Petőfi Népe, 2005. április (60. évfolyam, 75-100. szám)

2005-04-19 / 90. szám

SPORT PETŐFI NÉPE - 2005. ÁPRILIS 19., KEDD 10 LABDARÚGÓ MEGYEI II. OSZTÁLY, DÉU CSOPORT AKKER PLUS LABDARÚGÓ MEGYE I. Emberhátrányban oktatták a listavezetőt Nekiestek a listavezetőnek A kezdő sípszó után „mint kacsa a nokedlinek”, úgy neki­esett a Bajaszentistván a listavezetőnek. Az első tíz percben a bácsalmásiak csak ritkán látogattak el a hazaiak térfelére. Ám miután kibekkelték a Szólik Gábor vezényelte hazai ro­hamokat, hamarjában többször is megmutatták, hogy nem véletlenül állnak a Déli csoport élén. A 20. percben egy fiatal játékos fegyelmezetlensége miatt emberhátrányba került a Bajaszentistván. A következő negyedórában a hazai csapat szerencsésen átvészelte a bácsalmási rohamokat, majd „ta­lált” egy gólt. Ezzel ismét lendületbe jött az Ónodi-csapat, s a félidő végén szerzett újabb - ezúttal gyönyörű - góllal telje­sen sokkolta a vendégeket. Szünet után ~ a tömény unalom közben - csak néhány keménykedés, kakaskodás, sérülés, csere, időhúzás és egy piros lap okozott izgalmat a pályán, a kispadon és a nézőtéren. A nagyon rossz napot kifogó játék­vezető elégtelen osztályzatot érdemel, míg a Bajaszentistván gárdája ötöst. Észre sem lehetett venni, hogy a hazaiak közel egy órán keresztül emberhátrányban játszottak. BAJASZENTISTVÁN - BÁCSALMÁS 2-0 (2-0) Baja, 300 néző. Vezette: Su­ba (Hegyi, Kollár). Bajaszent­istván: Székely Cs. - Császár (Marosovity), Nagy Á., Timer, Orbán, Moóri, Szólik, Kamu, Ónodi (Szőcs G.), Kincse (Éber), Székely Zs. (Kovács). Edző: Ónodi Tamás. Bácsalmás: Zsemberi - Varga, Sáfár, Snyehola Á., Molnár (Mándity), Kővári Á. (Párczen), Berényi, Majoros, Juhász (Ámann), Snyehola B. (Marcsó), Tóth. Edző: Kővári Péter. Gólszerző: Orbán, Székely Zs. Kitűnt Szó- j= lik, Székely Zs., Kincse, Szé- | kely Cs., Ónodi, Timer, Nagy f Á-, Orbán, illetve senki. Kiállít­va: Moóri (22. perc), Snyehola Á. (70. perc). Ifjúsági ered­mény: 2-1. IA MEGYEI II. OSZTÁLY, DÉLI CSOPORT ÁLLÁSA 1. Bácsalmás 20 12 5 3 50-25 41 2. Bácsbokod 20 12 3 5 54-29 39 3. Kelebia 20 11 5 4 38-29 38 4. Hajós 20 11 4 5 60-24 37 5. Bajaszentistván 20 12 1 7 48-39 37 6. Fájsz 20 11 3 6 51-26 36 7. Sükösd 20 10 2 8 48-35 32 8. Nagybaracska 20 9 3 8 34-33 30 9. Érsekcsanád 20 7 6 7 35-32 27 10. Bácsborsód 20 7 5 8 38-33 26 11. Szakmár 20 7 4 9 35-60 25 12. Szeremle 20 6 6 8 33-55 24 13. Kunbaja 20 5 6 9 32-36 21 14. Vaskút 20 4 6 10 34-46 18 15. D.szentbenedek 20 3 4 13 29-62 13 16. Bátmonostor 20 1 1 18 21-76 4 A találkozó első helyzete a 3. percben volt: Szólik bal oldali szögletét Zsemberi szögletre te- nyerelte. Két perccel később Székely Zs. az alapvonalnál, a 16-os sarkáról a bácsalmási ka­pu” elé bombázott, ám a gólve­szélyes helyzetben valamennyi érdekelt „lekéste a csatlako­zást”. A 19. percben egypontos beadást követően Snyehola Á. fejelt kapura, Székely Cs. ki­ütötte a labdát, Tóth közvetlen közelről repetázott, ám a szen- tistváni kapus - újabb bravúrt bemutatva - ezúttal is hárított. A 20. percben Moóri fölöslege­sen szabálytalankodott, úgy rú­gott bele ellenfelébe, hogy a kö­zelben nagyítóval sem lehetett labdát látni. A játékvezető azon­nal kiállította. A 25. percben a mérkőzés szépségdíjas jelenetét izgulhat­ták végig a nézők: Snyehola B. mintegy 30 méterről szabadrú­gásból bombázott a hazai kapu­ra, a labda nagyot csattant a fel­ső lécen, levágódott a gólvonal­ra, a hazai kapus reflexből bele­kapott és visszapaskolta a me­zőnybe! Tóth azonnal lecsapott a labdára, 6 méterről fejelt ka­pura, ám a labda ismét a felső lécet találta telibe! Végül men­tettek a hazai védők. Tíz perccel Moóri kiállítása után, a 30. percben merészkedtek el ismét a hazaiak a bácsalmási kapuig. Eredményes volt a túra, mert Orbán 12 méterről kapura lőtt labdája megpattant egy védőn, majd a hosszú sarokban landolt (1-0)! Három perccel később Szólik rúgott szögletet jobbról, a bácsalmási védők mentettek, Császár pedig 19 méterről eresztett el egy lövést. A labda centikkel kerülte el Zsemberi kapuját. A 42. percben az em- befhátrányban játszó hazai csa­pat mattolta a listavezető védel­mét: Szólik jobb oldali szöglete után Kincse az alapvonalnál - a 16-os környékén - gyors csellel lefordult védőjéről, majd Szé­kely Zs. fejére varázsolta a lab­dát. A hazaiak csatára senkitől sem zavartatva 5 méterről „bó­lintott” az üres kapu kellős kö­zepébe (2-0)! Szünet után mindössze há­rom percet kellett várni a bács­almási válaszra. Majoros 25 méterről végzett el szabadrú­gást, a léc alá tartó labdát Szé­kely Cs. tolta szögletre. Negyed­órával később ismét a vendégek villantak egyet: jobb oldali be­adást követően Tóth 12 méter­ről akrobatikus mozdulattal, ol­lózva próbálta a hazaiak kapuja felé küldeni a labdát. Mellé tra- fált. A 70. percben Snyehola Ákos begyűjtötte második sár­ga lapját, így a játékvezető neki is felmutatta a piros lapot. A bácsalmási csapat létszáma is tízre csökkent. A 78. percben Székely Zs. mintegy 30 méter­ről bombázott kapura, Zsem­beri kiöklözte a labdát. i Lőrinczi Csaba Ónodi Tamás, a Bajaszentistván edzője: - A játék­vezető már a mérkőzés elején el akarta dönteni a mérkőzés sorsát. Szerencsére nem sikerült. A kiállí­tás sújtotta csapatomnak végig volt tartása, játéko­saim nagyon megküzdöttek a győzelemért. Kővári Péter, a Bácsalmás edzője: - Megérdemelten nyert a hazai csapat. Sajnos, nem tudtuk kihasználni az emberelőnyt, sokszor még helyzetet sem tudtunk kialakítani a Bajaszentistván kapuja előtt. A mérkőzés folyamán sokszor éreztem motiválat­lannak a bácsalmási csapatot. •'1 Bravúros kunbajai döntetlen Hajóson hajós-kunbaja í-i (oo) Hajós, 200 néző. V: Horváth F. (Har- sányi G., Prikidánovics D.). Ha­jós: Huber J. - Schindler, Ruff (Nasz), Stoffer, Huber Zs., Gombkötő, Tamaskó (Scherer), Szeitz, Pesti (Gyurászovics), Bényei, Czuczu. Edző: Ginál Gá­bor. Kunbaja: Géczi - Horváth, Kiss, Kálmán, Berghoffer, Haj­dú, Kiss R., Weitstem, Torma, Révész (Bohner), Páhor. Edző: Bánó Károly. Gólszerző: Czuczu R. (86. p.), ill. Kiss R. (47. p.). Meglepő döntetlen született a hajósi futballpályán, ugyanis a 13. helyen álló kunbajai csapat csaknem elvitte a három pontot a jó erőkből álló, bajnokesélyes hazaiak otthonából. A Hajós ki­hagyta helyzeteit, majd a vendé­gek a 47. percben egy kontrából mattolták a hazai védelmet, 0-1. Bár a mérkőzés jelentős részét végigrohamozták a Ginál-legé- nyek, sok-sok helyzetükből csak a 86. percben, Czuczu Roland kapu előtti lefordulásából tud­tak egyenlíteni. A vendégkapus pályafutása egyik legjobb nap­ját fogta ki. Ifjúsági eredmény: 2-1. Tudósító: Rendes János. kelebia-vaskút 3-3 (1-3) Kelebia, 100 néző. V.: Tóth (Tamás, Hirsch). Kelebia: Vasúth - Sza­bó, Pipicz, Patócskai, Rencsár, Csamangó, Födi, Andróczki, Dulics (Fodor), Rasztik (Kollár), Tartott. Edző: Dulics József. Vas­kút: Schmiz - Friebert, Takács, Csőzik Zs., Csőzik I., Vízhányó (Bócz), Szabó, Ács, Horváth, Né­meth, Császár (Schmiz). Edző: Kubovics Antal. Gólszerző: Csamangó 2, Födi (11-esből), ill. Ács, Németh, Császár. Kiállítva: Csamangó. Kitűnt: Andróczki, Kollár, Patócskai, ill. Császár, Csőzik I., Horváth. Ifjúsági ered­mény: 3-1. Tudósító: Kovács Marcell. SZEREMLE-BÁCSBORSÓD 2-1 (1-0) Szeremle, 250 néző. V: Farkas L. (Varga Z., Bolvári J.). Sze­remle: Holka - Török, Hegyi, Nagy G., Antal, Barna, Tokodi, Csongor, Tóth (Kiss D.), Gyön­gyös, Nagy Gy. (Varga). Edző: Barna Zoltán. Bácsborsód: Far­kas - Bognár, Török (Csúcs), Várnai, Győré, Héhn, Grósz (Kiss S.), Mojzes, Merkler, Feke­te, Cifra. Edző: Illés Antal. Gól­szerző: Tokodi, Nagy Gy., ill. Cif­ra. Ifjúsági eredmény: 3-2. Tudó­sító: Holka László. FAJSZ-BÁCSBOKOD 34 (0-3) FajSZ, 100 néző. V.: Ártim J. (Kara R., Szöllős F.). Fájsz: Boros (Benke) - Szabó (Kupusz), Mihalik Zs. (Sereg), Tanyó B., Mihalik I., Pörzse, Juhász (Palenyik), Szász, Sánta, Veres, Rakó. Édző: Gyuricza János. Bácsbokod: Sző­ke - Pintér, Morvái, Zsumbera, Pencz, Pettinger (Tóth P.), Nagy A., Kürtös (Simon), Hangya (Papp R.), Hercz, Doszpod J. (Ercsényi). Edző: Barákovics Ist­ván. Gólszerző: Palenyik 2, Mihalik Zs., ill. Hangya 2, Nagy, Hercz. Kiállítva: Szász a 20., ill. Hercz a 40. percben. Kitűnt: Tanyó, Pörzse, Palenyik, ill. Morvái, Nagy, Hangya. Ifjúsági eredmény: 0-3. Tudósító: Gyuricza János. SÜKÖSD-ÉRSEKCSANÁD 1-1 (1-1) Sükösd, 300 néző. V: Ignácz J. (Narancsik B., Horváth 0.). Sükösd: Nagy E. - Halász T., Molnár (Zsikó), Marusa, Kutyka, Papp (Halász I.), Kárpá­ti, Matity, Reitmann, Tamás, Rácz. Edző: Evanics Zoltán. Érsekcsanád: Kazinczi N. (Gyurkity I.) - Kiss E., Mió- kovics, Kenyeres T., Tóth, Koszo­rús, Kenyeres F. (Bor), Török B., Kovácska (Kenyeres B.), Ara­nyos, Kazinczi Z. Edző: Koszo­rús János. Gólszerző: Reitmann, ill. Koszorús. Kitűnt: Papp, Kár­páti, Halász T., Kutyka, Reit­mann, ill. Kiss E., Koszorús, Ke­nyeres T., Kazinczi N. Ifi: 3-0. Tudósító: Kutyka Pongrác. BÁTMONOSTOR-NAGYBARACSKA cshse 1-6 (1-3) Bátmonostor, 150 néző. V: Rácz B. (Serdült S., Ba­lázs Á.). Bátmonostor: Zsibrek - Koch, Dányi, Szlavikovics, Grécs, Karsa (Hetyei), Csili, Ker­tész, Imre (Hámor), Kővári, Urbán. Edző: Farkas László. Nagybaracska: Szabó - Pintér, Papp, Király J., Bobor, Tóth (Fe­kete), Margit, Molnár (Puskás), Rádóczi, Király F. (Somogyi), Gúnya. Edző: Kernya Tibor. Gól­szerző: Kertész, ill. Gúnya 4, Margit, Király J. Kiállítva: Szla­vikovics (Bátmonostor). Kitűnt: Grécs, Koch, Dányi, ill. Gúnya (a mezőny legjobbja) és az egész csapat. Ifjúsági eredmény: 0-2. Tudósító: Melnik János. SZAKMÁR-DUNASZENTBENEDEK 0­2 (0-2) Szakmár, 100 néző. V: Állaga. Ifjúsági eredmény: 9-0. Nem passzra megy a játék SZABADSZALLAS-NEMESNÁDUDVAR 4-0 (1-0) Szabadszállás, 100 néző. Vezet­te: Apró (Kon- dász, Sebestyén). Szabadszállás: Csorba (Bebők) - Papp I. (Nagyfa Cs.), Varga A., Újvári (Bálint), Sári, Kisjuhász, Sós, Czégány, Varga Z., Illés, Né­meth S. (Zelenka). Edző Búzási Balázs. Nemesnádudvar: Szabados - Bécsi, Szűcs, Pusztai, Ivancsán, Schindler Z. (Winter), Bischof (Mezőfi), Gruber, Száhler (Knapig), Tusori, Harsányi. Edző: Szőcs Lázár. Gólszerző: Varga Z., Sós, Varga A., Illés. A mezőnyben szé­pen passzolgattak a vendégek, de - a lelkes hazai szurkolók nagy örömére - a gólokat a hazaiak lőtték. Ifjúsági eredmény: 2-1. KEREKEGYHÁZA-KISKUNFÉLEGYHÁZI HONVÉD TK 2-1 (00) Kerekegyháza, 150 néző. Vezette: Sánta P. (Agócs, Hodován). Kerekegyháza: Feke­te - András, Fejes, Duzmath, Kulman (Morvái), Garaczi (Surnyák), Polgár (Bende), Kovács, Hugyecz Gy. (Virág), Lantos (Baracskai), Kecskeméti. Edző: Nagy János. KHTK: Tóth - Szabó, Lengyel, Kele­men, Valkovics, Halászi, Nádasdi G., Újvári (Soós), Péntek, Dongó, Horváth. Edző: Gyurik József. Gólszerző: András 2, illetve Halászi. A hazai csapat elszántságban és akaratban felülmúlta a félegyházi együttest. Kitűnt: Fekete, András, Fejes, Kecskeméti, illetve Halá­szi, Péntek, Horváth. Ifjúsági eredmény: 2-1. tiszakécske-soltvadkert oo Tiszakécske, 150 néző. Vezette: Ignácz (Narancsik ]., Narancsik B.). Tiszakécske: László - Bállá, Forgó, Makra T., Pálinkás, Maczkó (Fazekas), Tóth G. (Bagi), Vidakovic, Kővári (Kriss), Járvás, Gazdag. Edző: Ézsiás Gábor. Soltvadkert: Hatvanyi - Papp (Bada), Gusztos (Schmidt), Hirsch, Eperjesi, Marton, Gillich, Eiler (Holczimmer), Lelkes (Galántai), Font, Molnár. Edző: Hímer István. Kitűnt: Tóth, Bállá, Forgó, illetve Molnár, Font, Marton, Eperjesi. Néhány gyenge teljesítmény miatt a hazaiak nem tudták enyhe mezőnyfölényüket gólra váltani. A vendégek jól megszervezték védelmüket és támadójátékuk is ve­szélyes volt. Ifjúsági eredmény: 0-4. Jánoshalma mélykút kfc-harta oo (05) Mélykút, 100 néző. Vezet­te: Kalácsán (Madácsi, Juhász). JMKFC: Huczek - Peteán, Beszedics, Németh, Horváth, Kovács (Híz), Lódri, Mester, Csernók, Berkó, Ságodi (Balázs). Edző: Gieszinger Ferenc. Harta: Zsinka - Tomolik (Zsibók), Czigler, Bálint, Bognár (Szabó), Sebestyén (Szauer), Ispán, Szabadi, Balogh, Bujáki, Kovács. Edző: Szabó László. Gólszerző: Sebestyén 3, Kovács, Bálint, Bognár. Az első fél­időben a hazaiak túlzottan tisztelték ellenfelüket. Kitűnt: Horváth, illetve Balogh, Sebestyén, Czigler, Kovács. Ifi: 0-2. solt-tompa 4-1 (1-0) Solt, 100 néző. Vezette: Kricskovics (Süveg­gyártó, Papp). Solt: Dávid - Ács, Marosvölgyi, Duzmath, Fekete (Herczeg), Kovács, Fink, Túrcsik (Kara), Papp, Tóth A., Scherer (Vincze). Edző: Freppán György. Tompa: Cseh - Horváth B. (Nyári), Szakács, Sulomán, Bálint, Pálinkás, Béleczki, Kosa, Rónási (Hor­váth T.), Fütyü, Fekete (Szilvási A.). Edző: Kószó László. Gólszerző: Turcsik 2, Duzmath, Tóth A. (11-esből), illetve Fütyü. Esős időben egyenlő felek játékát hozta az első félidő. A különbség mindössze annyi volt, hogy a hazaiak négy helyzetükből egyet gólra váltottak. Szünet után a vendégek egyenlítettek, de a solti szurkolótábor lel­kes biztatása új erőt adott a Freppán-csapatnak. A hazaiak ezúttal négyből három helyzetüket értékesítették és magabiztosan nyer­tek. Kitűnt: Duzmath, Kovács, Türcsik, Tóth A., illetve Horváth B., Pálinkás. Ifi: 7-0. kunszállás-akasztó 0-0 Kunszállás, 200 néző. Vezette: Szűcs (Tamás, Aradi). Kunszállás: Kovács - Horváth, Váczi, Zsigó (Se­res), Vincze, Pöszmet, Bertus, Keresztesi (Virág), Kertész, Sa­mu, Makány (Vidéki). Edző: Kertész Gábor. Akasztó: Markó - Varga, Lehota, Sendula, Béleczki, Filus, Hambalkó, Csehi, Lázár Zs., Judák (Lázár K.), Király (Németh). Edző: Csehi István. Ki­tűnt: Kovács, Horváth, illetve Markó, Lehota, Csehi. Ifjúsági eredmény: 3-1. IZSÁK-KISKUNMAJSA 2-0 (1-0) Izsák, 150 néző. Vezette: Tóth Cs. (Pocsai, Szécsényi). Izsák: Házi - Meggyes, Jávorka, Márton (Hor­váth), Virágh, Szalai, Parti, Papp (Török B.), Juhász, Hugyecz, Gréczi. Edző: Gréczi Gábor. Kiskunmajsa: Feketű - Kozák (Göcző), Kovács J., Bartyuk (Fejes), Kránicz, Segesvári (Filipovics), Nagy, Ko­vács G., Szikora, Török F., Vajda. Edző: Csincsák Zoltán. Gólszerző: Papp, Juhász. Ezen a mérkőzésen mutatkozott be a megyei I. osz­tályban Tóth Csaba játékvezető. A sípmester - izsáki tudósítónk szerint - jól vezette a találkozót, bemutatkozása remekre sikeredett. Kitűnt: Meggyes, Jávorka, Márton, illetve Kozák, Bartyuk, Kránicz, Török F. Ifi: 9-1. DUSNOK-Kalocsa 24 (2-2) A mér­kőzésről nem kaptunk tudósí­tást. Ifjúsági eredmény: 3-3. A mérkőzésekről tudósítottak: Ézsiás Gábor (Tiszakécske), Gréczi Gábor (Izsák), Kertész Károly (Kunszállás), Nagy János (Kerekegyháza), Pellikán Imre (Szabadszállás), Pető Mihály (Solt), Zimmermann László (Mélykút). AZ AKKER PLUS MEGYEI I. OSZTÁLY ALLASA 1. Harta 20 19 0 1 77-11 57 2. Izsák 20 17 1 2 55-12 52 3. Kalocsa 20 13 4 3 76-30 43 4. Kunszállás 20 9 7 4 40-31 34 5. Tiszakécske 20 9 6 5 43-33 33 6. Solt 20 9 5 6 38-25 32 7. Dusnok 20 8 5 7 44-36 29 8. Akasztó 20 7 7 6 27-24 28 9. Soltvadkert 20 7 5 8 31-26 26 10. Kerekegyháza 20 7­2 11 37-39 23 11. Tompa 20 6 4 10 31-44 22 12. KHTK 20 5 6 9 23-32 21 13. N.nádudvar 20 5 5 10 21-44 20 14 Jánoshalma 20 3 4 13 20-49 13 15. Szabadszállás 20 3 3 14 23-60 12 16. Kiskunmajsa 20 1 0 19 8-98 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom