Petőfi Népe, 2005. január (60. évfolyam, 1-25. szám)

2005-01-17 / 13. szám

4 PETŐFI NÉPE - 2005. JANUÁR 17., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP - VÉLEMÉNYEK NÉZŐPONT Mit kezdünk a nagy pénzzel? barta zsolt Tudjam valaki ebben az or­szágban, hogy merre kellene haladni? Havi 100-200 milliárd forintot is fordíthatunk fejlesztésre 2007-2013 között. Az összeg egy része uniós támogatás, a másik fele állami és hazai magántőke. Erről Gyurcsány Ferenc mi­niszterelnök beszélt a minap. Azt azonban nem tette hozzá, hogy utána változik a helyzet. 2014-től a hozzánk képest igen szegény Románia és Bulgária kapja a fejlesztési pénzek jelen­tős részét. Ezt az időszakot kell nekünk kihasználni. Kérdés, mire költsük a milliárdokat? Tudja-e valaki ebben az országban, hogy merre kellene haladni? Ha mezőgazdaságra gondolunk, akkor a tejtermelést, vagy inkább a biogazdálko­dást erősítsük? Ha közlekedésre költenénk, akkor a közúti, a vasúti, vagy inkább a vízi utakat fejlesszük? Ha iparról beszé­lünk, akkor a nemzetközi tőkének kedvezzünk vagy a hazai­nak? Ha a turizmusra helyezzük a hangsúlyt, a Balatonra csá­bítsuk-e a turistákat, vagy a felépítendő egészségmegőrző ter­málvizes gyógyászati központokba? Ez csak néhány kérdés a sok közül, amelyekről érdemi párbeszédet kellene folytatni. De nem csak az országgyűlési képviselőknek, hanem a civil tár­sadalom meghatározó köreinek is. Ilyen eszmecsere nincs ide­haza. Talán azért, mert nálunk fejletlen a civil társadalom. De az is lehet, hogy nem érzékeljük milyen fejlődési esélyt kap­tunk a sorstól. 2007 és 2013 között dől el, Magyarország a kö­vetkező fél évszázadban hányadik helyet foglalja el a nemzetek sorában. Mindössze egy dobásunk van. Mibe tegyük, ami folyik? *^^^1­1 J vitte munkait, amivel tiszaaLpár A közelmúltban pá­lyázatot írt ki a Csongrád me­gyei Agrárinformációs Kht. Csongrád megyei „folyékony” élelmiszerek környezetbarát, tájegységre jellemző egyedi csomagolása címmel. A pályá­zatra a tiszaalpári Kálmán harmadik díjat nyert. Kál­mánná az országban egyedülál­lóként különböző nagyságú üvegeket fon be nyúlvesszővel és fűzfával. A mostani pályáza­ton mindössze egy-egy ponttal maradt le az első és második helyezettől. Kiégett egy presszó kecskémét Kigyulladt egy 20 négyzetméteres presszóban presszó vasárnap hajnalban csaptak fel a lángok. A lánglova- Kecskeméten, a tűz mintegy 4-5 gok három oltójárművel és egy millió forintos kárt tett - érte- műszaki mentőszerrel vonul- sült az Objektív Hírügynök-tak a helyszínre. A presszó bel- ség a Bács-Kiskun Megyei ső tere és a berendezések telje- Katasztrófavédelmi Igazga- KjjjL ^ sen kiégtek, a kárt tóság ügyeletétől. elsődlegesen A kecskeméti tűzoltókat mintegy 4-5 millió forintra hajnali 3 óra után né-becsülik. Azt a szakemberek hány perccel riasztották a még vizsgálják, hogy mi okoz- Máriahegybe, ahol egy 75 négy- háttá a tüzet az éjjel zárva tartó zetméteres épületben kialakított vendéglátóhelyen. A Tömöri Pál Főiskola felvételt hirdet a 2005/2006.tanévre 2005* szeptemberi kezdéssel Alapképzési szakok (nappali és levelező);- Gazdálkodási- Külgazdasági Nappali tagozaton államilag finanszírozott és költségtérítéses formában, levelező tagozaton költségtérítéses formában indul a képzés. Felsőfokú szakképzési szakok (nappali):- Banki szakügyintéző- Pénzügyi szakügyintéző . - Számviteli szakügyintéző- Idegenforgalmi szakmenedzser A felsőfokú szakképzési szakok államilag finanszírozott formában indulnak. Másoddiplomás képzések (levelezőt:- Európai Unió szak- Gazdasági informatikai menedzsment szak- Külgazdasági pénzügyi menedzsment szak Képzési helyszínek:- levelező tagozaton: Budapest, Kalocsa, Kecskemét, Székesfehérvár- nappali tagozaton: Kalocsa Jelentkezni lehet: 2005. február 15-éig, "A" és "B" lapokon. További információ: Papp Gyuláné tanulmányi hivatalvezetőnél munkanapokon, 9-15 óráig vagy a 78/564-609 telefonszámon. www.tnflk.hu 605510 Ki fizeti a csatornát? KÖZMŰTÁRSULÁS Lakossági fórum Kunszentmiklóson Nincs család Kunszentmiklóson, akit ne érdekelne a csatornázás problémája. Egy ingatiara jutó hozzájárulás: 135 ezer forint 6 éves részletfizetéssel havi: 22 500 forint Lakáselőtakarékossági szerződés kötése esetén: Egy Ingatiara jutó hozzájárulás: 92 902 forint 74 hónapos részletfizetéssel havi: 1323 forint A kunszentmiklósi csa­tornaépítés két és félmil­liárdos beruházáshoz 250 millió forint önerő lenne szükséges, amelyből 130 milliót az önkormányzat vállal magára. A fennma­radó 120 millió forintot a lakosságnak kellene kifi­zetni. Ennek kapcsán hí­vott össze az önkormány­zat lakossági fórumot, melyen több száz érdeklő­dő jelent meg. Kunszentmiklós ki akarja épí­teni a város teljes csatornaháló­zatát, hiszen az uniós előírások is ezt követelik 2012-ig minden magyar várostól. A miklósiak évek óta pályáznak ez ügyben, mindeddig sikertelenül. A Kör­nyezetvédelem és Infrastruktú­ra Operatív Programon belül (KIOP) most új lehetőség nyílt, melyre január végéig kell lead­ni a pályázatot. A két és félmilliárdos beruhá­zásban az önerő 250 millió fo­rint, amiből 130 milliót az ön- kormányzat vállal magára, 120 millió forint lenne a lakossági önerő. Ennek legpraktikusabb befizetési módja egy víziközmű társulás létrehozása és lakásta­karékossági szerződések köté­se, hiszen ezekre további 30 százalékos állami támogatás jár. A lakosság soraiból többen sérelmezték, hogy a csatorná­zás terveit nem mutatták meg nekik, az illetékesek látatlan­ban akarják, hogy döntsenek a témában. Bődi Szabolcs polgár­mester ígéretet tett arra, hogy a Mi ügyünk című önkor­mányzati lapban részletekben közzé­teszik a tervrajzo­kat. Ha a lakosság kétharmada úgy dönt, hogy létrehozza a víziközműtársulást, akkor a fennmaradó egyharmadra ez a döntés kötelezően érvényes. Eb­ben az esetben a rájuk eső részt az önkormányzat akár helyi adó formájában is behajthatja. A közműtársulás szervezői szombattól kezdik a lakosok fel­keresését. «Gál Zita Jegyeket, bérleteket - a főnök asztalára Nem bliccelhet­nek a dolgozók január 1-től. Munkaadójuk ugyanis csak akkor támogat­hatja adómente­sen munkába járásukat, ha je­gyüket, bérletü­ket bemutatják. Tény, hogy ja­nuártól drágáb­ban utazunk, de továbbra is lesz lehetőség adómentes költségté­rítés igénybevételére. A köz- igazgatási határon kívülről munkába járók ugyanis bizo­nyos feltételek mellett legalább 80 illetve 86%-os támogatást kérhetnek továbbra is. Adó- mentességet viszont már csak akkor élvezhet­nek ezen a terü­leten, ha érvé­nyes jegyüket, bérletüket a munkahelyen bemutatják. Nem is akár­hogy! A bérleten (jegyen) szere­Százezreket érint a vasúti munkába Járás. pelnie kell az utazási igazol­vány számának, vagy névre szóló számlával kell bizonyíta­ni, hogy ő utazott valójában. Ezek hiányában az állam meg­adóztatja még a közlekedési- költség-térítésünket is. ■ Havasi Renáta 80 vagy 86 százalék? A személyi jövedelemadóról szóló törvény értel­mében a munkába járás költségeinek 86°/<rát akkor köteles a munkáltató megtéríteni, ha a munkavállaló az országos közforgalmú vasút másodosztályán utazik. 80%ros a támogatás mértéke, ha a dolgozó elővárosi vasúton, vagy helyközi díjszabású busszal jár be. Dél felől jön a veszély KISKUNSÁGI NEMZETI PARK. Az élőlények élő élőhelye tízévente átlag hat kilométerre észak felé terjeszkedik. Az Alfóldön új nö­vények, rovarok jelennek meg, míg mások visszaszorulnak. Az ökoszisztéma változásait nyomon követő eddigi megálla­pításokból egyebek mellett ki­derült, hogy a Duna-Tisza kö­zén visszahúzódóban van a ho­moki csenkez nevű pázsitfű, márpedig annak megritkulása nyomán a homok kevésbé áll el­lent a szél erejének, ami viszont a sivatagosodási folyamat fel- gyorsulását idézheti elő. Ugyan­akkor dél felől jó néhány, eddig nálunk ismeretlen rovar te­lepedett meg és jól áttelel az enyhe Időjárás eredményeként. A bugaci tájakon fontos lenne a legeltetés, a Kiskunsági Nemze­ti Park területén ugyanis, gaz­dasági megfontolások miatt, mindinkább felhagynak a juh- nyájak, marhacsordák tartásá­val. Ennek kö­vetkeztében a legelők, rétek füvei megma­radnak, a csapa­dékmentes nya­rakon elszárad­nak, így vesze­delmes méreteket öltöttek a ki- sebb-nagyobb tüzek - mondta Fekete Gábor. A Bácshosz, most is telepít halat a vizeibe. Nemcsak a szikrai Holt- Tiszába, de Fűzvölgyi- és a Kunsági-csatornába is. A Holt-Tiszába ugyan nem sokat, mindössze öt mázsát tettek. Csődbűntettel vádolják a vállalkozót izsák/ kecskémét Csődbűntett miatt emeltek vádat egy borászattal foglalkozó izsáki vállalkozó ellen. A Kecs­keméti Városi Ügyészség szerint meghiúsította a cége ellen indult felszámolási eljárást, amivel több millió forintos kárt okozott a hitelezőknek. A 29 éves férfi neve nem isme­retlen az igazságszolgáltatás előtt: tavaly ugyanis jövedékkel történt visszaélés miatt felfüg­gesztett börtönbüntetésre ítél­ték jogerősen. Az újabb vád­iratban a férfi Izsákra bejegy­zett cége a főszereplő. Az ügyészség szerint a férfi 2000 augusztusától vezette a borá­szati és kereskedelmi kft-t. Hi­telezői kezdeményezésre azu­tán a megyei bíróság 2003 vé­gén megállapította a cég fize­tésképtelenségét, és elrendelte a kft. felszámolását. A vádiratban az áll, hogy bu­dapesti felszámolóbiztos az izsáki férfit írásban felszólította az elszámolás» leltárkészítési és tájékoztatási kötelezettségei­re. A felhívást a vádlott édes­anyja vette át 2004 augusztus­ban, majcP álií|a az ügyészség - átadta a levelet a fiának. En­nek elllnére Stem működött együtt a cége felszámolásában, amivel az intézkedés eredmé­nyes végrehajtását meghiúsítot­ta. A felszámolási eljárásban egyébként több mint 60 millió forintos hitelezői igényt jelen­tettek be az izsáki cég ellen. Ezért a kecskeméti ügyészség most bírósági eljárást kezdemé­nyezett a kft. vezetője ellen. A vádiratban indítványozták, hogy tárgyalás mellőzésével újabb börtönbüntetést szabja­nak ki a férfi ellen, ám a sza­badságvesztés végrehajtását ez­úttal is függessze fel a bíróság. ■Noszlopy FOTÓ: SZENTIRMAY TAMÁS

Next

/
Oldalképek
Tartalom