Petőfi Népe, 2005. május (60. évfolyam, 101-125. szám)
2005-05-13 / 111. szám
PETŐFI NÉPE - 2005. MÁJUS 13., PÉNTEK SZERKESZTETTE: GÁL ZITA TELEFONSZÁM: 06-76/518-226 E-MAIL: zita.gal@axelspringer.hu DIÁKVILÁG Amíg nem jön a nagy ő, fotózok portré A kecskeméti Katona József Gimnázium múlt héten bemutatott osztálya - a hagyományokhoz híven - szavazott arról, hogy melyik tanáruk magánéletére, illetve fiatal korára a legkíváncsibbak. Gorliczai Zsolt elsöprő' győzelmet aratott, noha csak az osztály felét tanítja.- Meglepett, hogy engem választottak a srácok, gondolom főleg azért történhetett ez, mert korban közel állok hozzájuk. Azon még jobban meglepődtem, hogy sokan Golri-ként írtak fel a szavazócetlikre. Ez volt ugyanis a becenevem az általános iskolában és a gimnáziumban - ami egyébként szintén a Katona volt. A főiskolán dokinak neveztek, a gyakorlati fehér köpenyem miatt.- Kecskeméten születtem 1975-ben. Amióta az eszemet tudom, érdekeltek a növények és az állatok. Az öcsém is haA tanárúr évesen szüret sonió beállítottságú, ő most tanul geográfusnak Debrecenben. Életem nagy részét: az óvodát, az általános iskolát és a gimnáziumi éveket is az Árpádvárosban töltöttem. Most is itt lakom. A főiskola és a katonaság ideje alatt szakadtam csak ki ebből a miliőből. Szerencsém volt, nagyon megtetszett a szentendrei kiképzés, majdnem ottmaradtam hivatásos katonának.- Óvodás korom óta elég sok - főleg - plátói szerelmem volt. Általános iskolában, ha jól emlékszem, már jártam is valakivel. Most visszatekintve és átlagolva azt mondhatom, hogy a barna hajú, barna szemű nőket kedvelem a legjobban. De ha a nagy Ő kék S! szemmel érkezik, nem lesz kizáró ok. Addig is a hobbijaimnak közben, élek, természetfotókat készítek, bicajozok és egy volt katonás diák segítségével komolyan elkezdtem gombákkal foglalkozni. Nem utolsósorban pedig igyekszem megteremteni az egzisztenciámat, ami tanári fizetésből elég nagy kihívás. Élménygazdag osztálykirándulás szabadszállás A Petőfi Sándor-iskola 7. b osztálya Dunaújvárosban járt. A Dunapakk papírgyárnál megtudhatták, hogy manuális munkával, azaz kézzel hogyan készítik a kínaiak által feltalált merített papírt. Ennél nehezebb anyaggal ismerkedtek a Dunaferr vasműben. Itt először maketten mutatták be, hogyan készül a koksz, majd a vasérchez adva az acél és a késztermék. Ezután az óriási munkahelyet - ami 4 és fél km x 2 és fél km - autóbusszal járták be. A Duna-parti római kori ásatásnál tett sétát követően pedig Kulcsra utaztak, ahol hazánk első szélerőművét nézték meg. TESZT: Hol ér véget számodra a móka? Elvetemült dög, eszement viccmester vagy jóravaló angyalka? Melyik típus vagy? Hol ér véget számodra a móka? Ha őszintén válaszolsz, most megtudhatod. 1. Hogy érzed magad, ha egy bizalmas információt tévedésből kikotyogsz? A Ez nagyon kellemetlen nekem, és utána borzalmasan sajnálom a dolgot! B Ciki. Még egyszer biztos nem történik velem ilyen. C Mi az, hogy tévedésből? Mindenki szívesen pletyizik, én is! 2. Egy borzasztóan csúnya flú/lány randizni szeretne veled. Találkozol vele? A Szánalomból megbeszélek vele egy időpontot, még az is lehet, hogy jó fej. B Megbeszélek vele egy időpontot, de aztán nem megyek el. C Esély sincs rá. Nem bukom a pattanásos szellemekre! 3. Melyik a kedvenc tévéműsorod? A Barátok közt B Totalcar C Valóságshow-k 4. Melyik sztárt cikizitek leginkább a baráti körben? A Hetente változik. B A kedvenc áldozatunk Britney Spears. C Természetesen Majkát. 5. Egy osztálytársad, akit nem nagyon kedvelsz, lesni akar rólad dolgozatírás alatt. Hagyod? A Csak egy kis ellenszolgáltatás ellenében. Ezer forint vagy egy fagyi! B Nem, ő se hagyná, hogy puskázzak róla. C Naná, persze csak a rossz válaszoknál. A jókat majd csak később írom be! Bulizzunk együtt a főtéren! ÉRTÉKELÉS: Ha a legtöbb válaszod A: Az igazságtalan hántás, a cikizés és a kemény sértés nem a te asztalod. Ellenkezőleg: ha nagyon elmérgesedik a helyzet, inkább a gyengébb pártját fogod Ha a legtöbb válaszod B: Megtaláltad a tökéletes középutat! A barátaid bízhatnak benned: jól érzik magukat veled, és tudják, hogy igazi haver vagy. Nem vagy szemérmes, néha jól kirúgsz a hámból, de tudod hol a határ. Ha a legtöbb Válaszod C: Egy kis szórakozás még nem árt - így hangzik a jelmondatod. Szereted a csínyeket, szívesen nevetsz, de tudsz nagyon undok is lenni! Néha sajnos túlzásba viszed, különbséget kell tenni a szórakozás és a rosszindulatú cselekedetek között. PETŐFI NÉPE ROADSHOW Ma délután négy órakor a kecskeméti főtérre érke zik a Petőfi Népe road- showja. Az érdeklődők megismerhetik új ságunk munkatársait és különböző koncerteket hallhatnak. Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar megjelenése, hanghordozása és viselkedésmódja egy- 1 aránt az ötvenes j és hatvanas évek * küllemét és kellemét idézi. Marót Viki pedig fellépésével és J Marót hangjával egyaránt hitelesen idézi a már említett időszak képi- és hangzásvilágát. Az élő produkciót Kecskemétre hozó Everest együttes 1998-ban alakult Budapesten. Zenei világukra a rock és a dallamos, hallgatható alternatív stílus jellemző. Specialitásunk, hogy ma- gyár költők - mint Radnóti Miklós vagy Weörös Sándor - verseit is meg szok- f ták zenésíteni. Hangszerelésük a Dire Strates fénykorát idézi két gitárral és két szintetizátorral. Nicolas Cage lányt akar! Ifjúsági centrum és jövő-menő kuckó KISKUNFÉLEGYHÁZA Ifjúsági centrum kialakítására fordítja a város azt a pénzösszeget, amelyet a közelmúltban nyertek az Európai Bizottság ifjúsági pályázatán. A több mint kétmillió forintból augusztus végéig létrehozzák az ifjúsági és információs irodát, amely ösztöndíj-, pályaválasztás-, pályázatírás-, nyári diákmunka-, szálláshely- foglalás- és egyéb ügyekben segítheti majd a helyi fiatalokat. A kezdeményezés második részeként Jövő-Menő Kuckó néven egy közösségi találkozóhely valósulna meg ugyanitt, amelyen belül változatos programokat - mint filmvetítést, sportolási lehetőségek, beszélgetések, kézműves-foglalkozás és cso- csóasztal - kínálnának a félegyházi fiatalságnak. Az iroda a volt helyőrségi művelődési otthon első emeletén kapna helyet. A civil kezdeményezésű program úgy valósult meg, hogy azt nyolc hátrányos helyifjúsági referens adta. A rendelkezésre álló pénz csak részben elég az iroda működtetéséhez, ezért további összegekre szeretnének pályázni. Mivel a program első része december 31-ig szól, az iroda megnyitását követő négy hónap alatt felmérik, mekkora rá az igény, és ennek megfelelően tervezik majd a folytatást. ■ Búcsú Adrienn apaság Három hónapos terhes Nicolas (Jage felesége, a 21 éves, koreai származású Alice Kim. A sztár alig várja már, hogy ismét apa lehessen. A 41 éves Cage- nek van már egy 14 éves fia, ezért most kislányt szeretne. Cage nagyon készül az apaságra, már csak azért is, mert úgy érzi, annak idején a fiának nem adott meg mindent, ami egy apától elvárható. A sármos színészt legközelebb Az időjós című filmben alakít televízióst, akinek élete fenekestől felfordul, amikor lehetőséget kap arra, hogy Chicagóból New Yorkba költözzön. Kecskemét SASFÉSZEK SZÍNPAD: ma: őrült buli a Dockers formációval; holnap: Cool Head Clan „Szeresd a testem baby” majd reggelig Dj. Stefan nosztalgia disco. CLUB JAMAICA - RED COLT GARDEN: holnap: Opening Party vasárnap: Global Deejays. KILELE MUSIC CAFE: holnap: Funky Party. CLUB LA FABRIQUE: ma: Pressure; holnap: Kispál és a Borz. CLUB RÚZS: ma: házibulihangulat - retro ’99; holnap: Koktél és Jazz. ROCK CAFE: ma: Rückwaerts; holnap: Replika. SKÓT ÉS JOE BÁCSI KOCSMÁJA: ma: fergeteges bulihangulat. CEREMÓNIA BOR- ÉS RENDEZVÉNYHÁZ: holnap: Casino; május 31-ig Tűzben született, Radnai Zoltán képző- és iparművész tűzzománc kiállítása. Ballószög VAR CLUB BALLOSZOG: minden pénteken óriási buli; Resident: Josh „B" & Dj BD; minden második szombaton fergeteges buli, lányoknak 23 óráig ingyenes belépés. Sfe * Jlríi Válaszolj helyesen és nyerj strandbelépőket! zetű diáknak kellett r ........................................................................... me gpályáznia, jogi \A kezdeményezés egyik támogatója, a hátterét a Kiskun-! Constantinum Intézmény vezetője, Kapus félegyháza Ifjúságá- jKrisztián önkormányzati képviselő elmond- ért Egyesület bizto- j fa: - Az irodával égy ifjúsági ház-jellegű he- sította, a szakmai j lyet szeretnének teremteni, Félegyházán ha- irányítást pedig az I sonió eddig még nem volt. Ezen a héten - a nyár jegyében - strandjegyekért játszhattok. A cserkeszőlői gyógy- és strandfürdőben három fedett, a szabadban négy gyógymedence, gyermek-, hullám-, úszó-, élménymedence és tanuszoda várja a gyógyulni, pihenni és kikapcsolódni vágyókat. A tiszakécskei termálfürdőben pedig; óriáscsúszdás strandmedence, bébimé- ,A\ dence, több gyógyvizes medence és ü'_ gyógyfürdős szolgáltatások várnak a Iá > fogatokra. 17 Egész évben felhasználható belépőjegyeket sorsolunk ki azok között, akik eljuttatják szerkesztőségünk címére a fürdők újságunkból kivágott hirdetéseit, vagy emailen elküldik, melyik oldalon jelentek meg. Levélcímünk:- ” u Petőfi Népe szerkesztősége, 6000, Kecskemét, /? ~ Szabadság tér 1/A email: :J:'~ diakvilag@petofinepe.hu FOTÓ: PULAI SÁRA