Petőfi Népe, 2004. december (59. évfolyam, 280-305. szám)
2004-12-27 / 301. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP VÉLEMÉNYEK PETŐFI NÉPE - 2004. DECEMBER 27., HÉTFŐ dr. Balogh László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke december 24-én két megyei fenntartású családotthonba is ellátogatott, és megajándékozta az állami gondoskodásban élő gyerekeket, fiatalokat. Felvételünk a hetényegyházi Il-es számú otthonban készült. a autósorsolás. Egy Citroen C2 személygépkocsit sorsoltak ki tegnap a Grósz és Társai Kft. 2004- es vásárlói között Békéscsabán. Az idén harmadik alkalommal megtartott akcióban a kecskeméti P-Szer Kft. nyerte az autót. d-fotó: lehoczky Péter ▲ Karácsonyi ima a családokért Kis lappal ütni Tegnap az ország valamennyi katolikus templomában a családokért imádkoztak a katolikus hívők a Szent Család ünnepén. A bajai Jézus Szíve templomban az új, fából faragott betlehemi jászol előtt köszöntötték a kis Jézust és szüleit a hívek. ökrös Csaba Márpedig akinek tüzelőre nem futja, annak élelemre sem nagyon jut. Azzal az elhatározással érkeztem a szerkesztőségbe, hogy bejgliről, gubáról, töltött káposztáról egy szót sem ejtek. Remélem, ezt elnézik nekem, tekintettel arra, hogy karácsony volt még tegnap (is). Mielőtt tegnap nekiláttam e sorokat írni, beletekintettem a hírügynökségi jelentésekbe. Ez igazán kiváló ellenszere a bejglis gondolatoknak, amik afféle gyomortúlterhelésen alapuló mellékhatásként jelentkeznek az esztendő utolsó két hetében. A hírek, mint drogoskezelés a narkománt, eltérítik a gondolatokat, és a mákelvonási tünetek sem piszkálják az agyat, amikor ezrek földrengés okozta haláláról, karácsonyi késelésekről, halálra hűlt emberekről olvas az ember. Márpedig ha nem a sporthírek között szemelgetek, nem a gazdasági híreket böngészem, akkor az említetteken kívül nem sok említésre méltó van. Leszámítva egy kis ukrajnai elnökválasztást vagy a Titánra tartó űrszondát. Rejtő Jenő írta, hogy a részvét fordítottan arányos a távolsággal, de most mégsem a távol-keleti földrengés okozta szökőár elpusztította ezrekről írnék, hanem azokról a szerencsétlenekről, akik sokkal közelebb szenvednek, illetve szenvednek ki. Két ember kihűlt Kiskunhalason. Valószínűleg nem futotta nekik tüzelőre. Márpedig akinek tüzelőre nem futja, annak élelemre sem nagyon jut. Éhkoppon lévő emberrel könnyebben végez a hideg. Az idei tél eddig kegyes volt azokhoz az elesettekhez, akiknek legföljebb egy-egy jól fűtött kirakat, szélvédett kapubejáró jut fedélként és négy falként. Ha kopogósra fordul az idő, jó néhány keményre fagyott ember mint hír él egy nappal tovább. Karácsony tájékán, amikor a szeretet, a gondoskodás, a jótékonyság szezonja köszönt az európai civilizációra, lépten-nyomon levest osztanak a szegényeknek, élelmiszercsomagot nyomnak a nyomorgók kezébe. Jól is van ez így, csak az a baj, hogy máskor nem jut elég leves. Márpedig a nyomor nyáron is nyomor meg a többi évszakban is. Olimpiai bajnokok panaszolják, hogy néhány hónappal az Athént követő diadalmenet után elcsitult körülöttük a ricsaj, nem figyelnek rájuk. Karácsony után ugyanezt az elfeledettsé- get érezheti mindenki, akinek nagy ajándék, ha naponta legalább egyszer megtömheti a hasát. A sportot abba lehet hagyni, de evés nélkül nem lehet élni. Van egy kártyajáték, amelyben a résztvevők, aszerint, hogy mennyire szerencsésen alakul a lapjárásuk, afféle társadalmi rangsort alakítanak ki. Van király, herceg, gróf, polgár, paraszt satöbbi. Legalul, a legrosszabb lapok birtokában, reménytelen helyzetben a „mocsár” van. Ha a király olyan lapot dob, amit a mocsár is meg tud ütni, azt kell kiabálnia: Karácsony, karácsony! Kérdés, hogy lesz-e adománygulyás néhány hét múlva, hogy az ingyenkonyha előtt sorba állók azt érezhessék, kis lapjukkal ütni tudnak. Kiszámítható karrierlehetőség Megszűnt a sorállomány, megváltozott a hadkiegészítő parancsnokságok tevékenységi köre. Legfőbb feladatukká a toborzás lépett elő. A katonai pálya vonzerejéről, és a parancsnokságok feladatáról Burányi László ezredest, a BácS-Kiskun Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság parancsnokát kérdeztük.- Hogyan változott a sorkatonaság eltörlésével a hadkiegészítő parancsnokságok feladata?- Eddig alapvető feladatunk volt, hogy a sorállományt biztosítsuk a seregnek. Az alkotmány és a honvédelmi törvény megváltozása után ez csak minősített időszakban tartozik a tevékenységeink közé. Békeidőszakban, megelőző védelmi helyzetben, és rendkívüli állapot idején a honvédség állományát egészítjük ki toborzás útján. Ez a fő feladatunk. Toborozni kell a hivatásos állomány utánpótlását a különböző katonai iskolákban, tiszti iskolákban, az egyszerű katonaállományt, akik szerződésesként felváltották a sorköteleseket, és a tartalékos állományt. Továbbra is segítjük a védelmi igazgatási szervek tevékenységét. Feladatunk a hadkötelesek, vagy volt hadkötelesek, és a honvédség nyugállományú tagjainak, illetve azok hozzátartozóinak érdekvédelme, képviselete, és a kegyeleti tevékenység végzése. Bács-Kiskun megyében közel háromezren tartoznak a gondoskodási körünkbe. Számukra nyugdíjat, szociális támogatásokat, üdüléseket biztosítunk. Amennyiben minősített időszakot rendelnek el (pl. az országot közvetlen veszély, katasztrófa fenyegeti), a hadkötelezettség és a sorkötelezettség alapján újból visszaáll a régi rend: sorozunk, bevonultatunk, majd leszereltetünk.- Mitől vonzó ez a pálya a fiatalok számára?- Ha megnézzük, hogy a polgári életben egy középiskolával rendelkező fiatal mennyit keres, és milyen munkahelyen, akkor az egyik csábító dolog lehet az illetmény. A kellő bátorsággal, kalandvággyal rendelkezőknek lehetősége van külföldi szolgálatvállalásra is, ami anyagilag kifizetődő, bár tény, hogy keményen meg is kell dolgozni érte. Előny a kiszámítható karrierlehetőség kiemelt köz- tisztviselői illetménnyel párosulva. Nem biztos azonban, hogy Bács megyében találunk beosztást a jelentkezőknek. Ezért lehet, hogy a szomszéd megyébe, vagy még távolabbra Burányi László ezredes kell mennie annak, aki szerződéses akar lenni. Szentesnek, Hódmezővásárhelynek, Tatának, Deb- recennek gyakran adunk embereket. Akinek azonban eltökélt szándéka, hogy katona lesz, ezt fel kell vállalnia.- Kik szegődnek katonának?- Vannak érettségivel rendelkezők, vannak diplomások. Vannak például olyanok, akik a tanári pályát hagynák ott a sereg kedvéért. Nem árt tudni, hogy a felsőfokú végzettséggel rendelkezőket nehezebben tudjuk átvenni, mert ők csak tiszti beosztásba helyezhetők. Talán meglepő, de minden ötödik jelentkező hölgy. Kivételezés viszont nincs, a követelményeket nekik is teljesíteniük kell! A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Pedagógiai Intézete pályázatot hirdet középiskolai területfelelős állás betöltésére. A leiadat ellátásának feltételei: - középiskolai tanári oklevél- legalább 5 év középiskolai tanári gyakorlat- pedagógus szakvizsga (vagy folyamatban lévő tanulmányok)- büntetlen előélet A pályázatok elbírálásánál előnyt jelent: - idegennyelv-tudás- számítástechnikai ismeretek- tanügy-igazgatási ismeretekben, közoktatási jogszabályokban való jártasság A pályázatok beadásának határideje: 2005. január 15. A pályázatot írásban, szakmai önéletrajz, három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány csatolásával, és a feladat ellátásával kapcsolatos elképzelések felvázolásával az intézet igazgatójának lehet beadni: 6001 Kecskemét, Pf. 180 Információ kérhető: Krajcsovicz Ágnes, 76/501-349 v. 06-20/32-68-277 Bérezés a Kjt. Szerint. ... . * 1 Krajcsovicz Agnes Az állás betöltésének időpontja: 2005. február 1. 605507 Igazgató NÉZŐPONT FOTÓ: RAB RITA