Petőfi Népe, 2005. július (60. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-07 / 157. szám

SZERKESZTETTE: MIHÁLYKA GYULA TELEFONSZÁM: 06-76/518-227 E-MAIL: gyula.mihalyka@petofinepe.hu PETŐFI NÉPE - 2005. JÚLIUS 7„ CSÜTÖRTÖK KECSKEMET ES KORNYÉKÉ Fehér hintó repíti az ifjú párt főtér Louis Armstrong-szólót fúj az örömapa Hatalmas lagzit csapnak szombaton Kunáék. A család nemzetközi hír­nevet szerzett zenekara, a Fourtissimo egyetlen hölgytagja, Valéria férj­hez megy. Kecskemét A fiatalok egy cirkuszi elefánt­nak köszönhetik a szerelmet. Valéria ugyanis rajong az or­mányosokért. Minden lehető­séget kihasznál, hogy a köze­lükbe férkőzzön. így történt ez pár hónapja is, amikor a Ma­gyar Nemzeti Cirkusz vendég­szerepeit Kecskeméten.- A május 11-ei előadáson arra figyeltem fel, hogy milyen szépen, tisztán szól a zenekar egyik trombitája - eleveníti fel az ismerkedés történetét a bol­dog menyasszony. - Amikor aztán az előadás végén elindul­tam elefántnézőbe, jött egy sráp, akinek trombita volt a ke­zében. Menet közben megje­gyeztem neki, hogy jól szólnak a trombiták. Tíz nap múlva megkérte a kezemet. Utólag kiderült, a fiatalok régóta ismerik egymást. Évek­kel ezelőtt egy koncerten már találkoztak. Akkor viszont még elmentek egymás mellett.- Menyhért trombitaművész, csak ezt a kecskeméti előadást vállalta el. A direktor beszélte rá - mosolyog az örömapa, Ku­na Lajos. - Ez lett belőle. Pedig a lányom megfogadta, zer\駣: hez nem megy férjhez, van be­lőlük elég a családban. Kunáék esküvője akár a kecskeméti nyári fesztivál egyik programja is lehetne. Az ifjú párt Bárdos György több­Valéria és Menyhért kabalaállata az elefánt szőrös fogathajtó-világbajnok szállítja majd egy hófehér hin- tón. A család többi tagja pedig a szombaton 17 órakor kezdő­dő esküvő végén egy kis kon­certet ad a tiszteletükre a Bará­tok temploma mellett.- Rengeteg barátunk van, szeretnénk megosztani velük és a várossal az örömünket. Nem létezik akkora lakodal­massátor, amelyikbe minden­ki beférne, aki már most jelez­te, hogy gratulálni akar a gye­rekeknek. Márton, Gyula és Bence egy komolyzenei műsor­ral köszönnek el a testvérük­től, én pedig egy Louis Arm- strong-szólóba fújom majd be- -le-az összes jókívánságomat - mondja Kuna Lajos. - Nagyon izgulok, mert négy éve nem volt nyilvános szólófellépé­sem. Az esküvőn ott lesz többek közt Vamus Xavér orgonamű­vész, Horvátit Charlie és a Me­gasztárból Nagy Edmund.- A lagzit a megismerkedé­sünk pontos helyszínén, a víz­műdomb lábánál, a cirkuszi sátor helyén tartjuk - kapcso­lódik ismét a beszélgetésbe Va­léria. - Ügy 200 vendégre szá­mítunk, zenekarunk viszont nem lesz. Minden zenét erede­ti CD-ről hallgatunk, és persze majd mi is muzsikálunk egy kicsit. A fiatalok még csak tervez­getik a jövőt, egy dolog viszont már most is biztos: Menyhért nem fog belépni a családi zene­karba. Mert míg Kunáék a nép­szerű, popos dallamokat ked­velik, a trombitaművész vőle­gény a komolyzenéért rajong. ■ Galambos Sándor Felismerte ellopott biciklijét bűnügy Szabadlábon hagyása mellett folytatnak eljárást a kecskeméti nyomozók egy 14 éves helyi fiú ellen. A rend­őrök megalapozott gyanúja szerint a fiatal Kecskeméten a Széchenyivárosban és a Gye- nes tér környékén több lépcső­ház közös tárolójának az ajta­ját feszítette fel június eleje óta. Volt, amelyik tárolóból nem vitt el semmit a kamasz, de az esetek többségében ke­rékpárokat lopott. A fiú úgy bukott le, hogy az egyik meglo­pott helyi férfi az utcán megis­merte a kerékpárját. A kétke­rekűvel együtt a járőrök bevit­ték a rendőrségre annak hasz­nálóját is. A lopott kerékpárt használó fiú kihallgatásakor megnevezte a 14 éves gyanúsí­tottat és elmondta, hogy tőle vette a drótszamarat. A bicikli­tolvaj idáig huszonöt rendbeli lopás elkövetését ismerte el. ■ Objektív Hírügynökség Csúcstalálkozó két körzetben választás 2006 Már javában készülődnek a pártok A jövő tavaszi parlamen- tiképviselő-választáson Kecskemét egyik körzeté­ben Nyitray András-dr. Balogh László, míg a má­sikban dr. Horváth Zsolt-dr. Szécsi Gábor párharc várható. Kecskemét Az MSZP kecskeméti szerveze­tének küldöttgyűlésén a város 380 párttagjának 76 küldötte jelent meg. Az 1-es választóke­rületben dr. Balogh Lászlót, a Bács-Kiskun Megyei Közgyű­lés elnökét választották meg képviselőjelöltnek 71 szavazat­tal. A 2-es választókörzetben a lehetséges 75 szavazatból 65 támogató voksot kapott dr. Szécsi Gábor - mondta el dr. Brúszel László városi elnök a távirati irodának. Kezdemé­nyezik az MSZP országos veze­tésénél, hogy értsenek egyet abban: a két politikus közös je­löltként induljon az országgyű­lési választáson, és ezért foly­tasson egyeztető tárgyalást az SZDSZ országos vezetésével. - Mi teljes mértékben tisztelet­ben tartjuk, hogy pártoktól független személyiség Szécsi Gábor, aki további támogatókat is szerezhet magának civil szervezetektől, vagy bárki mástól - tette hozzá Brúszel. Zombori Mátyás, az SZDSZ kecskeméti szervezetének ve­zetője elmondta: július 8-án dönt a taggyűlésük, ahol az el­nökség javaslatát remélhetőleg a tagság támogatni fogja. - Szécsi Gábort indítjuk Kecs­kemét 2. számú országgyűlési választókörzetében, aki az MSZP-vel közös jelölt lesz. Ba­logh Lászlót pedig az MSZP in­dítja Kecskemét 1. számú vá­lasztókörzetében, aki a szabad- demokratákkal lesz közös je­lölt - fogalmazott Zombori. Ismert, hogy Szécsitől a vá­rosházi Fidesz-frakció 2004 tavaszán vonta meg a bizal­mat. Ennek egyik oka az volt, hogy a polgármester támogat­ta a Malom Központ felépíté­sét. Szécsi ezután kilépett a Fi- deszből. Már csak a pince van hátra beruházás A kecskeméti Szent Miklós-templom belső festése 17 millió forintba kerül. A költség egy része pályázaton nyert pénz, a másik része pedig a város által biztosított önerő. Négy éve szépül a kecskeméti Szent Miklós-templom. A fel­újítások nemcsak a híveket szolgálják, de a város idegen- forgalma szempontjából is lé­nyegesek, hiszen ez Kecske­mét egyik legrégibb építészeti emléke. A templombelső fes­tésének ..költsége meghaladja a 17 millió forintot. Ennek egy részére pályázatot nyújtottak be az Egyesült Államok Püs­pökkari Konferenciája Közép- és Kelet-európai Egyházat Se­gítő Hivatalához, és sikerrel jártak. így mintegy 12 millió forintot nyertek, 5 millió forintot azonban saját erőből kell előterem­A templom külső felújítása már befejeződött. teni. A város képviselő-testü- lete a közelmúltban úgy dön­tött, hogy a szükséges önerőt támogatásként adja a temp­lomnak. A felújítási programmal kapcsolatosan Bárkányi Ernő templomigazgató la­punknak elmondta: lassan a munkálatok végső fázisához ér­keznek. Eddig meg­történt a teljes külső felújítás, a tetőszerke­zet, a tetőhéjazat cse­réje és az udvar re­konstrukciója. A bel­ső festés után már csak a pince rend­betétele marad, ám egyelőre nem tudni, hogy arra mikor lesz keret, vagy pályázati lehetőség. ■ T. V. Közalapítványt hoztak létre Kecskemét A város önkor­mányzata létrehozza a Kecs­keméti Kreatív Tudásközpont Közalapítványt. A kuratórium elnöke Lepsé­nyi István, elnökhelyettese dr. Szécsi Gábor, tagjai pedig dr. Márton Zoltán, dr. Kiss István, dr. Csatári Bálint, dr. Danyi Jó­zsef, Gaál József, dr. Nagy Zol­tán, dr. Sárközy István, dr. Sztachó-Pekáry István és dr. Iványosi Szabó Tibor lesznek. Az alapítvány felügyelő bi­zottságának tagjai Molnár Ti­bor, dr. Nyírádi Judit és Mol­nár János. Induló vagyonként az önkormányzat tizenegymil­lió forintot bocsát a közalapít­vány rendelkezésére, amelyet idei költségvetésében a Kecs­keméti Kreatív Tudásközpont Konzorcium részére különí­tett el. ANYAKÖNYVI HÍREK • ANYAKÖNYVI HÍREK Születtek: Rafael Réka Ka­talin (anyja ne­ve: Rafael Ju- liánná) Kunbaracs, Fülöp Attila (Budai Bernadett), Major Tamás (Gubicza Rita Mária), Lakatos Va- nessza (Lakatos Irma) Örkény, Vizi Levente (Pásztor Edit), Lőrincz Ta­más (Kollár Kitti Katalin) Kerekegy­háza, Varga Natália Olga (Varga An­gelika), Bóc Adél (Koncz Katalin) Ballószög, Szabó Natália Lívia (Ba­kos Judit Katalin), Galovics Gréta (Regdon Irén), Nagy Bernét (Boda Csilla), Damásdi Zsolt (Hajó' Hilda Magdolna) Páhi, Kisjuhász Dávid (Czigány Anita) Lajosmizse, Csorba Dániel (Tóth Krisztina) Lajosmizse, Pásztor Bálint (Kocsi Noémi Zita), Moldvai Noell Dániel (Gera Berta) Kerekegyháza, Dorogi Vanessza (Daragó Katalin), Bálint Márk (Szklenár Zsuzsanna), Judák Evelin Erika (Kothencz Erika) Kiskőrös, Kovács Nándor (Haász Mónikaj Izsák, Csala Krisztián Jenő (Czibo- lya Magdolna), Horvát Csaba (Kal­már Mária), Nyirády Gréta Melitta (dr. Galló Melitta Enikő) Nemesvita, Csilics Martin Szebasztián (Csilics Hajnalka) Ladánybene, Barcsay Val­ter (Müller Mónika), Palotás Gergely József (Kaszás Edina), Kiss Bence (Ács Éva Zsuzsanna), Junge András (Máté Csilla) Helvécia, Berényi Lász­ló (Urbán Andrea) Baílószög, Orbán Tamás Nikolász (Orbán Magdolna), Somogyi József (Angyal Ivettj Soltvadkert, Kisjuhász Martin (Árva Borbála) Lajosmizse, Míg Botond (Horváth Mónika), Zsigár Richárd (Csorba Tímea) Lajosmizse, Markó Péter (Szili Ildikó) Kalocsa, Herczeg- Kis Balázs (Villám Zsuzsanna), Pásztor Máté (Golovics Eugénia), Pap Marcell (Schüller Márta Anna), Börcsök Ferenc (Csavera Sarolta) Izsák, Kasza Boglárka (Borsodi And­rea), Sárosi Nóra (Szilvásy Hajnal­ka) Helvécia, Börönte Kitti (Papp Mária), Szénási Adrienn (Szlanka Andrea), Kordás Vivien (Váradi Andrea) Orgovány, Varga Barbara Hanna (Kovács Piroska), Panek Vik­tória (Sáfrány Erika) Tiszakécske, Szentesi Nóra (Kovács Andrea), Tóth Krisztina (Bátor Andrea), Kis Martin (Rádi Andrea), Simon Vivien (Ke­mény Erzsébet), Szekeres Máté Ta­más (Koncz Eleonóra), Kocsis Niko­letta Julianna (Varga Marianna), Sztrapák Martin Tamás (Földi Anna­mária), Németh Kincső (Molnár Ilo­na Terézia) Lajosmizse, Felyér Zé- tény (Mucsi Mónika), Varga Péter (Takács Éva), Zetkó Szabina Anikó (Jurászik Anikó) Szentkirály, Dávid Benjámin (Golovics Anikó), Mák Zorka (Mák Krisztina), Babita Ale­xandra (Tóth Erzsébet) Lajosmizse, Tóth Kamilla Virág (Pintér Helga) Kunbaracs, Skultéti Vanda Katalin (Rácz Beatrix), Szakonyi Kristóf (Pulai Katalin), Csiaki Bence (Bod­nár Andrea Zsófia) Békéscsaba, Tö­rök Helga Renáta (Hegyes! Gabriel­la), Vincze Bianka Klára (Vincze Anett), Hunyadi Szabolcs (Tordy Ju­dit) Kalocsa, Járó Kristóf Zsolt (Feke­te Anita), Igonda Zóra (Hizsnyik An­na), Gajdácsi Eszter (Dömötör Sára), Molitorisz Károly (Domokos Gabri­ella), Bónis Kevin János (Konkoli Éva), Seres József (Kollarik Judit) Városföld, Gyimesi Anna (Kubányi Réka), Schnürlein Benedek (Kovács Bernadett) Soltvadkert. Házasságot kötöttek: Buzder Ká­roly és Souza Silva Da Carla, Csabai József és Gubacsi Julianna, Udvardi István Zoltán és Váradi Katalin Csil­la, Balázsevics Péter és Nagy Edina, Tóth Sebestyén és Látos Krisztina, Seremet Attila és Fekete Katalin, Bállá Gábor József és Barnai Anita, Bende János Ferenc és Sánta Ágnes, Pásztor Zoltán és Bánáti Ildikó, Vi­déki Attila és Nagy Renáta Rozália, Varga Krisztián és Sasvári Szilvia, Laczi István és Somogyi Tímea An­na, Horváth Sándor és Gál Edit, Ara­tó Tibor és Körmendi Annamária. Meghaltak: Konkoly Kálmán, Bánfi László (Békéscsaba), Lajos An­tal, Patai Benő (Fülöpszállás), Tóth Sándomé Hatházi Terézia (Dunapa- taj), Pócs Márton (Fülöpszállás), Sztanics Miklósné Szelei Mária Magdolna, Bodor Gábor (Szentki­rály), Fekete Ferenc (Lakitelek), Hor- nacsek Lilla (Lajosmizse), Takács Istvánná Bíró Iulianna, Kisjuhász Já­nos (Lajosmizse), Urbán Balázs (Ko- csér), Deák Sándor, Kiri István (Kis­kunfélegyháza), Varga Gyuiáné Vida Rozália, Molnár Pál, Holl Fe- rencné Zrínyi Ilona (Szabadszállás), Kovács Ferenc József, Zetkó Ferenc (Ballószög), Fülöp Gergely, dr. Zi- may Károly Lászlóné Halász Zsu­zsanna, Szabó Pál Józsefné Mezei Erzsébet, Kis Ba­lázs, Világos József Ferencné Német Il­dikó, Tonté Mihály- né Keskeny Mária, Antal Mihály, Men- di Béla (Izsák), Csősz János Sándor (Szabadszállás), Baranyi Vilmos Gé- záné Gulyás Margit (Tiszakécske), Rákóczi Dezsőné Monitor Mária, Pó­tári Mihályné Bállá Erzsébet (Tisza­kécske), Egedi Pál (Tiszakécske), Halmi László (Ceglédj, Somogyi Jó­zsef, Tasi Jánosné Patkós Emília, Kürtösi Endre Elek, Török Ferenc Mihály (Lakitelek). o Segítettek a vállalkozók csiksomlyó Július 2-án az Ezer székely leány napja programjá­ban mutatták be a Megfeszített című rockoperát. Több százez­ren tekintették meg az előadást, melyet a Szövetség a Polgári Kö­rökért Kecskemét közbenjárá­sával kecskeméti vállalkozók is támogattak - tudtuk meg Bog- dándy FerenctőL T A J E K O Z T A T jr o Örömmel tájékoztatom Kecskemét város lakosságát arról, hogy új. korszerű, akadálymentesített környezetben .. elkészült Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának új Okmányirodája a Rákóczi u. 5. sz. alatti épületben. Az új. korszerű, az ügy felek teljeskörű kiszolgálását biztosító iroda ünnepélyes átadására július 18-án 11.00 órakor kerül sor. A költözködés idején 2005. július 14-én 12.00 órától július 18 án 16.00 óráig az Okmányiroda működése szünetel, ezért ezeken a napokon nem tudja ügyfeleit ................................. sköltö/............. 3gte i nformatikai rendszerre való csatlakozáshoz azonban fogadni. A zökkenőmentes költözködés és zavartalan újrakezdés érdekében mindent megteszünk, az országos szükséges a jelzett időszakban az ügy félfogadás szüneteltetése. Az ügyfelek kényelmét szolgáló, korszerűen berendezett új Okmányiroda július 19-étől várja Kecskemét varos lakosságát. Dr. Peredi Katalin Címzetes főjegyző

Next

/
Oldalképek
Tartalom