Petőfi Népe, 2004. november (59. évfolyam, 255-279. szám)
2004-11-08 / 260. szám
2004. NOVEMBER 8., HÉTFŐ 3 HAZAI TŰKOR Kegyelmet kaphat az elitéit, a döntéshez nincs indoklás szabadulás Kizárólag az államfő és a miniszter engedélyével Évente ezer-ezerháromszáz elítélt, illetve gyanúsított kér kegyelmet, de csak nagyon kevesen kapják meg. Legutóbb a nevelőapja meggyilkolása miatt elítélt fiatalasszony kérte, hogy otthon nevelhesse tovább öt hónapos lányát. Stépán Balázs lelenleg a köztársasági elnök és az igazságügyi miniszter közösen adhat kegyelmet az elítélteknek. Egykor az" 1956-os forradalmárok - közöttük Göncz Árpád, Fónay Jenő és Mécs Imre - a „kisamnesztiával” 1963-ban szabadultak a további büntetés alól. Hét évvel később engedték el a többi szabadságharcost a „felszabadulás 25. évfordulója alkalmából”. A jelesebb kommunista ünnepek táján volt szokás közkegyelmet adni. 1957-ben a „disszidálókat” próbálták hazacsalogatni egy törvényerejű rendelet alapján. Tiltott határátlépés bűncselekménye miatt nem állították bíróság elé azokat, akik 1956. október 23. és december 1. között hagyták el az országot, de önként hazatértek. Sajátos volt az egyéni kegyelem gyakorlása a szocialista időkben. A halálos ítéletet kihirdető bírói tanács, miután a vádlottat elvezették, kegyelmi tanáccsá alakult. Fogalmazványt írt a Népköztársaság Elnöki Tanácsának (NET), s abban kegyelemre méltónak vagy kivégzendőnek minősítették az elítéltet. Közvetlenül a halálbüntetés eltörlése előtt egyetlen gyilkos menekült meg a bitótól a NET határozatával. A köztársaság 1989 októberi kikiáltása után ezrek szabadulhattak a börtönből, sok gyanúsított ellen vádat sem emeltek. El-Tizenhatezer elítéltet tartanak fogva Magyarország,A kegyelj^ kpfyp^ínek ppm utasítják eljárási kegyelmet kaptak gondatlan és közlekedési bűncselekmények elkövetői is. A következő évben, az új Országgyűlés megalakulása után megint több ezren részesültek közkegyelemben. Az 1990-es taxisblokád résztvevőit az Országgyűlés - rendhagyó módon, előzetesen - mentesítette a személyi szabadság megsértése, a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmények gyanúja alól. Az indoklás szerint az állampolgári engedetlenségi mozgalom nem okozott akkora hátrányt, hogy az állam megbüntesse a blokád résztvevőit és támogatóikat. Kegyelmet kapott Nem kapott kegyelmet Összesen: 2000. 26 1005 1031 2001. 13 1021 1034 2002. 24 1126 1150 2003. 36 1187 1223 2004. IX. 30. 27 797 824 összesen: 171 6227 6398 (FORRÁS: IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM) Miniszteri ellenjegyzés nélkül érvénytelen a határozat A kérvény az Igazságügyi Minisztérium kegyelmi főosztályára kerül, majd azt a tárcavezető továbbítja a köztársasági elnökhöz. Indoklási kötelezettség nélkül Ö dönt az ügyben. A kegyelemhez az igazságügyi miniszter ellenjegyzése szükséges. A kegyelmi f& osztály elé került ügyekről felvilágosítást nem adnak. Évente harminc-negyven elítélt szabadulhat Az Igazságügyi Minisztériumhoz tavaly 1223 kegyelmi kérvény érkezett. Majdnem ezerkétszázat elutasítottak - ismertette Maurer Adél, a kegyelmi főosztály vezetője. A bíróság megállapításait nem bírálhatja felül senki. A jogerős ítélet óta megváltozott körülményekre tekintettel javasolják vagy utasítják el a kérelmeket. Aki megbetegszik, elszegényedik a családja, akinek gyermekeiről senki sem képes gondoskodni, az esetleg szabadulhat. Dávid nem engedte szabadon a bankvezért Kunos Péter elítélt bankelnök védője, az azóta elhunyt nagy tekintélyű Orosz Balázs ügyvéd kegyelmet kért Göncz Árpádtól, az akkori köztársasági elnöktől. Dávid Ibolya igazságügyi miniszter azonban nem támogatta a kérelmet, emiatt a bankár továbbra is börtönben maradt. POLITIKUSOK - MAGÁNÜGYEK Szitka Péter esténként kislányával gyurmázik A NAPOKBAN lesz hároméves Szitka Péter szocialista országgyűlési ^ képviselő Or■I Ét JBSm solya nevű lánya. „Gyermekemnek nagyon jó a kézügyessége, ezért döntöttem úgy, hogy egy gyurmakészlettel lepem meg a szünnapján. Esténként pedig, ha időm engedi, közösen fogunk figurázgatni” - meséli a politikus. Szitka Orsolya egyébként a lovakért is rajong. Folyton azért nyúzza az apját, hogy vigye őt pónilovagolni egy Kazincbarcika melletti tanyára. Simicskó István kedveli Besenyő Pista bácsit aki képes kihagyni egy jó poént, arra nem szabad komoly feladatokat bízni - vallja Simicskó István fideszes országgyűlési képviselő. „Nagyon kedvelem az abszurd humort. A politikai ütközések közepette jólesik egy picit viccelődni. Még kiélezett helyzetekben is szüksége van arra az embernek, hogy megőrizze a humorérzékét” - vallja az ellenzéki politikus. Kedvenc figurája a mindig kötekedő, nagyokos Besenyő Pista bácsi. Vajnai Attila önkéntes vállalása a porzsák ürítése A Munkáspárt alelnöke, Vajnai Attila, hogy meglegyen a családi béke, néha átvállalja feleségétől a mosogatást. „Nem ez a kedvenc házimunkám, de néha nekem is segítenem kell az otthoni feladatokban. A porzsákot azonban mindig én viszem a szemétbe takarítás után” - meséli lapunknak. A politikus családja a természetet kedveli, a szabad hétvégéken gyakran indulnak kerékpártúrára a budai bicikliutakon. Lamperth sült kacsája mindig verhetetlen TÖBBNYIRE csak hét végén kényezteti saját főztjével a családját Lamperth Mónika belügyminiszter. Az elfoglalt politikus gyermekei a ropogós sült kacsára esküsznek, amelyhez párolt lila káposztát és tört krumplit kínál a ház asszonya. Az igazi somogyi kacsasült titka mindenekelőtt a párolásban és a sajátos fűszerezésben rejlik. No és abban, hogy a szárnyas bőrét időnként mézes vízzel kell megkenegetni. állapotok A rendszerváltozás után megindult reformelőkészületek azt a reményt keltették, hogy a börtönök működési feltételei is gyökeresen javíthatóak Valóságshow cser’ László A hírek szerint magánzárkába helyezték Zalatnay Saroltát, éppen abba a nevezetes, egykoron majd emléktáblával megjelölendő cellába, amelyben Rejtő E. Tibort, a K&H exvezérigazgatóját tartották fogva. minderre azért került sor, mert rabtársai állítólag elverték, miután nem volt hajlandó felsikálni a padlót. Mindezt a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) cáfolja. Meghallgatták az érintettet, s kiderült, hogy bántalmazásról szó sem volt, a Blikket pedig beperlik. Börtönfilmeken felnőtt generációnk persze azért gyanakszik, hiszen az biztos, hogy az állítólagos megvert meghallgatásából semmi biztosat nem lehet megtudni. Ha harmonikus börtönéletre vágyik, mindent tagad. Amennyiben a BVOP vezetői, országgyűlési képviselők vagy kormánytagok valóban meg szeretnék tudni, milyenek a hazai börtönállapotaink, be kellene vonulniuk néhány hónap próbaidőre a különböző fokozatú műintézetekbe. A személyes tapasztalás varázsánál ugyanis nincs jobb módszer, ezt Mátyás király óta biztosan tudjuk. Minderről a köztévé műsort is sugározhatna. Ez lenne az MTV első valóságshow-ja, amelyet nemcsak a próbát tevők élveznének, hanem mi is. Az MDF szerint félrevezetik a gazdálkodókat MEDGYASSZAY LÁSZLÓ MDF- es képviselő szerint a kisemberek, kis- és középvállalkozók tömegei mpnnek tönkre a csaíiá^^'ult'aK.íiJto,!^ alapú támogatások kifizetése húzódik. Álságosnak nevezte a kormány szövetkezetbarát politikáját, mert szerinte a tárca a kicsik rovására szűkíti a kedvezményeket. Ezüsthajó Kft.: megszüntetett nyomozás megszüntette a nyomozást az ügyészség az Ezüsthajó Kft ügyében. A kft az Orbán-kormány idején 460 millió forintot ka|x>tt azért, hogy filmeket készítsen többek közt a miniszterelnök külföldi útjairól. A Külügyminisztérium polgári pert még indíthat az ügyben. HÖOK-elnök már van, elnökség még nincs EKLER GERGELYT Választotta új elnökévé a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) tisztújító közgyűlése. Határozatképtelenség miatt azonban új elnökséget nem sikerült felállítani. A vesztes ellenjelöltet támogató hallgatói önkormányzatok képviselői az elnökválasztás után kivonultak a tanácskozásról. Fidelitas: a kormány kockára teszi a jövőt „KOCKÁRA TETT jövő” címmel jelentést készített a Fidelitas a fiatalok helyzetéről. Szijjártó Péter, a szervezet alelnöke bejelentette: parlament elé viszi a felmérést. A politikus szerint még soha nem volt ennyi fiatalokkal szembeni lépés, mint az elmúlt két és fél évben. Nincs fedezet a lakásprobléma megoldására, nincs elképzelés a diplomások munkanélküliségének viszszaszorítására, magasak a diákhitelkamatok, megoldatlan a diákok ingyenes utazása lakóhelyük és iskolájuk között. Halálos áramütést okozott a hajszárító két gyerek. is áramütést szenvedett a hét végén. Hévízen egy 2 éves kislány egyedül fürdött a kádban, amikor vízbe esett a hálózatra kapcsolt hajszárító. A gyerek azonnal meghalt. Vasárnap Szegeden történt hasonló eset, ám a 14 éves áldozat szerencsére életben maradt. A fiút kórházba szállították. Több pénzt követelnek a romaszervezetek petíciót kíván átadni a miniszterelnöknek partnereivel együtt a Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség, mert szerintük a koalíció nem teljesíti ígéreteit. FARKAS FLÓRIÁN, a LungO Drom elnöke úgy látja, hogy míg bizonyos tételek a tervezet szerint 10-15 százalékkal csökkennek, addig a romákat érintő fejezetek esetében 50 százalékos a visszalépés. MSZP-s bírálat az SZDSZ-es tárcának szakmaiság helyett a pénz dominál a Magyar Bálint vezette oktatási tárcánál - fogalmazott az MSZP oktatási munkacsoportjának konferenciáján JÁNOSI GYÖRGY szocialista parlamenti képviselő, a testület elnöke. Szerinte súlyos probléma, hogy a magyar oktatáspolitikánál pénzügyi szempontokat vesznek figyelembe ahelyett, hogy szakmai koncepciókat dolgoznának ki.