Petőfi Népe, 2005. április (60. évfolyam, 75-100. szám)
2005-04-22 / 93. szám
http://www.tempo.hu tem PPRÓBFIN ÓRIPS ?S.hu PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés pályázatot ir ki a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Móra Ferenc Általános Iskolája és Egységes Pedagógiai Szakszolgálata (Kiskunmajsa) igazgatói állásának betöltésére az alábbiak szerint A munkahely neve: Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Móra Ferenc Általános Iskolája és Egységes Pedagógiai Szakszolgálata Címe: 6120 Kiskunmajsa, Csontos K. u. 1-3. A vezetői megbízás feltételei: • büntetlen előélet, ‘ gyógypedagógiai felsőfokú pedagógus szakképesítés, • 5 éves szakamai gyakorlat, • nevelési-oktatási intézményben pedagógus munkakörben fennálló határozatlan időre szóló alkalmazás, illetve a megbízással egyidejűleg pedagógus munkakörben történő határozatlan időrészóló alkalmazás. A pályázatnak tartalmaznia kell: • a pályázó szakmai életrajzát, • erkölcsi bizonyítványt, • iskolai végzettséget igazoló okiratok hiteles másolatát, • az intézmény vezetésére vonatkozó programot a szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzeléssel. A megbízás határozott időre, 2005. szeptember 1-jétől 2011. augusztus 15-éig szól. Az alapilletmény és vezetői pótlék a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. alapján kerül megállapításra. A pályázat benyújtásának határideje: 2005. május 15. A pályázat elbírálásának határideje: 2005. július 15. A pályázatot 1 példányban a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Elnökéhez kell benyújtani (6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 3.). Az intézmény tevékenységéről információk beszerezhetők a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Hivatalánál, Farkasné Péter Ágnes vezető főtanácsosnál (76/513-836), telefonon. Dr. Balogh László 646079 Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Elnöke A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székháza lehetőséget biztosít 2 db 33 m2 és 1 db 43 m: területű kifogástalan infrastruktúrával rendelkező, berendezett irodahelyiségek bérbevételére. Az épületben 24 órás biztonsági szolgálat működik, internetesatlakozási lehetőség. Vállalkozói klub áll a vendégek rendelkezésére. A székház mellett parkolási lehetőség biztosított. Bővebb felvilágosítás a kamara titkárságán, telefonon (76/501-500) vagy személyesen, hétfőtől csütörtökig 8.00-16.30; pénteken 8.00-14.00 óráig. 64638Dd'utg UK ÁLLÁST KÍNÁL GROUPAMA Biztosító 4 fő területi képviselőt keres. Feltétel: érettségi. 30/320-7024. Hansa-Kontakt Kft. keres árukiadó munkatársat. Előny: élelmi- szer-vegyiáru ismeret. Jelentkezés: május 6-áig, 30/343-86-61. *625243* HITELÜGYINTÉZŐT és biztosítási tanácsadót keresünk alkalmazotti munkaviszonyban is. Jelentkezés: 06-30/207-70-14. MOBILBANKAROKAT, biztosítósokat keres német cég kiem. jövedelemmel. 06-70/317-24- 47. NÉMETORSZÁGI munkára keresünk profi cson- tozókat (fej, comb, lapocka). T.: 49-160-946- 10054, 20/330-9214 munkalehetőség: 06A KKK felnőttképzési projektek (HEF-OR EQUAL. ROP stb.) gondozására munkatársakat keres szakmai és pénzügyi területen. Követeim ények:- Főiskolai vagy egyetemi végzettség- Idegennyelv-ismeret- Pályázatok tervezésében, elszámolásában jártasság Jelentkezés módja: írásban, részletes szakmai önéletrajz benyújtásával 6001 Kecskemét, Pf. 471 postacímre. Bérezés: Kjt. alapján. J 1 J Sár,\Q‘. KECSKEMET! sertéstelepre állatgondozót keresek bentlakással is. 30/97-58-399.---------------------- —........... -*624618* »K ézilányt keresek üzemi konyhára. Érd.: hétköznap, 16-19 óráig: 76/495-395.- *625246* KÉZI motoroskasza-kezelőket jó kereseti lehetőséggel felveszünk. Érdeklődni lehet: személyesen, naponta 8-12 között. Profi Kerttechnika Áruház Kecskemét, Mindszenti krt. 32. Telefon: 76/419-990------;----------------------------------------------------------------625175KM ÉT, belvárosi szórakozóhely felvételre keres fiatal pultoslányokat. 70/595-37-35.----------------------------------------------------------------------*625182* KM ÉTI autómosóba fiatal, munkájára igényes, B kát. jogosítvánnyal rendelkező dinamikus autóápolókat keresünk. 06-30/2551-372.------------------------------------------------------------------------*625266* KOZMETIKUST alkalmaznék bejelentett munkakörbe. 30/219-67-81.----------------------------------------------------------------------*625043* MA GYARORSZÁGI vállalkozások otthon végezhető munkákat kínálnak. 06-30/203-6905. SULYPROBLEMA 20/562-0063 ............. - --------------------* *623249* SZ AKKÉPZETT szakácsot keresünk kis csárdába, 52-es főút. 30/4810-961. •625091* »Tapétaboltba fiatal, esetleg pályakezdő, dinamikus eladó hölgyet keresünk. 20/337- 6571 •597615* TISZAKÉCSKÉN felújított sörözőbe pultoshölgyet keresek. T: 70/554-28-22-----------:------------------------------*621704" TÖ BB megyében érdekelt részvénytársaság üzletkötő munkakörbe 1 fő kecskeméti lakosú munkavállalót keres. Alkalmazási feltételek: középfokú gépipari vagy kohászati végzettség, B kategóriás jogosítvány, saját gépkocsi, erkölcsi bizonyítvány. Pályázatukat a 6701 Szeged, Pf. 59-re kérjük.- --------*625080* VE ZETŐ beosztásba keres kvalifikált munka- vállalókat vállalkozói formában az AHICO Biztosító Rt. kecskeméti igazgatóságára, Bács- Kiskun megyéből. Pályázatokat Kecskemét, Petőfi S. u. 2. vagy kecskemet@ahico.hu címre kérjük. — *621101* ZÖLDKÁRTYÁVAL és "B" kategóriás jogosítvánnyal rendelkező klíma- és/vagy hűtőgép- szerelőt keresek. Önéletrajzot a Nagykőrös 2751 Pf. 7 címre kérem elküldeni.------------------------------------------------------------------*620462* ADÁSVÉTEL AKÁC tűzifa 7.000-9.000 Ft/m3 ingyenes házhoz szállítással: 30/215-1421. •624646ELADÓ Garán Java kismotorkerékpár, szüretelőkád, szőlődaráló, szőlőprés, hűtőszekrény és régi bútorok. Érd.: 20/378-1926.------------------------------------ *625109’ FI GYELEM! Akciós tűzifa 7000-9000 Ft/m3 készlet erejéig, szállítva. 30/318-9897---------------------—•625118* FÓ LIAVÁZ 2 db, 33 m hosszú fóliával Jászszentlászlón: 20/421-92-19,20/244-09-47. Thuja "Smaragd" fajta kis és nagy tételben, Kecskemét-Hel- vécián 5 és 8 literes konténerben 70-100 cm-ig, 750-1500 Ft/db+áfa eladó. T.: 20/365- 9055, 76/321-931.623175. PÁLYÁZATI A 2005 októberében megrendezésre kerülő ERDŐK HETE alkalmából a Kiskunsági Erdészeti és Faipari Rt "Az év fája a közönséges boróka címmel pályázatot hirdet. A pályázaton részt vehetnek Bács-Kiskun megye középiskolai tanulói 5-10 oldalas, géppel írt tanulmánnyal. A dolgozat értékét növelik a saját rajzok, fényképek, herbáriumok és különösen a személyes élménybeszámolók. A megyei verseny első három helyezettje továbbjut az alföldi régió döntőjébe, ahol izgalmas, kalandos vetélkedőn .vehet részt. Cím: Kiskunsági Erdészeti és Faipari Rt. 6000 Kecskemét, József A. u. 2. . . A dolgozatokat jeligésen kérjük beküldeni.-Jh^l UüuoAz alkotó nevét, lakcímét, iskolájának címét XiíkunsisiSxmtztíten&KiRt. és felkészítő tanárának nevét külön, lezárt borítékban kérjük mellékelni. A pályázat eredményeiről, a díjazásról és az egyéb tudnivalókról a résztvevőket postán értesítjük. További tájékoztatás: Zalai Krisztina (Tel.: 76/510-427). SziiádY Nyomda Kft. felvételre keres gyakorlattal rendelkező ofszet rotációs gépmestereket napilapgyártáshoz. Pályázatokat kézzel írott szakmai önéletrajzzal az alábbi címre kérjük: Szilády Nyomda Kft. 6000 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Ai Erdei Ferenc Művelődési Központ és Művészeti Iskola (6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér) pályázatot hirdet az Erdei Ferenc Művelődési Központ és Művészeti Iskola büféjének üzemeltetésére. Beadási határidő: 2005. május 15., 16 óra. A pályázat részletes kiírása az intézmény titkárságán (Kecskemét, Deák Ferenc tér 1.) átvehető. 0461 :)8 [ Értékesítési képviselőt : keresünk az ország DK-i területére, új italmárka piaci bevezetéséhez. Az ideális pályázó: hasonló területen szerzelt többéves tapasztalattal : valamint saját gépkocsival rendelkezik, % Jelentkezni 2005. április 25-ig lehet ; v a 20/539-2434 tehtonszámon. S Hirdető partnereink írásos engedélye nélkül a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. termékeiben megjelentetett hirdetések utánközlése más sajtótermékekben tilos. » Mobil telefonriasztó eladó. Irányár: 9,5-25 E Ft Érd.: 70/22-45-899.----------------------------------------------------------------------*616486* 7 F IÓKOS fagyasztószekrény, 2 db kempingkerékpár: 76/351-637.----.-------.-------------------------*625278* _________ÁLLAT_________ BÁ BOLNAI napos és előnevelt csirke Bács megyében házhoz szállítva: 20/94-15-540.------------------------------------------------------------------------*622971* BERNI pásztor kiskutyák eladók. 30/502-86- 97.--------------:---------------------------------------—- —*580943* CS IBE, pulyka megrendelhető. 76/411-023.------------------*620899* LE TOJT tyúkok eladók Orgovány. 30/215-3217--------------------------------------------------------------,--------*624882* MA GYARSZÜRKE bika növendék, 6 db eladó. 30/233-30-34.--------------.-----------------<-----*625058* NB-KERETEN méhek eladók, 20-30 család. 78/425-427; 20/33-30-174, esti órákban.-------------------------------------------------------------------------624691* NYEREG alá való lovak eladók. 30/9259-522. — ------------------------------------- *624928* 2 DB mangalicahízó (150 kg-os), 1 db vörösfríz tehén (egyszer ellett): 76/351-637. •625274* 2 ÉVES félvér heréit csikó eladó. 30/399-28- 77.---------------- -............... *624970* 4 DB kuvaszkölyök eladó. 30/362-84-20. 6 E Ft/db------------------------------------------------------------------------*625275* 9 HETES palotapincsi kan kiskutyák eladók Tiszakécskén. T.: 20/92-48-216---------------------------------------------:-----------------------*625115* ________OKTATÁS________ A B0LVÁRY Security Kft. személy- és vagyonőr tanfolyamot indít Kecskeméten részletfizetéssel. Nytsz: 060227021:30/92-58-127--------------;---------------------------------------------------------*595697* A T ESTŐRMESTER Security Kft. OKJ-s vagyonőri tanfolyamot indít hétvégeken. Oktatás díja: 30.000 Ft. Részletfizetés lehetséges. Tel.: 06-30/517-50-01- - *623068ANG0L, NÉMET Lajosmizsén. 06-70/270- 2569. •625158* DIESEL-MARKT '95. Kft. tanfolyamai részletfizetéssel: OKJ-s személy- és vagyonőr fegyvervizsgával, állami vadászvizsga. 30/219-05- 01; 76/493-082. Nytsz.: 03-01-23-04- ------------------------------------------------------------------ *587362* NÉ MET beszéd- és nyelvtanfejlesztés igényesen. 20/410-81-39. SZOLGALTATAS ADÓBEVALLÁSOK készítését és könyvelést vállalok. 06-20/94-12-706.-------:-------- ----------------*623012* S B irkalegeltetést vállalok májustól decemberig. Érd.: 20/976-4714.-------;----------------------------*625105* CS ALÁDI házak festését, mázolását és külső hőszigetelését vállaljuk. 20/38-43-983.--------------------------------------------------------------------. *623012* GARÁZSKAPUK távirányítással: 70/3329-557. •------------------------------------*622989* SZ JA-BEVALLÁST és mérlegbeszámoló-ellenőrzést, -készítést vállalok. 30/625-0912.------------------------- *625202TA VASZI akció! Redőny-reluxa-szúnyogháló- napellenző. Hívjon! 76/475-485, 30/4825- 755-------— *621115* TÉ RKŐ, gyepkő, járdalap, burkolat készítése kedvező áron. 53/352-922; 20/558-49-26. TÁRSKERESÉS EGYEDÜLÁLLÓ, fiatal, csinos, eredeti szőke kecskeméti barátnőt keres hosszú távra, délelőtti randevúkra egy 180 cm magas kortalan férfi. 20/438-3457. •624868* 27 ÉVES kecskeméti lány ismerkedne szabad idejében. 20/242-6779.-----------------------------------*618045* UTAZ ÁS PÉNZPIAC AUTÓHITEL! Bárlista nem kizáró ok! Érd.: 76/321-077.----------------------------------;---*607025* »S zemélyi kölcsön a CC Credit Rt. kecske- 1 méti fiókjában. Kisfaludy Ház, Kisfaludy u. 5. I. em. 106. Tel: 06-76/507-892 Az AGIOSZ OKTATÁSI KÖZPONT KISHAJÓVEZETŐ (JET SKI) tanfolyamot indít Kecskeméten (Kisdobos u. 1/A) 2005. május 2-án, 18 órakor Érdeklődni lehet: 30/94-22-111; 76/450-478. Részletfizetési kedvezményt biztosítunk! Nyilvántartási számunk: 03-0045'-04 Akkreditált felnöttképzö intézet! Az AGIOSZ OKTATÁSI KÖZPONT TARGONCAVEZETŐ, KÖNNYŰ- és NEHÉZGÉP-KEZELŐ tanfoly.ainot indít a következő helyszíneken: <> Kecskemét (Kisdobos u. 1/A) 2005. ápr. 28-án, 18 órakor O Kiskunfélegyháza (Szakmaközi Miív. Ház) 2005. ápr. 26-án, 18 órakor O Kiskunhalas (Mezőgazdasági Szakközépiskola Kollégium) 2005. ápr. 27-én, 18 órakor ^ Érdeklődni lehet: 30/94-22-111; 76/450-478. Részletfizetési kedvezményt biztosítunk! Nyilvántartási számunk: 03-0045-04 Akkreditált felnöttképzö intézet! A BÁCS-KISKUN MEGYEI SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNY PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Az alapítvány célja: elősegíteni a hagyományostól eltérő szociális gondozási formák kialakítását, menedzselését, különös tekintettel a hátrányos helyzetbe került gyermekek, elesettek, magányos öregek gondozását felvállaló családok, szervezetek, egyesületek támogatását, azátmeneti otthont, szállást, étkezést biztosító intézmények létrehozóit. PÁLYÁZATI FELTÉTELEK: 1. Pályázhatnak a Bács-Kiskun megyében élő és működő jogi és természetes személyek, egyesületek (kivéve alapítvány ok), klubok, egyházak, intézmények, magánszemélyek. 2. A pályázatnak tartalmaznia kell a megvalósítandó feladatokat, a tevékenység jellemző adatait, a létrehozáshoz szükséges anyagi fedezetigényt, részletes költségvetéstervezetet, az alapítványtól kért támogatást. Apályázat benyújtásának feltétele, hogy a p ályázó dokumentálhatóan rendelkezzék a bekerülési összeg legalább 60%-ával. 3 A pálvázat útján elnyert összeg kizárólag az elfogadott cél megvalósítására használható fel. Apályázatok beküldési határideje: 2005. május 15. A pályázatokat a Bács-Kiskun Megyei Szociális Közalapítvány Kuratóriumához kell beküldeni. Cím: 6000Kecskemét, Deák Ferenc tér 3. Aelbírálás határideje: 2005. június 15. Az alapítvány pályázati céljaira felhasználható keretösszeg: 750.000 Ft A támogatási összeg felhasználásáról a pályázók 2005. december 31-éig kötelesek elszámolni. A közhasznú alapítvány a fenti célokra szívesen fogad felajánlásokat, adományokat. A közalapítvány bankszámlaszáma: OTP Kereskedelmi Bank Rt. Kecskemét 11732002-20013798 BÁCS-KISKUN MEGYEI SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMA RENDEZVÉNY FESTMENYVÁSÁR Kecskemét, Vásárhelyi Pál Általános Iskola, Alkony u. 11. Április 23. (szombat) 10-18 óráig; április 24. (vasárnap), 9-17 óráig. 50 kortárs művész (Szanthoffer, Csikós, Mag, Herpai, Fürst, Várkomi, Bán, Jakubik, Budai, Blinczinger, Garabuczy, Ludvig és mások) 250 db alkotása vásárolható meg nagy kedvezménnyel, kamatmentes részletre is. Mecsek-Art Galéria ________Pécs 06-70/317-05-96 6na iVEG YES »Egerszalókon olcsó, igényes szállás félpanzióval is. 36/474-232.-----------.------------------------*618325* ER DÉLYI kirándulások egész évben. 6-8 fős csoportok jelentkezését várom. Ár: 30 E Ft/fő/7 nap (utazás+szállás). 70/582-49-96.------- *622661* GY ÓGYULJON Zalakaroson! Tel.: 20/98-29- 697----------------------------------------------------------------------*625187* » H ajdúszoboszlón igényes, új villában 7 éjszaka félpanzióval 19.500 Ft/fő/hét. 52/270-432, 30/856-49-90. http:\\delux- evilla.tar.hu •570986* RODOSTÓBA szervezünk félpanziós utazást: 75.700 Ft. 30/287-56-73.-625247_____VÁLLALKOZÁS_____ BE LVÁROSI, nagy forgalmú reprezentatív szolárium bérleti joga teljes berendezéssel eladó. 70/366-10-24.-----------------------------------*625219* KE CSKEMÉTEN a Szil-Coop melletti üzletsoron üzlet eladó. 30/98-55-007.---- -------------------------*623267* LA KITELEK, Széchenyi krt. 19. sz. alatti Csillag presszó eladó. T: 06-20/317-65-65 *622823»1998-ban alapított bt. eladó. 30/9-480- 853.----*625255» Alu öntöző csövek 35 db eladó. 30/20-95- 276.- *624781* AUTOMATA szőlőprések eladók. 37/303-693. Bőséges árukészlettel várjuk kedves vásárlóinkat. Borostyán óra-ékszer-ajándék bolt. Kmét, Arany J. u. 3. Pálma Hotel bejárata mellett. Telefon: 76/416848.525124FÉM kerftéselemek bontásból eladók. 70/207-68-78.---------4-4--——------U-----------*62257B* M10 és M-30 rekeszek eladók. 20/472-89-97 ■--------*625112* TA VASZI drótfonat-akció a gyártótól. Tel: 66/437-362,30/278-96-31------------------------------------ *615670* ________GARÁZS________ KM ÉT, Bocskai utcai garázsházban beállóhely jelentős kedvezménnyel, eladó: 3,1 M Ft helyett 2,5 M Ft. 30/94-38-976.------------------------------------------ *623499* GARÁZS eladó! Kecskemét, belvárosban, a Bocskai utcában újonnan épült parkolóházban 2 egymás melletti garázshely eladó. Ár: 2,4 M Ft/db 1:30/343-77-00 *623977* KISKUNFÉLEGYHÁZÁN 22 m2-es garázs eladó a Petöfi-lakótelep, Dr. Holló Lajos u.-ban. 06- 20/94-31-829; 06-20/96-24-595.-------------------------------------*625033* MEZŐGAZDASÁG BÚZA, kukorica, lucerna eladó vagy haszonállatra, mg. munkagépre cserélhető. Érd.: 76/440-428; 30/45-14-375.-----*625116* S D elta tojóketrec, 1200 férőhelyes eladó. 30/542-01-84. EZÜST-, szerb lucfenyő, oszlopos tuja eladó Kméten. Érd.: 20/412-9591 v. 70/458-5262-------------------------------------*624866* E-514 kombájn kukorica- és gabonaadapterrel eladó jó állapotban. Érd.: 20/9-888-514. DRÓTKERÍTÉS „ gyártói ár alatt! i Agroker Mezőgazdasági Áruház Kecskemét, Halasi út 29. 76/516-161 a Fémzárolt kukorica és napraforgó vetőmagok kedvező áron eladók. Solt, 78/486-845.-------*---------------------------------------------------------------*624797* FR ISS minőségi műtrágyák 3600 Ft/q-tól eladók. Érd.: 76/704-171; 30/20-66-457. —— —............- -----------*622406* »L ucerna kis és nagy bálás, szalma kis bálás eladó. Érd.: 70/270-58-01.----- *624850* a Lucernamag eladó. 30/270-39-06.--------------------------------------------------:---------------------*624715* a Muharmag, szudánfűmag, cukorcirokmag eladó. Érd.: 20/493-88-52.-----------------------------------------------------------------------*625272* MU HARMAG 100 Ft/kg eladó. 20/310-81-70, Kunfehértó.-----------------------------------------------------------------------*625282* NA GY bálás fűszéna eladó. 06-30/322-86-43.-----------------:-----------------------------------------------------*625242* NA GY bálás lucerna, szalma és silókukorica- szilázs eladó. Érdeklődni: 30/96-88-912.----------*625131* a Szabadszállás és Kunadacs között 6 ha lucerna kiadó. 30/296-68-77.------------------------------------------------------------------------*625117SZALMA eladó (1500 db Claas-nagybála). Tel: 30/93-81-516-------------------------------------*621047* »T isztított fénymag eladó. Érd.: 30/3641293.-624694a Tisztított muharmag, szudáni fűmag, cukorcirokmag eladó. Érd.: 20/493-88-52.-------------- *620465* »V öröshagyma eladó. Érd.: 30/521-86-14.---------:---------—-----------------------------------------------*624613* ZA B (vetni való), árpa, búza, kukorica eladó: 3000 Ft/q, 2500 Ft/q. 70/214-00-52. •623525* ZSÁKOS kukorica és vöröshagyma eladó: 2800 Ft/q, 10 Ft/kg. 06-30/461-31-19.-622468400 db kis bálás here eladó. Ár: 420 Ft/db Tel.: 06-30/577-51-82 HIRPEMENY A DÉMÁSZ Prímavill Hálózatszerelő Ipari Kft. értesíti a lakosságot, hogy Dunavecse külterület (Fűzvölgyi-csatorna) Harcos Anna és társai részére épült középfeszültségű légvezetékeket, transzformátorállomást és átépített kisfeszültségű légvezetéket a DÉMÁSZ Rt. a kivitelezés ütemének megfelelően 2005. április 28. napján feszültség alá helyezi. Ettől az időponttól a létesítmény megközelítése, érintése életveszélyes és TILOS!