Petőfi Népe, 2005. március (60. évfolyam, 50-74. szám)
2005-03-21 / 66. szám
PETŐFI NÉPE - 2005. MÁRCIUS 21., HÉTFŐ 3 MEGYEI KÖRKÉP A DUNA-TISZA KÖZE A-TÓL Z-IG Bácsalmás a művelődési központ emeleti galériájában Szabó B. László első kiállítása látható a hónap végéig. A szakmáját tekintve szobafestő tárlatát Szénásiné Harton Edit nyitotta meg március 15-én. Az amatőr alkotó mintegy 30 festményét tekinthetik meg az érdeklődők. Baja A Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központ bajai kirendeltsége „Munkaügyi Napok” címmel rendezvényt tart kedden és szerdán a József Attila Művelődési Központ épületében. Szó lesz az európai uniós munkalehetőségekről és azok feltételeiről, munkajogi kérdésekről, és természetesen állásbörze is várja az érdeklődőket. Hercegszántó Ma rendezik a helyi Vállalkozói és Gazdálkodói Népfőiskola XIII. évfolyamának utolsó előadását. A közösség vendége Such Mihály agrármérnök, az AgroBio Hungary Kft. területi képviselője lesz. A szakember a Talajbaktérium készítmények a környezetkímélő gazdálkodásban címmel tart ismertetőt 18 órakor a művelődési ház klubtermében. Az évzáró összejövetel a tervek szerint május 16-án, hétfőn lesz. Kalocsa Kedden a művelődési központ kamaratermébe a legkisebbeket várja a Los Andinos együttes. Fél 10-kor kezdődik a Az ellopott láma című zenés mesejáték. Kalocsa Szerdán a polgármesteri hivatal dísztermében 10 órától délig szakmai előadások hallgathatók a Víz Világnapja alkalmából. Szigeti Attila, a Kalocsavíz Kft. ügyvezető igazgatója és Csóka Zoltán, bajai székhelyű Alsó-Duna- völgyi Vízügyi Igazgatóság kalocsai szakaszmérnökségének vezetője tart ismertetőt. Délután két órakor nyílik meg Novák Tibor festő- és szobrászművész kiállítása. Kecskemét Irodalmi estet rendeznek szerdán délután öt órától a kecskeméti Katona József Könyvtár kávézójában. Buda Ferenc (felvételünkön). Nagy Gábor és Zalán Tibor költővel, valamint Elek Tibor irodalomtörténészszel, a Bárka című irodalmi lap fő- szerkesztőjével találkozhatnak az érdeklődők. A rendezvény ideje alatt nyílik kiállítás Nagy András könyvtervező, grafikusművész Nagy László és Szécsi Margit verseihez készített munkáiból. Az esten pályatársai, tisztelői köszöntik a március 15-én Kossuth-díjjal kitüntetett Buda Ferencet. Kecskemét / Budapest a víz világnapja (március 22.) alkalmából Vásárhelyi Pál-díjat kapott Szekeres István, a Bácsvíz Rt. elnök vezérigazgatója. A díj a legnagyobb presztízsű szakmai kitüntetés, amit a környezetvédelmi és vízügyi miniszter adományozhat. Szekeres István a díjat a víziközmű szolgáltatók és a települési önkormányzatok kapcsolatainak példaértékű ápolásáért, valamint a víz- és csatornamű- vek országos szakmai szövetségében elnökként kifejtett kezdeményező munkájáért, a szakma elismertségének növeléséért kapta. A kitüntetést Persányi Miklós miniszter adta át március 18-án Budapesten. Kecskemét Pintér Béla társulatának előadásával folytatódik március 25-én, 19 órakor a Ciróka Bábszínház felnőtteknek szóló programsorozata. A Kórház-Bakony című előadásra jegyek a bábszínházban válthatók. Kiskunhalas a városi könyvtárban tartják ma a Bács-Kiskun megyei könyvtárosok szakmai napját. A délelőtt 10 órakor kezdődő programok során Müller Péter, a Startlap főszerkesztője mutatja be az internetes lapot. Bélán Anita, a kecskeméti Katona József Könyvtár könyvtárosa, pedig a közérdekű internetes szolgáltatásokról tart tájékoztatót. Lakitelek Óvodai Szakmai Napokat tartanak mától csütörtökig a Szivárvány Napköziotthonos Óvodában. Ma és holnap nyílt napot tartanak, ahol különböző foglalkozások keretében láthatják a szülők, hogyan dolgozik csemetéjük. Ma 17 órakor gyermekrajzokból és kézműves munkákból nyílik kiállítás a tornaszobában. Holnap bemutató úszást tartanak a gyerekek a népfőiskolán, 23-án pedig az Oviszínpad keretén belül a tehetséges óvodások mutatkoznak be. Március 24-én a tantestület szakmai tanulmányútra megy Budapestre. Lajosmizse A Szivárvány klub következő, március 23-ai találkozásának témája a szenvedélyeinken való felülemelkedés a gyakorlatban. Szó lesz a légzésterápiáról, a fény és a fotonok befogadásának alkalmazásáról is. Előadó Vass Csaba reiki mester és Nagy Terézia egészségfejlesztő terapeuta. A művelődési házban délután fél 6- ra várják az érdeklődőket. Szentkirály Kérdőív segítségével szeretné felmérni az önkormányzat, hogy mennyire számítanak a külterületen élők a ta- nyagond- i O i-i-iT® nők munkájára. Állami ^támogatással ugyanis egy gépkocsit kaptak, ami a tanyagondnok munkáját segít. A községben január óta két tanyagondnok teljesít szolgálatot. A kérdőíveket ők juttatják el a külterületen élőkhöz. S óim 0 Táborfalva Ma délután 17 órára falugyűlésre hívja a helyi polgárokat az önkormányzat képviselő-testüle- te - tájékoztatta lapunkat Tóth Bertalan polgár- mester. Táborfalva / Lajosmise tfj. Béres Ferenc Szürrealista szösszenetek a dekoratőr iskolából című kiállítása látható a táborfalvi Jókai Mór Művelődési Házban. Az április 28- ig látható bemutató a lajosmizsei Koszta József Szépművészeti Műhely és Alkotótelep Alapítvánnyal közös rendezvény. Tiszakécske ifjúsági bélyeggyűjtő szakkör indul a művelődési központban holnap 16 órakor. A havi rendszerességgel szervezett foglalkozásokon a résztvevők megismerkedhetnek majd többek között a bélyeg történetével, a bélyeggyűjtés fortélyaival és kellékeivel. A szakkörön való részvétel mindenki számára ingyenes. Kecskeméti sikerek a döntőben szakképzés Székesfehérvári, győri és hódmezővásárhelyi szakmunkástanulók osztoztak a dobogós helyezéseken a kecskemétiekkel, de a pálmát a karosszérialakatos és a fényező szakmákban is a Gáspár András Szakközép- iskola, Szakiskola és Kollégium tanulói vitték el a megyeszékhelyen rendezett országos versenyen. Az ország legjobb karosszéria- lakatos tanulója ebben a tanévben Vida István, az autófényező szakmában pedig Jász Andrásé a pálma. Mindketten a kecskeméti Gáspár András szakképző iskola tanulói. Ez az intézmény rendezte az elmúlt héten csütörtökön és pénteken az említett két szakmában a Szakma Kiváló Tanulója verseny országos döntőjét, ahova 10-10 versenyző jutott be a különböző magyarországi szakiskolákból. Kecskemét mellett Budapest, Székesfehérvár, Győr, Debrecen, Veszprém, Szeged, Paks, Hódmezővásárhely, Miskolc és Kiskőrös szakmunkástanulói vettek részt a versenyen. A karosszérialakatosok az intézmény Szolnoki úti tanműhelyében tartották a gyakorlati megmérettetést, ahol a Nemzeti Szakképző Intézet költségviselése mellett összegyűrtek számukra 10 vadonatúj gépkocsi sárvédőt, s többek között az volt a feladat, hogy ezeket hibátlanra kalapálják. Kaptak egyéb lemezlakatos feladatot is, emelA képen (balról jobbra) Gál Zoltán, a Nemzeti Szakképző Intézet versenyfelelőse, dr.Lakatos István, a győri Széchenyi Egyetem közlekedés- tudományi docense, Kapás Zoltán, a verseny egyik helyi szervezője, valamint a gazdasági minisztériumot képviselő dr. Papp Ágoston, a versenybizottság elnöke szemléli a rendezvény egyik - számukra még névtelen - autófényező résztvevőjének munkáját. A versenyző tanulóknak egy személygépkocsi összegyűrt sárvédőjét kellett hibátlanra kalapálni. lett a műszaki rajzok és mérőeszközök tekintetében is számot kellett adni tudásukról. A végső sorrendet a gyakorlati szereplés mellett a hozott pontszám és az elméleti felkészültség döntötte el. Az első két helyen kecskeméti tanuló végzett. A már említett Vida István mellett Somodi Endre szerezte meg a második helyet, harmadik pedig a hódmezővásárhelyi Rébék Nagysándor lett. Az autófényező szakmában a kecskeméti Mészáros József vállalkozó felsőcsa- lánosi üzemében tartották a gyakorlati versenyt. A mester szívügyének tekinti a tanulóképzést, másfél évtizede rendszeres kapcsolatban áll a Gáspár András szakképző iskolával. Minden évben szabadulnak fel nála szakmunkások, akik közül többen ma is a műhelyben dolgoznak. Mészáros József szívesen adta üzemét az országos döntőhöz, mert Felszabadultak A versenybizottság mindkét szakmában úgy értékelte a rendező kecskeméti Gáspár András Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium tevékenységét, hogy a verseny előkészítése nagy gondossággal és szakszerűséggel, valamint a munka- és tűzvédelmi előírások betartásával történt. Minden feltétel adott volt a verseny színvonalas megrendezéséhez. A bizottság úgy döntött, hogy minden versenyzőnek hozzájárul a szakképesítő vizsga letétele alóli mentességéhez. úgy véli, hogy szakmai presztízsét is növeli egy ilyen rendezvény sikeres lebonyolítása, amihez nem kevés festékanyag költségével is hozzájárult. A legjobb autófényezőnek a kecskeméti Jász András bizonyult, mögötte a székesfehérvári Pálffy Norbert és a győri Bognár István Gábor végzett. ■ Bálái F. István A csónak elfogadható, a jet ski nem! kecskémét Sok jó ötletet küldtek be olvasóink azon a kérdőíven, amely a kecskeméti Szabadidő- központ hasznosításáról szólt. Bár vannak ellentmondások, az igények összehangolhatok. Ismeretes, hogy február végén a kecskeméti Szabadidőközpont hasznosításáról tárgyaltak a tulajdonosok és a használók. Az önkormányzat, a Bácsvíz Rt. és a Sport Kht. együttesen szorgalmazták a lakosság véleményének kikérését. A kérdőív lapunkban jelent meg, és mintegy százan töltötték ki és küldték vissza a Bácsvíz Rt.-nek. Ezen kívül sokan levélben, sőt DVD-n nyilvánítottak véleményt. - Az észrevételeket köszönjük, ezeket értékeljük és továbbküldjük az önkormányzatnak, a Sport KhtNövelhetőnek tartja« a jelenlegi beépítettséget a szabadidőközpontban? ■ csak közcélú hasznosításra nek valamint a város sportbizottságának - mondta Kozma Károly, a Bácsvíz Rt. üzemvezetője. - Érdekesség volt számunkra, hogy egyesek több kitöltött kérdőívet is beküldtek, de természetesen ezeket csak egy véleményként tudtuk figyelembe venni. A nyári időszakra a fürdőzést, a napozást, a gyermekpancsolókat tartják a legfontosabbnak, míg a naturista fürdőzés lehetőségét a legkevésbé fontosnak. A vízisportok kérdéskörében a csónakázással sokan szimpatizáltak, de a robbanómotoros hasznosítást - például a motorcsónakot, jet ski-t - egyértelműen elutasították. Az egyéb ötletek, kérések között volt a folyamatos nyitva tartás lehetősége, több mosdó, termálmedence létesítése, zenei fesztiválok idő- korlátozás nélküli rendezése, ingyenes sétálási, kocogási lehetőség, naturista kemping, strandfoci, bringóhintó üzemeltetése. Kozma Károly elmondta: kellő távolságban sok minden megfér egymás mellett, mint ahogy a téli és nyári hasznosítások sem zárják ki egymást. Attól, hogy nyáron fürdőznek, télen még lehet korcsolyázni, a területen pedig sífutni, szánkózni. A kérdőíveket beküldőknek egyébként mintegy fele gondolja úgy, hogy a vállalkozói tőke bevonásától nem feltétlenül kell elzárkózni. A Bácsvíz Rt. munkatársa végül hozzátette: egyelőre nem tudni, hogy a hasznosítással ki foglalkozik majd a jövőben, de a társaság szívesen felajánlja a meglévő tapasztalatait, közreműködését mind az előkészületek, mind a megvalósítás folyamatában. A nyereményekről és annak átvételéről postán kapnak értesítést az érintettek. ■ Takács Valentina Sétáljanak-e kutyák? A javaslatok között-elég sok az ellentmondás. Jellemző példa: míg egyesek azt kérik, hogy engedjék meg a kutyasétáltatást a területen, addig mások a kutyakiállítást is kiköltöztemék a Szabadidő központból. A víz világnapján KUNSZENTMIKLÓS A felSŐ-kÍS- kunsági városban ma tartják a víz világnapjának központi megyei rendezvényét. Víz az életért a címe annak a programnak, amely ma délután 15 órakor kezdődik a helyi Általános Művelődési Központ aulájában. A Bácsvíz Rt. és az ÁMK várja az érdeklődőket, akik részesei lehetnek a víz világnapja alkalmából szervezett műsornak. Lesz megszólaló esőbot, zápor-játék, s vallomás a Bakérről. Egy látványos kiállításban is gyönyörködhetnek a résztvevők, akik dalcsokrot is hallhatnak. Ebből az alkalomból természetesen minden a vízhez kapcsolódik. Cserbenhagyás fájsz Busz mögül kilépő gyalogost gázolt el, majd megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott egy autós szombaton reggel az 51-es főúton Fajsznál. A 27 éves fajszi férfi egy Budapest felé közlekedő busszal érkezett a lakóhelye határában lévő megállóhoz és 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A rendőrség keresi a cserbenhagyót. KÖZÉLETI HÍR • A Jobbik Magyarországért Mozgalom kecskeméti szervezete lakossági fórumot tart a Kisgazdapárt Czollner téri székházában csütörtökön délután hat órától. Molnár Tamás, a Jobbik országos alelnöke a 2005-ben várható belpolitikai változásokról tart előadást. Ezt követően Zágráb Nándor, a Tanya-világ egyesület elnöke a tanyavilág helyzetét elemzi. FOTÓK: BA1AI F. ISTVÁN