Petőfi Népe, 2005. június (60. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-13 / 136. szám

3 PETŐFI NÉPE - 2005. JÚNIUS 13., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP A DÜNA-TISZA KÖZE A-TOL Z-IG Tősfürdő Második alkalommal rendezett a lakiteleki nyugdíjas­klub találkozót időseknek. A Tősfürdő területén lebonyolított összejövetelre nemcsak a környékbeli településekről érkeztek nyugdíjasok, de Bácsalmásról, és még a szomszédos megyéből is. A jó hangulatról maguk a nyugdíjasok gondoskodtak, amikor különböző jelenetekkel, nótákkal szórakoztatták egymást. A tiszaalpári Kiss Jánosné és Tímár Béláné saját maguk által írt humoros jelenetet adtak elő. Baja A Tinódi-hét programjával kezdődik az utolsó tanítási hét a vonatkerti és a fölvégi gyakorló­ban. Ma 17 órakor kiállítást nyit meg úr. Rendes Béláné, az intéz­mény tanulóinak rajzai lesznek lát­hatók. Egy órával később kulturális bemutató kezdődik a sportcsar­nokban. Kedden rendhagyó órák lesznek, szerdán délben a ballagó diákok búcsúznak tanáraiktól. Dél­után 6 órakor a Dr. Posta Sándor Sportcsarnokban, illetve az iskola ebédlőjében táncvizsgával és mű­soros esttel kedveskednek az öregdiákok szüleiknek és oktatóik­nak. Szombaton 17 órakor tartják a tanévzárót és a nyolcadikosok ballagását a Vonatkertben. Bajd Elloptak három láncfűrészt egy bajai tanyáról. A sértett csü­törtökön tett feljelentést ismeret­len tettes ellen, aki elmondása szerint június 6. és 9. között ta­nyája záratlan gazdasági épületé­ből elvitt három motoros láncfű­részt. A bűncselekménnyel oko­zott kár 150 000 forint. Bátmonostor Fizetés nélkül távo­zott egy bátmonostori vendéglátó egységből az egyik vendég. A fel­szolgáló jelentette be a bajai rend­őrségen, hogy 12 000 forintos számláját hátrahagyva lépett le az ismeretlen személy. A helyszínre irányított járőr elfogta és előállítot­ta a megalapozottan gyanúsítható bajai elkövetőt. : záró koncertjüket. Aradi Sándor • tanár és növendékei 33 művet : mutattak be a szülők és az ér­: deklődők előtt. Felvételünkön Kő- : hegyi Renáta látható, amint Mo­• zart: C-dúr szonátáját játssza. : Dusnok Flétfőn és kedden egész : napos kulturális, sportos, játé- I kos programokkal zárják le : Dusnokon az iskolaévet. A foglal- : kozások mindkét napon 9 órakor • kezdődnek, hétfőn grafika-kiállí- i tásra kerül sor a művelődési : házban, a helyi Kincskereső-szín- : pad gyermek színjátszó csoport­• ja pedig ugyanott egy színdara­: bot ad elő. A sportprogramokon : az óvodásoktól a nyolcadikoso- : kig mindenkit igyekeznek meg­• mozgatni a szervezők, így tanár- : diák foci- és kosárlabda meccs, : ügyességi verseny és vidám : sportvetélkedők teszik színessé | a napot. A programot a Gyermek : Ifjúsági és Sportminisztérium tá- : mogatja. Kiskunhalas Mártírokra emlékez- : nek vasárnap délelőtt 11 órától a : halasi zsinagógában. A szertar- ; tást Fröhlich Róbert főrabbi veze- | ti, közreműködik Fekete László ■ főkántor és a bajai Magyar-Izraeli : Baráti Kör. A holokauszt évfordu- ; lójáról minden évben megemlé- ; keznek a városban, ahol a vasút- : állomás előtti téren emlékművet : állítottak, annak a 196 munka- ; szolgálatos ifjúnak, akiket 1944 j októberében lőttek le a pályaud- : varon. Hercegszántó A bajai Danubia Alapfokú Művészetoktatási Intéz­mény hercegszántói tagozatának növendékei szerdán tartották év­Kiskunmajsa Lakiteleken, a kis­térségi televíziók hatodik találko­zóján fődíjat nyert A legkisebb szi­get című dokumentumfilmet vetí­tik kedden délután 2 órától a majsai művelődési központban. A film a Böjté Csaba atya vezette dévai Szent Ferenc Alapítvány ár­vaházáról szól. A szegedi egyete­misták - Bálint Csaba, Farkas Ar­nold, Fekete Zsuzsa és Imre Ba­lázs - által készített filmet ingyen lehet megtekinteni, s a vetítés után beszélgetni is lehet az alko­tókkal. Délibáb .0 Z/~ucU Gyakran a tóba fulladnak bele a dámszarvasok Ez a dámborjú tavaly esett a védterületen lévő Csukáséri-csatornába. A néhány napos csöppséget kiszedték, majd a vadaskertbe vitték. kecskémét Az első dám- szarvasok még harminc évvel ezelőtt kerültek a kecskeméti vízműkért te­rületére. Azóta szaporo­dott a törzsállomány, és ennek nem csak a Bácsvíz Rt. örül, hanem azok is, akik időnként a kerítésen kívülről meg­csodálhatják a rudlit. Vajon mik ezek, és hogy kerül­tek ide? - kérdezgetik egymás­tól azok a biciklisek, sétálók, kocogok, akik látják a vadakat Kecskeméten, a Bácsvíz Rt. tu­lajdonában lévő vízműkertben. A válasz egyszerű: dámszarva­sok, és remekül érzik magukat a mintegy 100 hektáros védterületen. A rudli már csak azért is érdekes jelenség, mert belterületen, a városon belül éli mindennapjait, és még csak nem is egy állatkertben.- Harminc évvel ezelőtt még Benkó Zoltán hozta a vízműk­ertbe az első két pár dámszar­vast, bár azt nem tudjuk, hogy milyen célból - mondta lapunk­nak Kozma Károly, a Bácsvíz Rt. üzemvezetője.- Ma már a törzsállomány 20 egyedből áll. A te­henek többnyire egy borját ellenek, de számos olyan té­nyező van, amely tizedeli az állo­mányt. Régebben bizony orvvadász­ok is beosontak a területre, de négy éve - az ivóvízellá­tás biztonsága érdekében - be­indítottuk az őrzés-védelmet, így azóta a dámokat ez a ve­szély nem fenyegeti. Ugyanak­kor sok a csábításnak nehezen ellenálló, a kerítés alatt lyukat kaparó kóbor kutya, és - hiába fogatjuk be őket rendszeresen - az éhes ebek gyakran támad­nak a rudlira. A dámok többsé­ge azonban baleset, vagy a hi­deg következtében pusztul el. A vízmű területén lévő ta­vaknak ugyanis magas, beto­nozott partja van. Ha a vad be­leesik a vízbe, akkor saját erő­ből nem mindig tud kiúszni, kimászni. Nem minden eset­ben vesszük észre a balesetet, így előfordul, hogy a dámszar­vas elpusztul. Télen arra is van példa, hogy egyik-másik alatt besza­kad a jég, vagy lékbe fagyva találunk rájuk. Ilyen körülmények között az állomány ugyan szaporodik, de fogy is. Ezért nincs szükség arra, hogy ritkítsuk, kilö­vessük őket, hiszen a természetes sze­lekció érvényesül. Nem is tehetnénk, mert a vízműkért belterületen van, itt vadászni, vadásztatni nem lehet, nekünk pedig amúgy sincs vadászati jo­gunk. A társaság egyébként vadászati szakvizsgával ren­delkező vállalkozóval áll szer­ződésben, aki meghatározott időközönként számba veszi a dámvad állományt. Előfordul­nak sebesülések, ilyenkor ál­latorvost hívunk. Ha szüksé­ges, akkor a kezelés altatás­ban történik. Amennyiben te­temet találunk, akkor az bi­zony mindenestül a fehérje feldolgozóban köt ki, hiszen veszélyes hulladéknak szá­mít. Az állománnyal egyéb­ként mindent összevetve nincs gond. Etetni csak télen kell őket, hiszen nyáron adott számukra a táplálék. Egyéb­ként is találékony és viszony­lag igénytelen állatok. Szépek, különösebb költséget nem je­lentenek, elférnek és örülünk nekik - mondta végezetül Kozma Károly. ■ Takács Valentina A dámvad a szarvasfélék családjába tartozó önálló faj, ugyanúgy, mint a gímszarvas, vagy az őz. Ami a testméretét illeti, a gímszarvasnál valamivel ki­sebb, de az őznél valamivel nagyobb. A bika jelleg­zetessége a lapátformájú, ellaposodott agancs. A tarvadat - tehát az agancsa vesztett bikát, vagy a dám tehenet - a többi szaravasfélétől csak a hozzá­értők tudják megkülönböztetni. Egymilliót követeltek a zsarolók zsarolás kísérlete miatt állítanak a Kecskeméti Bíróság elé egy budapes­ti, két tápiószelei és egy nagykátai férfit. A négy ember jelenleg szabadlá­bon védekezhet a bünte­tőügyben. A Kecskeméti Városi Ügyészség által elkészített vádirat szerint a másodrendű nagykátai vád­lott 2004 nyarán átadott egy Honda Civic személyautót a ké­sőbbi kecskeméti sértettnek. Azzal, hogy végeztessen erede­tiségvizsgálatot a kocsin, ami­ért előlegként 20 ezer forintot kapott az „ügyintéző”. Mivel azonban a jármű alvázszáma erősen rongált volt, ezért az ere­detiségvizsgálat meghiúsult. A sértett visszaadta a vádlottnak a Hondát, a 20 ezer forintot azonban későbbre ígérte. Egy másik jármű, egy Audi eredeti­ségvizsgálata is szerepel azon­ban a vádiratban. Ennek „ügy­intézéséért” 150 ezer forintot ígért az elsőrendű budapesti tu­lajdonos a sértettnek, aki 70 ezer forintnyi előleget vett át tő­le. Az eredetiségvizsgálat azon­ban ezúttal is elmaradt: a kocsi most is visszakerült a sértett­hez, ám az előleggel adós ma­radt az „ügyintéző”. Tavaly augusztusban azután csellel találkozóra hívta a sér­tettet a Hondás autótulajdonos Kecskemétre. A nagykátai férfi két tápiószelei barátjával érke­zett, majd a túlerőben lévő csa­pat - egyfajta kártalanítás cí­mén - félmillió forintot követelt az „ügyintézőtől”. Hozzátéve: amennyiben esetleg még sem fizetne, akkor levágják a fejét és felmetszik a hasát. Nyomatékül pedig egyikük egy kést vett elő a találkozón, amivel a körmeit kezdte piszkálni. A következő napokban azu­tán telefonon hívogatták az „ügyintézőt” és követelték tőle a félmilliót. Közben tovább szo­rult a hurok a sértett körül: ek­kor ugyanis már az Audi gazdá­ja is félmilliós „kárpótlást” kö­vetelt. Ezért a megfélemlített ember a rendőrséghez fordult, akik nem sokkal később elfog­ták a zsarolókat. A rövidesen bíróság elé állí­tott budapesti, nagykátai és tápiószelei férfiak korábban egyebek között zsarolási kísér­let, súlyos testi sértés, önbírás­kodás, illetve lopás miatt voltak elítélve. Ezt tetézi a kecskeméti zsarolási kísérlet. ■ Noszlopy Az osztrák Raiffeisen-csoport tulajdonában lévő és az egyik legsikeresebb bankként ismert Raiffeisen Bank Rt. munkatársat keres kecskeméti fiókjába senior vállalati ügyfélreferens munkakörbe. Feladatok: • napi kapcsolattartás nagyvállalati ügyfelekkel, • vállalati hitelképesség megállapítása, • aktív és passzív vállalati termékek értékesítése, tanácsadás, • új ügyfelek akvizíciója. Elvárásaink: • felsőfokú gazdasági végzettség, • néhány éves, vállalati finanszírozási területen szerzett munkatapasztalat, • számítógépes felhasználói ismeretek (MS Word, Excel), • tárgyalóképes anaolnyelv-tudás, • pontosság, megbízhatóság, értékesítésorientált szemlélet. Ha hirdetésünk felkeltette érdeklődését, kérjük, pályáza­tát (kísérőlevél, önéletrajz, igazolványkép) a munkakör megjelölésével juttassa el a Következő címre: Raiffeisen Bank Rt. 6000 Kecskemét, Kisfaludy u. 5. e-mail: agnes.andras@raiffeisen.hu _________Raiffeisen______________ ÄI BANK

Next

/
Oldalképek
Tartalom