri a nyugdíjkorhatárt, de ő még nem készül nyugállományba vonulni. Kérdé­se, hogy bármikor felmondhatnak-e neki. Ré­gen ugyanis volt úgynevezett védett kor, jelen­leg létezik-e ilyen. Papírforma szerint a munkáltató a munkavál­lalónak a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt megelőző öt évben csak különösen Indokolt eset­ben mondhat fel. Amennyiben olvasónk a védett kor fogalma alatt erre gondolt, akkor ilyen való­ban létezik, de Csak elméletben. A gyakorlat ugyanis azt mutatja, hogy a munkáltatók, ha fel akarnak mondani az alkalmazottaknak, akkor annak megtalálják a módját. Amennyiben olva­sónk eléri az öregségi nyugdíjkorhatárt, de még nem részesül nyugellátásban, akkor Is meg kell indokolni a felmondást. Ha azonban majd nyug­díjasként folytatja a munkaviszonyt, tehát tény­legesen nyugdíjat kap, akkor már a munkáltató bármikor indokolás nélkül felmondhat. Kérjük tisztelt olvasóinkat, hogy terjesztéssel kapcsolatos észrevételeikkel, panaszaikkal a 06- 80/480-756-os zöldszámunkon jelentkező mun­katársunkhoz forduljanak. Ez a szám reggel 8 és 11 között él

Next

/
Oldalképek
Tartalom