Petőfi Népe, 2004. december (59. évfolyam, 280-305. szám)
2004-12-24 / 300. szám
PETŐFI NÉPE - 2004. DECEMBER 24., PÉNTEK 5 MEGYEI KÖRKÉP A DUNA-TISZA KÖZE A-TOL Z-IG Baja Dr. Huszár Pál főorvos ad orgonahangversenyt hétfőn 18 órától a bajai Ady Endre Könyvtár olvasótermében. Műsorán Bach-, Mendelssohn-, Chopin- és Weber-mű- vek szerepelnek. A koncert támogatója a vízügyi igazgatóság és a polgármesteri hivatal. Baja Autótükröket tört egy hajléktalan. Egy bajai lakos jelentette a rendőrségen, hogy valaki szerdán délután a vasútállomáson várakozó személygépkocsija mindkét külső tükrét letörte. Tettével körülbelül 50 ezer forint kárt okozott. A járőrök elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható A /. hajléktalant. Baja Megloptak Baján egy garai hölgyet. Kedden jelentette be a sértett, hogy ismeretlen tettes december 16-án kabátja - melyet egy szakközépiskola tantermében rakott le - zsebéből elvitte 17 ezer forintos mobiltélefonját. Kecskemét A Gyermekétkeztetési Alapítvány még októberben hirdetett pályázatot karácsonyi élelmi- szercsomag-küldő akciójára, melyen több kecskeméti iskola is sikeresen szerepelt. A Móricz Zsig- mond ÁMK Általános Iskola 20, a Kocsis Pál Mezőgazdasági Szak- középiskola 8, a Móra Ferenc Általános Iskola pedig szintén 20, egyenként ötezer forint értékű csomagot nyert. A rászoruló gyerekek átvették a csomagol">t, amit az alapítványnak felajánlott egy százalékos jövedelemadókból finanszíroztak. Kecskemét Dr. Szécsi Gábor polgármester lesz az Európai Párbeszéd Alapítvány kuratóriumának elnöke. A szervezet a közelmúltban kérte fel a tisztségre Kecskemét polgármesterét, aki azonban a képviselő-testület hozzájárulása nélkül nem vállalhatta volna a feladatot. A városatyák a kérésre legutóbb egyhangúlag igennel szavaztak. Kecskemét Hétfőn a Békéscsabai úton egy üzlet parkolójában ismeretlen tettes feltört egy Ford Transi- tot, majd abból 200 ezer forintot és egy 100 ezer forint értékű betétkönyvet lopott el. Ugyancsak hétfőn a Tövis utcán állt lezárt állapotban egy Opel. Ismeretlen személy a kocsi ablakát betörte, majd egy hordozható számítógépet, személyes iratokat és 200 ezer forint készpénzt zsákmányolt. Kecskemét a városi rendőrkapitányság államigazgatási eljárás keretében vizsgálja egy 44 éves jászkarajenői férfi rendkívüli halálát. A szerencsétlen ember kedden antennaszerelés közben megcsúszott, majd leesett egy ház tetejéről. Olyan súlyosan megsérült, hogy életét vesztette. Kiskunfélegyháza Holnap a Viola ABC parkolójában - a városházával szemközt - felállított mindenki karácsonyfája mellett élő betlehemi jászolt állít a Katolikus Ifjúsági Iroda. A jászol reggel 9 órától délig tekinthető meg. Lesz élő bárány, ló, tehén, kecske, de a kis Jézus kivételével élő lesz a Szent Család, és ugyancsak hús-vér emberek testesítik meg a pásztorokat. Kiskunhalas Egy 38 éves férfit találtak felakasztva kedden hajnalban egy mosodában. A halott- szemle bűncselekményre utaló gyanút nem talált. A halasi kórházban halt meg egy 48 éves helyi férfi, aki - az adatok szerint - nagyobb mennyiségű gyógyszert vett be, majd alkoholt fogyasztott rá. A mentők ugyan kórházba szállították, de ott másfél óra elteltével életét vesztette. Kiskunhalas a Kiskunhalasi Népdalkor Egyesület nehéz, de jó évet zárt - hangzott el az évértékelő összejövetelén. Akkermanné Kovács Katalin, az egyesület vezetője elmondta: a dalosoknak Kovács Márta tanárnő nyújt önzetlen segítséget a felkészülésben. A népdalkor jövőre országos minősítő vizsgán vesz részt. Kunadacs Az 1980-as években az országban elsők között építették a tornacsarnokot. Sajnos már beázik, ezért sürgető lenne a tető felújítása. Az akkoron mezőgazdasági gépszínből lett létesítmény rend- behozatalára pályázati pénzt remél az önkormányzat. Lakitelek Az elmúlt napok hideg időjárása következtében befagyott a Holt-Tisza. A jégréteg azonban még nincs olyan vastag, hogy azon csúszkálni vagy korcsolyázni lehetne. Éppen ezért senki se merészkedjen rá, nehogy baj történjen! A karácsonyi ünnepek alatt minden bizonnyal sokan meglátogatják majd a holtágat, de vigyázzanak, ne menjenek a vékony jégre! Mélykút Karácsony éji hangverseny hegedűre és orgonára címmel ma 23 órai kezdettel ünnepi koncert lesz a Szent Joachim- templomban. A hangversenyen közreműködnek Peigelné Zobo- lyák Erzsébet hegedűn és Baba- nyec László orgonán. A narrátor szerepét Magyar Veronika tölti majd be. Nagykörös Gázpisztollyal lövöldözött a Kőrisfa presszóban egy férfi kedden este. A presszó vezetője este tíz óra körül kihívta a rendőröket, mert az egyik vendége minden előzmény nélkül pisztolyt rántott és a plafonba pufogtatott. A vendégek közt pánik tört ki, valamennyien az utcára menekültek. A kiérkező járőrnek még a helyszínen sikerült elfognia a riadalmat okozó K. P. nagykőrösi lakost, akinél egy gázpisztolyt találtak. Előállították és garázdaságért eljárást indítottak ellene. Nemesnádudvar Ismeretlen tettes hétfőre virradóra tört fel egy Barkas gépkocsit a Széchenyi utcában és abból szerszámgépeket lopott el, mintegy 1 millió forint értékben. Nyárlőrinc Közel százötvenen vettek részt a falukarácsony műsorában. Nemcsak fiatalok, de idősebbek is felléptek, amit a nagy érdeklődésre való tekintettel, a sport- csarnokban rendeztek. A betlehemi műsorban Jézus születését elevenítették meg a szereplők. Az ünnepség előtt a nyolcvan éven felüli időseket ajándék csomaggal lepte meg az önkormányzat. Tiszaalpár A hagyományokhoz híven ebben az évben sem maradtak ki az idős emberek az ajándékozásból. Az önkormányzat déligyümölccsel és édességgel lepte mega nyolcvan éven felüli polgárokat. A nagyközségben több mint kétszázan vannak olyanok, akik ezt a kort már megélték. A csomagokat Bodor Ferenc polgármester, valamint a képviselők osztották szét az időseknek a napokban. Tiszakécske December 29-én este 10 órától a megalakulásának ötödik évfordulóját ünneplő Nav- rang együttes tart lemezbemutató koncertet a tiszakécskei Arany János Művelődési Központban. Karácsonyi gulyás az otthontalanoknak A lajosmizsei Tanyacsárda és a kecskeméti Gong Rádió idén is megvendégelte a megyeszékhelyi hajléktalanszálló lakóit egy tányér gulyásra. A száz adag egytálétel hamar gazdára talált a Táncsics utcai melegedőben a hontalanok között, akik számára talán valamelyest elviselhetőbbé teszi ez a kis figyelmesség a nehéz karácsonyt. Audi az árokban Orgovány Egy szerb gépkocsivezető súlyosan, utasa életveszélyesen megsérült tegnap hajnalban a község közelében, amikor árokba borultak egy Audi 80-assal. A két férfi Jakabszállás felől tartott Orgovány felé, és autójuk kisodródott egy kanyarban. A kocsi az árokba szaladt, a partfalnak ütközött és felborult. A volánnál ülő, 42 éves szerb állampolgár súlyosan megsérült, a mellette ülő, 48 éves ausztriai férfit élet- veszélyes állapotban vitték kórházba Kecskemétre. oh Dühbe gurult? . Pálmonostora Betörtek egy vendéglőbe szerdára virradó éjjel, és a tettes valószínűleg csalódott volt, hogy csak 30 ezer forintot tudott kiszedni a játékgépekből, mert szétverte azokat. Ezzel megközelítőleg kétmilliós kárt okozott. OH Lepusztult villamoshálózatok Kecskemét Hacsak nem lesz hamarabb valamilyen uniós forrás, legkorábban 2006-ban kezdődhet meg a Kecskemét környéki, gazdátlanná vált villamoshálózatok felújítása. Az önkormányzat és a Démász Rt. tárgyal majd a lehetőségekről. Négy városatya: Kovács Antal, Falu György, dr. Nádasát Miklós és Sipos László a közelmúltban indítványozta, hogy meg kellene vizsgálni az elhagyott, külterületi elektromos hálózatok állapotát. A vizsgálat a közelmúltban lezárult, és eredményéről dr. Szécsi Gábor polgármester tájékoztatta a képviselő-testületet. Kiderült, hogy rendkívül rossz állapotban vannak ezek a hálózatok, gyakoriak az áramkimaradások. A gondokat csak teljeskörű újjászere- léssel és új transzformátorállomások létesítésével lehet megoldani. A Démász Rt. ez ügyben levelet küldött a városnak, amiben leírja, hogy a Törekvés-lakótelepen és a volt Egyetértés Tsz.-nél már megkezdődött a hálózatok felújítása. Hátravan 'viszont a miklóstelepi szőlészeti kutató, a Parasztfőiskola, a volt Kossuth Tsz., a katonatelepi szőlészeti kutatóintézet, a miklóstelepi Sene- vál és a volt Törekvés Tsz. alsóúrréti hálózatának felújítása. Mindez bruttó 157,5 millió forintba kerülne. A közgyűlés legutóbb úgy döntött, hogy megosztják a költségeket: a 75 százalékát a Démász Rt., 20 százalékát az önkormányzat, 5 százalékát pedig az energiaellátásban részesülők vállalnák. A városatyák arról is határoztak, hogy folytasson tárgyalásokat az önkormányzat a szolgáltatóval, és közösen dolgozzák ki a 2006-tól 2013-ig tartó felújítás ütemtervét. A város egyébként uniós forrásokból szeretné fedezni a saját részét. Ha jövőre is lesznek ilyen pályázatok, akkor elképzelhető, hogy a felújítás hamarabb megkezdődik. TAKÁCS VALENTINA Dél-Pest megye települései is ünnepi fényekbe öltöztek. A leglátványosabb talán dr. Évin Sándor [tortája Nyársapáton, a 441-es út mellett. A községi állatorvos - a környékbeli önkormányzatok, cégek hozzájárulásával - kétszázezer forintot költött a díszkivilágításra. Akik arra járnak, meg is csodálják. NYERTESEK A Petőfi Népe Heti rejtvényének nyertesei (december 18-ig): Békési Sándor, Izsák; ifi. Frittman Grácián, Soltvadkert; Szűcs Szilvia, Városföld; Viczián Sándor, Kiskőrös; Mihálovics Attila, Kunszállás; Berki Judit, Kecskemét. A Gyerekrejtvényt helyesen megfejtők közül a kővetkezőknek kedvezett a szerencse (december 18-ig): Muzslai Sándor, Kecskemét; Török Valentina, Hercegszántó; Lenkei Salamon, Tiszaalpár; Túrosán Patrik László, Izsák; Szigeti Szandra, Kiskőrös; Petróczi László, Kiskunfélegyháza. A Rónasági Takarékszövetkezet 2004-ben U kiivndeltségén 22000 ügyfelének pénzügyeit intézte. Köszönjük megtisztelő bizalmukat! Az Önök sikere, elégedettsége mindennél fontosabb számunkra. Nem lesz ez másként jövőre sem. Ez úton kívánunk minden kedves Partnerünknek békés, boldog karácsonyt és sikerekben gazdag új esztendőt az üzleti és a magánéletben egyaránt! Várjuk Önöket 2005-ben is! HASZNÁLT AUTO TANDEM LOMBARD PÉNZÜGYI ÉS LÍZING RT A BIZTOS PAROS közvetlenül ,i tulajdonostól vásárolhat, egyéb járulékos költségek nélkül finanszírozás .ik.ir i gépjármüvek 12 es es koráig ( aseo mentes és de\ i/.is konstruki tok teljes korú ügyintézés átírás, biztosítás kénes közvetlenül a Lombard I i/ing Rt irodájában. .kentet i Iroda 1OTÓ: M. J.