Petőfi Népe, 2005. június (60. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-17 / 140. szám
PETŐFI NÉPE - 2005. JÚNIUS 17., PÉNTEK SUKOSD SZERKESZTETTE: KUBATOVICS TAMÁS TELEFONSZÁM: 06-79/426-371, 522-480 E-MAIL: tamas.kubatovics@petofinepe.hu Egy fejlődő nagyközség Bármelyik irányból érkezünk is - a festői szépségű nagyközség három fontos út találkozásánál fekszik tehát Budapest, Kecskemét vagy Baja felől, barátságos köszöntő tábla fogad bennünket, a település heraldi- kailag kiváló címerével, szépen gondozott virágokkal: Isten hozta Sükösdön! És egy figyelmeztetés a rosszban sántikáló hívatlan vendégeknek: A községben polgárőrség működik. Ha gyakran járunk arra, feltűnik, hogy a példás rendben tartott település töretlenül fejlődik. Hogyan sikerült ezt elérni a nehéz gazdasági viszonyok ellenére? Ez iránt érdeklődtem Lógó András polgármesternél. Az egészségügyi központ fűtésének korszerűsítése a következő feladatok közé tartozik. Az útépítések éve- Nem véletlen, ha valaki a fejlődést, a község szépülését tapasztalja. Azt mondhatom, hogy az idei esztendő Sükösdön az útépítések évének számít - mondja Lógó András polgár- mester. A napokban döntött a Bács-Kiskun Megyei Területfejlesztési Tanács az önkormányzat által benyújtott pályázatokról. Összesen hét pályázatot készítettünk, ebből három foglalkozott az útépítésekkel. Mégpedig a Horgász utca, a Petőfi Sándor utca és az Újvári utca szilárd burkolattal való ellátására benyújtott pályázat. A háromból most a Petőfi utca nyert 8,4 millió forint támogatást. Négy méter széles aszfaltozott utat építünk meg 362 méter hosszban a Petőfi utca déli irányba eső végén. Ezzel az egész községen áthúzódó, az 51-es főúttal párhuzamos utca teljes hosszában szilárd burkolattal lesz ellátva. Ha ezt a nagy előrelépést említem, el kell mondanom, hogy nem épülhetne meg a burkolat a lakosság példamutató összefogása nélkül. Fodor Károly szervező munkája révén megalakították a közműfejlesztési társulást. A képviselő-testület - az emberek teherbíró képességét figyelembe véve - azt a szabályt alakította ki, hogy a lakosság érdekeltségi hozzájárulásként a mindenkori minimálbér 50 százalékát fizeti be. Ez jelenleg 28 500 forintot tesz ki. Ingatlanonként járultak hozzá az előbbi összeggel az útépítéshez, függetlenül a porta hosszától, mely általában 20 méter körül van.- Ha 2005- öt az útépítések évének neveztem, arra is gondoltam, hogy most fejeztük be az Új utca aszfaltozását. A 410 méter hosszban, 3,2 méter szélességben burkolt utca összesen 12,5 millió forintba került. A lakóközösség megszervezésében az utcabeli Páncsics József és Bogdán József önkormányzati képviselők fáradoztak sokat. Hogy az Új utca lakóinak régi álma megvalósult, köszönhető még annak, hogy tavaly a Bács- Kiskun Megyei Területfejlesztési Tanácstól 10 millió forintot nyertünk, melyhez az Országos Cigány Önkormányzattól további 2 millió forintot kaptunk. Napközis konyha, művelődési ház- Komoly kötelezettségeink vannak az intézmények karbantartásával kapcsolatban. A napi 350 adagot készítő napközis konyhán - lényegében maximális a kihasználtsága - az óvodásoknak és iskolásoknak tízórait, ebédet, uzsonnát, az időseknek ebédet főzünk. Hogy a konyha megkapja a végleges működési engedélyt az ÁNTSZ- től, fel kell szerelni a páraelszívó berendezést. Ehhez nyertünk 766 ezer forintot, a teljes bekerülési költség közel 1 millió forint lesz.- Az 1970-ben épült művelődési házunk alapos felújításra szorul. Ennek érdekében pályáztunk a Bács-Kiskun Megyei Területfejlesztési Tanácshoz: 2,2 millió forintot kértünk. Sajnos, nem kaptuk meg a teljes összeget, csak a felét, de ezt is több évre megbontva, így a képviselő-testületnek kell valahonnan forrást biztosítani a hiányzó összeg pótlására. Szeretnénk a főbejárati és a hátsó bejárati fém portálajtókat fa ajtókra kicserélni. Ez mellett az épület teljes festését, mázolását elvégezni. A pénzügyi lehetőségek függvényében több szakaszra bontva fogjuk a felújítást elvégezni.- Egyelőre megoldatlan marad az egészségügy i központ fűtésének korszerűsítése. A munkálatokat későbbre kell halasz- tanunk, mivel nem nyertünk hozzá pénzt. A MagyarorszáSükösd önkormányzata Polgármester: Lógó András. Alpolgármester: Csizmadia Mihály. Jegyző: Bánná Dr. Raffai Gyöngyi. Képviselők: Bogdán József, Bujdosó Márton, Csizmadia Sándor, Garisa Lukács, Hegyi Ferenc, Rózsi József, Dr. Szarka Miklós, Tamás Márta, Tátrai Józsefné, Tóth Gyula, Vaskó György. gon zajló gazdasági folyamatok éreztetik a hatásukat az önkormányzat büdzséjén is. Az éves iparűzésiadó-bevételünk a tervezett 28 millió forint helyett csak 23 millió forintra várható, így önerőből nem tudjuk megoldani az egészségügyi központ fűtés-korszerűsítését. Ebben az esztendőben 300 ezer forint értékben végzünk el kisebb javításokat. Folyamatos intézményfelújítást tervezünk- A központi és alvégi óvoda felújítására és karbantartására 600 ezer forint ráfordítást terveztünk. Indokolt a felújítás, hiszen a szeptembertől összesen 114 gyermek jár óvodába, akikkel hat csoportban foglalkoznak az óvónők. A Sükösdi ÁMK Általános Iskolájának életében több változás várható. Most zajlik az intézményvezetői pályázat elbírálása. Remélem, hogy július 10- éig megnevezi a képviselő-testület az 5 évre kinevezendő vezetőt. A leendő igazgató is rendelkezni fog felújítási és karbantartási pénzek felett: 900 ezer forint van festésre és mázolásra elkülönítve, padok, székek vásárlására pedig 800 ezer forintot fordíthat.- A térségi családsegítő és gyermekjóléti szolgálat sükösdi telephelyének fűtés-korszerűsítésére, festés-mázolására a Bajai Többcélú Kistérségi Társulás pályázatával 2 millió forintot nyertünk. A sükösdi emberek értékrendjében fontos helyen szerepel a temető. Ezért a képviselő- testület ebben az esztendőben is biztosít forrást a sírkert szebbé tételéhez. A temetőgondnok feladata, hogy tavasztól őszig gondozza az utak melletti virágokat, rendszeresen nyírja a füvet. Tervezzük betonjárda építését. Figyelemmel arra, hogy a temetkezési szokások változnak, őszig egy újabb urnafalat állítunk fel. Elvégezzük a tavaly átadott játszóterek mázolását. Aki a községünkbe érkezik, bizonyára észrevette, hogy a köszöntő táblák mellett virágok fogadják. Gondozásukat szintén fontosnak tartja a képviselő-testület. Halaszthatatlan a szennyvíz beruházás Az idén immár a hetedik alkalommal pályáztunk Érsekcsa- náddal közösen a szennyvíz-beruházásra. Várható bekerülési költsége 2,5 milliárd forint lenne. Pályázatunk sorsáról a döntés ősszel történik. Nagyon bízunk abban, hogy a döntéshozók értékelik a kitartásunkat, és pozitívan bírálják el a pályázatunkat. Mellette szól az is, hogy a lakossági támogatás 90 százalékos volt a vízi közműtársulás létrehozásakor. Hasonlóképpen fontosnak tartjuk Roma Közösségi Ház létrehozását, melyre Bogdán János kisebbségi önkormányzati elnök javaslatára pályáztunk. Sajnos, idén a pályázatot forráshiány miatt elutasította a Bács-Kiskun Megyei Területfejlesztési Tanács. Jól működő civil szervezetek- A művelődési házban élénk közélet zajlik. A háromszoros Arany Páva-díjas Sükösdi Népdalkor ott próbál hétfőnként dr. Cseh Béla vezetésével. Most jelent meg tíz dalcsokrot tartalmazó CD-jük, melyet a sükös- diek figyelmébe ajánlok. A nyugdíjasklub tagjai szerdánként találkoznak egy kis beszélgetésre. Minden hónapban közös halfőzést rendeznek, mondván, hogy a halászlé is jobban esik, ha társaságban költik el. Kirándulásokat szerveznek a környékbeli gyógyvizes üdülőhelyekre. A Sükösdi Polgárőr Egyesület székhelye is a művelődési házban van. A polgárőrök Vörös Ferenc elnök vezetésével teljesítenek szolgálatot. Büszkék vagyunk a Sükösdi Sportklub munkájára is; melynek keretében Kutyka Pongrác elnök irányításával működnek a különböző korosztályú labdarúgócsapatok. A megyei II. Déli csoportban játszik a felnőtt és az ificsapat. A felnőtteket Evanics Zoltán edzi, az ifjúsági és serdülő csapatot Balogh János trenírozza. Most fejeződött be a serdülő bajnokság, melyben a sükösdiek a III. helyet szerezték meg. Büszkék vagyunk rájuk. Egy igen fiatal korosztály érte el ezt a komoly sikert. ■ Gál Zoltán LÓGÓ ANDRÁS 1955-ben született Sükösdön. 1978-ban villamos-üzemmérnöki és informatikus diploma a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán. 1978 hírközlési előadó az Aduvízignél. 1980 műszaki vezető a Hosszúhegyi Állami Gazdaságnál. 1984-től programozó a Hosszúhegyi Mg. Kombinátnál. 1990-től Sükösd polgármestere. 1998-ban nyert igazgatásszervezői diplomát az Államigazgatási Főiskolán. Nős, két felnőtt gyermeke van. I1BÓL CftZOAlKOPIK A KÖZSÉG? A költségvetés: 398 millió 70 ezer forint Munkabér: Munkaadói járulék: Dologi kiadás: Működési célokra: 187 922 ezer Ft 60 864 ezer Ft 82 951 ezer Ft 12 788 ezer Ft Szociális kiadás: 27 697 ezer Ft Felhalmozás: 11 869 ezer Ft Felújítás: 6 447 ezer Ft Felhalmozásra: 150 ezer Ft Ált. tartalék: 4 534 ezer Ft Céltartalék: 2 848 ezer Ft Amint látható, a legnagyobb tételt a munkabérek és járulékaik teszik ki. A legnagyobb munkáltató ugyanis az önkormányzat, mely 102 főt foglalkoztat. Cégünk a «ÜSSE®, Tondach es E.332S3 tetőfedőanyagok, a POROTHERM, YTONG KÖRÖS és LEIER falazok, az Jt és IS vakolat, az hőszigetelők, a Bl és ablakok, valamint az A térkövek kiemelt) regionális márkaképviseleteként működik közei 15 éve. Célunk, hogy a vevőket jó minőségű és ked-1 vező árú építőanyagokkal tudjuk kiszolgálni, ennek érdekében rendszeresen akciókat tartunk, Jelenleg futó akcióink: Körös falazó akció, LB-Knauf és Baumit hőszigetelő-rendszer akció. Premier ablakokra telepi akció (készletről kínáljuk a legkeresettebb méreteket). A- Beton térkő vásár június 30-ig. Uj szolgáltass: A zsákos nemesvakolatok mellett junius 20-tól a vödrös Baumit vakolatokat is készletről kínáljuk a legkeresettebb színekben. A Baumit Granopor vakolatokra a gyártó egyedülállóan 10 év színtartóssági garanciát vállal. A cégalapító Marusa Mihály május végén miniszteri kitüntetést vehetett át Kolber István miniszter úrtól, a tetőfedő szakmában és az építőanyag-kereskedelemben végzett eredményes munkája elismeréseként. SÜKÖSD, DÓZSA GY. ÚT 6/A. Tel.: 79/563-040, Fax: 79/563-041, 06-30/9384-394, 06-30/300-6663. Nyitva tartásunk: H-P: 7-17-íg; Szó: 8-12-ig A NEMESNÁDUDVAR ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET HIRDETMÉNYE Értesítjük a mezőgazdasági termelőket, hogy a 2005. évi egységes területalapú, valamint az ehhez kapcsolódó kiegészítő nemzeti támogatások előfinanszírozása iránti igényeket 2005. július 1-től nyújthatják be a Nemesnádudvar és Vidéke Takarékszövetkezet ki- rendeltségeinél! Bővebb információért forduljanak ügyintézőinkhez! Kirendeltségeink: 6345 Némesnádudvar, Petőfi u. 41/b. 6347 Érsekcsanád, Dózsa Gy. u. 78. 6346 Sükösd, Dózsa Gy. u. 165. 6353 Dnsnok, Tulipán u. 6/b. 79/578-630 79/566-030 79/563-110 78-501-066 Igényeljen bankkártyát a Nemesnádudvar és Vidéke Takarékszövetkezetnél és éljen a bankkártyával történő költségmentes vásárlás lehetőségével! Lakossági és üzleti partnereink részére egyaránt kínálunk külföldön is használható MasterCard és Maestro típusú bankkártyáinkat! Figyelje a jelenleg is tartó nyeremény akciót, és nyerje meg a 3.000.000 Ft-os vásárlási utalványt, vagy a további 660 nyeremény egyikét! Reméljük, hogy hamarosan Önt is kártyabirtokosaink körében üdvözölhetjük!