Petőfi Népe, 2004. november (59. évfolyam, 255-279. szám)

2004-11-30 / 279. szám

4 PETŐFI NÉPE - 2004. NOVEMBER 30., KEDD MEGYEI KÖRKÉP - VÉLEMÉNYEK Kiskunfélegyházán rendezték meg a Bács-Kiskun megyei művészeti iskolák találkozóját szombaton. A rendezvényre a megye huszonnégy településéről több mint ezerkétszáz fiatal érkezett. Az ifjú színészek, zenészek, képzőművészek és táncosok bemutatkozási lehetőséget is kaptak, zsűri díjazta is a műsoro­kat, alkotásokat. A Közoktatásáért Közalapítvány ünnepélyes keretek között írta alá a sikeres pályázók­kal kötött szerződéseket, összesen 14 millió forint értékben. Az eseményről bővebben szerdai számunk­ban olvashatnak. Képünkön a megnyitó pillanatai. fotó: seres anita Merre tovább, bajai régió? űéczy Zsolt Baja általában háttérbe szorul a Dél-alföldi régiót bemutató rendezvé­nyeken, hiszen a térképre tekintve is egy­értelmű: a Duna menti város Baranyával és Tolnával alkothat közösséget. Nem erőssége a jövőkép-felvázolóknak a logi­kus gondolkodás. Példának itt van mindjárt Baja. Bácska egy­kori fővárosa ugyancsak megszenvedte az Éljen május 1. jel­szóval rendezett felvonulásokkal tarkított korszakot, Kecske­mét árnyékában, kisvárosi perspektívából lesve, mint alakul a világ. Megváltást a rendszerváltozás sem hozott, a hivatalok mindenek felett szemlélet továbbra is a megyeszékhely utáni kullogást adta jussul. Tétova kísérlet azért akadt, ám az elsza­kadni és önálló megyét építeni gondolat sajnos oly messze volt a rideg hétköznapok realitásától, hogy megvalósíthatatlansága folytán elhalt a lelkekben. Mégis, még kezdeményezőkészség és a lehetőségek józan mérlegelése híján is rálelhetett volna a város arra az útra, mely utólag még akár helyesnek is bizo­nyulhatna. Ám hiába mondták egyre többen, hogy a mestersé­ges vonalakkal megrajzolt, földrajzi, kulturális és történelmi hagyományokkal dacoló megyéknek befellegzett, Baján csak nem akart leesni a tantusz. így került a város és térsége a Dél­alföldi régióba. Pedig lett volna honnan meríteni, elvégre a valódi feladatokkal bíró, bajai központú vállalatok már a szocializmus daliás évei­ben is fittyet hánytak az úgynevezett megyehatárokra. Például a gemenci erdőgazdaság vagy a vízügyi igazgatóság már ak­kor sem megyeneveket magolt, inkább erdőterületekben, hek­tárokban, folyamkilométerekben gondolkodott. De a jó példa nem ragadós, a megyék helyett régiók ötletének felbukkanása nyomán sem ötlött fel az ártéri - bácskai, sárközi - közössé­gek felélesztése. Úgynevezett civil felvetésekre reagálva abszo­lút elutasító volt a helyi politika, éppen az államapparátus és ezzel a megyeszékhely fontosságát hangsúlyozva. Sok víz lefolyt azóta a Dunán, s úgy tűnik, mintegy tíz eszten­dős csúszással a bajai képviselők is kezdik érezni, kevés kö­zünk van a Dél-Alföldhöz, Békéshez és Csongrádhoz. Ennek hangot is adtak legutóbbi ülésükön, mikor rábólintottak a pé­csiekkel való együttműködésre. Ideje volt, hiszen nemrég, a Dél-alföldi régiót bemutató fővárosi konferenciára Bajáról még a főiskolát sem hívták meg az oktatási szektorba; Minek, az már Bácska, vonhattak vállat a szervezők. Ideje volt, hogy ez képviselőinkben is tudatosodjon. Chipbe rejtik az adóív-aláírást Tojásokkal dobálták meg a kormánytagképmásokat Solt A Solti Polgári Kör több mint 500 résztvevővel fáklyás felvo­nulást tartott a város központ­jában. A tömeg pénteken este b egy.:szekeret húzott át: a, telepü­lésen, melyen Kovács László exkülügyminiszter, EU-biztos, Szanyi Tibor államtitkár, Né­meth Imre agrárminiszter és Gyurcsány Ferenc miniszterel­nök arcképéhez rajzolt alakok „temették” a „magyar gazda ko­porsóját”. A polgármesteri hi­vataltól a művelődési közpon­tig tartó úton a tömeg követte a szekeret, közben tojással, krumplival dobálták a transz­parenst. Ambrus László, aki Solt erdé­lyi testvértelepüléséről, Csík­­dánfalváról érkezett a gyűlésre, azt mondta: 85 évet kibírtunk, magyarok maradtunk, és ez­után is magyarok leszünk. Majd azt kérte: ne közösítse­nek ki a testvéreink bennün­ket! A művelődési központ zsú­folásig megtelt előadótermé­ben rendezett gyűlésen Tuti-Kovács Béla, a Kisgazda Polgá­ri Egyesület elnöke arra kérte az egybegyűlteket, hogy men­jenek el vasárnap és szavazza­nak igennel mindkét kérdés­re. Usztics Mátyás színművész is ott volt Solton, felszólalt, és azt mondta: „Magyarországra nem kell idegen árut behozni, a magyar gazdának nem kell segély! Szellemi tornából fel­mentett irodakukacok szabják meg Brüsszelben a feltételeket, és azt, hogy mit termelhetnek meg a magyar gazdák”. A Bács-Kiskun megyei és a Kárpát-medencei polgármesterek találkozójának NYILATKOZATA Egyre többen vállalják fel azt, hogy a társadalom elé kiállva, nyíltan kijelentsék IGEN szavazási szándékukat. Ezt fogalmazza meg az a nyilatkozat is, melyet november 26-án Kecskeméten tettek közé a résztvevők, a Bács-Kiskun megyei és a Kárpát-medencei polgármesterek találkozóján. Dr. Horváth Zsoltot, Kecs­kemét alpolgármesterét kérdezzük. Igen. A Nyilatkozatunk a következőket fogalmazza meg: „A határon túli magyarság számára sorsdöntő nemzeti kérdés a kettős állampolgárság megadása! Számunkra az IGEN a biztonságos megmaradást jelenti a szülőföldön, a NEM a kilátás­talan jövőt. Az útlevél a szabad utazást, a vízumkényszer megszűnését, a szabadságot je­lenti. Mi nem mondtunk le sohasem a magyar állampolgárságunkról, azt tőlünk elvették, ezért annak visszaadását kérjük a Magyar nemzettől. Kérünk minden választópolgárt, hogy vegyen részt a december 5-i népszavazáson és szavazzon IGENNEL Mi, Bács-Kiskun megyei polgármesterek, tisztelettel kérjük megyebeli polgármestertár­sainkat, hogy településükön mindenkit a népszavazáson való részvételre és az IGEN sza­vazásra buzdítsanak azért, hogy december 6-án is nyíltan tudjunk egymás szemébe néz­ni. " A társadalmi szervezetek mellett tehát a nyilatkozatot aláíró önkormányzatok vezetői is az IGEN szavazatra kérik fel a lakosságot. Ez mutatja azt, hogy határon innen, és határon túl egyformán gondolkodnak az emberek, egyformán gondolkodnak a polgármesterek. A Nyilatkozat aláírók névsora a következő: Király Sándor Nagybaracska, Lógó András Sükösd, Horváth Béla Szilágyi (Vajdaság), Fazekas Róbert Bács Kossuthfalva (Vajdaság), Suhajda Antal Akasztó, Gelányi János Mélykút, Nemes, magyar emberhez, polgármesterhez méltó cselekedet ez. Hiszem és vallom, hogy a határainkon túl élő magyarokért való kiállásunk nemcsak az or­szág valamennyi településének vezetői, hanem minden szavazásra jogosult magyar ál­lampolgár számára példa értékű lesz. Bács-Kiskunban az idén százkét nagy adózó teljesíti elektronikus úton, interneten adóbevallási kötelezett­ségét, jövőre már négyszázhuszonhét. Az új elektroni­kus adózók ingyen kapják meg az aláíráshoz szüksé­ges chipkártyákat az APEH-től. A „kis adózók” pén­zért. Adóügyek- Az elektronikus adóbevallás gyors, pontos és olcsó. Az or­szágban 2004-ben a három­ezer legnagyobb adózó került be az elektronikus bevallási körbe, s ezek közül található százkét ügyfél Bács-Kiskun­­ban - magyarázta lapunknak Százdi Jenőné, az APEH me­gyei igazgatóságának szóvivő­je. Jövőre viszont már a tízezer legnagyobb adózó fog elektroni­kusan adózni, s kö­zülük 427 a Bács- Kiskun megyei. Egy év alatt te­hát több mint négyszeresé­re emelke­dik Bács-Kis­­kunban az APEH elekt­•4)«■ BT •.*• ELEKTRONIKUS ADÓZÓK BÁCS-KISKUNBAN 2004. : 2005. : 31 63 3 2 62 308 11 15 IfflíliESfll 3 102 31 427 FORRÁS: APEH ronikus ügyfelei­nek száma. A rendszerbe most bekerülő cégek és vállalkozások - térítésmen­tesen - mától kezdve folyama­tosan kapják az APEH-től az elektronikus adóbevallás tel­sítéséhez szüksé­ges eszközöket (kártyaolvasó, az aláíráshoz szük­séges chipkártya, valamint a szoft­vertelepítő CD). December 17-ig azok az adózók is hozzájutnak az eszközökhöz, ame­lyek regisztrációja valamilyen probléma miatt elhúzódott. A jövő év április elsejétől min­den adózó beléphet az elektronikus bevallási kör­be, de a kisebb adózók nem kapnak ingyenesen eszközö­ket, nekik ezeket meg kell vá­sárolniuk. A tavalyi chipkártyák érvé­nyességi ideje hamarosan le­jár, de eddig alig néhányat újí­tottak meg. Az APEH megyei igazgatósága kéri, hogy mie­lőbb egyeztessenek az érvé­nyesítésről a 76/512-808-as te­lefonszámon. (Fizetett politikai hirdetés) FOTÓ: BANCZIK RÓBERT

Next

/
Oldalképek
Tartalom