Petőfi Népe, 2005. június (60. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-11 / 135. szám

PROGRAMOK Grátisz 8- aídsl ^Grátisz I/.11 onnc méti Animációs Filmfesztivált és a I fcUUO 4 Nemzetközi Animációs Játék­filmfesztivált. A párhuzamosan Két rangos filmfesztiválnak ad ott- zajló, két rangos fesztivál kereté­hont jövő héten Kecskemét. Há- ben mintegy 400 filmet láthatnak rom helyszínen, június 15. és 19. az érdeklődők a Főtéren, az Erdei között rendezik meg a 7. Kecske- Ferenc Művelődési Központban, AJÁNLÓ illetve a Kecskeméti Ifjúsági Ott­honban. A főtéri vetítések kora délután kezdődnek, a filmeket egy 34 méteres tévén keresztül kísérhetik figyelemmel a nézők. Emellett több zenei koncert is szí­nesíti a programot. Vakációköszöntő Ma 9 és 16 óra között Vakációköszöntőt tart a kecskeméti Helpi Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda. A rendezvény célja: a szórakozás és a szabadidő-eltöltés különböző alternatí­váinak bemutatása a lakótelepen és a városban élő fiataloknak, valamint a város támogatásával induló „Kell Egy Hely" ifjúsági klub bevezetése a köztudatba. A program keretében lesz ját­szóház, amely mindenki számára ingyenes. Lehetőség lesz agyagozásra, bőrdíszművek alkotására, üvegfestésre, aszfalt­rajz készítésére, gyöngyfűzésre, sárkánykészítésre, paptrvirág és rongybaba készítésére, illetve arcfestésre. Az egész napos programot játékos sportvetélkedők színesítik, és a helyszínen az érdeklődők találkozhatnak a kecskeméti vízilabdás fiúkkal is. Délelőtt kilenctől 14 óráig véradást is tartanak, mialatt első­segély bemutató tekinthető meg a kecskeméti mentőállomás dolgozói és a városi Vöröskereszt munkatársai jóvoltából. A Pé­csi Tudományegyetem orvostanhallgatói Doktor Bohóc produk­ciójukkal a rendezvény gyermekeit örvendeztetik meg. A rendezvény alatt Szerdahelyi Nikolett Széchenyi- városban élő diák kiállítása is látható. Délután két órától pedig táncbemutatóra, majd táncházra várnak mindenkit. A Kun- szentmiklósi Hagyományőrző Néptánccsoport produkcióját kö­vetően választható néptánc, görög tánc és show tánc. Agyagjátékok és sárkányok E hétvégén is érdemes a gyerekekkel el­látogatni a kecskeméti Szórakaténusz Játékmúzeumba. Ma délelőtt 10 és 12 óra, illetve 14.30 és 16.30 óra között agyagjáték készítésére, míg holnap dél­előtt 10 és 12 óra között gyöngyfűzésre várják a lurkókat. Ezen kívül két tárlatra is felhívnánk a figyelmet. Papírsárkány - Játék és művészet címmel időszaki kiál­lítás tekinthető meg szeptember elejéig. A zsinóros sárkányok bemutatóján együtt láthatóak a sárkányozás történe­tének legfontosabb típusai, valamint a Játékmúzeum alkotóműhely egyéni ter­vezésű sárkányai, A Játékok: titkok, cso­dák, örömök című állandó kiállítás kere­tében pedig az intézmény közel 18 ezer muzeális értékű darabot vonultat fel a já­tékokhoz kapcsolódóan, amelyben több ritkaság és ősi eredetű is megtalálható. Városházi esték A csütörtöktől zajló Bajai Városházi Esték keretében gazdag kulturális kínálat várja a látogatókat a Gras- salkovits palota belső udvarán. Harmónia - ahol a ze­ne és a vers találkozik címmel, június 15-én, szerdán 20 órakor Szt. Martin és Benkő Péter közösen lép­nek a nagyérdemű elé. Erre a zenei rendezvényre a be­lépés díjtalan. Legközelebb június 23-én este 8 órakor folytatód­nak a zenei kamaraestek. Ekkor Kováts Kriszta és zenekarának lemezbemutató koncertjét tartják, me­lyen Gerendás Péter lesz a sztárvendég. Erre már je­gyet kell váltani. Másnap, június 24-én pénteken szin­tén 20 órától a bajai Ad Libitum Kórus hangverse­nyét tartják a Bajai Rézfúvós Kvintett közreműködésé­vel. A belépés díjtalan. Vasárnap, június 26-án este 9 órakor Mozart és Gershwin címmel, Rákász Gergely orgonista látványkoncertjét rendezik meg, melyre belé­pődíjat kell fizetni. A KECSKEMÉTI PLANETÁRIUMBAN ma is várják a csillagászat szerelme­seit. Délután három óra­kor a Csillagmese - igazmese látható-hallha­tó, majd négy órakor nyí­lik meg Sci-fi és valóság címmel Garzó László képregény-kiállítása. Jö­vő héten szerdán, csütörtökön és pénteken este nyolc órakor megismerkedhetünk a Nyári csillagké­pekkel, valamennyi előadást távcsöves bemutató kö­veti. Csoportokat előzetes megbeszélés szerint bármi­kor fogadnak. Jelentkezni telefonon lehet a 76/50-50- 75-ös számon, vagy e-mailben: bejelentkez@plani.hu. Eljött a filmőrültek ideje Annyi mindennek van kiszemelt . ünnepnap­ja, hete, hála istennek, létezik: moziünnep is már nálunk, Az idei hamarosan megkez­dődik, a hivatalos idő­pont június 16., de már korábban is lesz vele dolgunk. Aki ugyanis most a mozi­ban teljes árú jegyet vesz, kap egy 10 kuponos név­re szóló füzetet. Ezzel aztán 16. és 19. között min­den filmre, ami az ünnepi vetítés része egységesen 320 forintért ülhet be a moziba. Az ünnepi időszak­ban néhány moziban lesz Filmóra, amikor a mű ren­dezője beül a nézők közé, és a vetítést megállítva mesél a nézőknek az éppen látott jelenetről, vagy a forgatásról. Bács-Kiskun megyében 9 váro­sunkban lévő filmszínházak vesznek részt benne: Baján, Kecskeméten a Multiplex, Kiskunfélegyhá­zán, Kiskunhalason, Kiskunmajsán, Lajosmizsén, Soltvadkerten, Szabadszálláson és Tiszakécskén lehet részünk az ünnepi műsorban, biztos minden­ki talál magának valót a választékban, hiszen a skála a Világszámtól és a Csudafilmtől a Bridget Jones-okon és a Mennyei királyságon át a két Shrek-ig és a Nyóckerig igen nagy szórást mutat. Amit tehát eddig esetleg nem volt ideje bárkinek is megnézni, most érdemes egy-egy estét szabaddá tenni, megéri (még anyagilag is). m O ) mozmmEP Acélszobrászok A kecskeméti Kész Kft. támogatásával jövő pénteken kezdődik meg a II. Kecskeméti Acélszobrászati Szimpozion, amelynek a Kész Ipa­ri Park ad helyet. Az elmúlt évben hagyományteremtő szándékkal in­dították útjára a rendezvényt. Az ipari park csőhengerítő csarnoká­nak valós ipari környezete ebben az évben hét, Magyarország kü­lönböző tájairól érkező szobrászművésznek ad két héten át otthont és lehetőséget arra, hogy acélhulladék felhasználásával az ipar és a képzőművészet első hallásra talán furcsa találkozását formába önt­ve bemutathassa. Az idei rendezvény újdonsága, hogy az elkészült alkotásokat a későbbiekben az ország több pontján is kiállítják. Ifjúsági drogprevenciós napok Baján a Petőfi-szigeti Ifjúsági Táborban június 24-én pénteken kezdődnek az immár hagyományos Bajai Ifjúsági Napok- A há­rom napig tartó találkozó első napján délután 4 órától este 10-ig az R/Akció művészet szekcióban Ne anyagozz, inkább agyagozz címmel korongozással, fazekassággal, szoborkészítéssel indul a drogprevenciós program. Ugyanebben az időpontban a preven­ciós sátorban személyes élményekről, segítségnyújtásról, az drogügyelet munkájáról lehet majd beszélgetni. Délután 6 órától D.A.F. Punx Őrület - alternatív koncert kezdődik, melyen több zenekar lép fel. Éj­jel 10 órától a Simlis Mozi műsorán a Ma­gyar vándor című filmet vetítik le. Június 25-én szombaton, ugyancsak délután 4-től este 10 óráig Nem bújhatsz el önmaga elől címmel testlenyomatok és maszkok készítésével ütik majd agyon az időt a fiatalok. Élménybeszámolók a pre­venciós sátorban. Van még lehetőség a tű helyett, gyere és válassz! felhívással este 6 órakor kezdődik a gördeszkás bemutató, az Aerodance tánccsoport bemutatkozá­sa, a brazil táncshow, a capoeira bemutató és a közös szabad edzés. Este 9 órakor kezdődik a fáklyafutás, illetve a Fuss a drog ellen akció, mely futó, gyalogló és teljesítmény túrából áll, fáklyá­val a kézben. Ezen az estén a Simlis mozi műsorán a Nyócker cí­mű magyar filmet vetítik. Vasárnap, június 26-án délután 4-től Festett arccal, de álarc nélkül címmel gyakorolhatják az ifjak a testfestést és a hennafes­tést. A prevenciós sátorban a beszélgetések este 10-ig tartanak. Együtt a banda címmel délután 6 órától a III. Béla Gimnázium Színistúdiója ad részleteket a Képzelt riport, a Hair, valamint az Eper és vér ismert filmek zenéjéből. Nyolc órakor kezdődik a fer­geteges záró buli. m « • Grátisz Grátisz SZÍNHÁZ MOZI Kecskemét, Hollywood Multiplex Június 11-12., 12.00,14.30, 17.00, 19.30 és 22.00 órakor - SIN CITY- A BŰN VÁROSA; 20.30 órakor - 36; 11.45, 15.00, 18.00 és 21.00 órakor - STAR WARS III. - A SITHEK BOSSZÚJA; 21.30 órakor- BOOGEYMAN; 13.15, 16.00 és 18.45 órakor - MENNYEI KIRÁLY­SÁG; 12.15,14.15 és 16.15 órakor- PATA CSATA; 18.15 órakor - BE­ÉPÍTETT SZÉPSÉG 2.; 11.30, 13.45, 15.30, 17.15, 19.00 és 20.45 órakor - MADAGASZKÁR Június 13., 13.45, 15.30, 17.15, 19.00 és 20.45 órakor - MADAGASZKÁR; 14.30, 17.00, 19.30 és 22.00 óra­kor - SIN CITY - A BŰN VÁROSA; 20.30 órakor - 36; 15.00,18.00 és 21.00 órakor - STAR WARS III. - A SITHEK BOSSZÚJA; 21.30 órakor- BOOGEYMAN; 16.00 és 18.45 órakor - MENNYEI KIRÁLYSÁG; 14.15 és 16.15 órakor - PATA CSATA; 18.15 órakor - BEÉPÍTETT SZÉPSÉG 2.; Június 14., 13.45, 15.30, 17.15, 19.00 és 20.45 óra­kor - MADAGASZKÁR; 14.30, 17.00, 19.30 és 22.00 órakor - SIN CITY - A BŰN VÁROSA; 20.30 órakor - 36; 15.00,18.00 és 21.00 órakor - STAR WARS III. - A SITHEK BOSSZÚJA; 21.30 órakor- BOOGEYMAN; 16.00 és 18.45 órakor - MENNYEI KIRÁLYSÁG; 14.15 és 16.15 órakor - PATA CSATA; 18.15 órakor - BEÉPÍ­TETT SZÉPSÉG 2.; június 15., 13.45, 15.30, 17.15, 19.00 és 20.45 órakor - MADAGASZKÁR; 14.30, 17.00, 19.30 és 22.00 órakor - SIN CITY - A BŰN VÁROSA; 20.30 órakor - 36; 15.00,18.00 és 21.00 órakor - STAR WARS III. - A SITHEK BOSSZÚJA; 21.30 órakor- BOOGEYMAN; 16.00 és 18.45 órakor - MENNYEI KIRÁLYSÁG; HETI műsor 14.15 és 16.15 órakor - PATA CSATA; 18.15 órakor - BEÉPÍ­TETT SZÉPSÉG 2. Kecskemét, Otthon mozi Június 11-12., 19.00. - VERA DRAKE**; 13-14., 19.00. - EGY MUKKOT SE!; 15-19., A Kecskemé­ti Animációs Filmfesztivál programjai Június 11-15., 20.00 - STAR WARS III. - A SITHEK BOSSZÚJA; június 16., 14.00 - BAJOS CSA­JOK; 16.00 - FEHÉR ZAJ; 18.00 - ELEKTRA; 20.00 - MENNYEI KI­RÁLYSÁG; június 17., 14.00 - LE A FEJJEL; 16.00 - HÖLGYVÁLASZ; 18.00 - ELEKTRA; 20.00 - MEN­NYEI KIRÁLYSÁG Kalocsa, Otthon mozi Június 11-12., 18.00., 20.00 ­PENGE - SZENTHÁROMSÁG; 16-17., 18.00., 20.00 - STAR WARS III. - A SITHEK BOSSZÚJA én csak 20 órakor - STAR WARS III. RÉSZ - A SITH-EK BOSSZÚJA; 15., 18 óra - EGY MUKKOT SE!; 16., 14 óra - VILÁGSZÁM; 16., 16 óra - CSUDAFILM; 16-21., 18 óra - BEÉPÍTETT SZÉPSÉG 2. - CSÁBÍTUNK ÉS VÉDÜNK; 16., 20 óra - A FŐNIX ÚTJA; 17 14 óra - ÁLLÍTSÁTOK MEG TERÉZANYUT!; 17., 16 óra - ARGÓ; 17., 20 óra - AMERIKA KOMMANDÓ: VILÁG­RENDŐRSÉG Június 11-15., szombattól szer­dáig, 16.30, 18.30 és 21.00 óra­kor, szombat-vasárnap 14.30 óra­kor is - WARS III. - A SITHEK BOSSZÚJA*KN; 11-15., szombat­tól szerdáig, 17.00 - 5x2*16; 11-15., szombattól szerdáig, 18.00 és 21.30 szombat-vasárnap 14.30 és 16.00 órakor is - BEÉPÍ­TETT SZÉPSÉG 2.*12; 11-14., szombattól keddig, 19.00 - Az OPERAHÁZ FANTOMJA* 12; 11-15., szombattól szerdáig, 20.00 és 21.45 - AMERIKAI KOM­MANDÓ: VILÁGRENDŐRSÉG‘18 Kiskunhalas, Városi mozi Június 11-15., 17,30 és 20 óra, 15­Június 11., 18.00 - MICIMACKÓ ÉS A ZELEFÁNT; 20.00 - ELEKT­RA; 16. 20.00 - ÜVEGTIGRIS; 17., 20.00 - A KÖR 2. Lajosmlzse, Városi mozi Június 11., 18.00 - AZ OPERAHÁZ FANTOMJA; 20.00 - ÁTOK; 12., 20.00 - AZ OPERAHÁZ FANTOM­JA; 16., 20.00 - A KÖR 2.; 17., 20.00 - XXX 2. Soltvadkeit, Városi mozi Június 11., 18.00 - ROBOTOK; 20.00 - XXX 2.; 12., 18.00 - ROBO­TOK; 20.00 - RAY; 16., 18.00 - ÁL­LÍTSÁTOK MEG TERÉZANYUT!; j 20.00 - CSODÁLATOS JÚLIA; 17., 16.00 - SZINBÁD - A HÉT TENGER LEGENDÁJA; 18.00 - CSAK LA­ZÁN! 20.00 - FŐNIX ÚTJA Június 11-12., 20.00 - CONSTAN­TINE - A DÉMONVADÁSZ, 16., 20.00 - CSODÁLATOS JÚLIA; 17., 20.00 - FŰRÉSZ KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Június 11., szombat, 19.00 - FIGARO HÁZASSÁGA, Berky L.-bérlet június 12., vasárnap, 19.00 - FIGA­RO HÁZASSÁGA, Német L.-bérlet június 14., kedd, 19.00 - FIGARO HÁZASSÁGA, Páger Albérlet június 15., szerda, 17.00 - FIGARO HÁZASSÁGA, Törzs J.-bérlet június 17., péntek, 19.00 - FIGARO HÁZASSÁGA, Bessenyei Gy.-bérlet KAMARASZÍNHÁZ Június 13., szerda, 18.00 és 21.30 - ADRIENNE CIRÓKA BÁBSZÍNHÁZ Június 12., vasárnap, 11.00 ­CIRÓKÁS NAP június 14., kedd, 10.00 - KÖKÖJSZI ÉS BOBOJSZA Holisztikus gyógyászat Hétfőn este hat órakor kezdődik a Szel­lemi úton történő segítség és gyógyulás Bruno Gröning tanítása által című beve­zető előadás a kecskeméti Tiszti Klub­ban. A holisztikus gyógyászat elismeré­sével a szellemi úton történő gyógyulás­nak egyre nagyobb figyelmet szentelnek szakmai körökben is. Ezzel kapcsolat­ban mind gyakrabban merül fel egy név: Bruno Gröning. Gyógyításai révén az öt­venes években nagy feltűnést keltett a nagy nyilvánosság előtt. Számos orvosi­lag dokumentált sikerbeszámoló bizo­nyítja tanításának a mai napig is érvé­nyes hatását. Az előadásokat három he­tente rendezik meg. Időjárás * DUNÄ-TISZÄ KÖZÉN IDOKEP SZOMBAT HOMERSEKLET VASARNAP HÉTFŐ y...... KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK 26 °C 27 °C

Next

/
Oldalképek
Tartalom