Petőfi Népe, 2005. január (60. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-12 / 9. szám
PETŐFI NÉPE - 2005. JANUÁR 12., SZERDA SPORT 11 Az idei első rangsorversenyen (Budapest, BHSE- csarnok) a Kecskeméti JC hat dzsúdóssal képviseltette magát. A viadal egyben válogató is volt a februári Hungária Kupára. A 81 kilóban iff. Nagysotymosi Sándor (képünkön balra) állhatott a dobogó tetejére, a hölgyek 52 kilogrammos súlycsoportjában Perge Ilona diadalmaskodott. A kecskemétiek további eredményei, nők, 70 kg: 3. Beke Ivett; férfiak, 60 kg: 2. Hammer Erik, 73 kg: 2. Bere Tamás, 81 kg: 3. Kállai Zoltán. A Hungária Kupát február 12-13-án rendezik. A válogatott versenyzők - közöttük a decemberben főiskolai világbajnokságot nyert Ungvári Miklós, valamint Perge Ilona - az ausztriai Mittersilben edzőtáboroznak. Magabiztos győzelem Asztalitenisz Extra Liga férfimérkőzés, 7. forduló: Győr-Kecskeméti Spartacus 2:10. Az Extra Liga alapszakaszából három forduló erre az évre maradt. Ezek közül az elsőre a hét végén került sor. A papírforma kecskeméti sikert ígért, ami be is igazolódott. Ezzel együtt a szép számú győri közönség jó mérkőzéseket láthatott. Mindkét párosban kecskeméti győzelem született. A Demeter-Pod- pinka duó 3:l-re verte a Kaiser- Ströck párt, míg a másik asztalon a Szarka-Iakab kettős a Hanicz-Kun páros ellen nyert ugyancsak 3:1-re, (állás: 0-2). Az egyesekben Demeter a hazaiak legjobb játékosával, Hanicz Sándorral kezdett és nyert 3:1- re. Jakabnak nem okozott nehézséget Ströck 3:0-as legyőzése. Podpinka az ifjúsági váloga- | tott Kaiser ellen nyert 3:0-ra, Szarka pedig a győriek saját nevelésű játékosát, Kunt verte 3:0- ra (állás: 0-6). Az egyesek következő körében Jakab nagy csatában 3:2-re kikapott Ha- nicztól. Podpinka egy pillanat alatt 3:0-ra „elintézte” Ströcköt. Szarka és Kaiser - akik már sokat játszottak egymás ellen - ezúttal is nagy csatát vívtak, amelyből a hazaiak versenyzője jött ki győztesen, 3:1. Demeternek nem sok idő kellett ahhoz, hogy 3:0-ra verje Kunt, (2-8). Podpinka ugyan veszített egy szettet Hanicz ellen, de összességében magabiztos, 3:l-es győzelmet aratott. A kecskemétiek tizedik győzelmét Szarka szerezte, aki 3:0-ra nyert Ströck ellen, (végeredmény: 2-10.) Fodor Miklós, a Kecskeméti Spartacus edzője: - Várható volt, hogy a Győr nem fejt ki nagy ellenállást. A két elveszített mérkőzés viszont azt mutatja, hogy nem lehet senkit sem lebecsülni. Folytatás január 28-án hazai pályán a Pécs ellen. Asztalitenisz Jól szerepeltek az Akker Plus Soltvadkerti TE versnyzői az Ausztriában rendezett nemzetközi tornán. Eredményeik, újonc krcs.: 2, Ambrus Krisztina, 5. Galántai Flóra és Bibók Balázs. Serdülő krcs.: 3. Ambrus Krisztina. Ifjúsági krcs.: 3. Ambrus Beáta. Mindhárom korosztályban a fiúk együtt versenyeztek a lányokkal, és mindegyikben szlovák fiúk nyertek. NB I. A-csoportos női mérkőzés: Akker Plus Soltvadkerti TE.- Statisztika III. 13:5. Gy.: Dragoljevic 4, Ambrus B. 3, Valics E 3, Ambrus K. 1, az Ambrus K.- Dragoljevic és az Ambrus B.-Valics párosok. Kosárlabda NB ll-es. férfimérkőzés: Kiskunfélegyházi KC-Mezőberény 108-61 (26-14,24-17, 28-17, 30-13). KKC: Baukó 25/15, Varga 17, Hajdú 30/12, Simon 15, Vidéki 12. Cere: Kiss 6, Hegedűs 3. Edző: Varga Imre. A bajnokságban második helyen lévő félegyháziak az élen álló Mezőberényt fogadták. A KKC a mérkőzés elejétől kezdve esélyt sem adott riválisának. A hazaiak parádés játékkal szórakoztatták közönségüket, védekezésben és támadásban is egészen kimagasló teljesítményt nyújtottak. A találkozó után a KKC átvette a vezetést a táblázaton. Kézilabda Az NB í/B. Keleti csoportjának őszi végeredménye, férfiak: 1. Békés 25, 3. Háromkő KC 21, 3. Tiszaföldvár 21, 4. Ózd 19, 5. Szeged 15, 6. Gyöngyös 14, 7. Orosháza 12, 8. Cegléd 12,9. Vác 10,10. Mezőkövesd 10,11. FVSE 10, 12. Nyírbátor 7,13. Makó 6,14. Kiskunhalas 0 ponttal. A Nyugati csoport őszi végeredménye, férfiak: 1. Balatoni KC 25, 2. Komló 24, 3. Rinyamenti KC 21, 4. Alba Regia 16, 5. Pécs 16, 6. Szentendre 16, 7. Pápa 14, 8. Pier-Airport II. 12, 9. Siklós 10, 10. Tata 8, 11. Dabas 8, 12. Nagykanizsa 6,13. Kalocsa 4,14. Pénzügyőr 2 ponttal. Labdarúgás Jakabszállási terembajnokság, 6. forduló: Stressz-Kunszállási S. 9-1, Küklopsz- D'Góól 10-6, Aranypáva-Speed Szerviz 6-3, Dream Team-Monostor 11-5, Rapid-Tűzoltó 10- 3, Jóbarát-Alfa 94 10-8, Lux-RebultS 8-6, Iskola- Bulls 5-5, Szerviz-Bokafogó II. 11-7, Kunszál- lás-Jakabszállási ifj. 18-2. Gomép városi terembajnokság, Lajosmizse, 10. forduló: Lendület-Bokafogó 2-2, Black Devils-Pannon Express 4-2, Hyundai Dabas- Fortunate 4-3, Gumiring-Full Party 4-3, Old Boys-Czuky 3-1, Rega Metall-Bundás Liga 8-4, Bolero Cafe-Square 5-3, Gomép-Finyó 4-2. A következő fordulót január 23-án 13 órától játsz- szák. Újévi teremtorna, Kecskemét. Végeredmény: 1. Cucu, 2. Fal-Ép., 3. Napsugár és a Best of csapata. Ulti A Kalocsa és környéke bajnokság 8. fordulójának eredménye (élmezőny): 1. Piukovics József (Csikéria) 12 pont, 2. Kolompár András (Kalocsa) 10,3. Szabó László (Homokmégy) 10, 4. dr. Balás László (Kalocsa) 9, 5. Lajkó Imre (Kecel) 9 ponttal. A bajnokság állása: 1. Szétesik Imre (Kecel) 69 pont/8 forduló, 2. Piukovics József 67/7, 3. Megyeri Béla (Kalocsa) 66/8, 4. Szabó László 62/8, 5. Vankó László (Bácsalmás) 60/7, 6. Pirisi János (Kalocsa) 57/6, 7. Vörös István (Kalocsa) 55/6, 8. Faragó István (Bácsalmás) 55/7, 9. Kulcsár Zoltán (Miske) 55/7,10. Romsics Károly (Kalocsa) 52/7, 11. Szabadi László (Kecel) 51/6, 12. Kolompár András 50/6,13. dr. Balás László 48/6, 14. Lajkó Imre 48/6, 15. Szabó Ferenc (Kalocsa) 42/6. A kétfordulós rájátszás döntőjébe az első 15 helyezett kerül majd be Mérlegen a megyei bajnokság Kézilabda A fehéroroszokat kétszer legyőző magyar férfi válogatott rosszabb gólkülönbsége miatt az olaszok mögött a 2. helyen áll az Eb-selejtező I. csoportjában. A magyarok ma Nicosiában, szombaton pedig Dabason Ciprus ellen lépnek pályára. Díjazás A Bács-Kiskun Megyei Sportszövetségek Tanácsa megalapította a Király József Díjat. Ezzel tiszteleg Király József emlékének, aki több évtizeden keresztül kiemelkedő munkát végzett mind Kecskemét, mind a megye sportjában. A kitüntetést több éve kimagasló sportvezetői tevékenységet végző személy kaphatja. A díjazottra jelöléseket - indoklással együtt - írásban lehet tenni a BKM Sportszövetségek Tanácsa, Kecskemét, Deák F. tér 3., vagy az info@bacssport.hu e- mail címre január 31-ig. Universiade Az ausztriai Innsbruckban ma kezdődik a téli Universiade, amelyen négy sportágban 21 magyar versenyző áll rajthoz. A főiskolai és egyetemi sportolók világjátékán alpesi síben, sífutásban, gyorskorcsolyában és rövidpályás gyorskorcsolyában képviselik majd a pi- ros-fehér-zöld színeket. A magyaroknak utóbbiban a legjobbak az esélyeik. A viadalokat két helyszínen bonyolítják le, Innsbruck a jeges, míg Seefeld a havas eseményeknek ad otthont. Labdarúgás Hét csapat szerepel a 2004/05-ös megyei női bajnokságban. Az őszi bajnok Dusnok három ponttal előzi meg Katy- már, Géderlak és Jánoshalma hölgyalakulatát. A férfiaknál a megyei III. osztály Déli csoportjában a veretlen Katymár telel az élen. A két bajnokságról a lebonyolító Bajai Városi Labdarúgó Szövetség elnöke, Szűcs László számolt be.- A megyei női bajnokság szervezését, előkészítését a felelős megyei referens irányította - tájékoztatott a BVLSZ-elnök. - Szegedi Ágnes gondos munkával teremtette meg az indulás feltételeit. Két csoportos (Észak és Dél) bajnokságot terveztünk, ám az egyeztető értekezleten kiderült, hogy az Izsáknak mégsem lesz női szakosztálya. így egy csoportos bajnokságot kellett szervezni. Új sorsolást készítettünk, hiszen a hét csapat miatt IECVE1 NŐI BflfllOKSflC. ŐSZI VÉGERCPMÉNY 1. Dusnok 6 4 1 1 15-6 13 2. Katymár 6 3 1 2 16-6 10 3, Géderlak 6 3 1 2 16-11 10 4. Jánoshalma 6 3 1 2 13-11 10 5. Városföld 6 33 15-10 9 6. Kkfháza 6 33 21-17 9 7. Jászszentlászló 66 2-37minden fordulóban volt egy szabadnapos. Az utazási költségek is emelkedtek, de szerencsére a benevezett egyesületek vállalták az indulást. Az idény szeptember 11-12-én kezdődött és október 23-án ért véget. A hét fordulóban 98 gólt rúgtak a csapatok, 19 győzelem és 4 döntetlen született. A góllövőlistát a kiskunfélegyházi Kiss Katalin vezeti nyolc találattal. A högyek sportszerűek voltak a hölgyek, hiszen kiállítás nem történt, és a játékvezetők mindössze kétszer mutatták fel a sárga lapot. A csapatvezetők általában időben közölték az eredményeket, így naprakész táblázattal, góllövőlistával állhattunk az érdeklődők rendelkezésére. * * *- A megyei III. osztály Déli csoportjában nevezési bonyodalmak zavarták a nyári felkészülési időszakot. A dávodiak nem küldték el határidőre nevezésüket, a hercegszántóiak pedig nem tudták eldönteni, hogy a Bács-Kiskun vagy a Baranya megyei bajnokságban induljanak el. A rémiek a kiskunhalasi csoport felé kacsintgattak, míg Dunafalva a rajtig nem tudott 12 labdarúgót verbuválni. Többszöri egyeztetés, konzultáció után megszületett a Dávod SC nevezése. így nyolc együttessel rajtolt a Déli csoport. A BVLSZ elnöksége a benevezett csapatok vezetőivel arról állapodott meg, hogy kétszer kétfordulós bajnokságot rendezünk. Az őszi rajt augusztus 21-22-én, a záróforduló november 20-21-én volt. A tizennégy forduló során egy mérkőzés szakadt félbe: a Dávod-Felsőszentiván találkozó 33. percében a dávodiak létszáma 7 fő alá csökkent. Az őszi szezon mérkőzésein 196 gól esett, a meccsenkénti 1,75 gólos átlag gyérnek nevezhető. De úgy is fogalmazhatnánk, hogy szoros mérkőzések voltak. Az 1-0-ás mécsesek mellett huszonkét alkalommal döntetlent játszottak a csapatok. A góllövőlistát a katymári J Ribár Zsolt vezeti 13 góllal. A csoportban a fegyelmi helyzet alapvetően jó. Kirívó esemény nem történt, a sárga lapot J 129, pirosat tíz esetben kellett | felmutatni. Színes lapok miatt hét egyesület fizetett pénz- büntetést - zárta beszámolóját Szűcs László, a Bajai Városi Labdarúgó Szövetség elnöke, a megyei szövetség elnökségi tagja. IEGYEI HL OSZTÁLY, DÉLI CSOPORT, ŐSZI VÉGEREDMÉNY 1. Katymár 2. Gara 14 14 13 8 1 4 2 40- 13 41- 21 40 28 3. Felsőszentiván 14 8 3 3 29-19 27 4. Csávoly 14 5 4 5 28-22 19 5. Borota 14 3 4 7 17-29 13 6, Kisszállás 14 3 2 9 18-30 11 7. Tataháza 14 3 1 10 11-34 10 8. Dávod 14 2 3 9 12-28 9 r Újabb halál a Dakaron <m ""w* "m v' A 27. Dakar-rali tegnapi szakaszát a motorosok között Marc Coma (képünkön) nyerte, míg összetettben a második helyen áll. Mauritánia Tegnap rendezték a Dakar-rali 11. szakaszát. Az Atar-Kiffa közötti több mint hatszáz kilométeres távon a motorosok között a spanyol Marc Coma ért a leghamarabb célba. Második helyet a francia Cyril Despres, harmadikat a spanyol Isidre Esteve Pujol szerezte meg. Az összetett versenyben Despres vezet. Az autósok között tegnap a német Jutta Kleinschmidt kisasszony volt a leggyorsabb. A második a francia Alphand, a harmadik a tavalyi győztes francia Peterhansel lett, aki ösz- szetettben továbbra is vezet. Szomorú hir, hogy a rali mau- ritániai szakaszán életét vesztette az olasz Fabrizo Meoni, aki a motorosok között összetettben a második helyen állt. A 47 éves klasszis, aki 2001-ben és 2002- ben is megnyerte a viadalt, a tegnapi szakaszon - hírügynökségi értesülések szerint - bukott, és megállt a szíve. A helikopterrel érkező orvosok megpróbálták újraéleszteni, de már nem tudták megmenteni az életét. A két gyermeket hátrahagyó Meoni a sivatagi száguldás 22. áldozata, a motorosok között pedig a 11. szerencsétlenül járt versenyző volt. Emlékezetes, hogy hétfőn Jose Manuel Perez halt meg: a spanyol motoros múlt csütörtökön, a mauritániai Zuirát és Tísit közötti, hetedik szakaszon bukott, s szenvedett súlyos hastáji sérüléseket. Ma a Kiffa-Bamako (Mali) közötti 819 km-es szakasz vár a mezőnyre. VERSENYNAPTAR 2005. július 4. Atlétikai Golden League-verseny, Párizs. 2-3. Hosszútávú triatlon Eb, Svédország. 2-10. Búvár Eb, San Marino. 2-24. Tour de France. 3. Forma- 1-es Francia Nagydíj. 3-14. Sportlövő Eb, Belgrád. 6. A 2012-es olimpia helyszínének kijelölése. 7-10. Ifjúsági öttusa Eb, Budapest. 8. Atlétikai Golden League-verseny, Róma. 9-10. Tenisz, Fed Kupa. 10. Triatlon váltó ob, Balassagyarmat. 10. Forma-l-es Brit Nagydíj. 10. Gyorsasági motoros vb, USA. 14-17. Ifjúsági úszó Eb, Budapest. 14-17. Ifjúsági és U23-as kajak-kenu Eb, Plovdiv. U23-as atlétikai Eb, Németország. 15-17. Tenisz, Davis Kupa, negyeddöntő. 17. Középtávú triatlon ob, Fonyód, U23-as triatlon Eb, Bulgária. 20-31. Labdarúgó U19-es női Eb, Magyarország. 23-24. Kajak-kenu maratoni Eb, Tyn. 24. Triatlon Európa Kupa-verseny, Győr; Forma- l-es Német Nagydíj; Gyorsasági motoros vb, Német Nágydíj. 24-31. Úszó- vízilabda világbajnokság, Montreal. 28-31. Kajak-kenu Eb, Poznan. 29. Atlétikai Golden League-verseny, Oslo. 29.-VIII. 8. sakk csapat Eb, Göteborg. 31. Forma-l-es Magyar Nagydíj, Hungaroring. EPA-FOTÓ Ké t kecskeméti első hely