Petőfi Népe, 2005. június (60. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-11 / 135. szám
ÜZLETI élet Grátisz 2. oldal Grátisz TAKÁCS VALENTINA JEGYZET PORTRÉ -KUN ISTVÁN Munkások és rokonok Januártól büntethető lesz az a magánszemély, aki - például - bejárónőként, karbantartóként vagy kertészként engedély nélkül foglalkoztat külföldit. A tervek szerint a magánháztartásokat is bírságolják majd. Elképzelhető, hogy később a szigor azokat is sújtja, akik nem külföldi, hanem hazai segítséget foglalkoztatnak engedély nélkül az otthonukban. Érdekes, mostanáig én azt hittem, hogy mindez már tilos. Erre most kiderül, hogy mégsem, majd mostantól lesz az. Vagy most is tilos, csak nem büntetik? No, mindegy, nekem ez kicsit zavaros. Ez a hazai be nem jelentett segítség valóságos kuriózum lesz, legalábbis, ami az ellenőrzést illeti. Mi - spéciéi - gyakorta az anyósomat foglalkoztatjuk, mivel ő az egyedüli, aki hajlandó önzetlenül, ingyen és bérmentve a segítségünkre sietni. Ezek szerint, ha nem akarunk bajba kerülni, akkor a jövőben a mamát a porrongy mellett felszereljük mindenféle születési anyakönyvi kivonatokkal és a házassági levelünkkel. Hátha így elhiszi az ellenőr, hogy csak egy segítőkész anyával van dolga, nem holmi feketemunkással. No, persze, a mi helyzetünk még könnyű. De mi lesz a szomszédasszonnyal, aki keményen megdolgozott érte, mire a férje elhitte, hogy az a daliás ifjú a virágágyak között valójában az új kertész? Azzal mégsem állhat majd az embere elé, hogy: Nyugi, drágám, nem büntetnek meg az ellenőrök, vicceltem, ez itt nem a kertész, hanem a szeretőm! Szóval csak érzékeltetni akarom: mégis hogy a bánatba akarják majd ellenőrizni a magánháztartások efféle titkait? Feltehetően sehogy. A feketemunka leleplezésével eddig sem sikerült maradéktalanul megbirkózni, így csak egy újabb megoldhatatlan feladattal lesz több.-• Állami érvényű szakmunkás-bizonyítványt adó OKJ-s tanfoly amok rendkívül kedvező áron y OKJ-S TANFOLYAMAINK: ABC-eladó Aranykalászos gazda Disznövénytermelő Ezüstkalászos gazda Faiskolakezelő Falusi vendéglátó Gyorsétkeztetési eladó Gyümölcstermelő Idegenvezető Jövedéki ügyintéző Kereskedelmi menedzser Kereskedő vállalkozó Közoktatási asszisztens Mezőgazdasági vállalkozó Mezőgazdasági gépkezelő Növényvédő és méregraktár-kezelö Parkgondozó Szakács Számítástechnikai szoftver-üzemeltető Számítógép-kezelő JŐ órás alapfokú Számítógép-kezelő (-használó) Szőlőtermelő Vendégfogadós Vendéglátó eladó / Pincér Vendéglátó menedzser Vendéglátó vállalkozó Virágkötő Zöldség- és fűszernövény-termelő Miért érdemes bennünket választani? • Tandíj havi részletekben is fizethető! • Egyénileg fizető hallgatók a befizetett tandíj 30%-át az szjaból leírhatják! • A képzések a szakképzési alapból is finanszírozhatók! • Szakképesítéssel nem rendelkezőknek normatív támogatás! Tanfolyamok településenként Kellő számú jelentkező esetén a tanfolyamokat helyben is szervezzük. T.G. - Virágdekor Szakmunkásképző, Szakiskola és Kollégium 6237 Kecel, Május 1. tér 13. OM: 028012 OKE V: 06-0098-03 Akkreditaciós sz.: 0643 Bővebb tájékoztatás a 78/422-910,30/688-9083 telefonszámon kérhető, e-maü: tgviragYrtvnetwork.hu web: www.viragdekor-kecel.sulinet.hu SUZUKI BARTA /\ garancia! Web: www.iuiukibarta.hu mm SUZUKIVAL! Új SWIFTÉRT vagy IGNISÉRT elég egy ÖREG AÜT<T vagy 100 000 Ft! Törlesztés 19 000 Ft-tól! Bemutató Ignisek 400 000 Ft kedvezménnyel! AQAA Ft-ért (havi törlesztés) fiatal ZfzJUU használt SUZUKIK! • befizetés: öreg autó vagy 50 000 Ft • + 1 év garancia! • + 100 liter benzin ajándékba 9-12 éves v SUZUKIhozi SZÁMOLJON, CSERÉLJEN! KERESSÉK, HÍVJÁK A SUZUKI BARTÁT, AMGJOBB AJÁNLATOT TŐLÜNK KAPJAK! SZIKSZARD, Selyem ól 3., az 56-os ut bevezető szakaszénál (a Van de Velde mellett) • l: 74/415-611,74/511-989,74/528-911,74/511-051, 20/212-37-62 E-mail: sjzekszard2000@axelero.hu PAKS, Tolnai út 17. • T.: 75/519-060-67,20/96-13-499 • Fax: 75/519-068 6-os főúti telephely: T.: 75/413-938,20/489-99-96 • E-mail: barfa200@axelero.hu Sport 2000 - Világmárkák a sportruházatban Tol SPORT 200 Az elmúlt év őszén nyílt meg Kecskeméten, a Sport 2000 sportáruház, ahol a régióban a legnagyobb választékot nyújtják világmárkák sportruházata és a sportfelszerelései területén. A nyári szezonra felkészülve minden téren kiemelkedő kínálatot tudhat magáénak a népszerű áruház. A Sport 2000 Ausztria második legnagyobb sport-áruházlánca magyar- országi terjeszkedését a közelmúltban kezdte meg. Szeged után Kecskeméten egy igényesen kialakított, méreteit tekintve is irigylésre méltó pr«ttaiÍ91»4! ifUJtliliCp üzlettel szeretné meghódítani a sportos élet kedvelőit. A 28 országban 3200 üzlettel rendelkező frankfurti székhelyű társaság egyébként az európai sport kereskedelemből közel 20 %-kal részesül. A sportcsapatok játékosai mellett az egyéni vásárlóknak is megéri felkeresnie Dél-Magyarország legnagyobb szakáruházát, ahol a sporteszközökhöz természetesen megfelelő sportruházatot is kínálnak a szakképezett eladók. Külön kiemelnénk a teniszütő kölcsönzési lehetőségeiket, melynek keretében a márkás ütőket az érdeklődők élesben tesztelhetik is. A sportos jelző azonban nem csak a kimondottan a sportoláshoz szükséges és kényelmes ruhákat takarja, hiszen az üzlet kínálatát a divatos, ugyanakkor sportos megjelenésű minőségi felsőruházati termékek, és kiegészítők teszik teljessé. Nadrágok, ingek, pulóverek, pólók, sortok, cipők, szandálok, papucsok, hátizsákok, sporttáskák, kabátok, dzsekik kaphatóak nagy választékban. S ez még mindig nem minden! A sportoláshoz, a kikapcsolódáshoz szorosan kapcsolódik az utazás, gondoljunk csak a nyaralásokra. Ehhez két féleképpen is segítséget nyújt az áruház. Egyrészt az eladótéren belül a síútjairól is jól ismert kecskeméti utazási iroda, a Mistral Travel kihelyezett irodát működtet majd, ahol jelenleg is több akciós nyári utat ajánlanak. Másrészt kempingezéshez sátrakat, hálózsákokat, hátizsákokat, valamint különböző túrafelszereléseket kínálnak az üzletben. így valóban mindent egy helyen megtalálnak a sport szerelmesei. Világmárkák a Sport 2000-ben Adidas, Nike, Puma, Columbia, Diesel, Merrell, New Balance, Saucony, Reebok, Salomon, Rucanor, Aquarapid, Head, Wilson, Fischer, Maier, Lafuma, Nordica, Asics, Sport 2000 saját márkái: High Colorado, York, Stuff. Sport 2000 Sportáruház - Kecskemét, Petőfi Sándor utca 5-7. (a Reno helyén) Tel.: 76/507-637 • nyitva: H-P: 9-18, Szó.: 10-13 óráig Ellenőrizze abroncsai nyomását! Akciós nyári gumik és felnik a Bácska Guminál ÍOOO MlillA A biztonságos közlekedés nem csak az odafigyelésen múlik. A gumik állapota is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy miként viselkedik autónk egy- egy váratlan helyzetben. Ezért is fontos, hogy az abroncsok jó minőségűek és jó állapotban legyenek! Ellenőrizze ön is abroncsai nyomását! AKCIÓS NYÁRI GUMIK Kingstar 175/70 R13 nettó 6.152 Ft Kingstar 175/65 R14 nettó 7.600 Ft Kingstar 195/65 R15 nettó 10.000 Ft Kingstar 195/50 R15 nettó 10.320 Ft Az árak tartalmazzák a szerelés költségét is! „Hol van már a tavaszi gumicsere!” A legtöbb autós a téli gumiját nyárira még a tavasz kezdetén lecserélte. Akkor még a hőmérő higanyszála alig emelkedett a 0 fok fölé, maximum 5-10 fok lehetett. Nyáron viszont a hőmérő higanyszála a 30-35 fokot is elérheti. A kerekekben a belső nyomás jelentősen megnövekedhet, és az esetlegesen sérült, csatornarepedezett abroncsokban rosszabb utakon durrdefektet is kaphatnak. A baj elkerülhető, ha ellenőrizzük a kerekek nyomását. Sokan nem is gondolnák, milyen veszélyeket rejt magában a hirtelen jövő meleg. A gumik állapota nagyban hozzájárul ahhoz, hogy miként viselkedik autónk egy-egy váratlan helyzetben. Ezért is fontos, hogy az abroncsok jó minőségűek és jó állapotban legyenek. A szakemberek azt ajánlják, hogy a gumikat rendszeresen „tegyük nagyító" alá, amint bármi eltérést tapasztalunk, érdemes felkeresni egy szakszervizt. Kecskeméten, a Bácska Gumi szerelőcsapata minőségi szolgáltatást nyújt, mindenkor megbízható és precíz munkát végeznek. A Bácska Gumi Kft. szaküzletében több nyári gumiabroncsra is akciót hirdettek. Kaphatóak már a tv-ből is jól ismert GoodYear Hydragrip gumiabroncsok is. Nem szabad elmenni az alufelnik csábító kínálata mellett sem. A polcokon Mille Miglia, Hispánia és Teknő alufelnikből minden méret megtalálható. A felnik nemcsak emelik az autó megjelenését, de biztonságosabbak is, mint egy hagyományos felni. Bácska Gumi Kft. Kecskemét, Izsáki út 6. Tel.: 76/416-656; 416-655 H-P: 8-18, Szó: 9-13-ig. • e-mail: bacsgumi@axelero.hu * www.bacskagumi.hu Közlekedjünk biztonságosan •f Star UK um» Hatalmas választék, 14 ezer m' készlettel Lambériák 10-12-13-14 mm-es vastagságban! Hajópadlók 16-18-19-21-28-42 mm-es vastagságban! Sokféle szélességben és hosszúságáén. LAMBÉRIÁK 900 Ft/mMöl! HAJÓPADLÓK 1490 FtMlMOl! Hz italr ális iraki Kecskemét. Szolnokihegy 205. (Abetetnatnl Ilonáiul MÓL Harcinkul .1« 100 |H() Tel.: 76/702-286, 70/940-2137 Nyílva: H-P: 8-18: Sru: 8-12 áráig. taa87 Baja. Déry stny. 5 79/322-582 K ki háza. Mártírok u. 1. 76/467-399 Nagykőrös. Derkovttsu, 1. 53/352-546 Kecskemét. Hornyik J. u. 2. 76/484-522 Kecskemét, Petőfi S. u. 3. 76/507-163 Kecskemét, Pólus Róna 76/481-604 Hihetetlen DVD áreső! Sikerfilmek már 790, 990 Ft-tól Ha nem talál valamilyen könyvet, rendelje meg az ország legnagyobb raktárából! 3-4 nap alatt beszerezzük! Törzsvásárlóknak, pedagógusoknak 7% engedmény! 1 Eladó vagy kiadó Kecskemét, Nyíri o. 4. II. em. 2 szobás lakás parkolóhellyel, konyhabútorral. 1 Eladó vagy kiadó Kecskemét, Vágó u. 140 m-es üzlet. • Kiadó Kecskemét Mihó u. I. em. 2 szobás bikái | 'Eladó Mátyás király kórüti ül. Emeleti i lakás konyhabútorral és beépített gépekkel Érdeklődni a 30/928-30-99 és a 80/625-07-85 telefonokon.