Petőfi Népe, 2004. november (59. évfolyam, 255-279. szám)
2004-11-27 / 277. szám
PROGRAMOK Grátisz 10. oldal Grátisz m ^ * AJANLO Ünnepi pillanatok A kecskeméti Népi Iparművészeti Múzeumban tegnap nyílt meg a múzeum és a Kocsis Pái Mezőgazdasági Szakközépiskola és Szakképző Intézet közös kiállítása. Természetes anyagokból készített karácsonyi lakásdíszekből állították össze az anyagot. Készítői: Kürtösi Zsolt né virágkötészeti gyakorlati oktató és virágkötőberendező szakos diákjai - Kása Bettina, Nagy Margit és Pintye Tímea. A kiállítás december 20-áig látható keddtől szombatig 10 és 17 óra között. A múzeum műhelyprogrammal is várja látogatóit: ma 14 és 16 óra között Kristóf Márta mézesbábos, népi iparművész irányításával hagyományos módon díszített mézeskalácsot készíthetnek. Templomi koncert A Filharmónia-Raiffeisen bérlet programsorozatának következő kecskeméti eseménye a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar hangversenye az evangélikus templomban november 29-én, hétfőn, 19 órai kezdettel. Vezényel Gerhát László, közreműködik Boldoczky Gábor trombitaművész. A műsorban Johann Christian Bach, Vivaldi, Carl Philipp Emanuel Bach és Telemann művei hangzanak el. Jegyek válthatók az Erdei Ferenc Művelődési Központ pénztárában és az előadás előtt a helyszínen. grátisz Évfordulók,^,., November 27., szombat - a véradók napja Magyarországon. November 28., vasárnap - e napon kezdődik az advent, a vízkeresztig tartó karácsonyi ünnepkör. Advent az egyházi év kezdete, a karácsonyi készülődés négyhetes időszaka. Ma gyújtják meg az első gyertyát az adventi koszorún, a rá következő vasárnapokon mindig eggyel többet (az évkör során elfogyó, majd újra növekvő fényt jelképezi). Az adventi koszorú gyertyáinak színe változó, leggyakoribb a piros, az északi országokban fehér, Ausztriában négy különféle színű (lila - a bűnbánat színeként -, piros, rózsaszín és fehér). Adventi hétvégék Gyermekkarácsonyra készülnek Baján a Petőfi-szigeti Ifjúsági Házban. Ma adventi játszóházba és bábszínházba várják az érdeklődőket. Délután 3-tól 5 óráig ajtó- és asztali díszeket, valamint adventi naptárt készítenek majd, melyet már holnap, advent első vasárnapján otthon kihelyezhetnek a lakásban. Öt órakor a Budapesti Figurina Kisszínpad bábelőadását tekinthetik meg a kicsinyek. December 4-én Mikulásnapi játszóház és foltvarró kiállítás, december 11-én Luca-napi búzaültetés, boszorkányosdi, advent utolsó vasárnapja előtti szombaton pedig karácsonyi játszóházba várják a látogatót. Ekkor a fővárosi Nevenincs Színház Gyertek velünk Betlehembe című előadását láthatják a gyerekek. Mesemorzsák A kecskeméti Katona József Könyvtár a gyermekeknek ajánlja a december hónapot. Ezért udvari rajzmestereknek szóló mesefoglalkozásra invitálják a kicsiket december 1-jén, szerdán, 10 óra 30-tól. Meseország galériájában A királyfi és szíve választottja címmel állítják ki a mesemondó gyerekek rajzait. A kiállítás 2005. február 14-éig látogatható. Szabó Ödön diavetítéses előadása Európai barangolásokról szól december 2-án, csütörtökön, 11 óra 30-tól. Dr. Horváth István a rovásírással ismerteti meg kis hallgatóit. Az aratókéstől a zsindelyig című ismertető foglalkozás december 3-án, pénteken, 10 óra 30-kor kezdődik. November 29., hétfő alapjait. 25 éve rakták le a Szórakaténusz November 30., kedd - 125 éve Kis Kunság címmel vegyes tartalmú hetilap indult Kiskunfélegyházán. Néphagyományunk jeles napja a mai. András napja volt a legismertebb házasságjósoló időpont. Szokás volt az ólomöntés, gombócfőzés. Időjós napnak is tekintették, a regula szerint Ha András napja kopogós, karácsony locsogós. December 1., szerda - AIDS-elleni világnap. Az Egészségügyi Világszervezet így is fel kívánja hívni a figyelmet a nemzetközi összefogás szükségességére, hisz a világon már több mint 16 millióra tehető az AIDS-es betegek, ill. a HIV-vírushordozók száma, köztük egymilliónál is több a gyermek. Ma van a békéért bebörtönözöttek nemzetközi napja és a Magyar rádiózás napja is. December 2,. csütörtök - 15 éve Baján alakult meg a Magyarországi Horvátok Szövetsége December 3., péntek - A fogyatékos emberek nemzetközi napja I %TANACS-ADO Uj és használt közlekedési eszközök adásvételéről Európai uniós csatlakozásunkkal megszűntek a vámhatárok Magyarország és a többi (24) EU-tagállam közt, ami nagymértékben befolyásolta a kereskedelmet és az adózást is. Az általános forgalmi adó szabályai bizonyos - a jelentős gazdasági érdekekhez fűződő - termékcsoportokra az általánostól eltérő szabályokat tartalmaznak; ezek egyike a közlekedési eszközök csoportja. Az alábbiakban arról adunk tájékoztatást, hogy az új vagy használt közlekedési eszközök beszerzése vagy értékesítése milyen bevallások kitöltését vonja maga után, amit alapvetően meghatároz az adózó adóalanyi státusza (rendelkezik-e közösségi adószámmal, általános szabályok szerint adózik áfa szempontjából, vagy más szabályok vonatkoznak rá?). Vannak esetek, amikor az új személygépkocsinak az EU más tagállamából való beszerzésekor az általános forgalmi adót a vámhatóság határozattal állapítja meg, így az adófizetési kötelezettséghez adóbevallási kötelezettség nem párosul (lásd VPOP-kivetésI). Adóalanyi státusz Új közlekedési eszköz beszerzése (kivéve a személygépkocsit) Új személygépkocsi beszerzése Használt közlekedési eszköz beszerzése (ideértve a személygépkocsit is) Új közlekedési eszköz értékesítése (ideértve a személygépkocsit is) Közösségi adószámmal rendelkező, általános szabályok szerintadózó áfa-alany U04 65/650/651 bevallás + 04 613 összesítő nyilatkozat U04 65/650/651 bevallás + 04 613 összesítő nyilatkozat U04 65/650/651 bevallás + 04 613 összesítő nyilatkozat U04 65/650/651 bevallás + 04 603 összesítő nyilatkozat vagy 04 886 adatszolgáltatás Közösségi adószámmal rendelkező, alanyi adómentes, tárgyi adómentes és különleges jogállású, mezőgazdasági tevékenységet végző adóalany, nem adóalany jogi személy 04 86‘ bevallás + 04 614 összesítő nyilatkozat VPOPs-kivetés 04 86' bevallás + 04 614 összesítő nyilatkozat U04 65/650/651 bevallás + 04 603 összesítő nyilatkozat vagy 04 886 adatszolgáltatás Közösségi adószámmal nem rendelkező- alanyi adómentes, tárgyi adómentes és különleges jogállású, mezőgazdasági tevékenységet végző adóalany, nem adóalany jogi személy- nem adóalany egyéb szervezet- eva-alany- nem adóalany magánszemély 04 872 bevallás VPOP-kivetés Az eladó tagállama szerinti adóval terhelten szerzi be. U04 65/650/651 bevallás + 04 603 összesítő nyilatkozat vagy 04 886 adatszolgáltatás 1 Art. 1. sz. mell. I/B/3/d; az adófizetési kötelezettség keletkezését követő hó 20-ig ! Art. 1. sz. mell. I/B/3/b; az adófizetési kötelezettség keletkezését követő hó 20-ig ‘ Art. 1. sz. melléklet I/B/3/c; negyedévenként, a negyedévet követő hó 20. f napjáig * Art. 1. sz. melléklet I/B/3/d; negyedévenként, a negyedévet követő hó 20. napjáig * Áfa-tv. 46. § (2) b. 6 Art 3. sz. melléklet H.; az értékesítés napját követő hó 15-ig, ha a vevő közösségi adószámmal nem rendelkezik. * APEH BACS-KISKUN megyei IGAZGATÓSÁG Ügyfélszolgálatok: 6500 Baja, Kenderes u. 5-7. TeL: 79/323-613 6400 Kiskunhalas, Nagy Szeder 1. u. 1. TeL: 77/522-130 6300 Kalocsa, Bátyai utca 2. TeL: 78/461-067,461-255 6000 Kecskemét, Kuruc krL 16/B TeL: 76/512-600 hétfő: 8.00-15.30; kedd: nincs ügyfélfogadás; szerda: 8.00-15.30; csütörtök: 8.00-12.00; péntek: 8.00-12.00 Városgazdasági Kft. Konzorcium hó- és síkosság mentesítésre Többszöri eredménytelen nyílt közbeszerzési eljárást követően - hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárás eredményeként - a napokban végre eldőlt, hogy az idei télen a Városgazdasági Kft. és Mega-Sped Kft. konzorciuma végzi az önkormányzat kezelésében lévő kül- és belterületi utak, közterületek hó- és síkosságmentesítését.- Milyen előzmények után hozták létre a konzorciumot?- kérdeztük a Városgazdasági Kft. ügyvezető igazgatójától.- Az európai uniós csatlakozással kapcsolatos jogszabályi változások következtében társaságunk ez év májusától a közbeszerezési törvény hatálya alá esik- mondta Lassú Tibor. - Ez többek között azzal jár, hogy egy meghatározott értékhatárt meghaladó feladat elvégzésére partnereit, alvállalkozóit közbeszerezési eljárás keretében kell kiválasztania. Tipikusan ilyen feladat a hó- és síkosságmentesítés, amelyet cégünk korábban sem tudott egyedül ellátni. Ahhoz, hogy ezúttal ne kelljen közbeszerzés útján alvállalkozót kiválasztanunk, egy olyan társasággal kellett konzorci-Felkészültek a tél támadásaira. umra lépnünk, amely nem áll a közbeszerzési törvény hatálya alatt, és már van gyakorlata a hó- és síkosságmentesítésben. A Mega-Sped Kft. minden vonatkozásban megfelel ezeknek a kritériumoknak. Két éves, folyamatos együttműködésünk során megbizonyosodhattunk arról, hogy el tudják látni a feladatot, így a kölcsönös egyeztetést követően közösen nyújtottuk be pályázatunkat a tárgyalásos közbeszerzési eljárásra. Az eredményhirdetés értelmében november 19-től konzorciumunk szerződéses kötelezettsége a feladat ellátása.- Melyek voltak a legsürgősebb feladatok a feladat elnyeréséről szóló döntést követően?- Nagyon gyorsan kellett cselekednünk, hiszen az elmúlt napokban már biztosítanunk kellett a megfelelő készültségi szintet egy esetleges havazás, vagy jegesedés esetére - vette át a szót Szabadszállási Mihály, a Mega- Sped Kft. ügyvezetője. - A szerződés életbe lépésének első pillanatától működik 24 órás ügyeletünk, amely részben a Városgazdasági Kft. telephelyével öszszeköttetést biztosító 80/204- 492-es, ingyenesen hívható zöld számon, részben a 30/250- 9301-es mobilszámon érhető el. A konzorcium saját kapacitásaként rendelkezésünkre áll 15 sószóró, és csaknem 30 hóeke, valamint a megfelelő mennyiségű só és érdesítő anyag. A kézi síkosságmentesítéshez is elegendő munkaerő áll rendelkezésre.- Melyek hó- és síkosságmentesítési stratégiájuk legfontosabb elemei?- A várost és a külterületeket ezúttal is több részre felosztva végezzük majd a munkálatokat, ezért kérjük a lakosságot, hogy senki ne értelmezze rosszul, ha gépeink felemelt tolólappal közlekednek a számukra kijelölt munkaterületig. Mivel egyik fő feladatunk a gyűjtőutak és autóbusz útvonalak takarítása, a gépek ezúttal is csak az út zszélére tudják majd letolni a havat. Törekszünk arra, hogy havazás esetén a városi úthálózatéval egyidőben a külterületi gyűjtőutak tisztítása is megkezdődjön. Igyekszünk kiemelt figyelmet fordítani a járdákra és a kerékpárutakra is. Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy a téli közlekedés minél zökkenőmentesebb legyen úgy a gépjárművel, mint a gyalogosan közlekedők számára. Ehhez tisztelettel kérjük a lakosság segítő együttműködését, és megértő türelmét. A polgárok minden észrevételét szívesen fogadjuk a már említett telefonszámokon. A VÁROSÖAZT>ASÁCt KFT Grátisz HOMERSEKLET