Petőfi Népe, 2005. június (60. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-16 / 139. szám
PETŐFI NÉPE - 2005. JÚNIUS 16., CSÜTÖRTÖK 3 MEGYEI KÖRKÉP A DUNA-TISZA KÖZE A-TÓL Z-IG Baja A Petőfi-szigeti ifjúsági táborban június 24-26-án rendezik a Bajai Ifjúsági Napokat. Jövő pénteken 16 órától korongozással, fazekassággal, szoborkészítéssel indul a program. A prevenciós sátorban beszélgetni lehet. 18 órától koncertek lesznek, 22 órától a Magyar vándor című filmet vetítik. Másnap délután 4-től testlenyomatokat és maszkokat készítenek. Hattól gördeszkás bemutató, Aerodance tánccsoport, brazil táncshow, capoeira és közös edzés. 21 órakor kezdődik a fáklyafutás, mely futó, gyalogló és teljesítmény túrából áll. Este a Nyócker című magyarfilmet adják. Vasárnap gyakorolhatják a test- és a hennafestést. A III. Béla színistúdiója ad részleteket a Képzelt riport, a Hair, valamint az Eper és vér zenéjéből. Nyolctól záró buli. Baja E hó 18-án, szombaton 20 órai kezdettel tartják a Belvárosi Orgonaesték sorozat második hangversenyét a Baja-Belvárosi Templomban. Kárpáti József orgonaművész egyebek között Bach, C. Franck és Th. Dubois műveket ad elő. Közreműködik a budapesti Vox Nova Énekegyüttes. A műsort Zöld Levente ismerteti. Csólyospálos Második világháborús gyalogsági lőszereket találtak a község határában. Egy erdőben végzett földmunka során kerültek felszínre a lőszerek, melyeknek megsemmisítése a tűzszerészekre vár. Dunaszekcső a község horgászegyesületének csapata a 3. helyet szerezte meg a hétvégén Orfűn tartott versenyen. Az egyesület ebben az évadban került fel a Baranyában a megyei első osztályba. FélegyházfrBngac Idén június 17én, vagyis holnap rendezik meg a hagyományos kiskunfélegyházi vállalkozói találkozót. A rendezvény első részének délelőtt fél 1-től a félegyházi Innovációs Központ ad helyet, ahol a Kiskun Gazdaságfejlesztési Kht. szakemberei nyújtanak rövid tájékoztatást az általuk végzett tevékenységről és az együttműködési lehetőségekről. Ezt követően a résztvevőket a bugaci Karikás Csárda Vendégházában látja vendégül a rendezőség. Jánoshalma A Honvéd Kaszinó Kulturális Egyesület és.a Bem József Honvéd Nyugdíjas Egyesület közös szervezésben A környezet hatása szervezetünkre és a természetgyógyászat, valamint az egészségünk megőrzése címmel tart előadást dr. Mészáros Károly. A Honvéd Kaszinóban tartandó rendezvény június 21-én este 7 órakor kezdődik. Kecskemét A Kecskeméti Zsidó Hitközség Nagykőrösi út 5. sz. alatti székháza első emeletén holnap délután fél 6 órakor dr. Bányai László Közel-Kelet szakértő tart előadást Izrael: Béke és háború között címmel. Minden érdeklődőt szeretettel várnak, a belépés ingyenes. Kiskunhalas Fizetés nélkül távozott egy autós a halasi Shell-benzinkút- ról. A férfi vasárnap éjfél után érkezett az üzemanyagtöltő állomásra, ahol megtankolt, dohányárut vásárolt, sört fogyasztott és még a telefonkártyáját is feltöltette. Amikor a fizetésre került volna sor, azt mondta az alkalmazottnak, hogy kimegy a kocsijában hagyott pontgyűjtő kártyáért. A piros színű Daewoo személygépkocsijával azonban sietve elhajtott a helyszínről. Kiskunhalas a Határőrség védőszentjére, Szent Lászlóra emlékeznek június 24-én a halasi határőrigazgatóságon. A Keceli úti határőr laktanyában délelőtt megkoszorúzzák Szent László domborművét, majd az ünnepi állománygyűlésen jutalmakat és elismeréseket adnak át. A lovasiskolában a Bácska határvadász század tart technikai- és önvédelmi bemutatót. Mindemellett ügyességi versenyekre és koncertekre is várják a látogatókat. Kiskunhalas Új szökőkutat avatnak pénteken a Semmelweis téren. A kórház előtti parkban az elmúlt hónapok során több felújítást is végeztek. Az új köztéri látványosságot délelőtt 10 órakor, ünnepélyes keretek között adják át a város közönségének. Kunszentmiklós A József Attila művelődési ház tizenkettedik alkalommal rendezi meg a Töröksíp Nemzetközi Népművészeti Tábor és Folklórfesztivált. A bentlakásos táborba nem csak egyénileg, hanem családoknak is lehet jelentkezni. A programok között szerepel a szövés, gyöngyfűzés, nemezelés, kerámia, szatmafonás, gyé- kényezés, tojásfestés, néptánc tanulás és a mézeskalács sütés. A szervezők szeretettel várják a jelentkezőket július 1-ig. Szabadszállás Július 1-én hagyományteremtő szándékkal honvédtalálkozó lesz, amelyre várják mindazokat, akik egykor a helyőrségben szolgáltak, illetve polgári alkalmazottként dolgoztak. A szervezők bőséges programmal készülnek a nagy napra. Bővebb információ kérhető Füleki Imre nyugalmazott főtörzszászlóstól a 76/353-715, Szekeres Mihálytól, a közösségi ház vezetőjétől a 76/558-003 telefonszámon. Szánk Egy hasas magyar tarka tehenet, egy üszőt, valamint három kost és egy kecskét loptak el egy szanki tanyából. A gazda kára eléri a 420 ezer forintot. Szánk Az Arany János utca egyik házkerítésének ütközött autójával múlt pénteken éjjel egy helybéli férfi. A 25 éves sofőr - aki köny- nyebben sérült meg a baleset során -, feltehetően ittasan ült a volánhoz, ezt bizonyította az alkohol- szonda elszíneződése is. Elcsentek hat osztálynaplót Kiskunfélegyháza A banános dobozba éjjel visszatették az okmányokat oktatás Ellopták a felső tagozatosok osztálynaplóit a kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Általános Iskolából. Az igazgató nem esett kétségbe, „vádalkut” ajánlott a srácoknak. Az igazgató megígérte, ha egy nap alatt előkerülnek az okmányok, visszavonja a rendőrségi feljelentést. Éjszakára egy kartondobozt hagyott erre a célra az udvaron, ami tegnap reggelre „betelt”. A naplók eltűnése egyébként nem befolyásolta volna az év végi bizonyítványok kiállítását. Hat osztálynapló tűnt él keddre virradóra a félegyházi Petőfi-iskola tanárijából. Az egyik osztályfőnök a bizonyítványokat akarta kiállítani, de nem találta a naplót. - A kolléga azonnal értesített. Megvártuk a többieket és „leltárt” csináltunk - eleveníti fel a történteket Pap György intézményvezető igazgató. - Kiderült, a felsős osztályok közül hatnak tűnt el a naplója. Összehívtam az érintett gyerekeket és elmagyaráztam nekik, hogy ez jóval komolyabb dolog, mint egy diákcsíny. Rendőrségi feljelentést kell tennem, amit hajlandó vagyok visszavonni, ha szerda reggelre előkerülnek a naplók. Egy banános dobozt tettünk ki az udvarra, amiben aztán tegnap reggel hiánytalanul megtaláltuk az okmányokat. Pap György elárulta, a naplók eltűnése egyáltalán nem befolyásolta volna az év végi bizonyítványok kiállítását. - Az érdemjegyeket több, egymástól teljesen független helyen is nyilvántartjuk - állítja az igazgató. - Ráadásul már túl vagyunk az osztályozókonferencián, ennek a jegyzőkönyve is szolgálhat a bizonyítványok alapjául. Ezenkívül bekérhettük volna még a diákok ellenőrzőit, és itt vannak még a megőrzött témazáró dolgozatok is. Arról nem is beszélek, hogy a kollégáim nagyon pontosan ismerik a gyerekek tudásszintjét. Áz iskola diákjai nem szívesen beszélnek a történtekről. Annyit azért elmondtak, az a hír járta a suliban, hogy a naplók eltűnése miatt az érintett osztályoknak két héttel hosszabb lesz a tanév. Minden nap felelniük kell majd, és dolgozatokat fognak írni. Örülnek, hogy nem így történt. Hortobágyi István őrnagy, a Bács-Kiskun megyei főkapitányság szóvivője szerint egy 'gyerek keddre virradóra, a kapuk zárása után valószínűleg bent maradt az is kólában, ő vitte el a naplókat. - Amennyiben az igazgató nem vonja vissza a feljelentést, úgy okirattal való visszaélés ügyében indított volna vizsgálatot a félegyházi kapitányság. Sándor Fülön csípték a rablót kiskunhalas Előzetes letartóztatásba helyeztek egy 31 éves Soltvadkert-sely- mesi férfit, akit a pénteki halasi postarablás elkövetésével gyanúsítanak. A Kanizsa téri postafiókba a péntek délutáni zárás előtt rontott be egy maszkos férfi, aki a kezében egy fegyvernek látszó tárggyal - feltehetően egy játék pisztollyal -, a bevétel átadására szólította fel az alkalmazottakat. A rabló egy lila műanyag szatyorba söpörte a bankókat, s gyalog menekült el a helyszínről. A nyomozók bravúros munkájának köszönhetően, már hétfőn előállítottak, majd őrizetbe vettek egy férfit, akiről hamar kiderült, hogy megalapozottan gyanúsítható a rablás elkövetésével. Á: Soltvadkerthez tartozó Selymesen élő fiatalember otthonában több olyan bizonyítékot is találtak, amelyek egyértelművé tették, hogy ő volt a postarabló. Megtalálták a rablásnál viselt ruháit is, melyeket több tanú felismert. Információnk szerint az elrabolt pénznek csak egy része került elő, melyből időközben már magára is költött a tettes. A büntetett előéletű gyanúsítottnak már korábban is bőven akadtak törvénybe ütköző cselekedetei. Jelenleg is érvényben van egy öt hónapos felfüggesztett börtönbüntetése, melyet vagyon elleni bűncselekmény miatt róttak ki rá. Lapunk értesülései szerint a postarablást egyedül követte el, de azt továbbra sem hozták nyilvánosságra, hogy mennyi pénzt vitt magával. ■ PN-Információ /te ,*** * ** * JiBJSómTiSV * * * & ***** *** KKK A Kecskeméti Regionális Képző Központ a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium támogatásával 2005. júniusától a következő térítésmentes képzéseket indítja MUNKANÉLKÜLIEK, halmozottan hátrányos helyzetűek és romák számára: Kecskeméten: Kalocsán: • ABC eladó • Személy- és vagyonőr • ECDL vizsgára felkészítő Kiskunmaisán: • Ezüstkalászos gazda • ABC eladó • Könnyűgép-kezelő Páhin: • Mezőgazdasági gépkezelő • Személy- és vagyonőr • Személy- és vagyonőr Tomnán: | • Virágkötő • Parkgondozó SS Fülöpházán: • Személy- és vagyonőr A képzések támogatásáról a területileg illetékes munkaügyi kirendeltségen érdeklődhet. Az AVOP 1.5. program támogatásával az alábbi képzéseket ajánljuk (térítési díj: 10.000 Ft) • Aranykalászos gazda . Motorfűrész-kezelő • Ezüstkalászos gazda . Növényvédő és méregraktár• Biotermesztő kezelő • Falusi vendéglátó . Gyógynövényismerő és termelő • Mezőgazdasági gépkezelő (traktorvezető) . Gyepgazdálkodási tanfolyam ECDL vizsgára felkészítő kurzusaink folyamatosan indulnak. Legyen Ön is a hallgatónk! . + , ® További információ és jelentkezés: .* • Kecskeméti Regionális Képző Központ " * Kecskemét, Szolnoki út 20. ★ ECDL ★ Tel.: 76/502-261 e-mail: krmkk@krmkk.hu ----------------- ^ a f M SZENISO J ^ 9001:2001 j ★ ^ 1% Nyilvántartási szám: 06-0053-02 Intézmény-akkreditációs lajstromszám: 0002 Őrizetben az orwadász ..:i ii./íi Tfv* Tnotfi 1 -41 balotaszállás A rendőr akadályozta meg egy őz engedély nélküli kilövését hétfőn este Balotaszálláson. Az egyik orvvadásznál engedély nélkül tartott fegyvereket is találtak. Korábban elrendelt nyomozás kapcsán vette őrizetbe a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság a 2ó éves mórahalmi férfit, aki a gyanú szerint június 13-án este társával Balotaszállás külterületén egy 100 ezer forint értékű őzet akart kilőni és ellopni. Tettüket az őket igazoltató rendőr akadályozta meg. A férfi autójából és lakásából különböző - feltehetően lőfegyvernek minősülő - fegyverek és lőszerek kerültek lefoglalásra. ■ OH KÖZÉLETI HÍR • Karsai Péter (MDF) országgyűlési képviselő fogadóórát tart Jánoshalmán holnap 15 órakor az MDF-irodában (Dózsa Gy. u. 77.) r----------------------\ VAR NUS XAVER jótékonysági orgonahangoersenye 2005. június 19-én, vasárnap 16 órakor Kecskeméten, az Arany János utcai Evangélikus templomban Helyfoglalás az érkezés sorrendjében. A részvételi jegy ára 2.000,- Ft Iegyek még korlátozott számban kaphatók: McDonald's étterem, Kecskemét, Kossuth tér 6-7. Hotel Három Gúnár recepciója, Kecskemét, Batthyány u. 1-7. A részvételi jegyből származó adományokat a Kecskeméti Rotary Club karitatív tevékenységre fordítja. ■ További információ: 06 30 9330 557 Szervező: Rotary Club főj Kecskemét Támogatóink: Petőfi Népe^ KBUEHÉnlisra *5 (jP Ezt, a dobozt hagytok kint ' estére az iskola udvarán - \ ; mutatja Basics István.