Petőfi Népe, 2005. március (60. évfolyam, 50-74. szám)
2005-03-29 / 73. szám
PETŐFI NÉPE - 2005. MÁRCIUS 30., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP Sákán: Szerződést szegett a miniszter sertéstenyésztők Hiába a gazdák és a kormány közötti megállapodás, a sertéstartók elégedetlenek. Olyannyira, hogy újabb demonstrációt szerveznek, mert követeléseik nem teljesültek, és egy korábbi megállapodást nem tart be a kormány. A témáról Sákán Antalt, a Magyar Sertéstartók Szövetségének elnökét kérdeztük. SÁKÁN ANTAL 41 éves csávolyi származású agrármérnök. 1993-96 között az Argosz Biztosító területi igazgatója, majd a Délhús sertéstelepeinek cégvezetője. 1997-től a kalocsai homokgyőri majorban üzemelő sertéstelepen dolgozik, jelenleg a Bácska- - Pig Kft. ügyvezetője. A 2004-ben alakult Magyar Sertéstartók Szövetségének elnöke.- Nem vettünk részt a gazdák és az agrártárca tárgyalásain, így nem is írtunk alá semmilyen megállapodást. A MAGOSZ (gazdakörök szövetsége) elnöke meghívásunkra nem jött el sem a tavalyi, sem az év eleji egyeztetésre. Egyértelmű volt számunkra, hogy ők nem akarnak sem tárgyalni, sem demonstrálni velünk. Ettől függetlenül a sertéstartók is tevékenyen részt vettek a gazdák tarkatoros tüntetésében, de mi nem kötöttünk megállapodást sem a szaktárcával, sem a kormánnyal. Mi február 17-én, még a MAGOSZ előtt a követeléseinket átadtuk a minisztériumnak, az általunk január 28-án már megalakított demonstrációs bizottság nevében. A sertésállomány 2004-ben TÉRSÉG DB Bács-Kiskun 392 400 Dél-Alföld 1 144 100 Magyarország 4 059 000 Forrás: KSH- Mit szeretnének önök elérni?- A tavaly év elején kötött megállapodás betartását. Ebben többek között az is szerepel, hogy a sertéstartók eltekintettek a jogosan járó 4 milliárd forint támogatástól, ám ennek fejében az állam három éven keresztül sertésenként 2 ezer forintot fizet, összesen 3,6 millió állatra, évenként. Ebből az ösz- szegből mindössze 2,5 miHió sertésre vonatkozó támogatást kaptunk meg, majd felfüggesztették a kifizetéseket. Kérjük az elmaradt, illetve az idei és a 2006-os évre is a támogatások kifizetését. Nem hozták létre a húskommandót sem, amire a miniszter ígéretet tett. Ennek eredménye volt a sonkabotrány. Értelmezésem szerint a miniszter megszegte a megállapodást. Ezért célunk az, hogy a megállapodásban szereplő állatjóléti támogatásokat megkapjuk és a hatósági költségeket legalább a felére csökkentsék velünk szemben. Ezen túl szeretnénk elérni, hogy unión belül is valamilyen formában védje az állam a magyar piacot, például karantén szabályok betartásával.- Mit várnak az intézkedéstől?- Amennyiben a kormány teljesíti a tulajdonképpen már felvállalt kötelezettségét, akkor legalább a megélhetésünk biztosítva lesz. Most kölcsönök felvételére kényszerültek a sertéstartók.-Mi a helyzet a megyében sertésfronton?- Bács-Kiskunban is drasztikusan lecsökkent a sertésállomány. Elsősorban a Bácskában foglalkoznak ezzel a gazdálkodók. Két nagy termelői csoport működik, mindkettőnek az alapítója vagyok, és a Bácska-Pig ügyvezetője. Véleményem szerint a megyei sertésállomány maximum 20 ezer kocára tehető. Ennek fele a két nagy termelői csoportnál van. A jelenlegi helyzetben a megélhetésünkért, a létünkért küzdünk. Ha nem tudunk versenyképesek maradni, legalább a hazai piacon, a magyar sertéstartók elveszíthetik a tetőt is a fejük fölül. ■ P. H. Egy KSH elemzés szerint tavaly a megyében tenyésztett sertések száma 400 ezer alá süllyedt. Egyhatoddal volt kevesebb, mint 2003-ban. Az állatállomány jelentős, mintegy 30 százalékos csökkenése az egyéni gazdáknál történt. A nagy cégeknél mindössze 3 százalékkal tenyésztettek tavaly kevesebb állatot, mint egy évvel korábban. VONALBAN VAGYUNK! • Takács Valentina rovata Az örökbefogadás megsemmisítéséről és gyógyászati segédeszköz kölcsönzéséről Segíthetünk? E hasábokon olyan kérdésekre igyekszünk válaszolni, amelyek közérdeklődésre tarthatnak számot. Kérdéseiket, észrevételeiket a 06-40/200-379-es kékszámunkon várjuk. E számot bárhonnan hívják, helyi hívásnak számít. Hívjon bennünket hétfőtől péntekig, 13-tól 15 óráig! Egy olvasónk elmesélte, hogy annak idején örökbe fogadtak egy másfél éves kislányt. A lány már 19 éves, és a kapcsolatuk nagyon megromlott, hiszen meglopta, kirabolta az örökbefogadókat. A kérdés, hogy miként tudnák megsemmisíteni az örökbefogadást. Az ügyben dr. Györkis István ügyvédet kerestük meg, aki elmondta: az örökbefogadást megsemmisíteni nem lehet. Ennek egyébként is abban az esetben van jelentősége, ha az örökbefogadó szülők elhaláloznak. Addig természetesen nem kötelesek tartani a kapcsolatot a lánnyal. A végrendeletben azonban kitagadhatják. A törvény erre lehetőséget ad, többek között, ha az örökös az életükre tör, vagy súlyos bűncselekményt követ el. A kitagadást azonban a végrendeletben meg kell indokolni. Egy másik olvasónk úgy tudja, hogy most már gyógyászati segédeszközök kölcsönzésére is van lehetőség. Neki egy háromkerekű elektromos kerékpárra volna szüksége. Kérdése, hogy kaphat-e, és milyen körülmények között. Az ügyben a megyei egészségbiztosítót kerestük fel, ahol kiderült: a gyógyászati segédeszközök kölcsönzése egyelőre csak távlati lehetőség. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a közelmúltban írt ki pályázatot a gyártók és forgalmazók részére a kölcsönzési rendszer kialakítása és működtetése céljából. E rendszer bevezetése az átmenetileg rászoruló betegek kölcsönzési körbe vont gyógyászati segédeszközökhöz való hozzájutását szándékozza elősegíteni. A pályázat elsősorban nagy értékű, hosszú „kihordási idejű”, illetve élettartamú eszközökre vonatkozik, amelyek megvásárlása a betegeknek jelentős anyagi megterhelést okozna. Ide tartoznak például a különböző típusú kerekesszékek, kádliftek, speciális matracok, vagy súlyosan látásfogyatékos gyermekek számára az úgynevezett elektronikus olvasókészülékek. Ám, hogy közülük melyek lesznek valóban kölcsönözhetők, az attól függ, hogy a gyártók és/vagy for- galmazók „látnak-e fantáziát” a kölcsönzési rendszer működtetésében. A feltételek ugyanis nagyon szigorúak. A magas minőségi követelmények teljesítése mellett garantálniuk kell a folyamatos karbantartást, szükség esetén a csereeszköz biztosítását, vagy akár a 24 órás telefonos ügyfélszolgálatot. A nyertes pályázók részére a kölcsönzési tevékenységük folytatásához az egészségbiztosítási pénztár - az ellátott betegek után - társadalombiztosítási támogatást nyújt. Vagyis hasonlóképpen működik majd a rendszer, mint jelenleg az „örökbe” kapott gyógyászati segédeszközök, vagy akár a gyógyszerek tb- finanszírozása. Előnye az lehet a korábbihoz képest, hogy az eszközök „forgása” révén több beteghez eljuthatnak a kölcsönzési körbe bevont drága eszközök. Társadalombiztosítási támogatással azonban a kölcsönözhető gyógyászati segédeszközökhöz is kizárólag a kezelőorvos javaslata, rendelése alapján lehet majd hozzájutni. Kérjük tisztelt olvasóinkat, hogy terjesztéssel kapcsolatos észrevételeikkel, panaszaikkal a 06- 80/480-756-os zöldszámunkon jelentkező munkatársunkhoz forduljanak. Ez a szám reggel 8 és 11 között éL Óriási érdeklődés Kiskőrösön a Suzukinél! r „TAVASZI BEZSONGAS” ______Hatalmas érdeklődé s kísérte a kis______= =. körösi AutóMm ó-motor - Tim w\%.MotorTrans KftSuzuki-akciosoro- zatát, amelynek keretében március 19. és 25. között tavaszi autóvásárt rendeztek. Kovács Gyula szalonvezető elmondta: a vártnál is többen keresték fel a márkakereskedést, de állták az érdeklődők rohamát. Sikernek értékelte, hogy végre ideért az új Swift, s ez a megrendelések számát tekintve most már kézzel fogható. A merőben új megjelenésű autó elsősorban a fiatalok és a hölgyek körében vált népszerűvé. Sokan tették próbára az új Suzuki Swiftet. Sőt, aki részt vett a teszt- vezetésen, eséllyel indult a nyereménysor- / soláson, ahol értékes ajándékok ta láltak gazdára. A tesztvezetőktől értékes információkat kaptunk - folytatta Kovács Gyula -, amelyeket a jövőben az értékesítés során fel tudunk használni. Meglepődve tapasztalhatták az érdeklődők, hogy az új Swift már teljesen más: korszerű, a mai kornak megfelelő, a MI AUTÓNK kívül-belül szemrevaló lett. Természetesen még hatalmas munka áll előttünk, amíg a vevőink elhiszik azt, hogy ez az autó kategóriájában az egyik legjobb személygépkocsi lett, amelyet a törésteszteken elért négy- csillagos eredménye is bizonyít. Sokan még azt sem tudják, hogy az ADAC német autóklub megbízhatósági listáján, - amely a szerviztapasztalatok és a tulajdonosok véleményén alapul -, az egy évesnél nem idősebb kocsik, illetve a hatéves korig vizsgált autók megbízhatósága tekintetében a Suzuki az előkelő 6. helyen végzett, olyan márkákat megelőzve, mint pl. a Skoda, Volkswagen, Ford, FIAT vagy a Seat (az adatokat a Haszon című fo- lyóirat márciusi számából vettük). HA KELL Az egyhetes akciósorozat alatt azonban nem csak az új Swift iránt érdeklődők tértek be a szalonba, hiszen más Suzuki-modellek is gazdára találtak, amelyek közül továbbra is az Ignisből értékesítjük a legtöbbet. Az akciós hét méltó befejezéseként Karda Beáta énekesnő show-műsora kápráztatta el a lelkes közönséget. Az érdeklődők pozitív visszajelzései alapján úgy döntöttünk mondta végezetül Kovács Gyula -, hogy havi rendszerességgel újabb és újabb programokkal kedveskedünk ügyfeleinknek, amelyeket a családi rendezvények tesznek majd teljessé. EGY SUZUKI! SUZUKI 6200 Kiskőrös, Izsáki út 21. • Telefon: 78/511-031 • e-mail: info@suzukiamt.hu A DÉL-ALFÖLDI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI ÉS KÉPZÉSI BIZOTTSÁG PÁLYÁZATOT HIRDET a Munkaerőpiaci Alap képzési alaprész 2005. évi decentralizált regionális keretének felhasználására, a szakképzés fejlesztésének támogatására A Dél-alföldi Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. törvény, és annak végrehajtásáról szóló 13/2004. (IV. 27.) OM rendelet alapján a Munkaerőpiaci Alap képzési alaprész 2005. évi decentralizált dél-alföldi regionális keretének felhasználására pályázatot hirdet. A PÁLYÁZAT CÉLJA: a szakképzésről szóló 1993. érd LXXVI. törvény hatálya alá tartozó - állam által elismert, az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplő - szakképesítés megszerzésére szervezett iskolarendszerű, nappali oktatás munkarendjében megvalósuló. szakképzési évfolyamon folyó szakképzésben, illetve felsőfokú szakképzésben, valamint a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény hatálya alá tartozó gyakorlati képzésekben a gyakorlati oktatás tárgyi feltételeinek fejlesztésére irányuló beruházások támogatása vissza nem térítendő támogatás formájában. PÁLYÁZATOT NYÚJTHATNAK BE: a szakképzési tevékenységüket a Dél-alföldi régióban (Bács-Kiskun. Békés. Csongrád megyében) végző szakképző iskolák, szakképzési hozzájárulásra kötelezettek, felsőoktatási intézmények (karok). TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEK: a pályázat tudnivalóit a pályázati dokumentáció ismerteti, amely tartalmazza a pályázati kiírást, a pályázati formanyomtatványokat. és a támogatási szerződésmintákat , valamint az elszámolási feltételeket, tudnivalókat. A pályázati dokumentáció beszerezhető az OKÉV Dél-alföldi Regionális igazgatóságától személyesen vagy postai úton (címe: 6722 Szeged. Petőfi S. sugárút 3., telefon: 62-553- 260) és megkérhető elektronikusan is a czenel@okev.hu e-mail címen, továbbá letölthető lesz az OKÉV honlapjáról: www.okev.hu A pályázatról felvilágosítást nyújt: dr. Czene László, az OKÉV szakképzési szakreferense személyesen és a 62-553-267 telefonszámon. Csak a pályázati dokumentációban foglaltak szerint, a pályázati formanyomtatványok alapján elkészített és benyújtott pályázatokat értékelik tartalmilag. A pályázatok benyújtásának határideje: 2005. április 29. A pályázatok benyújtásának helye: OKÉV Dél-alföldi Regionális Igazgatósága. A pályázatok elbírálásának határideje: 2005. június 29. a benyújtási határidőtől számított 60 napon belül.