Petőfi Népe, 2005. május (60. évfolyam, 101-125. szám)

2005-05-02 / 101. szám

FOTÓ: BANCZIK RÓBERT Ke resse a 100-as listát az újságban! 2005. május 2., hétfő • Ára: 79 Ft, előfizetve: 66 Ft • LX., 101. szám • Bács-Kiskun és Dél-Pest megyei kiadás | NÁLUNK AZ ÁRAK A FÖLDÖN JÁRNAK | impö äi Nyári szél 26 100) törlői 9! védőmosó, il: 9 Ft cszép tendő: 5 Ft I KECSKEMET ll majális. Tegnap az ország csaknem minden településén tartottak majálist. A kecskeméti szabadidőközpontban rendezett május elsejei for­gatagban sok ezren jól szórakoztak. egyéb rendezvényekről a 2. és a 3. oldalon olvashatnak. Fogjanak össze a termelők! szőlészet Magyarországon 93 ezer hektár az összes sző­lőültetvény, azonban sok olyan terület van, amelyet már egyáltalán nem művel­nek - mondta Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Ta­nácsa (HNT) főtitkár-helyette­se pénteken egy keceli ren­dezvényen. Gondként említet­te, hogy az ültetvényterület 85 százaléka öt hektárnál kisebb tagokból áll. Megítélése sze­rint atomizált a termékelőál­lítás, nagyon fontos lenne a feldolgozásban, értékesítés­ben, marketingben a terme­lők szerveződése. Elmondta, hogy az összeszövetkezés hiá­nya a tavalyi szüretnél is érző­dött, az átlagot csak kissé meghaladó termés teljesen felborította a piaci árakat, s van olyan termelő, aki még ma sem kapta meg a pénzt a leadott szőlőjéért. E LAPSZÁMUNK VEZETŐ SZERKESZTŐJE Barta Zsolt. A Petőfi Népe honlapja: www.petofinepe.hu Lovakkal az akadályok felett A határőrség lovasbázisa 35. alkalom­mal adott otthont CSI* minősítésű nemzetközi díjugrató lovasverseny­nek, melyet a hagyományokhoz híven ebben az évben is Kiskunhalas önkor­mányzata rendezett. A rangos megmé­rettetésen öt nemzet 162 lovasa állt rajthoz a győzelem reményében és küzdött három napon keresztül. 9. OLDAL Elszánt a kormány REFORMOK A száz lépés prog­ramjának egyes elemeit ismer­tették miniszterek tegnap Bu­dapesten. Kiss Péter kancellá­riaminiszter közölte: 400 milli­árdos átrendezés várható a családtámogatásban a magas jövedelműektől az alacsony jö­vedelműek irányába. Akik ma havonta egymillió forintot ke­resnek, ötször annyi támoga­táshoz jutnak, mint akiket mi­nimálbéren foglalkoztatnak. LAPOZZON A 6. OLDALRA. IDŐJÁRÁS Többnyire derűs idő várható, helyen­ként zivatarokkal. 16. OLDAL Betörő a templomban IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS Biztonsági intézkedések a bíróságon Rendkívüli biztonsági intézkedések kísérik a Bács-Kiskun Megyei Bí­róságon ma délelőtt kez­dődő „maffiapert”. Mint korábban megírtuk: R. László és tíz társának büntetőperét 8 óra 30 perckor kezdi majd tár­gyalni a Rákóczi úti tör­vényházban dr. Fodor Endre bírói tanácsa. pig tartó tárgyalássorozaton. A vádlók szerint piramis for­májú bűnszervezetet hozott létre Magyarországon a 11 vádlott. A csúcson a főnök, a talapzaton pedig a végrehajtó „katonák” helyezkedtek el. bácsborsód Több százezer forint érté­kű kegytárgyak tűntek el a település templomából, ahová három éve már be­törtek. Az ismereüen, akit még keres­nek a rendőrök, múlt héten, valamikor kedd és péntek között vitte magával az értékeket. Egy réz kegytartó, négy gyer­tyatartó, két kehely - az egyik aranyo­zott -, két fából készült angyal és egy ol- tárterítőt volt a zsákmány. drog és ifjúság. A megyei TIT immár sokadik alkalommal Ismét hatalmas bulit rendezett a ti­nédzsereknek. Az előadók a szombat esti több órás programon a kábítószer hatásaira hívták fel a figyelmet a kecskeméti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola sportcsarnokában. A társaságot egyebek között bűnszervezetben elkövetett emberölés előkészülete, lő­fegyverrel való visszaélés és fegyvercsempészet mi­att vonják majd felelősség­re. A kecskeméti tárgya­lásra fegyveres kom­mandósok által kísért ti­zenegy vádlott között vannak például az évek óta húzódó Energol-ügy főszereplői: R László, Cs. Zsigmond, és F. At­tila. A maffiacsoport néhány tagjával ugyanakkor vádal­kut kötött az ügyészség. Ők nem lettek vádlottak, cseré­be terhelő tanúként jelen­nek majd meg a későbbiek­ben a bíróságon. A Petőfi Népe informáci­ói szerint a Bács-Kiskun Megyei Főügyészséget, az­az a vádat dr. Szabó Ferenc főügyészhelyettes képviseli majd a várhatóan több hóna­FOLYTATÁS A 2. OLDALON, RÉSZLETEK A 14. OLDALON. A LAKBERENDEZES FOVAROSA II M KÁPRÁZATOS AJÁNDÉK AKCIÓVAL NYITUNK 2005. 05. 05 - ÉN! Május 5-en 10 órakor megnyitja kapuit Magyarorszag első lakberendezési bevásárlóközpontja! Nívós bútorok, kiegészítők, lakberendezési tárgyak széles választéka egy helyen. 30.000 m’ en több mint 100 üzlet kínálata! A nyitás napjan minden üzletünk első vásárlóját 10.000 Ft értékű ajándék vásárlási utalvánnyal lepjük meg. Váltsa valóra lakberendezési álmait! Jöjjön el és legyen On az első! Szeretettel várjuk Önt és családját a lakberendezés fővárosában! Nyitva tartás H-Szo: 10:00 - 20:00 óráig V: 10:00 19:00 óráig TÖRÖKBÁLINT ;mij autópálya mellett r r a r r AJ AN DEK VÁSÁRLÁSI UTALVÁNY 10000FT tt r r r MINDEN ÜZLETÜNK ELSŐ VASARLOJANAK! Lezárult a határidő, pénz a bankszámlákon BÁCSKISKUN/ MAGYARORSZÁG Szombaton lezárult a te­rületalapú támogatásók feldolgozása idehaza. Országszerte 208 806 igény érkezett a gazdák részé­ről a hivata­lokba, me­lyek közül 208 489-et bí­ráltak el kedvezően. Eddig összesen több mint 106 milli­árd 237 millió forintot kaptak meg a hazai gazdálkodók, me­lyek egy része uniós, másik fele hazai állami támogatás. Bács-Kiskun megye: beérkezett: kedvezően elbíráltak: kifizettek: FORRÁS: INTERNET 26 709 igény 26 668 igényt 9 milliárd 436 millió, 455 ezer forintot Délelőtt kezdődik a maffiaper Kecskeméten

Next

/
Oldalképek
Tartalom