Petőfi Népe, 2005. június (60. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-21 / 143. szám

FOTÓK: MTI Se galt Hollandiában is figyelték VALŐViLÁG Százmillió forintot érhet ötvenezer tabletta és fél kilogramm kokain Csak amatőrök dugják a csempészett árut a pótkerékbe. A félszázezer darab ecstasyt és fél kilogramm kokaint mégis oda rejtették Hollandiában a magyar futárok (kis képünkön a gyanúsított). Egy éve figyelték már Segalt a rendőrök. így senki sem hiheti, hogy vasárnap hajnalban vélet­lenül ellenőrizték a gép­kocsiját egy bevásárlóköz­pont parkolójában. C. Tamást (30) és a vele együtt elfogott három magyar férfit egyelőre különösen nagy meny- nyiségű kábítószer csempésze­tével gyanúsítják a rendőrök, és indítványozták előzetes letar­tóztatásukat. A BRFK nem cá­folta, hogy C. az egyik való- ságshow-ban vált közismertté. A miskolci férfit Segal néven is­meri a fél ország, és a ValóVi- lág3 első kiesője volt. A BRFK Kábítószer-bűnözés Elleni Osztálya és a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) nyomozói vasárnap hajnalban Elegyes- halomtól Budapestig követték Segal Volkswagenjét. C. Tamás, azaz Segal és társa Hollandiá­ból hozta a fél kilogrammnyi kokaint és az ötvenezer darab ecstasyt. A drog értéke a feke­tepiacon százmillió forint. Meg nem erősített hírünk szerint Segalékat Hollandiában is szem­mel tartották, így várható, hogy ott is lecsapnak majd a hatósá­gok. A magyar határőrség is tudott Segalékról és a drogról. Sőt a nyomozók még a vámőrséget is értesítették az általuk követett szállítmányról, hiszen nem akarták, hogy az ország belsejé­ben dolgozó mobil vámkom­mandó véletlenül megbuktassa a valóságshow- szereplőt és tár­sát. A rendőrök a XV. kerületi Erdő­kerülő útnál lévő bevásárlóközpont parkolójáig követ­ték a Volkswa­gent, ahol Segalék egy má­sik autó két ma­gyar utasának tervezték átadni a nagy értékű dro­got. Az átadásra azonban már nem került sor, hi­szen a kommandósok elfogták mindkét autó utasait. A drog Segal autójának pótkerekéből került elő. Úgy tudjuk, hogy a férfi már akkor képbe került, amikor a W3-ban szerepelt. Ek­kor több jelzés is érkezett Mis­kolcról és térségéből állítólagos viselt dolgairól. Az operatív fi­gyelés eleinte nem hozott ered­ményt. Hiába voltak mende­mondák Segal Miskolc-Tapolca éjszakai életében betöltött szere­péről, bűncselekményre utaló adatok nem merültek fel. Egé­szen egy évvel ezelőttig. Ekkor szerezték be az operatív infor­mációt arról, hogy Segal benne lehet a kábítószer-csempészet­ben és -kereskedelemben. Egy évbe telt, míg a bizonyítékok zárt láncolatot alkotva elegen­dőnek bizonyultak ahhoz, hogy ,v egy tettenéréssel megkoronázzák a m ^ nyomozást. Segal egyébként, Segal kedvenc könyve a büntető törvénykönyv. miután kiesett a W3-ból, kétla- ki életet élt, ingázott a főváros és Miskolc között. Meglepő módon szinte teljesen eltűnt a miskolci éjszakai életből. Úgy tudjuk, az NNI és a BRFK tudja bizonyítani, hogy a vasár­nap hajnalban elfogottak mini­mum kéthetente megjárták a Hollandia-Magyarország útvo­nalat. Egyes hírek szerint a becsempészett drogot elsősor­ban a keleti országrészben ter­jesztették. Az elosztásban részt vevők körültekintően jártak el, hiszen a kábítószert nem sze­mélyautókkal, hanem vonattal és menetrend szerinti autóbusz- szal vitték tovább Budapestről vidékre. így szinte minimálisra csökkentették a lebukás kocká­zatát. A rendőrség hamarosan bizonyíthatja azt is, hogy az ügy szereplői bűnszervezetben kö­vették el a terhűkre rótt bűncse­lekményeket. Ha ez is beigazoló­dik, akár életfogytiglani is kap­hatnak tettükért. Úgy tudjuk, hogy a valóságshow-szereplők közül hamarosan még legalább egy kerülhet rács mögé drogügy miatt. ■ Szemán László Más Is bukott már NEM SEGAL VOLT az első ValÓ- ságshow-szereplő, aki kábító­szerügybe keveredett. A szintén miskolci Sz. Tamás (22), aki Anikó egyik kérője volt a Nagy Ő című műsorban, szintén droggal bukott meg. A fiútól 750 ecstasy tablettát, 27 g speedet és 3 g kokaint foglaltak le a rendőrök. Alkalman­ként 100-150 ezer forintot kapott a drog szállításáért. ADÁSVÉTEL PÉNZPIAC VEGYES tűzifa 7000-9000 Ft/nf, ingyenes házhoz szállítással rendelhető. Érdeklődni: 30/232-9515--------------------------------------------------------------------------*645789* 4 M x 120-as lemezcsónak eladó. Érd.: 06- 77/482-453. ALLAT a Házi, hízott kacsa eladó: 500 Ft/kg. Érd.: 30/438-22-50.------------------------------------------------------------------- -*647245* NAPOS és előnevelt csirke kapható. 20/9415- 540.---------------------------------------------------------------------.----------*645568* 15 0 db vemhes anyajuh eladó. Érd.: 30/9- 067-078. HANGSZER PIANÍNÓ eladó. Érdeklődni lehet: 30/224-30- 31.--------------------------------------------------------------------------------*645247* HIR DETMÉNY A DÉMÁSZ Prímavill Hálózatszerelő Ipari Kft. értesíti a lakosságot hogy Kecskemét, kül­terület, Halasi út mellett a 8842/50. hrsz.-ú területen új légvezetékes 20kV-os hálózatot létesített mintegy 218 m-nyi hosszban egy transzformátorállomással a hálózat végén. A villamos hálózatot a DÉMÁSZ Rt. a kivitelezés ütemének megfelelően 2005. június 20. napján feszültség alá helyezte. Ettől az időponttól a létesítmény megközelítése, érin­tése életveszélyes és TILOS! Értesítjük a Kkf. 4. sz. házior­vosi körzet lakóit és betegeit, hogy dr. Klazsik György főor­vos úr nyugdíjba vonulása után 2005. július Ol-jétől dr. Zagyi Károly főorvos folytatja a házi­orvosi tevékenységet. Rendelési idő: hétfő: 13-17, kedd: 8-12, szerda: 14-18, csütörtök 8-12, péntek: 13-17. Bejelentkezés, időpontkérés, beteghez hívás: 70/220-8096, 76/467-183. Sze­retettel várjuk betegeinket. OKTATÁS INTENZÍV gépíró tanfolyamok! Telefon: 20/370-2087.--------------------------------------------------------------------------------*646855* NÉMET beszéd és nyelvtan fejlesztése igénye­sen. 20/410-81-39. AUTuT vesz? Magánszemélytől vagy cégtől? Mi közvetlenül megfinanszírozzuk! CC Credit RL kecskeméti fiók Kisfaludy-ház, Kisfaludy u. 5. I. em. 106. Tel.: 76/507-892------------------------------------------------------------­----------*644703* DÍ JMENTES hitelügyintézés: 70/635-60-90.------*643237* PÉ NZÜGYI problémáit oldja meg velünk! Saját tulajdonú, tehermentes gépjármű hitelezése a leggyorsabban! Érd.: 30/411-20-89.-----------;------—--------------------------------------.----------*647236* SZ EMÉLYI kölcsön a CC Credit Rt. kecskeméti fiókjában: Kisfaludy Ház, Kisfaludy u. 5.1. em. 106. Tel.: 06-76/507-892--------------------*630518* SZOLGÁLTATÁS BEÉPÍTETT konyhabútor, egyéb bútor tervezése és gyártása. 06-20/66-29-075----------------------------------------------------£------*----------*647237* CS ALÁDI házak tetőszerkezetének kivitelezése, régiek felújítása, tetőfedési munkák és lépcső­zsaluzás: 30/376-31-68, 76/424-263------------------------------------------------------------------------*627677* KŐ MŰVESCSAPAT munkát vállal. 30/389- 1534. — *645589* KÚTFÚRÁS 10% kedvezménnyel. Kis Károly kútfúró mester. Kiskunhalas. Érdeklődni: 30/93-84-789.------------------------------------------------------------j----------*645046* RE DÖNYAKCIÓ! Redőny, reluxa, szalagfüggöny, napellenző, árnyika, hevederzár, szúnyogháló 10-20% kedvezménnyel a gyártótól: 76/325- 674, 79/424-116; 30/283-3824. •645601* REDŐNY-NAPELLENZŐ-SZÚNYOGHÁLÓ-RELUXA a gyártótól. HÍVJON! 76/475-485; 30/48-25- 755.---------------------;-----------*645663* VÁ LLALKOZÁS ASZTALOSMUNKÁT vállalok. 06-20/263-23- 09.------4--------------------------------------------------------------*645842* VE GYES A RÁKBETEGSÉG ellen többféle módszerrel. Info: 06-30/95-70-322.-----------------------------------------------*-----*------------------*645817* AC ÉLCSŐ 76x0,6x8 m 90 kg/db eladó. Ár: 8.000 Ft T.: 06-30/95-70-322--------------------------------------------------;------------------------' *645817* DR ÓTFONATOT legolcsóbban a gyártótól. Tel.: 66/437-362, 30/27-89-631----------------------:-------------------------*640256* a Kemper RM fűkasza üzemképes állapotban és vörös köles eladó. Irányár: 130 E Ft Érd.: 77/495-311, 30/449-87-10.- —...............-*645638* UN IFORM falazó, pillértégla, régi kályha, kapu kerítés, lovas kocsi eladó. Érdeklődni: 20/465-5741 MEZOGAZDASAG AUTOMATA műtrágya- és vegyszeradagoló újonnan eladó. 70/704-48-29.-----------*645024* EL ADÓ 2 db VASÚN CEP-1000 szőlőprés, 2 db ZBSZ-500 zúzó-bogyózó, 1 db C0Q zúzó-bo- gyózó, 1 db dugattyús cefreszivattyú és CS- 100-as, CS-200-as szivattyúk. Fehérbor-be­számítás lehetséges. Érdeklődni lehet: 7á/453-011.-— ---------------------*645612* a F elújított, kifogástalan állapotú lovas kocsi és egy felújított állapotban lévő szemetes kon­téner eladó. Érd.: Nagykörös, 30/325-1649.-----*645762* KÖ RBÁLÁS és kis bálás lucerna és búzaszalma eladó, ill. megrendelhető. Solt, 30/911-76-11; 30/911-76-17.-----------------------------------------------------------------—--------*645411* MO HÁCS-SZIGETEN többcélú gazdálkodásra alkalmas major jó minőségű termőfölddel együtt eladó. 20/484-52-22. —1-------—-----------------:----------------------------------------------*633836* MT Z-50 rendszámos eladó. Érdeklődni: 20/216-85-02.----------*645829* MT Z-80 kis fülkés müszakis eladó. 30/537- 16-20. —L-----------í-----------------------------------------------------*645829* NA GYBARACSKA-BÁTM0N0ST0R határán 12,7 há jó minőségű termőföld eladó. 20/484-52- 22.---------------------I------------------—--------------------------*633661* a 2 00, 500, 1000 kg-os tolósúJyos vasmá­zsák, terményhordó csigák eladók, va$ sze­mes terményre cserélhetők. Érd.: Nagykőrös, 30/325-1649. P Á L Y Á Z A T I Tiszakécske Város Önkormányzata pályázatot hirdet a kizárólagos tulajdo­nát képező tiszakécskei belterület 3234/70. hrsz.-ú 1114 m2 nagyságú és a 3234/71., 3234/72., 3234/73., 3234/74., 3234/75., 3234/76., 3234/77. hrsz.-ú, egyenként 900 m' nagyságú, beépítetlen terület megjelölésű ingatlanok értéke­sítésére vonatkozóan, mely ek Tiszakécske, Radnóti utcában talál-hatóak. A pályázat benyújtásának helye: Tiszakécske Város Polgármesteri Hivatal Hatósági Osztály (Tiszakécske, Körösi utca 2.) 7. számú iroda. A pályázat benyú jtásának határide je: 2005. június 27. (hétfő), 12.00 óra Minimális értékesítési ár: óOOFt/m2 (az összeg az áfát tartalmazza) A pályázati tárgyalás időpontja és helye: 2005. iúnius27. (hétfő), 15.30óra. Tiszakécske Város Polgármesteri Hivatala ( tanácsterem) Tiszakécske, Körösi utca 2. A pályázók köre nem korlátozott. Pályázatot csak a részletes pályázati felhívást átvevők nyújthatnak be. Arészletes pályázati felhívás a polgármesteri hivatal 7. számú irodájában vehető át, munkaidőben, 2005. június 21-étől 2005. június 24-éig. Érdeklőéii a 76/441-355 telefonszámon lehet 667867 F E L H í ■ V Á S GYÓGYVIZŰ STRAND Kiskunfélegyházán Blaha Lujza tér 1. sz. Tel.: 76/463-201 (Korház mellett) Mozgásszervi betegségeit megelőzheti, gyógyíthatja a strandon! NYITVA TARTÁS: Hétfő-Péntek 6.00- 19.00-lg, Szombat-Vasárnap 8,00-19.00 óráig Éjszakai fürdő, Jótékony félhomály: Pénteken és Szombaton 19.00-23.00 óráig Az E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Rt. közleménye Az E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Rt. átfogó korszerűsítési programot hajt végre a villamosenergia-hálózaton. A kiegyensúlyo­zott és zavartalan villamosenergia-szolgáltatási biztosító fejlesztés érdekében folyamatosan dolgoznaka társaság szakemberei. Ezért: ■ Tiszakécskén a Dr. Bedő u, a Móra F. u. 2005. június 21-én 8 órától 11 óráig, ■ Tiszakécskén a Könyes K. u., a Babits u., a Gárdonyi u., a Gárdos u. 2005. június 30-án 11 órától 14 óráig áramszünet lesz. A biztonsági előírások miatt elkerülhetetlen átmeneti szolgáltatás­kimaradásért megértésüket kérjük. OTPTRAVEL ...mert biztosan utazik! Üdüléseink! 8 nap 7 éj félpanzió repülővel F.gyiptom 79.900 Ft Törökország 84.900 Ft Spanyolország 28.500 Ft Horvátország apartman Egyénileg 67.000 Ft/3 fo Görögország 36.900 Ft busszal-apartmanban Tel.: (76) 416-580 R-0115/92/2001 Kecskemét Szabadság tér 1/a www.otptravel.hu II1HIÍ Tősfürdő 6065 Lakitelek Tőserdő Tel.: 76/449-006, Fax: 76/449-001; www.lakitelek.hu; turisztika@lakitelek.hu Nyitva: H-V 9-18 óráig Belépők: felnőtt 650 Ft, diák 440 Ft, családi 1.700 Ft, apartman 11.000 Ft/éj/4 fő. Tősfürdő a nyugalom és csend szigete egy rohanó világban! Eladó vagy tartós bérletbe átadó tulajdonostól az alábbi két tehermentes ingatlan: • Nagykőrös, Kossuth Lajos u. 18. 480 m2 telek tulajdoni rész, 209 m2 (+ 80 m2 pince) földszintes, magas tetős épület. Megtekinthető: 2005. 06. 29., 10-12 óra között 2005. 07. 04., 12-14 óra között • Cegléd, Petőfi S. u. 9. 687 m2 telek, 200 m2, földszintes, magas tetős épület. Megtekinthető: 2005. 06. 29., 13-15 óra között 2005. 07. 04., 09-11 óra között Mindkét épület megtekinthető még a www.mtesz.hu honlapon a „Technika Házak” menüpontban, további információkért Vermes Imre a (06-1) 474-7904-es telefonszámon hívható. Cserkeszőlő Gyógy- és Strandfürdő Nyitva: 7-20 óráig; TeL/Fax: 56/568-465; www.cserkeszolo.hu Látogasson el a cserkeszőlői fürdőbe. Különlegességeink: Európa első kétpályás ponyvacsúszdája Csendes óceáni hullámokat gerjesztő hullámmedence Szuper gyógy centrum. Fantasztikus nyári programok, éjszakai fürdőzésekkel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom