Petőfi Népe, 2005. április (60. évfolyam, 75-100. szám)
2005-04-19 / 90. szám
Megkerültek a százmilliós műkincslopás tettesei elfogták a százmilliós tahitót- falui műkincslopás gyanúsítottjait. A három elkövető tavaly november 25-én feltörte egy gyűjtő családi házát Tahi- tótfaluban és onnan több százéves, részben védett műkincseket vittek magukkal, (vas) Kiraboltak egy pénzváltót Győrött KÉT ÉS fél millió forintot rabolt el Győrben három ismeretlen férfi egy pénzváltóból. A rablók fegyverrel beterelték a két alkalmazottat a sarokba, majd összeszedték a pénzt és elmenekültek, (vcs) Kifosztották a szórakozó fiatalt őrizetbe vette a Sárbogárdi Rendőrkapitányság egy 20 és egy 15 éves fiatalt. Sárosdon a diszkó előtt megtámadtak egy 23 éves férfit, és elvették ezüst nyakláncát. A férfi könnyű sérülést szenvedett, támadói őrizetben vannak, (vcs) Az örökségen verekedtek össze arcul Ütött veszekedés közben egy nő egy másik nőt Fehérvárcsurgón. A megvert asszony a rendőröktől kért segítséget. Kiderült, örökségük elosztásán szólalkoztak össze, (vcs) Alvó fia életére tört egy Fejér megyei férfi baltával támadt fiára egy 49 éves csőszi férfi. A húszéves fiatalembert alvás közben érte az ütés, ami szerencsére csak könnyebb fejsérüléseket okozott, (dná) Behatoltak a garázsba, majd loptak és rongáltak feltörtek egy garázst Békéscsabán a Tinódi utcában. A garázsban álló Suzuki egyik üvegét betörték, de az autóból nem vittek el semmit. A garázsból viszont elloptak egy kézi kompresszort. Az együttes kár körülbelül huszonöt- ezer forint, (dná) ÁLLÁST KERES DIPLOMÁS nő pénzügyi végzettséggél, közigazgatási gyakorlattal állást keres. 30/416-15- 85.------------------------------------------------------------------------*622884* ADÁSVÉTEL AKÁC hulladék tűzifa eladó. 20/32-46-447.-----;--------------------------------------------------------------- * * *623222* AK ÁC, tölgy tűzifa rendelhető 8.000-9.000 Ft/m3. 72/371-988, 06-30/479-74-35.--------------------------------------------------------------*622467* AK CIÓS akác tűzifa 8.500-9.500 Ft/m3 ingyenes házhoz szállítással: 30/653-11-38.---------------------------------------------------------- - - *623437* CE MENT 1780 Ft, kism. tégla 38 Ft, 20-as zsalukő 230 Ft, bet.oszlop, drótháló, akáckaró, - oszlop, kerítésléc 120 Ft, tölgy 225 Ft, építőanyagok, tűzifa 1450 Ft/q: 30/6672-720.-------------------------- *622558* FA GYAL, szivarfa eladó. 06-30/515-0423.------*624616* LA DA Niva '95. friss műszakival, mangalica hízó, koca, elektromos halászeszköz, céltávcső eladó. 30/34-83-677.-------------------------------------------------------------------------622884* 8 Rozsdamentes, csemegés hűtőpult és 2 karos Faema automata kávégép eladó. Érdeklődni: 70/38-78-190. Thuja "Smaragd" fajta kis és nagy tételben, Kecskemét-Hel- vécián 5 és 8 literes konténerben 70-100 cm-ig, 750-1500 Ft/db+áfa eladó. T.: 20/365- 9055, 76/321-931.mi75. TÖLGYPALLÓ 70E Ft/m3-től eladó 30/9727- 462-------------------------*623500* TÜ ZIFAAKCIÓ! Ápr. 30-ig 8000 Ft/m3,vágva is, ingyen házhoz szállítva: 30/580-75-15. *623538* 10 DB új rakodó kaptár eladó. 30/311-11-28-------- — *623020* ÁL LAT BÁBOLNAI napos és előnevelt csirke Bács megyében házhoz szállítva: 20/94-15-540.------*622971* BI VALY bikaborjúk eladók. I: 20/238-11-84---------------------------- *623543* FI ATAL, jól tejelő anyakecske 2 gidával eladó Kecskeméten. Irányár: 22 E Ft Érd.: 0630/680-06-01. •623186* 8 Hízósertés hasítva eladó. 76/410-141. *622975* HÚSJELLEGŰ napos borjút vásárolnék. 30/475-67-34.---------- *623415* 8 Tojótyúk eladó. Érd.: 30/9-637-783.--------------------------------- *623178* VÁ GÓTEHÉN, 2 db 3 hónapos fekete bikaborjú, könnyű lovas kocsi eladó. Érd.: este, 76/443-191, Tiszakécske.------------------*623238* 9 H ÓNAPOS sodrott kancacsikó eladó v. cserélhető. 30/62-78-756. '------ — *623429* HI RDETMÉNY ÉRTÉKESÍTÉSI felhívás! Bugac és Bugacpusztaháza Községek Társult Képviselőtestülete értékesíteni kívánja Bugac belterületén, a Félegyházi utcában található 1350. hrsz.-ú 6280 m2 nagyságú területet, kizárólag üzemanyagtöltő állomás létesítése céljára. Az adásvételi szerződés megkötésének feltétele: jogerős építési engedély megszerzése és 2005. évi kivitelezés. Az adásvételi szerződés megkötésének feltétele: jogerős építési engedély megszerzése és 2005. évi kivitelezés. Az ajánlatokat Bugac Nagyközség Polgármesteréhez (6114 Bugac, Béke u. 10.) kell benyújtani, 2005. április 25-éig. A felhívással kapcsolatban érdeklődni a polgármesteri hivatalban a jegyzőnél, polgármesternél. *624187* OKTATÁS A TESTÖRMESTER Security Kft. OKJ-s vagyonőri tanfolyamot indít hétvégeken. Oktatás díja: 30.000 Ft. Részletfizetés lehetséges. Tel.: 06- 30/517-50-01---------- - ----------------*623061 OL ASZ, FRANCIA SPANYOL, ANGOL H ORVAT nytlvtagfelyaimfc ét NYARALÁSRA FELKÉSZÍTŐ, RÖVID NYELVTANFOLYAMOK iadiilaik MÁJUSBAN! Olllé/ Nyelviskola Kecskemét, Katona József tér 18. T.: 76/415-184; 20/470-42-32 •___________Ny. fart sz,: 06-0010-04 644468 KÖ ZÖS képviselők, figyelem! Társasházkezelő tanfolyam indul. Jelentkezzen most: Öveges Képző Kft. Kecskemét, Rákóczi út 9. 76/485- 466, 505-068 (AL0338,06-0082-02) — - *624609* VADÁSZ-VADTENYÉSZTŐ tanfolyam indul Kecskeméten és vadgazdálkodási technikus levelező képzés szeptemberben. Érd.: 06-34/343- 007 vagy 06-30/650-13-23 számokon. R.sz: 11-0200-04----------------*622980* Ta snádi Péter naponta győz siker Vádalkunak köszönhetően újabb gyanúsítások? Tasnádinak naponta van sikerélménye az előzetesben. Rendszeresen legyőzi bikózásban Farkas Péter olimpiai bajnokot. Állítólag a vádalkunak köszönhetően újabb gyanúsítások várnak Tasnádira. Szemán László Eddig nyolc bűncselekmény elkövetésével gyanúsította meg a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Tasnádi Pétert. Legutóbb három hete zsarolással, közveszéllyel való fenyegetéssel és sikasz- tással. Úgy tudjuk, hogy egy állítólagos vádalkunak köszönhetően hamarosan újabb gyanúsításokat közölnek vele. Ezekről a bűncselekményekről vélhetően ugyanaz az egykori sportoló beszélt, mint a korábbiakról. Ő egyébként Tasnádi bizalmi embere volt, és terhelő vallomása után szabadlábra került az előzetesből. Az NNI ugyanazt a taktikát alkalmazta vele szemben, mint a kecskeméti fegyvercsempészeti ügyben. Egy nem teljesen tiszta előéletű gyanúsítottal kötöttek „üzletet”. A gond csak az, hogy a Tasnádira valló tanút szabadlábra kerülése óta többen is feljelentették. Mondván, rendőri kapcsolataira hivatkozik a budapesti éjszakában. Ha ez valóban így történt, várható, hogy ismét a rács mögött találja magát, hiszen az alku erre a viselkedésre nem vonatkozott. Mindeközben Tasnádi Péter a nagy mennyiségű kábítószer termelésének alapos gyanújával letartóztatott olimpiai birkózóbajnok, Farkas Péterrel múlatja egy cellában az időt. Farkas nagy tisztelettel viselkedik a neves vállalkozóval szemben. Naponta birkóznak a cellában, és Tasnádi naponta legyőzi Farkast. Utóbbi el is ismerte, hogy „nem is tudta, hogy ennyire tehetséges sportoló” Tasnádi. Újabb három hónap előzetes Farkasnak A bíróság három hónappal meghosszabbította Farkas Péter előzetes letartóztatását. A nyomozók azt vizsgálják, hogy ő és társai kiknek, milyen hálózaton keresztül értékesítették a saját maguk termelte nagy mennyiségű marihuánát. A gyanú szerint egyre több indiai kendert neveltek egy XVII. kerületi családi ház melléképületében. A hatóságoknak feltűnt, hogy egyik hónapról a másikra hirtelen megemelkedett az ingatlan energiafogyasztása. PÉNZPIAC AUTÓHITEL! Bárlista nem kizáró ok! Érd. 76/321-077.-------------- *607025 8 Személyi kölcsön a CC Credit Rt. kecskémé ti fiókjában. Kisfaludy Ház, Kisfaludy u. 5. I em. 106. Tel.: 06-76/507-892------------ *590962 RÉGISÉG 8 Antik, gyökérintarziás ebédlőbútor magán személynek eladó. 20/9-568-501.---------------------------------------------------------------:---------*622525 SZ OLGÁLTATÁS ADÓBEVALLÁSOK készítését és könyvelést vállalok. 06-20/94-12-706.------------------------------------------------------------------------*623012* CS ALÁDI házak festését, mázolását és külső hőszigetelését vállaljuk. Érdeklődni: 20/38- 43-983, •623012* CSALÁDI házak tetőszerkezetének kivitelezése, régiek felújítása, tetőfedési munkák, lépcsőzsaluzás. 30/376-3168; 76/424-263.-------------------------------------------------------------------- *604521* GA RÁZSKAPUK távirányítással: 70/3329-557.------------------------------------------------------------------------*622989* TA VASZI akció! Redőny-reluxa-szúnyogháló- napellenző. Hívjon! 76/475-485, 30/4825- 755-------------------------------1----------------------------------------*621115* TÁ RSKERESÉS 27 ÉVES kecskeméti lány ismerkedne szabad idejében. 20/242-6779. *618045* UTAZÁS ERDÉLYI kirándulások egész évben. 6-8 fős csoportok jelentkezését várom. Ár: 30 E Ft/fő/7 nap (utazás+szállás). Érdeklődni lehet: 70/582-49-96.-----------------------------------------------------------------------*622661* MÁ TRADERECSKÉN 2 szobás apartman kiadó. Érdeklődni lehet a 77/423-678, 30/234-47- 27-es telefonszámokon.---------------------------->622317* _____VÁLLALKOZÁS_____ EL ADÓ 3,6 ha-on minden infrastruktúrával felszerelt 400 kocás sertéstelep üresen. Érd.: munkaidőben, 30/630-63-63.-----------*623115* KE CSKEMÉTEN a Szil-Coop melletti üzletsoron üzlet eladó. 30/98-55-007.------*623267* VE NDÉGLÁTÓ egység eladó Miskén. 20/57-81- 925.----------------------------------------------------------*622381* VE GYES TAVASZI drótfonat-akció a gyártótól. Tel.: 66/437-362, 30/278-96-31-------- ---------- — —*615670* ME ZŐGAZDASÁG AKÁC- és nemesnyárcsemeték eladók. Érd.: 30/621-76-63.-------- - *622390* FÉ MZÁROLT vetőmagok folyamatosan kaphatók, postai utánvéttel is! Lucernamag, muharmag, fűkeverékek, vöröshere, fehérhere, kúszólucerna, bükköny, zab, baltacím, silócirok, szudánifű, csillagfű, facélia, köles, hibridkukoricák stb. Tel.: 22/585-076, 30/304-1438--------- *593921* FR ISS minőségi műtrágyák 3600 Ft/q-tól eladók. Érd.: 76/704-171; 30/20-66-457.--------------*622406* FŰ SZÉNA, kis bálás eladó. 20/238-11-84.------------------- *623543* IP AR megszűnése miatt drótfonó gép és lőcsös parasztkocsi eladó. 30/852-25*25.----------------- *622616* LUCERNA vetőmag eladó. (70) 339-4651. —*622456* MOHÁCS-SZIGETEN többcélú gazdálkodásra alkalmas major jó minőségű termőfölddel együtt eladó. 20/484-52-22.-------------------------------------------------------- *610456* MTZ traktorok vizsgáztatva, garanciával a legkedvezőss áron. Használtgép-beszámítással, gyors és helyi finanszírozási lehetőséggel. Pl. MTZ 820.2 traktor 3.330.000 Ft+áfa. Tel.: 30/400*1414-------------------------------------------------------------------*----*623132* NA GYBARACSKA-BÁTM0N0ST0R határán 12,7 ha jó minőségű termőföld eladó. 20/484-52- 22.-----------------------------------,------------------------------------*610462* 8 RK4 fűkasza, vontatott eladó. 30/6040- 674.--------------------- *624603* TRITIKÁLÉ, kukorica (100 t) és 2000 szalmabála eladó. Érd.: munkaidőben, 30/630-6363----------------*623115* ZA B (vetni való), árpa, búza, kukorica eladó: 3000 Ft/q, 2500 Ft/q. Érdeklődni: 70/214- 00-52.-----*623525* 81 100 literes vontatott permetező eladó, Novor típusú. Érd.: 30/62-64-470. — *623547* a 40 q Desirée UT2-es vetőburgonya 15 Ftért eladó. Érd.: 30/270-2794.----------*623264* VO NALBAN VAGYUNK! • Takács Valentina rovata Az illetékkedvezményről és a kötelező étkezésről Segíthetünk? E hasábokon olyan kérdésekre igyekszünk válaszolni, amelyek közérdeklődésre tarthatnak számot. Kérdéseiket, észrevételeiket a 06-40/200-379- es kékszámunkon várjuk. E számot bárhonnan hívják, helyi hívásnak számít. Hívjon bennünket hétfőtől péntekig, 13-tól 15 óráig! Egy olvasónk arra kíváncsi, hogy amennyiben egyedülállóként vásárolja meg élete első lakását, akkor is jogosult-e a 8 millió forintos forgalmi érték alatti illetékkedvezményre. A Bács-Kiskun Megyei Illetékhivatal tájékoztatása szerint az első lakáshoz jutók illeték- kedvezménye személyre szabott. Annak tehát nincs jelentősége, hogy a vevő nős-e, vagy sem. A törvény szerint azt a 35 év alatti első lakáshoz jutót illeti meg a kedvezmény, aki 8 millió forintos forgalmi értéket meg nem haladó lakásban szerez tulajdont, vagy tulajdoni hányadot. A kedvezmény mértéke az egyébként fizetendő illeték 50 százaléka, de maximum 40 ezer forint. Ezen felül azonban a 3000 forintos eljárási illetéket olvasónknak is teljes egészében ki kell fizetnie. Egy másik olvasónk arról számolt be, hogy az ő munkahelyén az étkezés igénybevétele kötelező, de arról nem tud, hogy bármiféle hozzájárulást kapnának. Valóban érdekes szituáció, és az általunk megkérdezett jogászok előtt sem volt egyértelmű ez a helyzet. Az tény, hogy vannak olyan munkahelyek - például bölcsődék, egyéb intézmények konyhái - ahol előírják, hogy az étkezést kötelezően igénybe kell venni. Ilyen létezik, erről a dolgozót tájékoztatni kell, és a dolgozónak szíve joga eldönteni, hogy ezzel a feltétellel is elfogadja-e az adott munkakört. A hozzájárulás a törvény szerint pedig csak adható, tehát nem kötelező. Olvasónk nem írta meg, hogy hol milyen munkakörben dolgozik, így aztán kicsit sötétben tapogatózunk. Az bizonyos, hogy amennyiben bizonyos munkakörökben kötelező étkezés van, akkor annak feltételeit, a térítés meglétét, vagy hiányát, sőt mértékét a kollektív szerződésnek, vagy a közalkalmazotti szabályzatnak tartalmaznia kell. Olvasónknak azt javasoljuk, hogy ennek nézzen utána. Mindenesetre, a téma van annyira érdekes, hogy mi magunk is kicsit jobban elmélyedjünk benne. Kérjük tisztelt olvasóinkat, hogy terjesztéssel kapcsolatos észrevételeikkel, panaszaikkal a 06-80/480-75<h)s zöldszámunkon jelentkező munkatársunkhoz forduljanak. Ez a szám reggel 8 és 11 között él.