Petőfi Népe, 2005. március (60. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-19 / 65. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP VÉLEMÉNYEK PETŐFI NÉPE - 2005. MÁRCIUS 19., SZOMBAT 4-2 a félidőben, a végén 6-3 TÁPOD* Kálmán A focipályákon a legjelentő­sebb változás egyelőre az, hogy a füvet nem borítja hó. Grosics - Buzánszky, Lóránt, Lantos - Bozsik, Zakariás - Budai, Kocsis, Hidegkúti, Puskás, Czibor. Jó néhány korosztály nőtt fel úgy, hogy tán még álmából felriasztva is fújta volna az angolverő ti­zenegyet. Később a televíziós kívánságműsorokban is gyakran lehetett látni a magyar labdarúgók 1953-ban Londonban ara­tott, világraszóló győzelmének legfontosabb pillanatait, de a ó-3-as diadal még öt évtized múltán is beszédtéma. Az Aranycsapat névsorát még ma is többen el tudnák monda­ni, mint a legutóbbi meccsein (is) gólképtelen, jelenlegi ma­gyar válogatott összeállítását. Mostanság a március végi, bol­gárok elleni vb-selejtezőnek kellene lázba hoznia a drukkere­ket, ám egyre kevesebben reménykednek abban, hogy labda­rúgóink 1986 után ismét ott lehetnek a legnépszerűbb sportág világbajnoki döntőjében. A nézőszámokból ítélve a több hónapos szünetet követően sincs nagyobb érdeklődés az itthoni első osztályú meccsek iránt, mint az elmúlt években. A játék, az sem lett jobb. A foci­pályákon a legjelentősebb változás egyelőre az, hogy a füvet nem borítja hó. Néhol a latyakos talajon nehezebben pattan a labda, de így legalább lehet mire fogni a kevésbé sikeres meg­oldásokat. A lényeg az, hogy megkezdődött a tavaszi pontvadászat, s a halasztásokat követően végre a megyei bajnokságokban is pá­lyára léphetnek a csapatok. Mert - a fentebb írtak ellenére - jómagam kedvelem ezt a sportágat, és szurkolok a sikereiért. Pedig a magyar foci valóban olyan, mint Bacsó Péter legendás magyar narancsa, ami kicsit sárga, kicsit savanyú, de a mienk. Magyarország legértékesebb tojása húsvéti műalkotás Háromszázezret ajánlott érte egy amerikai Királyi tojást készített az idei hús vétra ZsigónéKati, a tojásdíszí­tés koronázatlan királynője. A népi motívumokkal ellátott strucctojásért 300 ezer forin­tot ajánlott egy amerikai gyűj­tő. Ám a népi iparművész egy­előre nem válik meg a metszett, maratott, mosott technikával készült, értékes alkotástól. Kecskemét A pillekönnyű struccmony ma vélhetően az ország leg­drágább tojása. Művészi ér­tékét a rendkívül hosszan tartó, különlegesen ne­héz készítési folyamat adja, miként a brüsszeli vagy a halasi csipkéét. A savmarást folyamato­san, még éjszakai is fel­ügyelni kellett.- Ennél drágább to­jást csak egy olasz gyűjtőnek készítettem. Ékszerésztől hozott kö- römnyi arany patkó­kat, én pedig megpat- Zsigóné Kati és lánya idén koltam velük egy tyúk- sem távozhat üres kézzel. is több száz locsolóra számít. Egyikük tojást - mondta tudósítónknak Zsigóné Kati. - Dubaiból gyé­mántokkal kirakott tojásra kaptam megrendelést, de az az üzlet nem jött létre, mert ne­kem kellett volna megvásárol­nom a vagyont érő gyémánto­kat, és csak azután fizetett vol­na az olajsejk, hogy leszállí­tottam a tojást. A leghíresebb magyar tojásdíszítő a tyúktojáso­kon kívül strucc-, emu-, kacsa-, liba- és papagáj­tojásokat is dekorál. Nyolc technikával dol­gozik: viaszolással, karcolással, festéssel, metszéssel, csipkézés- sel, patkolással, ma­rással és rátéttel. Összesen 227 fajta to­jást készít - ezekből ajándékoz­za meg a húsvéti lo­csolókat, idén is több százra szá­mít. Petőfi­A savmarást még éjszaka Is fel­ügyelni kellett. városi házát várhatóan nem csak kecskeméti locsolkodók keresik majd fel, de az ország minden részéből érkeznek hoz­zá gyalogosan, kerékpárral, au­tóval, autóbusszal, sőt, lovas kocsival is. Tavaly például egy férfiakból álló japán turistacso­port is betoppant váratlanul a Zsigó családhoz.- Ebben az évben a locsolóim előtt festem fel a tojásokra a je­leket: termékenységre, sikerre, gazdagságra, szerelemre vagy békességre utalókat, kívánság szerint - mondja Kati. ■ Noszlopy Sört ivott a sofőr A kreativitás bajnoksága kecskémét Ittas vezetésen értek egy kukásautó-sofőrt a napok­ban. A széchenyivárosi rendőr­őrs járőre ellenőrizte egy sze­métszállító kocsi vezetőjét a Lunkányi utcán, és mivel alko­holszagot érzett, bevetette a Spiratest típusú szondát. Az esz­köz 0,8 ezrelék alatti - te­hát a szabálysértési határt meg nem haladó - értéket mutatott. A sofőr elismerte, hogy ivott, és alá is írt egy nyi­latkozatot, miszerint nem sok­kal előtte legurított öt deci sört egy közeli kocsmában. A gépko­csit lezáratták vele a rendőrök, és szóltak a VG Kft.-nek, hogy küldjenek másik vezetőt. ■ OH KECSKEMÉT / NYÁRLŐRINC Ma és holnap a kecskeméti Hunyadi János Általános Iskolában tart­ják meg az országos kreatívbaj­nokságot, amin - az elnevezé­sek szerint - 19 csapat vesz részt. Bács-Kiskunt a kecske­méti Bolyai-gimnázium, Nyárlő- rinc, Szentkirály, valamint a há­zigazda Hunyadi képviseli. Szenekné Édes Kornélia, a nyárlőrinci csapat edzője ér­deklődésünkre elmondta: idén sokkal nehezebb feladatok kö­zül kellett vá­lasztani, de mindent meg­tesznek, hogy ismét eredményesen szerepel­jenek. Hiszen erre kötelezi őket az, hogy 2003-ban és 2004-ben is országos elsők lettek, és in­dulhattak a világbajnokságon az Amerikai Egyesült Államoké­ban. A tavalyi csapatból öten maradtak, ketten újak. Arra a kérdésre, hogy ha ismét nyer­nek, vállalják-e megint a világ- bajnokságot, Szenekné azt mondta: az anyagiak miatt való­színűleg nem, mert az amerikai út két és fél millió forintba ke­rül. Az Európa-bajnokságot Moldávia rendezi, a költségek itt hatszázezer forintra rúgnak. ■ Sz. T. fttHKrt :IJ9S9V 1SRT0HI A lakosság türelmét kérik az ideiglenes forgalomkorlátozások miatt Hétfőn megkezdődhetnek a tavaszi kátyúzások Kecskemét önkormányzata hétfőtől - ha az időjárás továbbra is kegyes lesz- megkezdi a teljes körű útfelújításo­kat. Több ütemben történik majd a be­ruházás, elsőként a fő közlekedési út­felületeket javítják ki. A téli kátyúzás tapasztalatairól és a soron következő nagy útkarbantartásokról Bozóky Istvánnét, az önkormányzat beruházá­si osztályvezetőjét kérdeztük meg.- Hogyan értékelné az elmúlt hetekben vég­zett kátyúzásokat a város területén?- Kecskemét területén a burkolt közúthá­lózat 260 km hosszúságú, amelynek kar­bantartását az önkormányzat egész évben folyamatosan végzi. Az elmúlt év őszén 100 százalékban megtörtént a kátyúmentesí­tés. A tél folyamán a sok csapadéknak és a hidegnek köszönhetően az útburkolatokon több helyen is kátyú keletkezett, amelyet azonban rendszeresen megszüntettünk. Az általunk felkért szakemberek figyelemmel kísérték a város útjait, s ahol a gödrök meg­jelentek, ott rövid időn belül orvosolták a problémát. Mivel azonban a kátyúzást je­lentősen befolyásolja az időjárás, így télen csak átmeneti megoldásokat tudtak eszkö­zölni.- Milyen módszereket alkalmaztak?- Az általunk használt technológia orszá­gosan is elfogadott, több nagyvárosban be­vált már. Amikor fagyos az időjárás, jelen­leg egyetlen időleges megoldást ajánlanak a szakemberek, ez pedig a kátyúk fehér, murvakövekkel való tömítése. Ez azonban valóban csak ideiglenes, hiszen a csapadék és a járműforgalom néhány nap alatt ki­mossa a gödörből a tömítőanyagot. Az újon­nan kialakult kátyúkat viszont folyamato­san újratöltjük. A másik alternatív megol­dás a hideg aszfalttal való burkolás, ame­lyet csak száraz felületen lehet eredménye­sen alkalmazni. A munkálatokat a város ál­tal felkért Dembut Rt. végzi, amely komoly tapasztalatot tudhat magáénak, hiszen az autópálya-építéseknél is bizonyította már hozzáértő szakmai tudását.- A lakosságtól érkezett-e panasz a kátyú­zások kapcsán?- Hangsúlyoznám, hogy nem a lakosság bosszantása céljából használtuk ezt a mód­szert. Bár szeretném azt is elmondani, hogy szinte egyáltalán nem érkezett ilyen irányú panasz a városházára. Egyetlen­egyet emelnék talán ki, mely szerint: az ál­talunk végzett kátyúzás olyan, mint a vako­lat helyett sár a ház falán. Nem értek egyet ezzel a véleménnyel, hiszen a téli kátyúzás is olyan, mint a házépítésnél bármely kül­ső építőipari szakmunka, amelyet a hideg időjárás miatt télen nem lehet eredménye­sen elvégezni.- Mikor kezdődhetnek meg a komplex út­felújítások?- Most, hogy beköszöntött végre a tavasz, lehetőségünk nyílik a kátyúproblémák tar­tós megszüntetésére. A tervek szerint már hétfőn megkezdődhetnek a melegaszfaltos kátyúzási feladatok, amelyek több ütem­ben valósulnak majd meg. Első körben a tö­megközlekedési útvonalak mentén, a fő­gyűjtő utakon és a városba bevezető, önkor­mányzati fenntartású utakat javítjuk ki. Ezt követően a belső lakóutcák, majd a szatelit- települések (Méntelek, Katonatelep, He- tényegyháza, Kadafalva) burkolt útjain dol­goznak a szakemberek. Ha az időjárás is kedvez a munkálatoknak, akkor április vé­gére mindenhol befejeződnek az útfelújítá­sok. Ezúton is szeretném kérni a lakosság türelmét a forgalomkorlátozások miatt.- A kátyúzásokon túl milyen útfelújítások valósulnak még meg ebben az évben?- Az önkormányzat 1996 óta folyamatos rend szerint tervezi meg a következő évre vonatkozó útfelújítási munkálatokat, ame­lyet a közgyűlés által elfogadott középtávú gazdasági és beruházási program is tartal­maz. Ennek köszönhetően elmondhatom, hogy több 10 éves úthálózatot megfelelően karbantartjuk. A város erejéhez mérten, megfelelő ütemben újítja fel az elhasználó­dott utakat, illetve szilárd burkolattal látja el a földes útszakaszokat. Évente átlagosan 10-15 ezer négyzetméter felületű út újul meg, amely a vékony aszfaltozás mellett mindenkor tartalmazza a járdafelújítást is. Örömmel jegyezném meg, hogy országos szinten Kecskemét az egyedüli megyei jogú város, ahol évi ütemezéssel 1996 óta szer­vezett formában, lakossági önerős beruhá­zások keretében, ezen túlmenően további 10-15 ezer négyzetméter felületen szilárd burkolatú út készül. Munkánk eredmé­nyességét, úthálózatunk fejlődését mi sem jelzi jobban, mint az, hogy többször kap­tunk már köszönőleveleket. Ezzel szemben panaszos bejelentés csak nagyon ritkán ér­kezik.- Konkrétan idén mely utcákat újítják fel?- A műszaki tartalom és a lehetőségek függvényében a közmű-szakhatóságokkal összehangolva 8 utca - Kápolna u., aluljá­ró, Mikes u., Vörösmarty u., Mátyási u., Fecske u., Dellő u., Brassói u. - kap új bur­kolatot. A munkálatok kezdési időpontja április eleje, s várhatóan valamennyi júni­us végére megvalósul. 2005. évi komplex útfelújítások vékony aszfaltozással felújítandó szakasz útfelújítás Kápolna utca kezdés április befejezés június Aluljáró április május Mikes utca április május Vörösmarty utca április június Mátyási utca május 2. május 20. Fecske utca II. ütem május június Dellő utca május június Brassói utca május június Szt. László krt. felé eső szakasza Forrás: városháza- Kecskemét úthálózatának jelentős ré­szét képezik a ßldutak Ezeken a területe­ken mikor kezdődnek meg a tavaszi gréderezések?- Mintegy 320 km hosszúságú fóldutat tart karban a város, ahol természetesen a kátyúzásokkal párhuzamosan a szakembe­rek elvégzik a szükséges munkálatokat, amint a fagyos föld kienged. A vízelvezeté­si gondokat is orvosolják: ahol szükséges, szikkasztóárkokat alakítanak ki. ▲ A kritikus évben is megőrizték pozíciójukat LAJOSMizsE/ baja Csütörtökön kezdődtek és ma zárul­nak a hagyományos Axiál Szakmai Napok a Lajosmi- zse melletti Gerébi-kúriában. Az országos hírű, mező- gazdasági gépeket forgalmazó, bajai székhelyű Axiál Kft. meghívására több ezer érdeklődő látogatott el a rendezvényre az ország különböző részeiről.- A magyar mezőgéppiaci beru­házások tekintetében a 2004-es esztendő kritikusnak minősít­hető - mondta sajtótájékoztató­ján Harsányi Zsolt, az Axiál Kft. ügyvezető igazgatója. - A géptá­mogatás alig másfél hónapon át állt a gazdálkodók rendelkezé­sére, így a 2003-as év 115 milli­árdos beruházási összegével szemben tavaly csak 49 milli­árd forintot költöttek gépvásár­lásra. Jól érzékelteti a vissza­esést a kombájnértékesítés: 2003-ban 710-et adtak el az országban, 2004- ben ez a szám 180-ra csökkent. Ugyanez a csökkenés jellemző a traktorértékesítésre is. Eközben a szomszédos Ausztriában ennek hét­nyolcszorosát forgalmazták, holott ott jó­val kisebb a szántóföldte­rület. Mindezek ellenére az Axiál Kft. az új gépek érté­kesítésében elfoglalt piaci pozícióját 2004-ben is megtar­totta, és továbbra is nyereséges - hangzott el a tájékoztatón. A cég kombájnértékesítésben 32 százalékos piaci részesedéssel, teleszkópos rakodóértékesítés­ben pedig 46 százalékkal piac­vezető, a nyugati traktorok el­adása terén 19 százalékkal a harmadik helyen áll. Emellett az előző évben jelentősen nőtt az alkatrészpiaci részesedése is a neves társaságnak. ■ Sebestyén Hajnalka |A mezógéppiac Magyarországon 2003 2004 Gépvásárlások összértéke; 115 mrd Ft 49 mrd Ft Eladott kombájn: 710 180 Eladott traktor: 2 393 790 FORRÁS: AXIÁL KFT. | Az ország különböző pontjairól több ezren jöttek el az Axlál Szakmai Napokra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom