Petőfi Népe, 2005. február (60. évfolyam, 26-49. szám)

2005-02-07 / 31. szám

2 PETŐFI NÉPE - 2005. FEBRUÁR 7., HÉTFŐ MEGYEI KORKÉP - VELEMENYEK A panamai üvegzseb ökrös csaba Érdekes, hogy ezt a „szürke zónát” mindig csak a gyanú lengi körül. Az egyik azt mondta: förtelmes korrupció van az országban. A másik meg azt, hogy ebbe be­lebukhat a magyarországi demokrácia. Az egyik egy műsorvezető a tévében, a másik a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc szerint folyamatosan az a gyanú lengi körül a politikát az elmúlt 15 évben, hogy a politika és a gazdaság között van „egy olyan szürke zóna, amelyben a törvények tu­datos kijátszása vagy megkerülése zajlik politikai célok finan­szírozása érdekében”. Ezt én úgy mondanám, hogy megspórol­jam az olvasónak a fáradságot: lopnak itten, mint a zsúfolt bu­szon. A különbség az, hogy a buszon kevesebbet. Igaz, a szem­telen zsebtolvaj is elvinné azt a jó néhány milliárdot, ha az ál­lampolgár a költségvetéssel a zsebében kapaszkodna. Érdekes, hogy ezt a „szürke zónát” mindig csak a gyanú lengi körül, és mindig fel akarják számolni. Utóbbi törekvést na­gyon támogatjuk mi, buszon utazók is. Csak azt nem értem, miért szürke az a lopási zóna, és miért ragadunk meg mindig a gyanúnál. Ahol a közpénz valamilyen úton-módon átalakul „politikai célok finanszírozása érdekében” nem közpénzzé, ott nem a szürkeség a jellemző, hanem az áthatolhatatlan sötét­ség. Amiben, ugye, minden tolvaj fekete. Vagy legalábbis sötét öltönyös, fehér galléros. Csakugyan jó lenne, ha vége szakadna a korrupciónak. Vagy legalább tiszta vizet öntenénk az üvegzsebbe, és szabott árfo­lyamok alapján lehetne megvesztegetni, lekenyerezni, vendé­gül látni, vadásztatni, meggyőzni, nyaraltatni, ruházni min­denkit, akit érdemes. Ahogy a parkolóőr szemet huny a napi parkolódíj felének megspórolása fölött, ha az említett részt ő kapja, lehetne nyilvános árfolyama az autópálya-építési ten­dernek, a közbeszerzésnek, a közbenjárásnak. A pártok is ki­írhatnák, hogy mennyit várnak a hozzájuk közeli vállalkozó­tól, ha segítségükkel megnyer valami pályázatot. Én magam ezt a két utat látom. Vagy vegyük komolyan, és a közpénz ne legyen baksisra váltható, vagy írjuk ki a határon, hogy a korábbi Pannónia ezután nyíltan is vállaltan Panama­ként működik tovább. A névhez illő csatornát pedig úgy épít­hetnénk meg, hogy a családfaszerűen ágas-bogas alvállalkozói réteg legalsó szintjén látható lapátos rabszolga számára is vilá­gos legyen: mennyit kell jattolnia kubikméterenként. A parlamenti képviselők vagyona Hí Egyéni vállalkozók adóbevallása Az egyéni vállalkozóknak febru­ár 15-ig kell benyújtaniuk éves bevallásukat, aminek kitöltésé­hez az alábbi információk adnak segítséget. Az egyéni vállalkozásból származó jövedelem levezetésére a 0453-as számú személyi jövedelemadó-beval­lás 0453-09-A, B, C, D lapjai szolgál­nak. Az egyéni vállalkozó saját járu­lékainak bevallása a 0453-10-es, egészségügyi hozzájárulásának be­vallása pedig a 0453-04-es bevallási lapon történhet. A 0453-09-es lapot akkor is be kell nyújtani, ha azon nem szerepel adat (vagyis nem kelet­kezett bevétele, illetve jövedelme az egyéni vállalkozónak). Ebben az eset­ben az összesítő (vastag keretes) so­rokba nullát kell beírni. Nem minősül egyéni vállalkozói bevételnek a táppénz címén kapott összeg, amit a 0453-A lap 4. sorában kell szerepeltetni. A táppénz címén folyósított összeg a személyi jövede­lemadó szempontjából bérnek minő­sül. A vállalkozói kivét összegét (amit 2004. december 31-ig költségként el­számolt az egyéni vállalkozó) a 273. sorban és a 0453-A lap 9. sorában is szerepeltetni kell. A vállalkozói kivét az összevont adóalap részét képezi, ami után adókedvezmények is érvé­nyesíthetők; például számítógépked­vezmény (a Sulinet-program kereté­ben vásárolt számítástechnikai esz­közök után), életbiztosítás, nyugdíj- biztosítás, stb. kedvezménye a vonat­kozó feltételek fennállása esetén. Ha az egyéni vállalkozó 2005-ben is - hasonlóan 2004-hez - a vállalko­zói személyi jövedelemadózást vagy átalányadózást alkalmazza, azt külön jelölni nem kell. Amennyiben 2004- től eltérően 2005-ben nem a vállalko­zói személyi jövedelemadózás sze­rint, hanem az átalányadózás szabá­lyai szerint kíván adózni, és a válasz­tására irányadó feltételek is fennáll­nak, akkor a 0453-07-es lapon a 214. sorban ezt a döntését jelölje x-szel! Ha 2004-ben az átalányadózás szabá­lyai szerint adózott, de ezt az adózási módot 2005-re már nem kívánja fenntartani, akkor a 0453-07-es lap 215. sorában kell nyilatkoznia erről. Mielőtt ezt a döntést meghozná az adózó, ne felejtse el, hogy átalányadó­zást legközelebb - a feltételek meglé­te esetén - a megszüntetés évét köve­tő négy adóév elteltével választhat! Speciális szabályok vonatkoznak a családi gazdaságok egyéni vállal­kozó tagjainak adózására. A családi gazdálkodónak és a családi gazda­ságban nem foglalkoztatottként köz­reműködő családtagnak mezőgazda- sági őstermelői tevékenysége tekin­tetében a közös őstermelői tevékeny­séget folytatókra vonatkozó rendel­kezések szerint kell teljesítenie adó­kötelezettségét akkor is, ha a családi gazdaság nyilvántartásba vétele egyéni vállalkozói igazolvány alap­ján történt. Amennyiben a családi gazdaságba befolyt összes bevétel őstermelői tevékenységből szárma­zik, akkor a mezőgazdasági őster­melőkre vonatkozó bevallásadási kö­telezettségnek kell eleget tenni, de az egyéni vállalkozói igazolvánnyal rendelkező magánszemélynek a 0453-09-es bevallási lapot is be kell küldenie az adóhatósághoz. Ebben az esetben a 0453-09-es lap összesí­tő soraiba nullát kell beírni. A személyi jövedelemadó-bevallás mellett az egyéni vállalkozónak a 0407-es számú bevallást is be kell nyújtania február 15-ig, ha kifizető­ként, illetve munkáltatóként adó- és járulékbevallási kötelezettség terheli, vagy más egyéb bevallási kötelezett­sége van. Ha az előzőek szerint nincs bevallási kötelezettsége az egyéni vállalkozónak, akkor a 0453-07-es lap 216. sorának kitöltésével mente­sülhet a 0407-es bevallás benyújtása alól. A jövő héten az evás egyéni vállal­kozók bevallásával foglalkozunk ro­vatunkban. Ügyfélszolgálatok: 6500 Baja, Kenderes u. 5-7. Tel.: 79/323-613; rw APEH 6400 Kiskunhalas, Nagy Szeder I. u. 1. Tel.: 77/522-130 6300 Kalocsa, Bátyai utca 2. Tel.: 78/461-067, 461-255; 6000 Kecskemét, Kuruc krt. 16/B Tel.: 76/512-600 hétfő: 8.00-15.30; kedd: nincs ügyfélfogadás; szerda: 8.00-18.00; csütörtök: 8.00-12.00; péntek: 8.00-11.00. 6090 Kunszentmiklós, Fürst Sándor u. 5/A hétfő: 8.00-12.00; kedd-szerda: nincs ügyfélfogadás; csütör­tök: 8.00-12.00,13.00-17.00; péntek: 8.00-11.00 Csokorba szedtük a Bács- Kiskun megyei (egyéni mandátumot szerzett vagy listán a Parlamentbe ju­tott) országgyűlési képvi­selők vagyonbevallását az országgyűlési honlapon szereplő adatok alapján. Alföldi Albert (MSZP) Ingatlan: Hajós 750 m2-es telken 120 m2-es családi ház 1/2 tulajdon; Hajós 52 m2-es borospince 1/2 tulajdon. Gép­jármű: Skoda Superb. Egyéb ér­téktárgyak kb. 100 darab kép XX. századi festőktől. Megtaka­rítás: 800 000 Ft takarékbetét­ben. Tartozás: 3 000 000 Ft au­tótörlesztés. Jövedelem: a me­gyei közgyűlés alelnökeként havi 532 000 Ft/hó, 73 000 Ft/hó nem adóköteles nyugdíj. Gazdasági érdekeltség: Kulturá­lis és idegenforgalmi Kölp. 90% Juttatások 2 db mobiltelefon. Dr. Bagó Zoltán (Fidesz) Ingatlan: Kalocsa 55 m2-es lakás; Kalocsa 720 m2- es zártkert 239/ 10000 tulajdon- rész. Gépjármű: Audi. Megtaka­rítás: 1 000 000 Ft-os életbizto­sítás, 25 000 euro készpénz. Egyéb értéktárgyak házimozi- rendszer, computer-rendszer, ékszerek. Jövedelem: megyei képviselőként 80 000 Ft/hó, vá­rosi képviselőként 70 266 Ft/hó. Juttatások laptop 655 000 Ft. Balogh József (Fidesz) Ingatlan: Fülöp- háza 5755 m2-es telken 163 m2-es családi ház, 139 m2-es gazdasági épület, 240 m2- es dohányszárító, 1/2 tulajdon; Fülöpháza 80 888 m2 szántó, gyep 1/2 tulajdon Gépjármű: Mercedes 250 TD, forgalomból kivont Mercedes 190 D, Zetor Crystal 12045. Pénzintézettel szembeni tartozás: 650 000 Ft, 1 000 000 Ft. Jövedelem: ország- gyűlési képviselőként 356 400 Ft/hó, megyei önkormányzati képviselőként 160 000 Ft/hó. Juttatások laptop 650 000 Ft. Dr. Balogh László (MSZP) Ingatlan: Kecske- m2-es —telken 150 m2-es családi ház 1/2 tulajdon; Solt 5469 m2-es külterületi szántó 1/3 tulajdon; Helvécia 5510 m2- es kert. Megtakarítás: 1 100 000 Ft-os életbiztosítás, OTP Optima 9 755 995 Ft, lakossági folyó­számlán 5 047 696 Ft, pénzinté­zetnél 2900 euro. Jövedelem: megyei közgyűlés elnökeként 855 000 Ft/hó, OTP Magán­nyugdíjpénztár Tanácsadó tes­tületének tagjaként 10 000 Ft/hó. Juttatások Nokia 3310 17 000 Ft, SÍM kártya 3000 Ft, laptop 160 000 Ft, Nokia 6230 20 000 Ft, laptop 655 000 Ft. Dr. Dobó László (Fidesz) Ingatlan: Szeged 61 m2-es lakás 1/2 tulajdon; Sze­ged 17 m2-es la­kás 1/2 tulajdon. ; ** mét 255 Gépjármű: Volkswagen Golf. Tartozás: pénzintézettel szem­ben 3 000 000 Ft. Jövedelem: ön- kormányzati képviselőként 150 000 Ft/hó. Juttatások laptop 550 000 Ft Endre Sándor (Fidesz) Ingatlan: Kiskun­félegyháza 70 m2- es lakás 468/ A VpL 1300 tulajdon, 25 Hk. m2-es garázs 468/1300 tulajdon. Gépjármű: Opel Meriva. Megtakarítás: OTP Optima 198 000 Ft. Tartozás: pénzintézettel szemben 1 681 569 Ft. Egyéb: holtig tartó ha­szonélvezet egy budapesti tár­sasházi lakásra. Jövedelem: me­gyei közgyűlés tanácsnokaként 160 000 Ft/hó. Dr. Fenyvesi Máté (Fidesz) Ingatlan: Buda­pest, XVII. kér. 800 m2-es telken 91 mz-es ház 1/2 tulajdon; Jászbe­rény 1800 mz-es telken 60 m2-es kőház és 80 m2-es gazdasági épület 1/2 tulajdon, Jánoshal­ma 10 ha szántó. Gépjármű: Ford Escort. Megtakarítás: OTP Optima 3 907 449 Ft, OTP Euro 6395 Ft, lekötve 2 500 000 Ft, lakossági folyószámlán 769 317 Ft. Juttatások laptop 500 000 Ft, mobiltelefon Font Sándor (független) i)0|j Ingatlan: Soít- vadkert 1000 m2- es telken 160 m2- es lakás 1/2 tulaj­don; Soltvadkert 321 m2-es üdülő 1/3 tulajdon; Soltvadkert 12 000 m2 szőlő, 4879 m2 szőlő, 9259 m2 gyümöl­csös, 8772 m2 gyümölcsös, 17 561 m2 szőlő-gyümölcsös. Gépjármű: Alfa Romeo, Malaguti F15 Robogó. Megtakarítás: pénz­intézetnél 4 500 000 Ft. Jövede­lem: mezőgazdasági őstermelő­ként esed bevétel, adó és nyere­ség nem képződik. Gazdasági ér­dekeltség: ABS 95 Kft. 50%. Dr. Garai István (MSZP) Ingatlan: Kiskun­félegyháza 200 m2-es telken 79 m2-es ház; Petőfi- szállás 3 ha 2466 m2 szántó. Gépjármű: Volkswa­gen Polo Classic, Opel Agila. Egyéb értéktárgyak bélyeggyűj­temény kb. 6-7 000 000 Ft, bú­torzat, háztartási gépek, elektro­nika kb. 2 000 000 Ft, könyvek kb. 1,5-2 000 000 Ft, faház 300 000 Ft, építési anyagok 500 000 Ft, vendéglátóipari berendezés 400 000 Ft. Megtakarítás: 504 678 Ft-os életbiztosítás, Praxis betét 5 163 670 Ft. Tartozás: ta­karékszövetkezeti hitel 1 468 944 Ft. Jövedelem: orvosként 192 600 Ft/hó, Kiskunfélegyháza al­polgármestereként 280 799 Ft/hó, sportorvosi szakrendelés­ért 49 600 Ft/hó, az ÁNTSZ szakfőorvosaként 6075 Ft. Jutta­tások képviselői notebook 655 000 Ft, szoftver 160 000 Ft, Data traveler. Dr. Horváth Zsolt (Fidesz-MPSZ) Ingatlan: Kecske­mét 667 m2-es tel­ken 85%-os ké­szültségi fokú, 146 m2-es ház 1/2 tulajdon; 1500 m2-es kert 1/2 tulajdon; 114 m2-es önkor­mányzati lakás bérlője. Tarto­zás: pénzintézettel szemben 23 000 000 Ft fele, magánsze­méllyel szemben 7 000 000 Ft fele. Jövedelem: alpolgármester­ként 212 400 FtyTtó. Gazdasági érdekeltség: Medikont BT. 50%. Juttatások: laptop + szoftver 650 000 Ft Ivanics István (Fidesz-MPSZ) Ingatlan: Kecske­mét 128 m2-es sorházi telek 273/2157 tulaj­don; Budapest III. kér. 15,9 m2-es garázs 1/2 tulaj­don; Kecskemét 33,58 ha erdő, szőlő, gyümölcsös -17,4 ha tel­jes tulajdon, a többi 1/2; Nyárlőrinc 8,9 ha erdő. Gépjár­mű: Mazda Premacy. Jövedelem: megyei közgyűlési képviselő­ként 60 000 Ft/hó. Karsai Péter (MDF) Ingatlan: János­halma 720 m2-es telken 146 m2-es családi ház 1/2 tulajdon; János­halma 5969 m2-es szőlő 1/2 tu­lajdon; Sükösd 775 m2 kert-üdü­lő 1/2 tulajdon; Jánoshalma 3 ha 3523 m2 szántó 1/2 tulajdon. Gépjármű: Renault Megane. Megtakarítás: 1 500 000 Ft kész­pénzben. Tartozás: 2 500 000 Ft pénzintézettel szemben. Jövede­lem: megyei közgyűlés tanács­nokaként 64 000 FtyM Juttatás: laptop 500 000 Ft *rHS'N v- o£M>V? OUJ ItilAU/'1 ’ Dr. Kerényi János (Fidesz) Ingatlan: Soltvad­kert 1100 m2-es telken 160 m2-es ház; Soltvadkert 1100 m2-es telken 200 m2-es ház 1/2 tulajdon; Pirtó 1962 m2-es telken 200 m2- es gazdasági épület 1/2 tulaj­don; Pirtó 9 ha szőlő, 20 ha erdő. Gépjármű: Fiat Brava, Nis­san Vanette. Egyéb értéktár­gyak mezőgazdasági felszerelés 5 000 000 Ft. Tartozás: 13 000 000 Ft pénzintézettel szemben. Jövedelem: önkormányzati kép­viselőként 600 000 Ff/hó. Jutta­tás: laptop 655 000 Ft Lezsák Sándor (Fidesz) Ingatlan: Lakite­lek 5167 m2-es telken 140 m2-es ház 1/2 tulajdon; . i-'* ■■ Budapest, VII. kér. 54 m2-es lakás 1/2 tulaj­don; Tiszaug 2678 m2 gyümöl­csös 1/4 tulajdon. Gépjármű: Volvo S40. Egyéb értéktárgyak 5100 db könyv, 15 db festmény Tartozás: pénzintézettel szem­ben 1 890 782 Ft, valamint 2 240 000 Ft. Jövedelem: eseti bevétel írói honorárium, szerzői jogdíj címén 200 000 Fl/év. Jut­tatás: telefax 35 000 Ft, fénymá­soló 60 000 Ft, táskaírógép 20 000 Ft, asztali rádió 3000 Ft, mobiltelefon 35 000 Ft, laptop 665 000 Ft. Márfal Péter (MSZP) Ingatlan: Baja 596 m2-es telken 246 m2-es ház 1/2 tulajdon; Ba­ja 301 m2-es csó­naktároló 5/300 tulajdon; Füle 2215 m2-es építési telek. Gépjár­mű: BMW 525 TD, Bayliner Capri 1800 motoros kishajó. Jö­vedelem: megyei képviselőként 107 000 Ft/hó, Baja városi kép­viselőként 117 000 Ft/hó. Gaz­dasági érdekeltség: M&M Könyvvezető Kft. 20%, Márfai Item Markt Kft. 50%. Juttatás: laptop, Nokia 6230 20 000 Ft Nyltray András (Fidesz-MPSZ) Ingatlan: Kecske­mét 378 m2-es tel­ken 98 m2-es ház; 396 m2-es telken 16 m2-es családi ház. Gépjármű: Wartburg, Moto Gozzi motorkerékpár. Egyéb ér­téktárgyak lakberendezés, há­zikönyvtár, XX. századi festmé­nyek és grafikák. Gazdasági ér­dekeltség: Vitagáz Kft. 66,66%. Juttatás: laptop 655 000 Ft, kép­viselői iroda használata. Dr. Szabó Erika (Fidesz) Ingatlan: Buda­pest XII. kér. 117 m2-es lakás 1/2 tulajdon. Gépjár­mű: Daewoo Le- ganza. Megtakarítás: takarék- betétben 100 000 Ft. Tartozás: 11 500 000 Ft lakáskölcsön, au­tólízing 260 000 Ft. Ajándék 20 szál rózsából csokor 4000 Ft, cserepes orchidea 3000 Ft, cse­repes virág 1500 Ft, virágcso­kor 1500 Ft, virágcsokor 1200 Ft, bonbon 800 Ft, szecessziós váza 7500 Ft, virág 600 Ft, két csokor virág, illatgyertya 3400 Ft, bonbon 2500 Ft, ékszeres dobozka 500 Ft, cserepes virág 500 Ft. Juttatás: laptop Tóth István (Fidesz-MPSZ) Ingatlan: Kalocsa 387 m2-es telken 169 m2-es családi ^ ház 1/2 tulajdon; i.T" / 648 m2-es telken 110 m2-es ház 1/4 tulajdon. Gép­jármű: Skoda Fabia Classic. Tar­tozás: 31 784 euro jelzáloghitel. Gazdasági érdekeltség: Fecske Stúdió Bt. 5%, CIFE Invest Kft. 50%, Tóerő Kft. 25%. Juttatás: laptop 650 000 Ft Vári Gyula (MSZP) Gépjármű: Lada Niva. Megtakarí­tás: 13 000 000 takarékbetétben, 1 900 000 Ft készpénzben. Juttatás: Nokia 6310 17 000 Ft, SIM-kártya 3000 Ft, IPAQ 3870 160 000 Ft, laptop 655 000 Ft, Nokia 6230 20 000 Ft Zsigó Róbert (Fidesz-MPSZ) Ingatlan: Baja 833 m2-es telken 119,6 m2-es csa- . ház 1/2 tu­tm Mi lajdon; Bácsal­más 2418 m2-es telken 113 m2- es ház felének a harmada. Gépjármű: Daewoo Lanos. Megtakarítás: 300 000 Ft készpénzben. Tartozás: 8 887 956 Ft lakáshitel. Jövedelem: megyei közgyűlés külső bi­zottsági tagjaként 76400 Ft/hó, Baja városi képviselő­ként 129 195 Ft/hó. Juttatás: laptop 655 000 Ft. Ajándék: falinaptár, napló, toll 4000 Ft, falinaptár, határidőnapló 3500 Ft, 2 üveg díszdobozos bor 1500 Ft, 1 üveg bor 1000 Ft, határidőnapló 1200 Ft

Next

/
Oldalképek
Tartalom