Petőfi Népe, 2005. február (60. évfolyam, 26-49. szám)
2005-02-19 / 42. szám
SZERKESZTETTE: KUBATOVICS TAMÁS TELEFONSZÁM: 06-79/426-371, 522480 E-MAIL: tamas.kubatovics@petofinepe.hu BAJA. BÁCSALMÁS ÉS KÖRNYÉKE PETŐFI NÉPE - 2005. FEBRUÁR 19., SZOMBAT vízállás Egy hét alatt csaknem négy métert ingadozott a Duna szintje Bajánál. Gyorsan jött az árhullám, múlt pénteken 159, tegnap reggel viszont 530 centiméteres állást rögzíthettek vízügyi szolgálat emberei. Bajától északra már tegnap is apadt a folyó, az elkövetkező napokra jelentős bár az előző hetinél kisebb - mértékű és ellenkező irányú változást ígér az előrejelzés. Bajánál mára 520, keddre pedig 385, míg Mohácsnál 535, illetve 424 centit várnak a szakemberek. A víz pénteken Bajánál 1,4, Mohácson 1,7 Celsius-fokos volt. ■ Kubatovics Tamás Egyesület lesz a zenészklubból? BAJA Január végén alakult meg a Bajai Zenészklub a József Attila Művelődési Központban. Vezetője és szervezője Wol- fárt László bajai népzenész elmondta: az első összejövetelen 7 együttes képviseltette magát 14 fővel. Vannak köztük népzenészek éppúgy, mint a dzsessz, a punk vagy a komolyzenei irányzat kedvelői és művelői. Megbeszélték, hogy minden hónap utolsó szerdáján délutánonként tartják fórumukat a művelődési központ kistermében. Már az első összejövetelen felvetődött, hogy a különféle stílust képviselő együttesek zenészei egyesületbe tömörüljenek. Egyelőre Bajai Zenészklubként működnek, de így kisebb a mozgásterük. Ha egyesületet alapítanak, akkor például a tagokat hivatalosan ki tudják közvetíteni egy-egy rendezvényre, számlát tudnak adni az elvégzett munkáért. Arra is lenne lehetőség, hogy a tagokat kereső együtteseknek az egyesület tudna segíteni a megfelelő muzsikus felkutatásában. Ehhez megfelelő adatbázist kell létesíteni a Baja környékén élő zenészekről. Ide futnának be azok a vidéki és városi igénylések, amelyekben népzenét vagy tánczenét játszó együttest keresnek. így tudnának segíteni a fiatal, még be nem futott zenészeknek, hogy felléphessenek, megtalálják a helyüket a megfelelő együt- t e s b e n , bandában. Idős zenészek számára pedig az egyesület látná el az érdekképviseletet. A zenészklub egyesületként pályázati és fellépési lehetőségekhez jutna. Azonkívül a várostól is nagyobb segítségre, például próbateremre számíthatnának. A művelődési központ évente bemutatkozási lehetőséget nyújtana a most szervezetbe tömörült zenekaroknak. Legközelebb szerdán délután 6 órakor találkoznak a zenészklub tagjai. Várják az új jelentkezőket, valamint azokat, akik elfoglaltság miatt az alakuló gyűlésre nem jutottak el. ■ Király László Újabb szakmai díjat alapítanak? városháza Díjazni kellene azokat is, akik a bajai felsőoktatásban alkottak maradandót. Ezen felismerés kapcsán kerül a városatyák elé a helyi kitüntető címekről és díjakról szóló szabályozás megváltoztatását célzó javaslat. Lehetőségként felvetődött egy újabb, Baja Város Felsőoktatásáért elnevezésű díj alapításának lehetősége. Ezzel tízre nőne a képviselő-testület által adományozandó szakmai kitüntetések száma. A másik elképzelés szerint nem lenne önálló felsőoktatási díj, hanem az oktatási ágazatra vonatkozó szabályokat módosítanák. Jelenleg ugyanis az óvodai, iskolai és kollégiumi oktató-nevelő munkában végzett tevékenységért adható elismerés. Utóbbit kiegészítve lehetővé válna a főiskolai oktatók, közösségek díEmlékérem, oklevél és pénzjutalom. Ezek járnak a szakmai kitüntető díjakkal. Az emlékérem művészi kivitelű, 4 centiméter átmérőjű, ezüs- tözött bronz, amelynek előlapján Baja város címere, hátlapján az adott díj hivatalos megnevezése szerepel. A pénzjutalom bruttó összege a Magyar Köztársaság éves költségvetésében megállapított köztisztviselői illetmény- alap háromszorosa, közösség díjazása esetén ötszöröse. jazása is. A jövő héten a városatyák elé kerülő javaslat szerint ezen változat elfogadása esetén az oktatási területen évente három, míg a többi szakterület esetén változatlanul két-két díjat adományozhat a képviselő- testület. nagybaracska győzött. Nem sikerült visszavágja a hercégStán- tói ulticsapatnak, egy hajszállal, de ismét a nagybaracskaiak voltak jobbak: Hercegszántó-Nagybaracska 80-80, a vendégek 20 segédponttal nyertek. A legjobb egyéni teljesítmények: 1. Horvátit György (Nagybaracska) 14 pont, 2. Horkics István (Hercegszántó) 13, 3. Vöő György (Hercegszántó) 13, 4. Barna István (Hercegszántó) 12, 5. Hegedűs János (Nagybaracska) 12, 6. ifj. VöőIstván (Hercegszántó)^ pont. Felvételünkön a két csapat tagjai láthatók az összecsapás előtt. Sikeres bélás matekosok oktatás Öt bélás diák vehetett részt az idei megyei matematikaverseny eredményhirdetésén. Első díjat kapott Udvari Balázs 11. C-s tanuló (felkészítő tanára Királyné Nagy Éva), harmadik díjat tak: Serdült Viktor 9. A, Simon Ambrus 10. A és Rácz György 11. A osztályos tanulók (felkészítő tanáraik: Stein- gártné Molnár Mária, Királyné Nagy Éva és dr. Blandl Mátyás). Kada- noczky Helga 9. A osztály (felkészítő tanára Steingártné Molnár Mária) pedig oklevelet kapott teljesítményéért. A Bajai Kommunális és Szolgáltató Kht nyilvános árverésen kívánja értékesíteni az alábbi gépjárművét Az árverés időpontja: 2005.02.28., 9.00 óra. A jármű típusa: NISSAN ATLEON 165.95 Össztömege: 9.500 kg Felépítménye: Gergen Taki 8 4.700 kg teherbírású kétkaros, kitolható gémes konténere meló Gyártási éve: 2001 Forgalomba helyezési ideje: 2002.02.11. A tehergépkocsi kikiáltási ára: 3.000.000 Ft+hitelátvállalás+áfa A jármű megtekinthető a kht. Bokodi úti központi telepén, | munkanapokon: 6-14 óráig. á Érdeklődni Jónai Andrásnál, a 06-20/464-79-06 telefonszámon lehet. A Bács Volán Rt. bérbe adja Baja, Nagy István u. 39. sz. alatti telepén lévő 390 m2-es kétszintes épületét és egy 119 m2-es első emeleti ? helyiségét. * Érdeklődni lehet: Boros Józsefnél, a 06-20/91-48-174. Színesfémöntöde Gyovai László vállalkozó Háztartási termékek, ostyasütő, fokhagymanyomó és más termékek gyártása kis és nagy tételben, továbbá kerti bútorok és egyedi öntvények gyártása. 6449 Mélykút, Kurják dűlő 243. (Bajai úton, a benzinkút mellett) Tel.: 30/600 6S-31 Bácsalmáson Petőfi Népe (Grátisz, Tempó)- hirdetésfelvétel a Városházával szemben! a A Duna Tisza köze NAPILAPJA Petőfi Népe ökumenikus istentisztelet garán. A római katolikus plébánia adott otthont a közös alkalomnak, melyen Horváth Andrea református lelkész és Potyák László katolikus diakónus szolgált. Befejezésül a résztvevők meghallgatták Papp Anette, a Zeneakadémia egyházzenei tanszéke tanárának előadását. Nynoz TV!) ;(>IX)4 Jö tt és megy az árhullám