Petőfi Népe, 2005. január (60. évfolyam, 1-25. szám)

2005-01-27 / 22. szám

PETŐFI NÉPE - 2005. JANUÁR 27, CSÜTÖRTÖK SPORT 11 Szávay Ágnes: Frankóvá ellen Szávay Agnes egyesben és párosban is menetel Melbourne-ben. és, vele is győzelem Melbourne Hewitt drámai csatában nyert A soltvadkerti Szávay Ágnes tegnap egyesben előbb legyőzte párostársát, a cseh Nikola Frankovát, majd vele diadalmaskodott az ausztrál Bridget Heaty, Megan Price duó ellen a juni­orok között a ausztrál nyílt tenisz- bajnokság 2. fordulójában. Mint azt már megírtuk: a 16 esztendős vad­kerti teniszező hölgy az Opent megelőző előversenyt párosban megnyerte, egyesben pedig a negyeddöntőig jutott, s jó formáját átmentette a melbourne-i nyílt teniszbajnokságra is. Itt hétfőn egyesben, majd kedden a cseh Frankóvá olda­lán párosban is viszonylag si­mán túljutott az 1. fordulón, s teg­nap kétszer is pályára lépett. A sorsolás úgy hozta, hogy egyesben párosbéli társával kell megküzdenie. Szávay az első játszmát simán, „nullára” hozta Frankóvá ellen, a második etapban viszont egy kissé kiengedett. Végül is - há­rom játszmában - magabiztosan győzte le a cseh kislányt. Frankovának egy óra leforgása alatt kellett kihevernie veresé­gét, hiszen következett a második színre lépés. Ezúttal Szávay Ágnes oldalán, aki­vel már győztesen hagyhatta el a mel- bourne-i pályát. Az egyesben 12. helyen kiemelt Ágnes ma a szlovák Dominika Cibulková (8.), párosban Frankovával az első he­lyen rangsorolt Tímea Bacsinszky-An- gelique Kerber svájci­német kettős ellen ve­szi fel a küzdelmet a negyeddöntőben. Junior nők, 2. forduló, egyes: SZÁVAY ÁGNES (12.)-Frankova (cseh) 6:0, 5:7, 6:4; páros: Frankóvá, SZÁVAY ÁGNES (cseh, magyar, 6.}-Bridget Flealy, Megan Price (ausztrál) 6:0, 6:2. A felnőtt férfiak negyeddöntőjében a ha­zaiak kedvence, Lleyton Hewitt 4 óra 5 per­ces)!) összecsapáson győzte le David Nal- bandiant és bejutott az ausztrál nyílt te­niszbajnokság elődöntőjébe, ahol az ameri­kai Andy Roddick lesz az ellenfele. Negyeddöntő, férfi egyes: Hewitt (ausztrál, 3.)- Nalbandian (argentin, 9.) 6:3,6:2,1:6,3:6, 10:8, Roddick (amerikai, 2.)-Davigyenko (orosz, 26.) 6:3, 7:5, 4:l-nél az orosz játékos feladta. Az elődöntő párosítása: Federer (svájci, l.j-Szafin (orosz, 4.), Roddick-Flewitt, női egyes: Davenport (amerikai, l.)-Molik (ausztrál, 10.) 6:4, 4:6, 9:7; Dechy (fran­cia, 19.)-Schnyder (svájci, 12.) 5:7,6:1, 7:5. Női párosban már a két elődöntőt is lejátszották Melbourne-ben az ausztrál nyílt teniszbajnokság­ban. Kuznyecova, Molik (orosz, ausztrál, 6.)-Misz- kina, Zvonarjova (orosz, 7.) 6:2, 6:3; Davenport, Morariu (amerikai, 15.)-G. Navratilova, Pastikova (cseh) 3:6, 6:2, 6:3. Az ausztrál Hewitt fantasztikus meccsen jutott a négy közé. UT-n Bt jr Óriási érdeklődés kosárlabda A pénteki Univer KSE-Szolnoki Olaj NB I/A-csoportos férfi bajno­ki találkozó iránt (Kecske­mét, városi sportcsarnok, 18 óra) óriási az érdeklődés. A kecskeméti klub tájékoztatá­sa szerint a derbire jegyek elővételben válthatók az Univer székházában (Kecs­kemét, Katona J. tér 18.), vagy telefonon, a 76/515- 737-es számon. A sportcsar­nokban a meglévő mobillelá­tóval ellentétes oldalon még egyet felállítanak, melyet - a már itt lévőhöz hasonlóan - a bajnokság végéig bérel az Univer KSE. Ha a pénteki szomszédvárak rangadóján a kecskeméti együttes (5.) nyerne, helyet cserélne a Szolnokkal (4.). Hibátlan horvátok, németek kézilabda Továbbra is száz- százalékos a Tunéziában zaj­ló férfi kézilabda-világbaj­nokságon az athéni olimpia két döntőse: az aranyérmes horvátok a C-csoportban Ausztráliát, az „ezüstös” né­metek pedig a D-csoportban Katart győzték le a harma­dik fordulóban. Az A-csoport- ban a kedden a franciákat is legyőző görögök ezúttal az angolaiak fölött diadalmas­kodtak, míg a B-csoportban Szlovénia magabiztos verte Algériát. A házigazdák és a franciák (A-csop.) rendkívül kemény - néhol durva - össze­csapása végül döntetlennel végződött. Lékó az élen SAKK Polgár Judit szenzá­ciós győzel­met aratott a hollandiai Wijk aan Zee- ben zajló sakk szuper­torna 10. fordulójában, míg Lékó Péter remizett, és ezzel összetettben már egyedül áll az élen. Polgár szenzációs já­tékkal, a sötét bábukat vezet­ve győzte le a forduló előtt Lé­kóval holtversenyben éllovas bolgár Topalovot. Lékó szintén sötéttel, maratoni csatában döntetlenben egyezett ki az orosz MorozeviccseL Az állás: Lékó 6,5 pont, Topalov, Adams, Anand 6-6, Kram- nyik, Griscsuk 5,5-5,5, Bru- zon, Polgár 5-5, Short, Pono- marjov, van Wely, Szvidler 4,5-4,5, Morozevics 3,5, Soko­lov 3. Ma pihenőnap lesz. TöTÓ*j4£E9 tuúcMró BUNDESLIGA L 1. Bielefeld-Hannover 1 2. Dortmund-Mönchengladbach 1, x 3. Freiburg-Wolfsburg 2 4. Hamburg-Mainz 1, x 5. Kaiserslautern-Schalke 2 6. Leverkusen-Bochum 1 7. V1B Stuttgart-Nürnberg 1 8. Hertha-Bayern München 2, x 9. Bremen-Rostock 1 OLASZ-A 10. Parma-Udinese 1,2 11. Atalanta-Juventus 2 12. Cagliari-Fiorentina 1, x ul R&ggina-Lazio ' ‘ 1 +1: Palermo-Internazionale 1 Lékó Péter A Félegyházának nem ment a játék Kosárlabda NB ll-es férfimérkőzé­sek: Domaszék SE-Kiskunfélegyházi KC81-75 (23-16,20- 17, 17-22, 21-20). KKC: Hajdú 32/21, Ml:' Baukó 13/3, Varga , Vidéki 6, Simon 5. 1 Csere: Hegedűs 5, Kiss 4, Herédi. )Edző: Varga Imre. ' A hazaiak győzel- me nem volt meg­lepő, mivel a Domaszék gárdáját NB l-et megjárt játékosok erősítik, közülük heten is elérik a 2 méteres magasságot. A KKC ezúttal nagyobb hibaszázalék­kal dobott, kevés lepattanó labdát szerzett, s tíz, sorozatban megnyert találkozó után kikapott. Gyula Color KC-Kiskunfélegyházi KC84-75 (24-7, 21-25, 14-18, 25-25). KKC: Baukó 29/12, Hajdú 17/9, Simon 9, Varga 7, Vidéki 2. Csere: Kiss 5, Herédi 4, Hegedűs 2, Szabó. A gyulaiak az első negyedben lerohanták a KKC-t, s te­temes előnyre tettek szert. Később az ezúttal mérsékelt színvonalon ját­szó félegyháziak közelebb kerültek a hazaiakhoz, de befogni már nem tud­ták őket. A kettős vereség miatt a KKC elveszítette első helyét. Diákolimpia megyei döntő, VI. korcso­port Baja. Lányok: III. Béla-Bolyai 52- 48, Református-lll. Béla 19-88, Bolyai-Református 66-13. Végered­mény: 1. III. Béla Gimn. Baja 4 pont, 2. Bolyai J. Gimn. Kecskemét 3,3. Re­formátus Gimn. Kecskemét. Fiúk: Bolyai-Bányai 61-43, Szt. László- Kunszentmiklós 65-55, Szt. László- Bányai 89-72, Bolyai-Kunszentmiklós 73-31, Bolyai-Szt. László 77-48, Bá- nyai-Kunszentmiklós 62-48. Végered­mény: 1. Bolyai J. Gimn. Kecskemét 6 pont, 2. Szent László ÁMK Baja 5, 3. Bányai J. Gimn. Kecskemét 4, 4, Re­formátus Gimn. Kunszentmiklós 3. Sakk NB ll-es csapatbajnokság 6. ford.: Köszolg SC Kiskunhalas-Bajai Spartacus Vízügy SC 8-4, Maróczy SE Szeged-GyDSE 4.5-7.5, O.K. Travel KSE-Tákisz SE Kecskemét 5.5-6.5, Battonyai SE-Békési TE 6-6, Bege Márton SE-Makói SVSE II. 4-8, Oros­házi MTK-Szentesi Spartacus 7.5- 4.5. A csoport állása hat forduló után: 1. Köszolg SC 51 pont, 2. GyDSE 45.5, 3. Tákisz SE 41.5, 4. Orosházi MTK 39.5, 5. Maróczy SE Szeged 36, 6. Battonyai SE 35.5, 7. Makói SVSE II 34,8. Békési TE 33.5, 9. Szentesi Spartacus 32, 10. O.K. Travel KSE 30.5,11. Bege Márton SE 27.5,12. Bajai Spartacus VSC 25.5. Teremfoci Jakabszállási teremlab­darúgó bajnokság 8. ford.: Stressz- . Lux 7-1, Küklopsz-Tűz- ‘■f-í Oltó SC 6-3, .■—M Y '%■-U Aöií A r a n y p á v a - 'Iskola 9-6, Jóbarát- tMonostor 8-4, Rapid- Amatőrök 11-2, ,XjB u I I S - *#Boka‘ogó II. ?18-3, Rebulls-Szerviz 9-2, Kunszállás-Kunszállási Söröző 15-4, Alfa 94-Szabadszállás 4-3, D'Góól FC-Jakab ifi 4-2, Dream Team-Speed Szerviz 19-5. Gomép városi teremlabdamgó baj­nokság Lajosmizse, 11. ford.: Pan­non Expressz-Lendület 9-3, Fortu- nate-Gumiring 5-5, Bokafogó- Hyundai Dabas 2-0, Full Party-Black Devils 7-3, Czuky-Rega Metall 13-2, Gomép-Bundás Liga 6-0, Old Boys- Bolero Cafe 3-1, Square-Finyó FC 4- 4. A következő fordulót január 30-án 13 órától rendezik. A kecskeméti Falábúak teremtorna végeredménye: 1. S Team SE, 2. Lift Reklám, 3. Magic és Gody Pap. Csarnok Kupa teremlabdarúgó tor­na, Izsák. Rájátszás, 1. forduló. Fel­sőház: Heibl Team-Vino 8-3, Dísz- kert-lnter Waker 2-1. Alsóház: S Te- am-Merkúr 4-2, Tüzes Kandúr-Sza­badszállás 5-4. Vízilabda Gyermek vidékbajnoki for­duló, Szeged (90-es szül.): Kecskemé­ti VSC-Szentes I. 6-14, -Szentes II. 8-14, -Hódmezővh. 4-13,-BVSC 2-25. A kecskeméti góllö­vők: Bajáki D. 10, Beke 4, Mikola G. 3, Papp K. 2, Simó G. 1. Kitűnt: Váradi M. Villanó Fókák Kecskemét-Szentes 1.3- 10, -Szentes II. 6-9, BVSC 1-30. Góllö­vők: Tóth N. 4, Gogh D. 3, Bácsi M. A., Virág Gy., Haraszti. Sportgála Első alkalommal rendez­nek jótékonysági sportgálát és „Év Sportolója’ választást Kiskun maj- sán. A rendezvényre január 2&én kerül sor a Széchenyi-iskola sport- csarnokban. A program, 16 óra: A Kiskunmajsai Ifjúsági Fúvószenekar műsora, 17 óra: Megnyitó. 17.10: Pick Szeged-FK Fidelinka Szabadka férfi kézilabda edzőmérkőzés, 1. félidő. 17.45: Év Sportolója 2004 - jelöltek bemutatása, majd játékos vetélkedő. Ajelöltek: BartalosTamás - fekvenyomó, Darmos József - ököl­vívó, Kovács Roland - fogathajtó, Sándor József - motocross verseny­ző. 18 óra: Az edzőmérkőzés máso­dik félideje. 18.35: Díjátadó. 18.50: Gáspár Laci koncertje. A rendezvé­nyen díszvendégként részt vesz Skaliczki László, a magyar férfi kézi­labda válogatott szövetségi kapitá­nya, Farkas József (Cinga), a váloga­tott másodedzője, valamint Vajda At­tila, olimpiai bronzérmes kenus. A mérkőzés teljes bevételét a nehéz anyagi helyzetben lévő Kiskunmajsa SE férfi kézilabda csapata kapja. „Útba esik jövet-menet, segít Önnek Lakitelek!” Megbízhatóság, kedvező kamatok, családias hangulat Jandrasits Józsefné és Gombos Lajos. “Útba esik jövet-menet, segít Önnek Lakitelek!” Ugye, ismerősen hangzik ez a szlogen? Á Lakiteleki Takarék- szövetkezet négy településen össze­sen öt kirendeltségében fogadja régi és leendő ügyfeleit, akik mindig biza­lommal fordulhatnak a takarékszö­vetkezet munkatársaihoz. A kedvelt pénzintézet az elmúlt évben is sike­res évet zárt, és ebben az esztendő­ben hasonlóan szép eredményekre számít - tájékoztatta lapunkat landrasits lózsefné elnök-ügyvezető és Gombos Lajos, a most januárban kinevezett új ügyvezető igazgató. A Lakiteleki Takarékszövetkezet szövetkezeti vol­ta ellenére nyereséges gazdálkodásra törekszik. Az elmúlt évi gazdasági mutatói a vártnál jobban alakultak, nőtt a hitel- és a betétállományuk is. A három kistelepülésen - Lakitelek, Nyárlőrinc, Szentkirály - egyedüli pénzintézetként vannak jelen, de üzletpolitikájukat egyértelműen a vá­ros, azaz a két kecskeméti kirendeltség határoz­za meg. Ez érthető is, hiszen ott óriási a verseny a pénzpiacon, így ennek függvényében alakítják mindenkori kamatpolitikájukat. Az elért nyere­séget vagyongyarapításra fordítják, ugyanakkor minden évben nagy hangsúlyt fektetnek a fiókok korszerűsítésére, a szolgáltatások bővítésére. Ügyfeleik igényére Lakitelek után 2004-ben Szentkirályon és Nyárlőrincen is saját ATM-et te­lepítettek, amely jelentősen megnövelte saját bankkártyáik számát. Az általuk kiadott MasterCard bankkártyák többféle (lakossági, vállalkozói, illetve az ifjúsági számlához igényel­het junior-zsebweb) változatban kérhetőek. Az integrációs takarékszövetkezet bankjegykiadó automatáiból február 1-jétől havonta egy tranz­akció térítésmentes. Emellett az elmúlt év végé­től már a Lakiteleki Takarékszövetkezet fiókjai­ban is biztosítják a Széchenyi-kártyát. Legkedveltebb szolgáltatásuk az új és használt lakások vásárlásához igényelhető hitelek és tá­mogatások, valamint a mezőgazdasági és diákhi­telek nyújtása. Betételhelyezések kapcsán érde­mes megjegyezni, hogy rövid és hosszú távú le­kötések közül választhatnak az ügyfelek. Az éves, éven belüli és éven túli betétek mellett ajánlják még a számlán elhelyezett kedvező ka­matozású betétlekötéseket. Az idei év nagy változással indult. A takarék- szövetkezet élére új ügyvezető igazgatót nevez­tek ki. Gombos Lajos a Magyar Nemzeti Bank el­lenőrzési osztályvezetője volt. Mint elmondta: perspektívát lát a takarékszövetkezetben. A cég állandóságát mutatja viszont az a tény, hogy landrasits lózsefné immár 15. éve áll a takarék- szövetkezet élén. Á pénzintézet ebben az évben is - ahogyan azt már az ügyfelek megszokhatták - családias han­gulattal, személyre szóló kiszolgálással vár min­denkit. A közvetlen kapcsolattartás is része a biz­tonságra törekvésüknek. Profiljuk sokszínűségét mutatja, hogy a lakossági és vállalkozói ügyfelek mellett hosszú évek óta a Lakiteleki Önkormány­zat számlavezetését is a takarékszövetkezet bo­nyolítja. ▲ 6065 Lakitelek, Liget u. 2. Tel: 76/449-135 • 6032 Nyárlőrinc, Dózsa Gy. út 12/A Tel.: 76/343-015 6031 Szentkirály, Kossuth út 13/1. Tel.: 76/445-030 • 6000 Kecskemét, Alföld Áruház Tel.: 76/507-604 6000 Kecskemét, belváros, Szabadság tér 3/A Tel.: 76/480-690

Next

/
Oldalképek
Tartalom