Petőfi Népe, 2005. február (60. évfolyam, 26-49. szám)
2005-02-09 / 33. szám
PETŐFI NÉPE - 2005. FEBRUÁR 9., SZERDA AUTÓ & MOTOR ^CSKEM#' 9 Újdonságok Detroitból autószalon Kényelem és biztonság Két év híján egy évszázada, 1907- ben rendeztek először kiállítást az autógyártás amerikai fellegvárában. Az idei mérleg: egymillió látogató, káprázatos bemutatók végeláthatatlan sora, és csaknem száz újdonság. Ezek közül mutatunk be néhányat a Reggel olvasóinak. A gyártók ebben az évben is kitettek magukért. A hagyományos kocsitípusok továbbfejlesztett változatai mellett számos tudományos-fantasztikus filmekbe illő tanulmányautót is bemutattak. A gépkocsik fejlesztésekor a biztonság, az alacsony fogyasztás, a kényelem és a környezetvédelmi szempontok kerültek előtérbe. A hibrid (benzin/dízel és elektromos) meghajtás mellett bivalyerős motorokkal, ötletes kormányművekkel, alakítható belső terű szabadidő-autókkal is találkozhattak az érdeklődők. Ismét megújult a Chevrolet Corvette. A csodaszép kocsi új szélesítéseket és terelőket kapott. Végsebessége meghaladja a 300 kilométer per órát. Jeep Hurricane A WRANGLER- KLÓNT két 5,7 liOpel Astra Diesel Hybrid Concept AZ OPEL kívülről semmiben sem különbözik a mutatós Astra GTC modelltől, de mozgatását hibrid rendszerre bízták. Ezúttal azonban a 30 és 40 kilowatt teljesítményű elektromotorok egy 1,7 literes, 125 lóerős CDTi turbódízelt segítenek. A kísérleti jármű nyolc másodperc alatt gyorsul százra, és a hibrid megoldásnak köszönhetően akár 25 százalékos üzemanyagmegtakarítás vagy négyliteres átlagfogyasztás is elérhető. teres V8-as motorról szerelték. Az összesen 670 lóerő öt másodperc alatt gyorsítja százra. A négykerékhajtás mellett négykerékkormányzást is kapott a jármű. Az egymással megegyező irányba elmozduló kerekek segítségével akár oldalirányban is mozoghat a jeep. A 36 centiméteres szabnSftmgáSSÜgí ‘Vtttdmint a 64 fókos'éTSŐ és'86,7 fokos hátsó terepszög már csak hab a tortán. Chevrolet Corvette Z06 hiába hisszük újra meg újra, hogy egy autó már nem lehet szebb. A Chevrolet Corvette ismét megújult, s mint mindig, most is előnyére változott. A Z06 a típus legerősebb darabja, új szélesítéseket és terelőket kapott. Az 500 lóerős, 7000 köbcentis motor négy másodperc alatt gyorsítja százraw-1400 kilogrammos konsd. A vadonahij sportkupé végsebessége meghaladja az óránkénti 300 kilométert. Ford Fairlain Concept az ismerős név ezúttal egy keménykötésű, hatszemélyes, egyterű tanulmány farán díszelgett a Ford kiállítóhelyén. A jármű formailag és a felhasznált alapanyagokat tekintve kísérleti darabnak tekinthető. A mérnökök a hátsó ajtót a szélvédőtől függetlenül, jobbra és balra egyaránt mozgatható felfüggesztéssel látták el. A harmadik sor két ülése a padlóba süllyeszthető. 24 óra rendkívüli megtakarítási lehetőségekkel akár 1 000 000 Ft-ig minden készleten lévő modellre 2005. február 11-én 16.00 órától február 12-én 16.00 óráig, nonstop nyitva tartással. Az itt közölt ajánlatok csak az akció ideje alatt, készletről megrendelt modellekre érvényesek. Az akciós ajánlatok más ajánlattal össze nem vonhatók, korlátozott darabszámra érvényesek. További részletekért hívja kereskedésünket. Az Ön Opel-partnere: Opel Tormási 6000 Kecskemét, Jász utca 24. Tel: (76) 500-240, Fax: (76) 482-201 6000 Kecskemét, Városföld 32/A. Tel: (76) 502-900, Fax: (76) 502-901 info@tormasi.hu, www.tormasi.hu Opel Start 6301 Kalocsa, Bem Apó u. 21. Tel: (78) 562-949, TelVFax: (78) 561-355 Opel Start 6200 Kiskőrös Dózsa György út. 71. Tel ./Fax: (78) 413-932 Opel Autóaréna 6400 Kiskunhalas, Bácskai út 1-3. Tel.: (77) 423-480 Fax: (77) 423-488 www.autoarena.hu, opel@autoarena.hu Adunk Önnek 24 órát! Akár 1 000 000 Ft megtakarítással! Jóllakik a rozsda a gépkocsi alján kipufogó Csak akkor jut eszünkbe, ha hangos, de a zaj a rendszer végét jelenti A sós latyaktól csökken a kipufogórendszer élettartama. Még súlyosabb kárt okoz a belül lecsapódó kondenzvíz. Az üzemanyag elégetése közben is víz keletkezik a dobban és a csövekben. A nedvesség romboló ele- gyet alkot a kipufogógázzal, majd kikezdi a rendszer falát. Újabban az autógyártók igyekeznek kiküszöbölni ezt a gondot. Dupla falú dobokat, alumínium vagy nemesacél bevonatú végeket kérnek a beszállítóktól. Az eredeti darabok drágák, ezért sokan utángyártott típust választanak. Néhány gyanúsan olcsó termék épp csak túléli a garanciaidőt, a drágábbak ötször tovább bírják a gyűrődést. A rozsda semmit sem kímél. A kipufogódob fala elfárad, később pedig át is szakadhat. Ne spóroljon, cseréljen! Ha kipufogórendszere kezd tönkremenni, ne kezdje foltozgatni Célszerűbb egyben lecserélni a csővezetéket és a dobokat így egyszer kell megbontani a felépítményt, és a teljes rendszer garanciális. A munkadíjat sem részletekben fizeti, és az új alkatrészek évekig szolgálják autóját. Eredeti és utángyártott kipufogódobok ára forintban Modell Teljesítm. (LE) Evj. Gyári Walker* BOSAL** Audi A411.8 Limousine 125 1994-2000 66980 62 376 47 131 Ford Focus 1.6 16V (5a) 100 1998-2003 39478 18078 19 033 Opel Astra F 1.616V(5a) 75 1991-1998 18 610 16 794 13338 Peugeot 2061.1 60 1998-2002 25 500 17 757 18564 Saab 900 2.0 131 1994-2001 109065 56598 54 369 •NÉMET GYÁRTMÁNY, 1 ÉV GARANCIA. FORGALMAZÓ: LÁNG KFT. ••NÉMET-BELGA GYÁRTMÁNY, 2 ÉV GARANCIA. FORGALMAZÓ: BÁRDI AUTÓ RT. HÍREK - ÚJDONSÁGOK Élet & Stílus rovatunk heti oldalainak témái KEDD EGÉSZSÉG ► SZERDA AUTÓ & MOTOR CSÜTÖRTÖK DIGITÁLIS VILÁG PÉNTEK ÍNVENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD&NEVELÉS Prérifarkasokkal küzdene a közlekedés biztonságáért ŐRÜLT ÖTLETTEL állt elő egy pennsylvaniai férfi. Az illető úgy véli, prérifarkasokat kellene telepíteni az autóutakat övező erdőkbe, hogy csökkenjen az őzállomány. Folyamatosan emelkedik ugyanis a gyakran személyi sérüléssel járó őzgázolások száma. Meghosszabbítja a Saab néhány modell garanciáját PÁRATLAN INTÉZKEDÉST hozott a Saab AB. Visszamenőleg nyolc évre kiterjeszti bizonyos 1998-2003-as Saab 9-5, illetve 2000-2003-as Saab 9-3-as modellek garanciáját. Elkészült az ötmilliomodik Audi A6 Neckarsulmban Ezüstmetál színű a jubileumi darab. legördült az Audi neckarsul- mi gyártószalagjáról az ötmilliomodik Aó-os személygépkocsi. A jubileumi modell egy ezüstmetál 2,7 literes TDI.