Petőfi Népe, 2005. június (60. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-16 / 139. szám

PETŐFI NÉPE - 2005. JÚNIUS 16., CSÜTÖRTÖK 5 PETŐFI NÉPE Helyzetbe kell hozni a vállalkozókat Üzletemberek találkozója Kecskeméten gazdaság Hogyan érinti az uniós csatlakozás a hazai cégeket, vállalkozókat? Milyen érdekérvényesíté­si lehetőségei vannak a magyar cégvezetőknek? Egyebek mellett ezekről a témákról is szó volt egy tegnapi, üzletemberek­nek rendezett kecskeméti szakmai fórumon. Óriási piaci lehetőségeket, de egyben növekvő versenyt is je­lent tavaly óta az ország uniós csatlakozása. Ebben a helyzet­ben a kihívásokra meg kell ta­lálniuk a válaszokat a vállalko­zóknak. Az érdekérvényesítés különböző lehetőségeiről, az üzleti információk fontosságá­ról is szó volt azon a tegnapi rendezvényen, melyet a Vállal­kozók és Munkáltatók Orszá­gos Szövetségének (VOSZ) me­gyei elnöksége szervezett teg­nap a kecskeméti városházán. Köszöntő be­szédében dr. Szécsi Gábor pol­gármester arra hívta fel a figyel­met a mintegy 60 vendég előtt, hogy azok a térségek képesek fejlődni, amelyek versenyké­pessége folyamatosan javul. Megjegyezte, hogy a Dél-alföl­di régióról készülőben van egy olyan átfogó elemzés, melynek felhasználásával a pályázók a brüsszeli strukturális alapok­ból sikerrel hívhatnak le fej­lesztési forrásokat. A város első emberének kö­szöntője után Lepsényi István, a VOSZ elnöke szólt az egybe­gyűltekhez. El­mondta: a magyar vállalkozók talponmaradása, megerősödé­se érdekében a szervezet min­den fórumon szorgalmazza az áfa-, illetve a munkabérterhek csökkentését. Versest János, a szervezet me­gyei elnöke el­mondta: a VOSZ az országban 12 126 vállalkozó céget tudhat a szervezetében. A tagok a hazai munkaerő mintegy 28 százalé­kát foglalkoztatják. Majd hozzá­tette: a társszervezetekkel együtt a keresők 47 százaléká­nak adnak munkát, akik a ha­zai nemzeti össztermék mint­egy kétharmadát állítják elő. A megyei szervezet közel 300 ta­got számlál, létszámunk napról napra nő. Bánki András, a Világgazda­ság napilap főszerkesztője a média és a gazdasági szereplők közötti kapcsolatról beszélt. Elemzésében megjegyezte: ak­kor sikeres egy gazdasági napi­lap, ha olyan in- formációkkal szolgál, melyeket a piaci szereplők használni is tudnak. Ez pedig részben attól is függ, hogy milyen gyors az újság, s a cikkei mennyire hite­lesek. Előadásában arról is szólt, hogy az elektronikus mé­dia tért hódít a nyomtatott sajtó­val szemben. Ez utóbbinak úgy lehet alkalmazkodnia, hogy hí­reit az interneten teszi közzé, il­letve a híreken kívül jóval töb­bet közöl az olvasóval: olyan szakmai háttérrel gazdagítja az információt, melyre a verseny­társak nem képesek. Az előadók között szerepelt Durrant Judit, az Ernst&Young EU-csoport veze­tője, aki rövid vázlatos áttekin­tést adott az uni­ós csatlakozás óta eltelt egy év­ről. Megjegyezte, hogy külkereskedelmünk jelen­tősen nőtt. Álláspontja szerint Magyarország a nemzetközi munkamegosztásban jó pozíci­ót próbál megszerezni. Idehaza egyre több az olyan befektető, aki mindenekelőtt a magas szakképzettséget igénylő mun­kafolyamatok elvégzése miatt hozza az országba a tőkét. Az előadó hölgy kitért az uniós pá­lyázatok kérdésére is. Megemlí­tette, hogy idehaza jelentős a pályázási kedv. A tíz csatlakozó ország közül a lakosság szám­arányát figyelembe véve ná­lunk adták be a legtöbb pályá­zatot. A lengyelek után nálunk a legnagyobbak a lekötött ösz- szegek. ■ Barta Zsolt »OOvtÖf KIÉI VONALBAN VAGYUNK! • Takács Valentina rovata Egy problémás közalkalmazottról és az elszaporodott patkányokról Segíthetünk? E hasábokon olyan kérdésekre igyekszünk válaszolni, amelyek közér­deklődésre tarthatnak számot. Kérdéseiket, észrevételeiket a 06-40/200-379-es kék­számunkon várjuk. E számot bárhonnan hívják, helyi hívásnak számít. Hívjon ben­nünket hétfőtől péntekig, 13-tól 15 óráig! Egy olvasónk munkáltatóként fordult hozzánk segítségért. Elmondta, hogy az általa vezetett in­tézményben dolgozik egy olyan közalkalmazott, akinek 61 százalékban állapították meg a mun­kaképesség-csökkenését, mivel pszichiátriai be­tegségben szenved. A szóban forgó hölgy beteg­sége miatt a munkájával elég sok probléma van. Most éppen tartós táppénzen van, amely július­ban lejár. Igazából jövő év áprilisában érné el az előrehozott öregségi nyugdíjkorhatárt. Az intéz­ményvezető kérdése, hogy a közalkalmazott mi­lyen esetben járna jobban. Menjen el rokkantsá­gi nyugdíjba, vagy várja meg az előrehozott öreg­ségi nyugdíjat? A rokkantsági kevesebb lesz-e, mint az öregségi nyugdíja? Milyen körülmények között szüntessék meg a közalkalmazotti jogvi­szonyát? Kell-e neki jubileumi jutalmat fizetni? Az intézményvezető szerencsére számos olyan adatot bocsátott rendelkezésünkre, amelyek vi­szonylag konkrét válaszra adnak lehetőséget. Az ügyben Lakos Pált, a Bács-Kiskun Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság nyugellátási fő­osztályvezetőjét kerestük fel, aki elmondta: a szóban forgó közalkalmazott adataiból ítélve jú­liusban meglesz a 38 év szolgálati ideje. Mivel a. rokkantság szempontjából a III. csoportba so­rolható, és 25 évnél több szolgálati viszonya van, ezért a rokkantsági nyugdíja ugyanúgy a kiszámított átlagkereset 77 százaléka volna, mint az öregségi nyugdíja. A rokkantsági abban az esetben lehet előnyös, ha már júliustól, vagy • augusztustól igénybe veszi. Ugyanakkor, ha jö­vő évig dolgozik, akkor pedig a kiszámított át­lagkereset lesz magasabb. Tehát arra is van le­hetőség, hogy a közalkalmazott már júliustól kapja a rokkantnyugdíjat, ennek azonban felté­tele, hogy vagy szüntessék meg a jogviszonyát, vagy pedig a jelenlegihez képest csökkentett munkaidőben foglalkoztassák. Valójában itt kü­lönböző matematikai számítások vannak, ame­lyek alapján a dolgozónak kellene eldöntenie, hogy számára mi volna az ideális: mielőbb el­menni rokkantnyugdíjba, vagy pedig kivárni az előrehozott öregségi nyugdíjat. Egy ilyen döntés senkinek nem egyszerű, egy súlyos pszichiátri­ai betegségben szenvedőnek pedig végképp nem. Szerencsés volna, ha ez ügyben az intéz­ményvezető felkeresné Lakos Pált, egyeztetne vele, és ezt követően próbálna segíteni a beteg közalkalmazottnak a döntésben. Ami a jubileu­mi jutalmat illeti, a törvény szerint ez közalkal­mazottak esetében 25,30 illetve 40 év után jár. Egy másik olvasónk arról panaszkodott, hogy a szomszédságában lévő telek már valóságos szemétdomb. Büdös van és elszaporodtak a pat­kányok. Nem tudja, hogy hova forduljon segítsé­gért, hiszen azt sem tudja, hogy ki a telek tulaj­donosa. Mivel közvetlen szomszédról van szó, ezért a földhivatalban helyrajzi szám alapján meg tud­ják mondani, hogy ki a tulajdonos. Olvasónk­nak azonban elsősorban a település jegyzőjéhez kellene fordulnia panaszával. Ezen kívül célsze­rű haladéktalanul felkeresni a területileg illeté­kes Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatot. (ÁNTSZ), hiszen ahol patkány van, az már súlyos közegészségügyi probléma. Kérjük tisztelt olvasóinkat, hogy terjesztéssel kapcsolatos észrevételeikkel, panaszaikkal a 06- 80/480-756-os zöldszámunkon jelentkező mun­katársunkhoz forduljanak. Ez a szám reggel 8 és 11 között él oadshow A világ pontról pontra. gMH 2005. június 15-16. Kecskemét Gyere el Te is az eMagyarország Roadshow következő állomására, a kecskeméti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválra! A Kálvin téren két napon át szórakoztató internetes programokkal és vetélkedőkkel várunk kamionunkban! A legjobbakat értékes nyereményekkel jutalmazzuk! A részletekért kattanj rá a www.emagyarorszag.hu weboldalra. A prograrobeiyszlneken a szélessávú Internetet az IHM Közháló Programja biztosítja. ••• #••• £F * -Mobile­Intel.-T--Online-•• Paprika UPC WeoPhone/ VIVAm*

Next

/
Oldalképek
Tartalom