Petőfi Népe, 2005. május (60. évfolyam, 101-125. szám)

2005-05-25 / 120. szám

Nincs pénzük rendőri kíséretre A „Colos" rabló máshol is feltűnt Colos társuk miatt akár le is bukhatnak a budaörsi lövöldöző rablók. Egy fel­tűnően magas gengsztert láttak a Szerémi úti táma­dásnál, sőt, Móron is. Szemén László Egy feltűnően magas férfi is részt vett május 14-én a budaör­si Tescónál történt pénzszállító autó elleni támadásban. Három társa átlagos, 175-180 centimé­ter magas volt, de ő legalább 190-195 centiméterre nőtt. A négy bűnöző a rendőrök láttán azonnal lőni kezdett a Kalas- nyikovokból. Egyikük kézigrá­nátot is dobott a közelítő rend­őrök felé. A felrobbanó kézigrá­nát szerterepülő szilánkjai sze­rencsére nem sebesítettek meg senkit. A támadók még a rend­őrök megérkezte előtt combon lőtték az egyik pénzszállító őrt, és harmincmillió forintot zsák­mányoltak. A tettesek fejéért összesen ötmillió forint vérdíj jár. Ebből négyet a rendőrség ajánlott fel. Bolcsik Zoltán, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) vezetője tegnap egy rádióadás­ban maximális védelmet ígért a nyomravezetőknek és a tanúk­nak is. Ugyancsak egy feltűnően magas rablót láttak a szemtanúk 2004. augusztus 9-én a XI. kerü­letben, a Szerémi útnál. Ekkor a négytagú gengszterbanda ugyancsak géppisztolyokból tü­zelt a pénzszállító páncélautóra, és kézigránátot is dobtak a tolat­va menekülő jármű felé felé. A sofőr lélekjelenlétén múlt, hogy nem sikerült megkaparin­taniuk a pénzes zsákokat. Ebben az ügyben kétmilliós nyomrave­zetői díjat ajánlottak fel. Mindkét támadás elkövetői gondolkodás nélkül kezdtek tü­zelni fegyvereikből. Elvetemült­ségüket bizonyítja, hogy egyálta­lán nem érdekelte őket kívül­állók jelenléte. Bár mindkét tá­madás során a pénzszállítókra, a páncélautókra, illetve a rendő­rökre lőttek, ám nem zavarta őket, hogy a tűzvonalban egysze­rű állampolgárok is tartózkod­tak. Csak a vakszerencsén múlt, hogy a két támadás nem követelt halálos áldozatot. További azo­nosság a két támadás között, hogy az egyébként bűncselek­ménnyel szerzett menekülő au­tójukat mindkét brigád később felgyújtotta. Az NNI, a BRFK és a Pest megyei rendőr-főkapi­tányság legjobb erőiből álló kü­lönleges csoport a hasonló mód­szerekkel elkövetett támadáso­kat elemzi, veti össze egymással és az elkövetőkről rendelkezésre álló információkkal. A budaörsi ügy kapcsán egy mellékszálat is vizsgálnak. Az Itt használt terep­járót ugyanis két hónappal ko­rábban egy kőbányai családi ház megtámadásakor zsákmányol­ták. A X. kerületben is volt egy feltűnően magas férfi a támadók között. Három símaszkos tettes tört be éjszaka a házba. A tulaj­donost összeverték, megkötöz­ték, majd a terepjáró kulcsát ma­gukhoz véve elmenekültek. Ugyancsak vizsgálja a külön­leges csoport az idén január ele­jén Érden elkövetett rablás kö­rülményeit. Az érdi K&H Bank fiókjának hátsó bejáratánál há­rom rabló közül ketten Kalasnyi- kowal, illetve valószínűleg Scor- pióval lőtték a pénzszállító au­tót. Közben combon és hason lőt­ték az egyik pénzszállító őrt, majd egy postai küldeményt tar­talmazó zsákkal távoztak. A me­nekülő autójukat ők is felgyújtot­ták. Egyelőre csupán érdekes­ség, ám később még jelentősége is lehet annak, hogy a móri bankfiók 2002. május 9-i megtá­madásakor is láttak egy különö­sen magas gengsztert. Több szemtanú is azt vallotta, hogy az ajtóban álló férfi legalább 190-195 centiméter magas, vé­kony, fehér bőrű férfi volt. A móri ügyben egyébként még érvényben van az elköve­tők fejére kitűzött 25 milliós vér­díj. Annak ellenére, hogy, igaz még csak elsőfokon, de már íté­let is született az ügyben. EGY-MÁSFÉL éve már nem kíséri rendőrautó a pénz- szállítókat A rendőrök számá­ra ugyanis ez nem számít alapfeladatnak. A magáncé­geknek fizetniük kellene a kíséretért, ám ezt csak a legritkább esetben teszik meg. Pedig a kockázat annak ellenére nagy, hogy az elmúlt A budaörsi áruház külső biz­tonsági kamerái rögzítették a tá­madás előzményeit és magát a támadást is. A rablók elszántsá­ga, magabiztossága és profiz­musa kitűnik a felvételekből is. Nem zavartatták magukat, hogy vásárlók érkeznek autóikon vagy gyalogosan a parkolóba. Az sem érdekelte őket, hogy az áruház bejárata körül sokan várakoztak. Elállták korábban Kőbányáról elrabolt terepjáró­jukkal a pénzszállító páncélautó útját, és akcióba léptek Az egyik biztonsági őrt lábon lőt­ték, majd az érkező rendőrök felé fordulva tüzelni kezdtek. két évben az NNI irányításával a pénzszállító autókra szakoso­dott bandák többségét felszá­molták. LEGALÁBB 25 FEGYVERES gengsztert juttattak rács mögé. Két-három banda azonban to­vábbra is működik. Köztük akár személyi átjárás, kapcso­lat is lehet. A FELVÉTELEN HÁROM fekete ruhás, maszkos gengszter lát­ható, a „Colos” nincs köztük. Ő a kamera számára holttér­ben, takarásban áll. a nyomozók a képek közzé­tételével a szemtanúk segítségét kérik. így például annak a sötét, illetve világos ruhás fiatalembernek a jelentkezését is várják, akik a támadást megelőző fél órában az áruház előtt várakoztak. Egyikük, a világos ruhás valakinek telefonált is. Őket is szeretnék meghallgatni tanúként. Csak úgy, mint a Suzuki sofőr­jét is. Szemtanúkat keres a nyomozócsoport Budaörs: a támadás első pillanatai, amikor elállják a pénzszállító útját. A kép bal oldalán látható Suzuki vezetője végignézte a rablást. A tűzpárbaj előtti pillanatok, a vásárlók még békésen álldogálnak. A felvételen látható szemtanúkat szeretné meghallgat­ni a rendőrség. APU® állást kínál A KOCH'S Torma Kft. kiskunfélegyházi telephe­lyére beszerzési vezetőt keres. Követelmények: felsőfokú végzettség, szakmai gyakorlat, né­met- vagy angolnyelv-tudás. Fényképpel ellá­tott szakmai önéletrajzokat Koch's Torma Kft. 6100 Kiskunfélegyháza, I. kér. 241. számra Molnár Helga részére, vagy a job@hu.kochs.cc címre várunk.--- ------ —------*637680* A Thales Hungária Optikai Rendszerek Kft. felvételt hirdet betanított fmomoptikus munkakörbe, két műszakos munkarendbe. Elsősorban műszaki, marós, esztergályos vagy műszerész végzettséggel rendelkezők jelentkezését várjuk. Jelentkezés személyesen, önéletrajzzal g a Thales Kft. telephelyén: s Kecskemét, Matkói út 3-1/A alatt." Felvilágosítás a 76/417-137 számon. ALFÖLDI üzleteink árufeltöltéséhez rátermett munkatársat keresünk. Vállalkozói igazolvány, kis haszonjármű szükséges. Fényképes önélet­rajzokat kérünk; Cím: BIZSU UNO KFT. 1183 Budapest, Üllői út 703.----- ---- -- ---*635616* BÉ R- és TB-számfejtési feladatok ellátására munkatársat keresünk kecskeméti irodánkba. Országos bérelszámoló irodahálózattal rendel­kező budapesti székhelyű cég vagyunk. Gya­korlott, folyamatos tanulásra képes (nem do­hányzó) szakembert keresünk. Fényképes szakmai önéletrajzokat a lapkiadó ügyfélszol­gálati irodába várjuk. Jelige: "Bérelszámolás" «624612» A Design Kft. felvételre keres 1 fő gyakorlott targoncást kecske­méti telephelyére vallott mű­szakban, rlízeltargoncára. Ér deklődni lehet hétköznap, Ha­dar Attilánál, a 30/399-2712-es telefonszámon. .63ó262. DIÁKMUNKA! 18 éven felüli diákokat keresünk folyamatos nyári munkára már jún. 1-jei kez­déssel is! Kiemelt órabér! Fürge Diák 76/504- 818, 70/370-1002.- - ------ --------------— *636261* FA GYIS triciklire eladót felveszek. Érdeklődni: 06-30/26-92-052------------------------- —*637493* FE LVESZEK gyakorlattal rendelkező mezőgaz­dasági gépszerelőt. 30/98-55-666.----------------‘--------------*637517* FI ATAL építész tervezőt és ügyvédet keres kecs­keméti építési szolgáltató iroda. 30/242-89- 02--- ■ - ■ --- ■ --—*637677* A HANSA-KONTAKT Kft. KECS­KEMÉT felvesz anyagmozgató­targoncás munkatársat 5 t alat­ti gázüzemű és el. oldalvillás targoncára. 30/343-86-61, mun­kaidőben. HASZNALTAUTO-KERESKEDESBE irodai munka­körbe számítógépes ismeretekkel rendelkező fiatal, kecskeméti munkatársat felveszünk. 20/806-0681,10-16 h-ig —........... — ---- *637470* Te rmelő üzem raktáros munkatársakat keres. Feltétel: minimum 3 éves szakmai . gyakorlat, középfokú vég zettség és számítógépes ismeret­önéletrajzokat kérjük az alábbi S címre küldeni: Kecskemét, Pf. 336 7. JÁSZSZENTLÁSZLÓI sütőüzembe gyakorlattal rendelkező felelős üzemvezetőt keresünk fel­vételre. Érd.: 06-20/466-31-48. ■ ----- ------------ - --*637647* JÖ VEDELEMKIEGÉSZÍTÉS a wellness területén! 06-30/391-51-58; 06-20/468-75-06.-----------------------------*635892* KE CSKEMÉTI hölgyek jelentkezését várjuk 3 műszakos könnyű fizikai szalagmunkára. Bére­zés: 90-130 E Ft. Érdeklődni: Produkteam Kft. 30/683-97-90, 76/48-22-22. *637657* KECSKEMÉTI oktatási intézmény szakirányú felsőfokú végzettséggel, költségvetési gyakor­lattal gazdasági vezetőt keres 2005.08.01-től. Pályázati cím: 6001 Kecskemét, Pf. 32------------------------------*635433* KE CSKEMÉTI Shell töltőállomásra megbízható fiatalokat keresünk shopos és kútkezelő mun­kakörbe. Érd.: munkaidőben, 06-30/670- 1985.---- *637685* LADÁNYBENEI cukrászüzemünkbe 18-35 év közötti női és férfi cukrászokat keresünk. Sze­mélyes jelentkezéseket várunk. Jelentkezni le­het: 6045 Ladánybene, Rákóczi út 18., Gáspár Zoltán. .----- *635594* TEJTERMÉK terítésére hivatásos jogosítvánnyal rendelkező gépkocsivezetőt keresünk Kecske­mét és környékére. 30/218-0655, 30/219- 9087.--*636224* LA DÁNYBENEI pékséget és cukrászüzemet ko­ordináló irodánkba számítógép-kezelői isme­retekkel rendelkező adminisztrátort keresünk rugalmas munkaidőre. Fényképes önéletrajzo­kat várunk. Jelentkezni lehet: 6045 Ladánybene, Rákóczi út 18. 06-30/336-31- 42 vagy 76/458-478.--- ----------- - *635594* Lib atömőket keresünk kedvez­ményes feltételekkel. Tel.: 30/2696-758 .637M4­NEMZETKÖZI gk.vezetőt keresek azonnali be­lépéssel 24 t szerelvényre. Kecskemétiek előnyben. 06-20/33-92-505.- *637602* ORSZÁGOS ingatlaniroda területi képviselőket keres átképzéssel! 06-1-210-4673.------------------------------*635133* PU LTOSLÁNYT keresek. T.: 70/366-99-54-------- *635527* SZ AKKÉPZETT valutapénztárost keresek Kecs­kemétre és Ceglédre! Érd.: 70/380-02-08.------------- *637436* SZ ÁMÍTÓGÉP-ISMERETEKKEL rendelkező hölgy munkatársat keresek ingatlanirodába. 70/509-78-81.---- *635889* SZ EMÉLY- és vagyonőröket keresünk kecske­méti építkezésre. Érd.: Nobilis Security Kft. munkaidőben, 8-16 óráig. T.: 76/505-378------ *636265* TÁ TRA 815-ös darus tgk.-ra nehézpótkocsi- és darukezelö-vizsgával gk.vezetőt felveszünk Kecskemétre. 20/359-66-86.-----------------------:------*637638* ÚJ ONNAN nyílt gyapjúgarnitúra-nagykereske- dés viszonteladókat keres. Érdeklődni munka­nap 8-tól 15 óráig a 06-70/365-93-80-as te­lefonszámon.------------------------------*637594* VA GYONŐRÖKET keresünk budapesti munka­helyekre. Szállás megoldható. Tel: 06-1/221- 8235----- *635566* ÁL LÁST KERES GÉPÍRÁS-GYORSÍRÁS-LEVELEZÉS magyartanár- nő főállást keres. Bármi érdekel! 70/452- 5261--------*637520* KE RTI munkát keresek. 70/542-2411.---*637572« AD ÁSVÉTEL AKÁC, tölgy tűzifa rendelhető 8-9 E Ft/m3 szál­lítva. 72/371-988, 30/479-7435.----*635123* AK ÁC tűzifa 7.000-8.000 Ft/m3 ingyen házhoz szállítással: 30/653-11-38.------------*837630* HA SOGATOTT tűzifa 8.000 Ft/m3: 70/629- 7300------ ----------*-------,—, *635855* KE RESEK megvételre vasmázsát, hegesztőtra­fót, K-25 önindítót. I: 30/41-25-417 *637570* KUGLIZOTT kemény tűzifa eladó. 20/3246- 447-------- -635293* OR OSZ cement, hullámpala, fűrészáru: 76/704-171; 30/2066-457.------------------------------*635592* RA KLAPELEM (nyárfa deszka 120x14, 120x100) eladó. 30/233-21-79.- -------------------.------*637592* RU HÁZATI üzlet teljes berendezése és árukész­lete áron alul eladó (használt ruha, új téli sportruházat). Érd.: 20/923-6176.------------------------------*635506* SA LGÓ polcok adásvétele. 06-30/455-64-32.------------------------------*588195* TŰ ZIFAAKCIÓ! Akác és vegyes 7000-9000 Ft/m3 szállítással, darabolva is. 30/413-9233------------------------------*637538* TŰ ZIFAAKCIÓ! Máj. 31-ig8.000 Ft/m3 vágva is, ingyen házhoz szállítva: 30/580-75-15.--*637679* VI LL. morzsoló, kismázsa, ökrös szekerek el­adók. 30/262-96-97. ■ *635712* 25-75 hl műanyag tartályokat vásárolok. Érd.: 30/94-82-515. *630566’ 8 16 csöves szolárium eladó. Érd.: 70/26- 99-452.-------------------------.637492* 83 talicskás betonkeverő eladó. Érd.: 20/221-29-36, Kalocsán.-------- *635284* 8 50x 50x5-ös szögvas, 6 m-es szálban eladó. Érd.: 20/221-29-36, Kalocsa.-------- ---,--- *635284* ÁL LAT a Beagle kiskutyák eladók Kecskeméten. 30/239-86-27.-------- *637497* BO RJÚT veszek: 100-350 Ft kg. 30/3950-484.----------.----------------*625151* HO BBILOVAK eladók. 30/9-259-522. ....... *635702* ® Húshízó hasítva 450 Ft/kg eladó. 30/54- 34-546.------------*837867* a Lipicai méncsikó 1 éves, nyeregtájon bé­lyegzett, szürke-deres eladó. Érd.: 30/23-84- 986 (esti órákban). •637442* 8 Pónifedeztetést vállalok. Érd.: 20/208-09­05,16 óra után. .......... *637634* 8 Pulyka, napos és előnevelt eladó. Érd.: 76/708-020, 30/225-80-58.------------------------------*635451* RA CKA kosbárányok eladók. 30/98-55-666. — -------------------------*635151* 8 Tojótyúk eladó. Ár: 250 Ft/db 30/460-97- 75. — --------- -637461* VÁ LASZTÁSI malacok eladók Tiszakécskén. T.: 76/442-704, reggel 8-ig és du. 6-tól-----—---------------*637662* 7 HETES szobatiszta kiscicák, valamint 6 éves, egészséges, ragaszkodó nösténycicák költözés miatt ingyen elvihetők lakásba vagy kertbe egyaránt. Érd.: 30/68-24-222.------------------------------ *637608­a 8 hetes, toy uszkár kan eladó. Érd.: 20/221-29-36, Kalocsa. *635284* ELVESZETT a Elveszett egy 7 éves, zsemleszínű magyar vizsla szuka. Kérnénk a becsületes megtalálót, jutalom ellenében értesítsen: 76/410-964 vagy Kecskemét, Mikszáth krt. 11.---------------:---------------*637486* HI RDETMÉNY 2005. május 26-án Kecskemét város területén a Szemp Air Kft. szúnyogirtást végez, az esti órákban.------------------------------*635907* _______KÖNYV_______ KÖ NYVEKET, könyvtárakat és hagyatékokat vá­sárolok kp.-re. Kucsera Imre, 30/608-7996.------------------------------*587395* _______OKTATÁS_______ A B0LVÁRY Security Kft. személy- és vagyonőr tanfolyamot indít Kecskeméten részletfizetés­sel. Nytsz: 06022702 T.: 30/92-58-127---------------------- --*595697* ÁL LAMILAG elismert dajka, pedagógiai asszisz­tens, gyógypedagógiai asszisztens képzést in­dít a Kasza Szakképző. 06/1/276-5918. *631197* DIESEL-MARKT '95. Kft. OKJ-s személy- és va­gyonőr tanfolyamot indít fegyvervizsgával, részletfizetéssel, korrekt áron: 30/219-05-01; 76/493-082. Nytsz.: 03-01-23-04----*587362* L0 VÁRI nyelv oktatása Kecskeméten június 6- ától! Részletfizetés lehetséges! 30/273-9479, 30/504-1222.-----*627345* ______PÉNZPIAC______ AU TÓHITEL! Bárlista nem kizáró ok! Érd.: 76/321-077. *607025* INGATLANFEDE2ETES hitel jövedelemigazolás nélkül - ingatlanvásárlásra, hitelkiváltásra, szabad felhasználásra. Telefon: 30/33-77- 520---->----------------------*637631* SZ EMÉLYI kölcsön a CC Credit Rt. kecskeméti fiókjában: Kisfaludy Ház, Kisfaludy u. 5.1. em. 106. Tel.: 06-76/507-892---_--------------------- *630518* SZ EMÉLYI kölcsönök, jelzáloghitelek, meglévő hitelek kiváltása kedvezőbb feltételekkel. 70/338-26-05. *636452* RÉGISÉG BAROKK kandallóóra 3 rugós eredeti állapot­ban, dúsan faragott eladó. Telefon: 30/307- 14-26.- *637511* RENDEZVÉNY Csikérián 2005.05.28-án, 15 órakor német nemzetiségi nép- táncfesztivál! Részt vevő tele­pülések: Bácsalmás, Csátalja, Katymár, Kunbaja tánccsoport­jai. Minden érdeklődőt szere­tettel várunk. Német Kisebbsé­gi Önk. .635465. SZOLGÁLTATÁS EGYEDI méretű zuhanykabinok, kádkabinok, ipari WC-válaszfalak, térelválasztók gyártása. Ingyenes felmérés. 20/454-4552.-----------*595798* KO NKOLY János gyógymasszőr nyári ajánlata: méregtelenítő masszázskúra. 70/36-06-376.-------------------------*637556* PA LATETŐK szigetelése mintás, bitumenes le­mezzel, garanciával. Tel.: 30/372-89-94-----------------*------------*629883* TÁ RSKERESÉS MEGTALÁLJA Ön is, ha akarja. Hívjon! CRONOS Kmét 30/259-4334, Ksztmiklós 70/576- 7800------------------------7-----*633832* TÁ RSKERESÉS telefonon! 06-81/186*500 180 Ft/perc+áfa/5 perc. Info: 20/9161-081----- *631153* 81 85/70/54 festő szakmunkás öcsémnek keresek korban hozzá illő hölgyet tartós pár- kapcsolatra Kecskemét és vonzáskörzetéből. 20/555-62-92.--------------------;--'--------*637552* ­27 ÉVES kecskeméti lány ismerkedne. 20/242-6779.-------------------------:-----*618045* UT AZÁS 8 A harkányi társasüdülőben emeleti egyszo- ba-összkomfort kiadó. 78/486-323.-----*-------------------------*637658* VÁ LLALKOZÁS KECSKEMÉT, belvárosban, forgalmas helyen lévő ajándéküzlet bérleti joga berendezéssel, árukészlettel családi okok miatt eladó. Érd.: 70/314-38-97.------------------------*637632* VEGYES AUTOMATA szőlőprések eladók. 37/303-693.-------- *616153* GO NDOZÓT keresek idős édesanyám mellé le­informálható, nyugdíjas, e^edülálló kecske­méti hölgy személyében. Érd.: 06-70/255- 7815, este 17-20 óra között.--•-- — *637524* TE RMŐ citromfa eladó. Éves termés kb. 15-20 kg. 20/493-4523.---- *636267*

Next

/
Oldalképek
Tartalom