Petőfi Népe, 2005. március (60. évfolyam, 50-74. szám)
2005-03-24 / 69. szám
PETŐFI NÉPE - 2005. MÁRCIUS 24., CSÜTÖRTÖK SPORT 11 Almok az első osztályról kecskeméti te Még keresik Leskó edző utódját A labdarúgó másodosztályban (NB VB) szerepló' Kecskeméti TE együttesének kispadjáról - mint arról tegnap részletesen beszámoltunk - az első tavaszi fordulót követően felállt Leskó Zoltán vezetőedző. Az ok: a kft. vezetői elégedetlenek voltak a tréner munkájával. Bár a hírős városi együttes remekül vitézkedett az őszi szezonban (kényszerűségből 11-szer játszott a csapat idegenben, s mindössze kétszer otthon), s az ötödik helyre kapaszkodott fel, mindez kevésnek bizonyult. A jelek szerint az NB I-es álmokat dédelgető KTE-vezetés nem fogad el semmiféle botlást. Márpedig legutóbb, a tavaszi nyitányon ez történt: a csapat 3-0-ra kikapott a Dunaújvárostól, s az edzőnek mennie kellett. A kialakult helyzetről dr. Szabó Attilával\ Kecskemét város ifjúsági és sportbizottságának elnökével beszélgettünk.- Egy emberen verték el a port a KTE vezetői. A Dunaújváros elleni vesztes szezonnyitó után „menesztették” az edzőt. Leskó Zoltánt okolták azért, hogy a csapat a kihúzódó tél, a játékra alkalmatlan pályák, egyszóval a szükséges edzőmeccsek hiánya miatt nem tudott megfelelően felkészülni a tavaszi idényre. Pedig az edzőmeccsek lekötése, azok megszervezése, a meccsek lejátszására alkalmas (akár műfüves) pályák biztosítása nem feltétlenül a tréner feladata. Rosszul gondolom?- Általában az edző határozza meg a felkészülési időszak megfelelő szakaszában, hogy milyen erősségű csapatokkal kíván játszani. Kezdetben mondjuk alacsonyabb osztályú, gyengébb együttesekkel, majd a bajnoki rajt felé közeledve erősebbekkel. Hogy a KTE-nél ehhez ki keres megfelelő edzőpartnert, pályát, azt nem tudom, de nem is feladatom.- A KTE, mint az egyik kiemelten támogatott városi egyesület a sportbüdzséből 11,5 millió forinthoz juthat. Átutalták már az összeget?- Az elfogadott rendnek megfelelően az említett összeg felét már megkapták, vagy a napokban jutnak hozzá.- A futballisták ügyvezetője úgy nyilatkozott: a Dunaújváros elleni bajnoki után rendezték tartozásaikat a futballisták felé, majd azt mondta: fél-, egyhavi juttatásokkal még adósak. Felmerül a kérdés: ha a játékosok bérére sem futja rendszeresen, akkor miképpen tudja majd üzemeltetni a Széktói Stadiont az a KTE Kft., mely elvileg önkormányzati támogatás nélkül vállalná a továbbiakban a létesítmény fenntartását?- Egy korábbi kecskeméti ifjúsági és sportbizottsági döntés alapján - bevonva a hivatal megfelelő szakterületeit - azt állapítottuk meg, hogy vagy ingyenesen vállalja valamely sportszervezet a működtetést (tehát megkapja a pályát, de nem adnak hozzá költségeket), vagy ha adunk hozzá térítést (pályamunkások stb.), akkor közbeszerzési eljárást kell indítani. Az egyik ülésünkön úgy nyilatkozott a KTE labdarúgóinak jelenlegi szakvezetője: vállalja a költségtérítés nélküli üzemeltetést. Ez volt az előzmény. A pálya éves fenntartási költsége egyébként mintegy 40 millió forintra tehető.- Úgy gondolja, hogy összejön a KTE-nél ez az összeg? Nem tart attól, hogyha mégsem lesz pénzük, akkor a pálya olyan lepusztult állapotban is visszakerülhet a városhoz, hogy túlzottan sokat kell majd költeni rá?- A bajnoki rajt előtt magam is részt vettem bizonyos befektetői csoport képviselőivel történt megbeszélésen, melyen a reménybeli szponzorok biztatták a kecskeméti labdarúgó együttes vezetőit. Elmondták: ha feljutó helyre kerül a csapat, s megszerzik az első osztályban való indulás jogát, komoly befektetői kör költözne a megye- székhelyre. A új mecénások pedig megteremtenék a városban az NB I-es működés feltételeit.- Mi van akkor, ha a játékosokban felerősödik egyfajta bizonytalanság az edző távozását követően, s végül nem kerül a feljutás közelébe sem a csapat?- Egy vereségből még nem vonok le messzemenő következtetéseket.- Ám a kft ügyvezetése a tények szerint éppen ezt tette, minek következtében az edző kénytelen volt távozni.- Nem tudom mi történt a színfalak mögött, de az ifjúsági és sportbizottság nem avatkozik az egyesületek belügyeibe. Az persze igaz, hogy ha nem jön az ígért eredmény a sportági kiemeltektől, akkor a második félévi támogatást - maximum 20 százalékkal - megnyirbálhatjuk. A focistákra visszatérve, úgy látom: jelen pillanatban is megvan annak az esélye, hogy a KTE feljusson az NB I-be. ■ Valasek Tibor Magyar-bolgár: kétmilliót ér egy hazai gól labdarúgás A Nemzetí Sport felajánlása értelmében a jövő szerdai Magyarország-Bulgária labdarúgó világbajnoki selejtezőn a hazai gólok szerzői jelentős pénzjutalomban részesülnek. A sportnapilap - amely ezzel az akcióval is szeretne lökést adni a nemzeti tizenegy játékosainak - Lothar Matthäus tanítványainak győzelem esetén, minden egyes találat után kétmillió forintot fizet. Vajon mennyivel lesz szegényebb az NS jövő csütörtökre virradóra? Ha egyáltalán... TOTóy^fi! TANACSA.TO VB-SELEJTEZŐK 1. Anglia-Észtország 1 2. Wales-Ausztria x, 1 3. Bulgária-Svédország ' 1 4. Horvátország-Izland 1 5. Észtország-Szlovákia 2, x 6. Csehország-Finnország 1 7. Románia-Hollandia 2 8. Grúzia-Görögország x, 2 9. Törökország-Albánia 1, x 10. Izrael-írország 2 11. Franciaország-Svájc 1 12. Olaszország-Skócia 1, x 13. Belgium-Bosznia-H. 1 +1: Mexikó-USA 1,2 HÍRSÁV Pénze miatt panaszkodik a Manchester United is labdarúgás Felére csökkentek a dúsgazdag angol Manchester United bevételei. A 2004. január 31-ig tartó féléves időszakban a bruttó bevétel 26,8 millió font volt, míg egy évvel később csak 12,4 millió. Rontotta a pénzügyi mérleget Wayne Rooney megvásárlása (27 millió), valamint Alan Smith és Gabriel Heinze szerződtetése. Gill elnök kemény tárgyalásokat ígért a szerződések hosszabbításakor az igazolásoknál. Heinze (balra) és Smith sokba került a Manchester Unitednek Lékó negyedik, Polgár hetedik a listán sakk Lékó Péter a negyedik, Polgár Judit a hetedik helyen áll a Nemzetközi Sakk Szövetség (FIDE) április 1-jétől érvényes világranglistáján. Lékó Wijk aan Zee-i tornagyőzelmével egy helyet lépett előre, Polgár Judit pedig szülés után visszatérve foglalja el az előkelő 7. pozíciót. Az élen továbbra is a linaresi sikere után visszavonulását bejelentő orosz Kaszparov áll. Honfitársa, a Lékó ellen klasszikus vb-címét megőrző Kramnyik csak ötödik. Kelemen István az elnökségben evezés Újabb négy évre Dávid Imrét választotta elnökének a Magyar Evezős Szövetség (MESZ) tagsága. A kilenctagú elnökségbe került Kelemen István (Bajai Spartacus VSC). PSG: Lopott az alelnök LABDARÚGÁS A Paris St. Germain felfüggesztette állásából alelnökét, mert jelentős összeget emelt el a fut- ballklub kasszájából. Ro- dolphe Albert ellen azért indult bűnvádi eljárás, mert az egyesület bankszámlájáról 2Ó ezer eurót - mintegy ötmillió forintot - vett fel, s a pénzt saját céljaira fordította. Fickándoztak a Delfinek kézilabda A Mezőtúr sem okozott gondot a listavezetőnek A kecskeméti Zapletán Csaba (labdával) tizenegyszer zörgette meg a túri hálót. KÉZILABDA NB ll-es férfimérkőzések: Delfin KC Kecskemét-Mezőtúrí TKK30-16 (16-7). Kecskemét, 150 néző. Delfin KC: Rapi - Horvát F. 2, - Losonc 3, - Vujasin 2, - Nagy T. 1, - Berényi 3, - Zapletán 11. Csere: Gál, Drabant, Horváth Z. 1, Horváth B. 2, Demeter 3, Magyar 2. Edző: Kun István. Kiállítás: 12, ill. 4 perc. Hétméteres: 2/2, ill. 3/3. Az első félidő közepéig fej-fej mellett haladtak a csapatok, a kecskemétiek ekkor számos ziccert kihagytak. A 16. percben 8-6-ra vezettek a hazaiak, s ettől kezdve zsinórban hét gólt lőttek. A mérkőzés már ekkor eldőlt. A második félidőben több cserejátékos is szerephez juthatott a hazai oldalon, akik egy 4-0-s rohammal kezdtek. Parádés támadásokat vezettek a Delfinek, hátul pedig keményen védekeztek. A mérkőzés vége előtt 5 perccel 17 pontosra | nőtt a különbség a két gárda között, s a könnyelműség miatt kicsit feljöttek a vendégek, így kialakítván a 30-16-os végeredményt. Kitűnt: Rapi, Zapletán, Losonc, Vujasin, Berényi ill. Gulyás 6. Ifjúsági eredmény: 32-18. Csurgó- Hercegszántó 43-32 (23-10). Csurgó, ÍOO néző. V.: Szabó K., Tóth J. Hercegszántó: Komlódi - Barta, Kisszabó, Buzogány 5, Gál 6, Veréb 9/1, Holpert 6/4. Csere: Pekanov, Metzger 5, Szabó, Péter 1. Edző: Gál Géza. Kiállítás: 6, ill. 2 perc. Hétméteres: 3/2, ill. 6/5. A hazai csapat egy pillanatig sem hagyott kétséget afelől, hogy jobb. A10. percben már 8-2 volt javukra. A vendégcsapat támadásaiban sok átadási hibát vétett, amit a villámgyors csurgói játékosok könyörtelenül kihasználtak és gólra váltottak. A második félidőben a Csurgó kevesebb gólt ért el le- indításból. A bácskai együttes ügyesen megtartotta a labdát, támadásaiban minden poszton gólerősebbé vált, ezért a találkozó befejező részében kiegyenlítettebb küzdelem folyt a pályán. NB ll-es női mérkőzés: Hercegszán- tó-Szekszárd 1333 (7-17). Bácsbokod, 100 néző. Vezette: Szabó K., Tóth J. Hercegszántó: Tábori Zs. - Ribányi, Pál 1, Klär 3/2, László 2, Lengyel 3, Tábori M.2. Csere: Juhászné (k), Hlavati 1, Péczka, Pálfia 1, Putterer, Keresztesi. Edző: Gál Géza. Kiállítás: 2, ill. 0 perc. Hétméteres: 3/2, ill. 7/6. A gyors játékban nagyon sokat hibázott a hazai csapat, amiből a vendégek indultak és ontották a gólokat. A szekszárdi együttes a felállt falnál is pontosan, lendületesen fejezte be támadásait. A hercegszántóiak gyakorlatilag képtelenek voltak átlövésből gólt szerezni és minden egyéb találatért is alaposan meg kellett dolgozniuk. Gál Géza: - Csapatom elszántsága kevés volt ahhoz, hogy elkerüljük a kiütéses vereséget a minden tekintetben jobb ellenféllel szemben. BIRKÓZÁS Skuttéty Sándor emlékverseny, diák I., diák II. kcs., 30 szakosztály, 260 induló, Abony. Az Univer-KTE eredményei, diák I., 29 kg: 2. Kardos J., 32 kg: 4. Molnár T., 50 kg: 6. Gémes I., 75 kg: 1. Bátyai Ottó; ifjúságiak, 58 kg: 3. Bányi Olivér, serdülők, 35 kg: 3. Molnár R., 37 kg: 3. Nagy S., 42 kg: 1. Györgyi Péter. Györgyi a serdülők között (17 induló) a legtechnikásabb versenyzőnek bizonyult. Junior nemzetközi kötöttfogású válogató verseny, Budapest, Fáy u. Az Univer-KTE eredményei: 66 kg: 2. Zelei G., 74 kg: 1. Dajka Zsolt. Dajka rutinos birkózással nyerte a mérkőzést, s nagy az esélye annak, hogy a júliusi EB-n és az augusztusi vbn indulhat majd. VÍZILABDA Gyermek vidékbajnokság (93-as szül.), Szentes: Villanó Fókák Kecskemét-Eger 6-9, -KVSC 14-4, Szolnok 134, -Szentes 5-11. Villanó Fókák: Liptai - Tamási, Adamik D. 3, Gogh D. 19, Szabó V. 1, Haraszti 10, Virág Adr. 3. Csere: Galisz Zs., Körösi A. 2, Bárány G., Edző: Jenei Vilmos. A KVSC eredményei: KVSC-Szeged 4-23, -Szentes 9-11, -Eger 9-12. Országos ifjúsági bajnokság: UTE-Villanó Fókák Kecskemét 17-1, -Szeged 3-14. Országos serdülő bajnokság UTE-Kecskemét 6-1, -Szeged 20-5. Gyermekbajnokság UTE-Kecskemét 13-6, -Szeged 4-9. LABDARÚGÁS Megyei III. osztály, Keleti csoport Harka- kötöny-Jászszentlászló 3-1, Kaskantyú-Csengőd 3-1, Kecel-Soltszentimre 3-3, Kkfházi Vasutas-Rém 2-0, Kunfehértó-Szank 5-1, Vadkert-Öregcsertő 04, Fülöp- szállás-Tázlár 3-3. TEKE NB I., férfiak: KöszolgSC Kiskunhalas-Nádújfalu 5:3 (3230:3053). Psz.: Kirilla 580, Tóth B. J. 553, Fehér Z. 549, Fehér B. 521, Fodor 517, Kállai 510. CSELGÁNCS Jól sikerült a bajai cselgáncsozók számára a serdülő diákolimpia döntője. Kurityák Máté, Köller Milán és Szurok Zoltán eddigi legértékesebb érmével térhetett haza. A Kecskeméti JC versenyzője, Csizmadi Csilla az 47 kilósok között nem talált legyőzőre. További bajai eredmények: Fiúk, 36 kg: 7. Holczer Dávid (Alsóvárosi ÁMK), 40 kg: 2. Szurok Zoltán (Felsővárosi Gyakorló), 5. Karagity Ábel (Szentistváni ÁMK), 7. Husti Ákos (Szentistváni ÁMK), 7. Németh Gábor (III. Béla Gimnázium), 73 kg: 2. Pencz Pál (Ének-Zenei Általános Iskola). Lányok, 48 kg: 3. Pécsi Adrienn (III. Béla Gimnázium), 52 kg: 5. Hidas Brigitta. Petőfi kupa, Kiskőrös. A Bajai Judo Club cselgáncsozóinak eredményei. Serdülők. Fiúk, 36 kg: 1. Holczer Dávid, 44 kg: 3. Szurok Zoltán, 48 kg: 1. Németh Gábor, 3. Husti Ákos, 3. Köller Milán, 5. Pécsi Viktor, 70 kg: 1. Kurityák Máté. Lányok, 38 kg: 4. Fenyvesi Berta, 48 kg: 1. Dózsái Éva, 52 kg: 1. Hidas Brigitta, 52 kg: 3. Várhelyi Réka, 57 kg: 1. Vedelek Edina. Diák A-kor- csoport. Fiúk, 32 kg: 1. Fenyvesi Richárd, 34 kg: 5. Kovács Gábor, 38 kg: 1. György Kristóf, 45 kg: 3. Kalmár Norbert, 3. Kovács Krisztián. Lányok, 48 kg: 2. Dózsái Éva. Edző: Csihi János, Radics Attila. Diák B-korcsoport. Fiúk, 35 kg: 3. Bohos Tamás, 38 kg: 3. Hidasi Milán, 5. Dedinszky Máté, 45 kg: 2. Kenyeres Árpád, 50 kg: 1. Végvári Martin. Lányok, 32 kg: 1. Korhecz Lilla, 2. Pécsi Bianka. Diák C-korcsoport. Fiúk, 32 kg: 2. Sass Máté, 36 kg: 1. Vass Antal, 38 kg: 1. Holczer Gergő. Edző: Kelle László. Az Univer-Hírös JSE eredményei, diák C, 30 kg: 2. Kovács Klaudia, 36 kg: 3. Fekete Csaba, 5. Gyóni Viktor, 75 kg: 4. Baksa Raymund, diák B, 26 kg: 1. Baracsi Zita, 35 kg: 4. Papagno Domenico, 41 kg: 2. Szabó Csaba, 45 kg: 2. Nyitrai Dominik, 3. Harkai Ronald, 5. Gréczi Tibor, diák A, 30 kg: 3. Bodor Bence, 45 kg: 5. Gyóni Richárd, serdülők, 44 kg: 5. Farkas Gábor, 48 kg: 5. Nyitrai Márk, 57 kg: 3. Kovács Gergely, +70 kg: 2. Farkas Bálint, ifjúságiak, 45 kg: 1. Kovács Péter, +90 kg: 1. Farkas Márton. Edző: Kerekes Sándor. Junior diákolimpia, Ajka. A bajai cselgáncsozók eredményei, férfiak, 73 kg: 2. Rudolf Tibor, +100 kg: 5. Tillinkó Kristóf. Rudolf Tibor nem csak ezüstérmet nyert, hanem ennek az eredménynek (is) köszönhetően kijutott a Szentpéterváron megrendezendő junior A-kategóriás nemzetközi válogató versenyre. Edző: Radics Attila.