Petőfi Népe, 2005. január (60. évfolyam, 1-25. szám)

2005-01-21 / 17. szám

PETŐFI NÉPE - 2005. JANUÁR 21., PÉNTEK 7 PETŐFI NÉPE Tovább bővül a kiskunmajsai fürdő majsai fürdőben a belépőjegy megváltása korlátlan számú csobbanásra jogosít.- Időjárási szempontból nem volt jó évünk, de nagyon örülünk annak, hogy vendég­körünk száma a hűvösebb na­pok ellenére sem csökkent - mondta el Szikora Gyula, a für­dő-komplexumot és a kempin­get működtető Jonathermál Rt elnök vezérigazgatója. Mint megtudtuk: a fejleszté­sekkel az idei évben sem kí­vánnak leállni, mert már csak arról kell döntést hozniuk, hogy melyik cég legyen a kivi­telezője az új, 560 négyzetmé­ter vízfelületű hullámmeden­cének. Az építkezés költségeit saját forrásokból és hitelből fe­dezi a részvénytársaság. A medenceépítéssel, amely a fürdőtóval együtt immár a ti­zedik lesz egy időben megkez­dik az új, 1300 négyzetméte­res öltözőépület kivitelezését is. Az elképzelések szerint a már jól működő egészségőrző szakszolgáltatások sorát fizi­koterápiás és iszapkezelések­kel bővítik, de lehetőség nyíl­hat wellness-központ kialakí­tására is. ▲ m JA«BÍTh JO NA ■■■THERMAL GYÓGYFÜRDŐ, MOTEL, KEMPING Jonathermál Rt. 6120 Kiskunmajsa, Kőkút 26. Tel.: 77/481-855, 77/481-245 Fax: 77/481-013 e-mail: jonathermal@mail.datanet.hu http://www.jonathermal.hu Az elmúlt esztendő a für­dő alapításának 20. év­fordulója jegyében telt a majsai gyógy- és élmény­fürdőben. Számos ren­dezvénnyel ünnepelték a fürdő születésnapját ja­nuártól karácsonyig. Húsvétkor ismét ezrek jöttek a hagyományos kempingtalálko­zóra, de majáliskor, pünkösd­kor és a szüret idején is remek programok közül választhat­tak a Duna-Tisza köze legnép­szerűbb fürdőjébe látogató vendégek. Az országos VW „Bogár’-találkozó mellett a tra- bantosok is a fürdővárosban randevúztak. A nyári rendez­vények közül a hagyományos sörfesztivál vonzotta a legtöbb látogatót, a kánikulai hétvége­ken pedig tízezrek kerestek felüdülést a strandon. A jubileumi év kiemelkedő eseménye volt az új csúszdák, a gyermekmedence és a játszó­tér felavatása. A vízi birodalom újabb élményelemei hamar népszerűvé váltak, hiszen a L DL Cégünk Európa egyik legdinamikusabban fejlődő diszkont élelmiszer-üzletlánca. Sikerünk titka magasan képzett munkatársainkban rejlik. Kecskeméten megnyíló üzletünkbe keresünk munkatársakat az alábbi munkakörbe: Boltvezető, Boltvezető-helyettes Hivatkozási szám: LAP-FL Feladatai: • egy áruház zavartalan működésének biztosítása a vásárlók legnagyobb megelégedésének érdekében • az áruház dolgozói csapatának vevőorientált vezetése, motiválása, betanítása • napi ügymenet felelősségteljes biztosítása (munkaterv, elszámolások, árurendelés stb.) Elvárások: • rendkívüli munkabírás • nagyfokú szellemi és fizikai terhelhetőség • közép vagy felsőfokú (lehetőleg szakirányú) végzettség • stressztűrő képesség • jó kapcsolattartó képesség • vevőközpontú gondolkodásmód • precizitás, pontosság • kereskedelemi érzék Amit kínálunk: • versenyképes jövedelem • stabil háttér • karrierlehetőség Felkeltettük érdeklődését? Ha igen, küldje el postai úton fényképes pályázatát a hivatkozási szám/munkakör és a munkavégzés helyének megjelölésével magyar nyelvű önéletrajzával együtt a következő címre: Lidi Magyarország, 8002 Székesfehérvár, Pf.: 190 Esküvői ««kaszálón Világmárkák a Vanessa Esküvői Ruhaszalonban! Állomszép 2005-ös menyasszonyiruha modellek Idén lesz a nagy nap, s szeretné hozzátartozóit elkápráztatni gyönyörű mennyasszonyi ruhával? Ha ön még nem választott, akkor Itt az ideje. Látogasson el e hétvégén Kecskeméten a Vanessa Esküvői Ruhaszalonba, ahol világcégek 2005-ös modelljeit tekintheti meg és különleges kedvezménnyel elő is jegyeztetheti. Vanessa esküvői ruhaszalon az ország cwik legnagyobb üzlete. A mennyasszonyok több világcég nagydíjas kollekciójából választhatják ki egyedi stílusuknak megfelelő ruhát kiegészítőkkel, amelyeket több mint 300 négyzetméter alapterületen kínálnak. Vidéken először a Vanessa ruhaszalon kapta meg a spanyol Pronovtas esküvői kolekcló forgalmazási jogát, s ettől az évtől már az amerikai Maggie Sottero. a fehér és bordó estélyi ruháiról is ismert francia Alexis Mariage és az angol lan Stuart modellek egészítik ki a teljes kollekciót. A ruhaszalon modelljei azonban ma már nemcsak a hírős város érhetőek el, his’zcn a héten nyílt meg új, budapesti exkluzív szalonjuk a VI. kerületben, a lókai utca 16. szám 1/2. alatt. Kínálatukban ezért a hagyományos, a gyöngyös és az uszályos ruhák mellett megtalálhatóak a visszafogott, könnyed, légies és bohém ruhák is, amelyek mindegyike kiváló minőségről tanúskodik, hiszen világcég jogvédett termékeiről van szó. Vanessza 2005-ös menyasszonyi kollekció Eddy K. lan Stuart Pronovtas Demctrios SI. Patrick Hervé Alexis Mariage Maggie Sottero Vanessa Esk&vői Ruhaszalon Kecskemét, Bethlen krt. 40. Tel.: 76/477-475 www.vanessa.hu vö lo >í eifere Közlemény Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Gazdasági és Közlekedési Miniszter 139/2004. (XII.16.) GKM rendelete értelmében 2005. január 15. napjától földgáz árváltozásra kerül sor. 2005. január 15. napjától kezdve az alábbi díjszabások érvényesek (áfa és energiaadó nélkül): II. Szolgáltatói árszabások Közüzemi (szolgáltatói) alapdíjak (éves) Közüzemi gázdijak Ft/MJ 11.1 Háztartási (lakossági) háztartási fogyasztók A) <20 m3/h gázmérővel rendelkezők 3504 1,603 B) >20 m3/h gázmérővel rendelkezők 10440 1,500 C) Gázmérővel nem rendelkezők 1,668 A 138/2004. (XII.16.) GKM rendelet a kedvezményes gázellátás igénybevételéről szóló 50/2003. (Vili. 14.) GKM rendelet módosításával a támogatás mértékét a különböző kategóriákban az alábbiak szerint határozza meg (az értékek az áfát tartalmazzák): A támogatás mértéke 0-51 000 MJ/év 51 001-102 000 MJ/év fogyasztásig fogyasztás között fogyasztási helyenként fogyasztási helyenként Ft/MJ Ft/MJ Háztartási fogyasztók részére - a háztartási célú hő- és távhőtermelés, valamint a háztartási mérő nélküli fogyasztók kivételével -szolgáltatott földgáz 0,478 0,330 Háztartási mérő,nélküli fogyasztók részére 0,478 szolgáltatott földgáz Háztartási célú hő- és távhőtermelés A támogatás mértéke Ft/MJ Gázmérő(k) névleges (össz-) teljesítménye 20 m3/óránál kisebb 0,391 Gázmérő(k) névleges (Össz-) teljesítménye 20-100 m3/óra között 0,496 Gázmérő(k) névleges (össz-) teljesítménye 100-500 m3/óra között 0,431 Gázmérő(k) névleges (össz-) teljesítménye 500 m3/óra felett 0,547 Szállítóvezetéki fogyasztók 0,482 A táblázatok - a rendeletek szövegének megfelelően - hőmennyiségben (megajoule) tartalmazzák a földgáz árát, illetve a kedvezmény értékét. Ezeket az értékeket a földgáz fűtőértékével megszorozva kiszámíthatók a köbméter­re vonatkozó összegek. A fűtőérték a szolgáltatási területen változó, annak átlagos értéke: 34 MJ/m3. Felhívjuk Tisztelt Ügyfeleink figyelmét, hogy a kompenzációs időszak 2003. október 1. napját követő első le­olvasástól számított 12 hónap, mely időszak minden évben megismétlődik. Az új tarifák illetve a támogatás új mértéke a 2005. január 15. napja után elfogyasztott mennyiséget illetően kerülnek érvényesítésre. A hivatkozott rendeletben foglaltak alapján társaságunk a 20 m3/h teljesítményigény alatti ügyfeleknél nem hajt végre rendkívüli leolvasást az új árak alkalmazása érdekében. Ügyfélszolgálati rend­szerünk az elszámolási időszakra eső fogyasztást (leolvasott mérőállások különbsége) megosztja a január 15. napja előtt és az után elfogyasztott mennyiségre. Amennyiben kérdései, észrevételei merülnek fel a jogszabályi változásokkal kapcsolatban, munkatársaink készséggel állnak rendelkezésére az Önök részére megküldött számlán feltüntetett elérhetőségeken. 607919 Délalföldi Gázszolgáltató Részvénytársaság

Next

/
Oldalképek
Tartalom