Petőfi Népe, 2005. június (60. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-14 / 137. szám

Budapestre hozták az aszódi rablót jogsegély A németek egy hónap alatt kiadták Pál Tibort Magyarországnak A rekordzsákmányt hozó aszódi rablás mellett a beremendi cementgyár kirámolásával is gyanú­sítják. Pál Tibor az orruk­nál fogva vezette a külföl­di rendőröket. Szemán L-Nagy E. D. ______ Pá l Tibor (46) az aszódi pénzszál­lító autó 2003. május 12-ei kirab­lásának vélt elkövetői közül az utolsó előtti volt, aki még nem ke­rült rendőrkézre. Egészen idén május 5-éig, lebukásáig. Közel két éven át a fél magyar rendőr­ség kereste. A 481 milliós re­kordzsákmányt hozó aszódi rab­lás után külföldre szökött. Előbb Szlovákiában, majd Németor­szágban bukkantak a nyomára. ■ A német kommandósok ezúttal lekapcsoltatták a stuttgarti elővároska teljes áramellátását, így Pál Tibornak már esélye sem maradt a kitörésre. A magyar rendőrök arról be­szélnek, hogy bujkálása alatt Pál méltónak bizonyult nagy híréhez. A magyar nyomozók tudnak ar­ról, hogy a körzött férfi mind a szlovák, mind a német rendőrö­ket az orruknál fogva vezette. Szlovákiában például állítólag sa­ját csapatot szervezett, akik véd- S ték a házat, ahol ideiglenesen tartózkodott. Amikor a szlovák 'i kommandósok behajtottak a ház utcájába, Pál szlovák emberei egyszerűen elállták az útjukat, amíg a magyar férfi fel nem tu­dott szívódni. Ekkor Pozsonyból Stuttgart térségébe tette át a tar­tózkodási helyét. Németország­ban a helyi rendőrök csak har­madszorra tudták elkapni. A ma­gyar fejvadászok kétszer is hiába mérték be hajszálpontosan búvó­helyét, Pál kicsúszott a gyűrűből. A német kommandósok harmad­szorra már nem bíztak semmit a véletlenre. A magyar fejvadászok május 5-én, hajnalban ismét kö­zölték Pál tartózkodási helyét a német rendőrökkel. Az akcióba lépő kommandósok általában csak a célszemély tartózkodási helyén kapcsolják ki az áramot, ám ezúttal Stuttgart egyik elővá­rosa teljesen sötétbe borult. Pál Tibor ellenállás nélkül megadta magát. A német hatóságok alig öt hét alatt ki is adták Magyarország­nak. A Pál Tibort és az őt kísérő Interpol-összekötő tiszteket Stutt­gartból Budapestre szállító repü­lőgép tegnap délben szállt le Fe­rihegyen. A2A terminálról már magyar kommandósok vitték a bilincsbe vert gyanúsítottat a Fő­városi Büntetés-végrehajtási In­tézet Nagy Ignác utcai épületébe. A hírek szerint itt Pál a legbizton­ságosabb szupercellát kapta meg, azt, amelyben Magda Marinkét és Ambrus Attilát is őrizték egy­kor. A gyanúsítás szerint Pál Tibor a korábban már elkapott Kiss Károllyal (33) és a még mindig szökésben lévő Nagy Tiborral (31) közösen rabolta ki az aszó­di OTP előtt a Group 4 Falck pénzszállító autóját. A rablás közben többször is rálőttek a páncélautóra, így félemlítve meg annak személyzetét. Pált ráadá­sul a Baranya megyei rendőrök is nemzetközi elfogatóparancs­csal kerestették. A gyanú szerint 2002. szeptrember 7-én Kiss-sel közösen kirámolta a beremendi cemetgyárat is, ahonnan 25 ezer eurót vittek el. Mint ahogy arról korábban már beszámoltunk, Kiss Károlyt is csak nagy nehezen tudták kézre keríteni a rendőrök. Bár ő végig itthon bujkált, tavaly októ­ber 7-én, csak ötödszörre sike­rült elfogni. Előtte négyszer is meglépett a rendőrök elől. Még a kommandósokat is átverte. Hiába kerítették be a fegyvere­sek szeptember 29-én Monorí- erdő egyik házát, az erdő felé szabad maradt az út. Kiss kisga- tyában kiugrott az ablakon, és elszaladt a zsaruk elől. Még a A körözött Nagy Tibor is külföldön bujkálhat a budapesti nagy Tibor a rend­őrök sejtése szerint szintén kül­földön bujkálhat. A 32 éves fia­talemberről telefonlistákkal is tudják bizonyítani a rendőrök, hogy Kiss Károly és Pál Tibor mellett személyesen is részt vett az aszódi akcióban. A NYOMOZÓK SZERINT Nagy Tibor egyébként Kissen keresz­tül kapcsolódott a csapathoz. Kiss-nek az ismerőse volt, és rajta keresztül mutatták be a többieknek, így Pál Tibornak, az egyik bandafőnöknek is. Ferihegyről három rendőrautó kísérte a Németországból, Stuttgartból hazahozott Pál Tibort szállító gépkocsit rendőrkutya sem tudta követni. Egy napra rá Nyáregyházán egy tanyáról lépett le, miután kiszúr­ta a rosszul felálló rendőröket. Október 1-jén Monor mellett a rendőrök elállták a felesége vezette autó útját. Az asszony kitört az autóval, és elhajtott. A rendőrök hosszas üldözés után egy földúton érték utol a ri rl; " ' nőt, Kiss addigra már lelépett. Hat nap múlva azonban Pilisma­rót víkendházas részéről már nem tudott elmenekülni. Nyolc­van rendőr kerítette be és fogta el. Kiss vesztét végül horgász­szenvedélye okozta. A rendőrök tudták róla, hogy él-hal a pecázá- sért, ezért valamelyik tónál kell keresni. non?. ii'M-.iuwi '0 rí.** || ÁLLÁST KÍNÁL NŐI gépkezelőket keresünk könnyű fizikai munkára 3 műszakban, kiemelt fizetéssel. A munka nem szalagjellegű, gyakorlatot nem igényel. Jelentkezőket - pályakezdőket is - vá­runk Kecskemétről, Ballószögről, Helvéciáról, Kadafalváról, Hetényegyházáról, Kerekegyhá­záról és Matkóról. További információ a dél­előtti órákban: 76/470-412.------------------------------------------*588278* OR SZÁGOS ingatlan iroda, területi képviselő­ket keres átképzéssel! 06-1-210-4673-------------------------------------------*642660* SZAKKÉPZETT virágkötőt keresek Kerekegy­házára. 20/9161-015. —----------;-----------------------------*642669* VÁ LLALKOZÓ vagyonőrt felveszek helyettesí­tésre. 06-70/542-40-82, Kecskemétre.-----------------*643570* 1 FŐ ingatlanértékesítőt és 1 fő hitelügyinté­zőt keresünk, vállalkozói jogviszonyba, kecs­keméti ingatlanközvetítő irodába. Autó szük­séges. 30/96-88-266.- *642872* ÁLLÁST KERES B, C, E kategóriával gépkocsi-vezetői állást keresek. 30/30-98-631.-------------------------------------------643583* AD ÁSVÉTEL AKCIÓS tűzifa ingyenes szállítással m3-ben megrendelhető, aprítva is. 30/262-7648----------------------.--------------------*642574* CE MENT 2250 Ft/q, drótfonat 225 Ft/m-től, tölgy-cseresznye palló szélezetlen 70E Ft/m3, akácoszlop 600Ft/db-tól, babkaró, léc, tűzi­fa akác 1350 Ft/q-tól, tölgy 1250 Ft/q Kato­natelep Agip kút mellett 30/6672-720 *642689* OLASZ dekortégla többféle méretben eladó. 30/93-83-122.------------------------------------------*643007* TE TŐCSERÉP, békéscsabai, natúr, hófogós, bontott, jó állapotban, kb. 1500 db eladó. Érd.: 06-70/207-7525.----------■—I-----------------■-----------------■--------------------------*622561* TŰ ZIFAAKCIÓ jún. 20-ig 8.000 Ft/m3, vágva is, ingyen házhoz szállítva: 30/580-75-15.------------------------------------------*644465* VE NNÉK 825x20 külső gumit. 30/368-00- 29. ——-----------------------------*-------*643170* ÁL LAT ANGOL cocker spániel gyönyörű fekete kisku­tyák törzskönyvvel, oltásokkal eladók. 06- 20/545-9982; 06-20/561-5692.------------------:-------------------------------------------------------------*642622* CS IBE, pulyka rendelhető. Érdeklődni lehet: 76/411-023.------------------------------------------------------------------(-í—-----*638295* IN GVEN elvihető egy 2 hónapos, tarka szoba­tiszta kiscica, valamint egy 6 éves nőstény­macska (költözés miatt). 30/6824-222.-------------------:-------------------—*643585* NA POS és előnevelt csirke kapható. 20/94- 15-540.-------------------------------------------*643193* NYEREG alatt sütött 19 hónapos Lipp csikó eladó. Apa: Plútó XIV-64, Anya: Maestoso XXXVIII-U. Ár: 380.000 Ft 06-20/9351-353-------------------------------------------*643161* PALOTAPINCSI kiskutya, 5 db eladó. 76/449- 286, este.-----------,----------------------:-------*644940* 2 DB FT növendék borjú: 1 db bika; 1 db üsző eladó. 30/577-77-30.------------------------------------------*643529* OK TATÁS NÉMET beszéd és nyelvtan fejlesztése igénye­sen. 20/410-81-39.------------------------------------------*643519* PÉ NZPIAC AUTÓHITEL! Bárlista nem kizáró ok! Érd.: 76/321-077.---------------;--------------------------*607025* AU TÓT vesz? Magánszemélytől vagy cégtől? Mi közvetlenül megfinanszírozzukl CC Credit Rt. kecskeméti fiók Kisfaludy-ház, Kisfaludy u. 5.1.ern. 106. Tel.: 76/507-892---------------------------------*644703* DÍJMENTES hitelügyintézés: 70/635-60-90.---------- ------------1—i----------------------—-----------------------*643237* JE LZÁLOGHITEL szinte mindenre. 70/335- 7866-------------------------------*640924* SZEMÉLYI és jelzáloghitelek, hitelek kiváltása alkalmazottaknak, vállalkozóknak, nyugdíja­soknak. 70/388-2605.-------------------------------------------*642455* SZEMÉLYI kölcsön a CC Credit Rt. kecskemé­ti fiókjában: Kisfaludy Ház, Kisfaludy u. 5.1. em. 106. Tel.: 06-76/507-892-------------------------------------------*630518* SZOLGÁLTATÁS CSALÁDI házak tetőszerkezetének kivitelezé­se, régiek felújítása, tetőfedési munkák és lépcsőzsaluzás: 30/376-31-68, 76/424-263------------------,---------------:--------*627677* KŐ MŰVES csapat munkát vállal. 30/389-15- 34-----*-----------------------|-------------*642857* KŐ MŰVESMUNKÁT vállalunk. 30/39-49-857.------------------------■-----------------*625327* RE DŐNYAKCIÓI Redőny, reluxa, szalagfüg­göny, napellenző, árnyika, hevederzár, szú­nyogháló 10-20% kedvezménnyel a gyártótól: 76/325-674, 79/424-116, 30/283-3824------------------------------------------*643172* RE DŐNY-SZUNY0GHAL0-NAPELLENZ0- RELUXA a gyártótól HÍVJON! 76/475-485, 30/4825-755 SZOBAFESTÉS-MÁZOLÁS-HŐSZIGETELÉS- BURK0LÁS kedvező áron! 20/366-2380, 20/413-0630.-------i™.-------.----,---,------,--------*643155* TÁ RSKERESÉS KECSKEMÉTI fiatal lány molett testalkattal barátját keresi ismerkedés céljából. 06- 30/357-4012.-*--------------------------•--------------*644696* UT AZÁS AKCIÓS 3000 Ft/fő/napi áron, reggelivel vár­juk vendégeinket BALATONLELLÉN *** víz kö­zeli szállodába. 06-20/991-5238.-------------------------------------------*640375* VEGYES DRÓTFONATOT legolcsóbban a gyártótól. Tel.: 66/437-362, 30/27-89-631 MARC férfi világos mérethiá­nyos félcipők 9.000 Ft/pár egy­ségáron való kiárusítása, ameddig a készlet tart! EXK­LUZÍV GÁLA CIPŐBŐL! Kecs­keméten, a Városházával szemben. .642638. VESZEK dunnákat, párnákat 3000 Ft/kg-ig Öreg bútorokat festményeket, faliórát, örök séget, hagyatékot. Tel.: 30/224-39-05--------*600153 HA SZONGÉPJÁRMŰ 1T-S Hyundai 10 éves friss műszakival eladó Tel.: 30/639-60-69------------------------------------------'643528 ME ZŐGAZDASÁG sÁrpa, búza, tritikálé eladó. Városföld, 30/9-589-024.-------------------------------------------*642831* a Jó minőségű körbálás fűszéna, szükség esetén felrakva 1300-1500 Ft/bála eladó. 20/550-6549, 70/289-6509.----------**--------------------------*643555* a Jó minőségű, körbálás lucernaszéna el­adó. 30/9-299-965.------------------------------------------*643000* KÖ RBÁLÁS lucerna eladó. Tel.: 30/234-05-81------------------------------------------*643557* a Lucernadara eladó: 3000 Ft/q. 30/740- 48-90------------------------------------------*643038* MO HÁCS-SZIGETEN többcélú gazdálkodásra alkalmas major jó minőségű termőfölddel együtt eladó. 20/484-52-22.-------------------------------------------*633836* NAGYBARACSKA-BÁTM0N0ST0R határán 12,7 ha jó minőségű termőföld eladó. 20/484-52-22. —----------------------------------------*633661* SÁRGA takarmányborsó olcsón eladó. 20/47- 08-257.-------------------------------------------*643544* __________RUHÁZAT__________ BO NTATLAN holland bálás ruha nagy mennyi­ségben, folyamatos szállítással eladó. Érdek­lődni lehet a 30/66-47-384-es telefonszá­mon.-------------------------------------------*642789* HIRDETMÉNY A DÉMÁSZ Prímavill Hálózatszerelő Ipari Kft. értesíti a lakosságot, hogy Solt, külterület 5091. jsz. hrsz. ingatlan részére épített transzformátorállomást a DÉMÁSZ Rt. a kivi­telezés ütemének megfelelően 2005. június 16. napján feszültség alá helyezi. Ettől az időponttól a létesítmény megközelítése, érintése életveszélyes és TILOS!-------------------------------------------*642938* A DÉMÁSZ Prímavill Hálózatszerelő Ipari Kft. értesíti a lakosságot, hogy Jakabszállás, IV. kerület 168. sz. 0122/18. hrsz. ingatlan ré­szére épített 20 kV-os légvezetéket és transzformátorállomást a DÉMÁSZ Rt. a kivi­telezés ütemének megfelelően 2005. június 16. napján feszültség alá helyezi. Ettől az időponttól a létesítmény megközelítése, érintése életveszélyes és TILOS!-----'■-------------------------------------*642938* Pin ny™L, A PENNY MARKET KFT. Magy arország egyik vezető, immár 1996 óta folyamatosan bővülő diszkontlánca, HÉTVÉGI MUNKÁRA, 2 MŰSZAKBA, KALOCSAI üzletébe, az alábbi munkakörbe keres munkatársakat: ELADÓ-PÉNZTÁROS. Ön üzletünk eredményességét elsősorban az alábbi feladatok ellátásával fogja támogatni: pénztárgép kezelése, leltározás, áruátvétel, árufeltöltés, kapcsolattartás a vevőkkel, göngyölegek kezelése, az üzlet tisztán tartása. Követelmények: élelmiszer-kereskedelmi végzettség vagy tapasztalat, vevőközpontú szemléletmód, precizitás. Ha szívesen «sz részt az értékesítésben, vagy ezután szeretne annak részese lewd, valamint biztos, bosszú távú munkahelyre vágyig ahol egy nagy multinacionális cég megbecsült alkalmazottja leíiet. akkor küldje el önéletrajzát a megjelenéstől számított két héten belül „Kalocsa” jeligére az alábbi címre; PENNY MARKET KFT., 2351 Alsöilcmcdi, Pf. 12 ___ INTERFRUCT \| |/ Cash&Cany Az Interfruct Kft., a német tulajdonú Tengelmann-csoport dinamikusan fejlődő, magyarországi Cash & Carry áruházakat üzemeltető nagykereskedelmi leányvállalata kecskeméti egységébe, élelmiszer-kereskedelemben szerzett gyakorlattal és gáz, illetve elektromos targonca - kezelői jogosítvánnyal rendelkező KOMISSIÓZO (ARUÖSSZEÁLLÍTÓ) munkatársakat keres. Jelentkezésüket várjuk Paparó József áraházvezetónél (fényképes szakmai önéletrajzzal, bizonyítványok másolatával) az alábbi címen: Interfruct Kft. Kecskemét - 6000 Seregélyesi út 129. Telefonon a 06-76/ 500-660-as számon. OTP TRAVEL - mert biztosan utazik! Üdülések: Törökország jún. 13.. 8 nap/7 éj repülővel, félpanzióval 79.900 Ft Egyiptom jún. 30., 8 nap/7 éj repülővel, félpanzióval 79.900 Ft Városié toga tás-re pülövel: Róma - júl. 14-17,4 nap/3 éj 89.900 Ft Párizs - júl. 04-09., 6nap/5 éj 89.900Ft Kérje programfiizetünket! Tel.: (76) 416-580 | _____R-011 39272001 MM 1 Ke cskemét, Szabadság tér 1/a www.otptravel.hu y TWlt |l OtMASZ A DÉMÁSZ Rt. Kiskunfélegvázi Üzemeltetés vezetősége értesíti a lakosságot, hogy Tiszaalpár bel- és külterületén hálózatátépítés miatt áramszünetet tart: 2005.06.18-án. 8.45 órától 15.15 óráig a Gumiüzem tr. Állomásnál; 2005.06.25-én, 8 órától 16 óráig a József A. u. - Bokrosi út - NATURALPÁR - Bokrosi út - Dózsa Iskola - Forgácsoló - PAX OTTHON és Gumiüzem tr. körzetekben. Megértésüket köszönjük. 605434 *643176* FOTÓ: RISKÓ Gz

Next

/
Oldalképek
Tartalom