Petőfi Népe, 2004. november (59. évfolyam, 255-279. szám)
2004-11-17 / 268. szám
6 PETŐFI NÉPE - 2004. NOVEMBER 17. SZERDA FÉLEGYHÁZA. KECSKE ÉS KÖRNYÉKE HÍREK Drágulás. Értesüléseink szerint január elsejétől az idei infláció mértékével emelkedik a távhőszolgáltatás alapdíja Kiskunfélegyházán. A távhőszolgáltatásról szóló önkormányzati rendelet módosításáról ma tárgyal a képviselő-testület jogi és ügyrendi bizottsága. Vetélkedő. Versmondó versenyt hirdet az általános iskolák 7-8., valamint a hatosztályos gimnáziumok 1. és 2. évfolyamosai számára a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Közművelődési Egyesület. A vetélkedőn minden versenyzőtől két verset hallgatnak meg: Kölcsey Ferenc Himnuszát és a magyar hazafias líra valamely szabadon választott költeményét. (A versmondás nem felolvasást jelent.) A Magyar kultúra napjának (január 22.) tiszteletére meghirdetett versenyt 2005. január 21-én, pénteken délután 2 órakor tartják a kiskunfélegyházi Gorkij utca 2. szám alatt. Minden iskolából csak egy-egy jelentkezőt fogadnak, akit - az előadásra szánt vers címének megjelelölésével - január 7- ig lehet benevezni a vetélkedőre a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. Találkozó. A lakiteleki önkormányzat minden év novemberében találkozóra hívja a község nyugdíjasait. Ma délután fél 3-kor a helyi művelődési házba várják az időseket, akiknek az óvodások és az iskolások adnak műsort. A terített asztalnál kis vendéglátás is várja a nyugdíjas lakitelekieket. Kis kézművesek. November 19- én, pénteken délután ismét kézműves tevékenységre várják az érdeklődő gyerekeket a kécskei Arany János Művelődési Központba. A foglalkozást Kapásné Cseh Anikó óvónő vezeti. Belépődíj kicsiknek 100, a kísérőknek 200 forint. A következő foglalkozást december 17-én tartják. Mikulásváró. A tisza kécskei Arany János Művelődési Központ Mikulás-rajzpályázatot hirdet a helybeli gyerekeknek. A Mikulást vagy Télapót ábrázoló rajzokat november 30-ig lehet leadni a művelődési központ nyitva tartási idejében. A legjobban sikerült alkotásokat december 4-én, szombaton délután a Télapó-váró ünnepség keretében maga a nagyszakállú öregúr jutalmazza meg. Elsők lettek. Életet az éveknek címmel a napokban Budapesten rendezték meg a nyugdíjasok országos Ki mit tud?-versenyét. A megyei versenyen győztes Tiszaalpárt többen is képviselték a találkozón, ahol a Bársony Mihály Népdalkor elismerést, Tímár Béláné és az Árpád Fejedelem Nyugdíjas Klub pedig első helyezést nyert. kb. 10001 gabona tárolására alkalmas ^raktárépület. T: 06-20/9-441-751 1 ) \ Joker Cipő ajánlata: «- Női-férfi téli cipők gyermek ASSO, MELANIA, 18-35 méretben Kruét, Nagykőrösi u. 12. sz. alatt. » Exkluzív női férfi téli cipők g Kínét, Csányi út 1-3. sz. alatt. g Bírósághoz fordulnak A kunszállási lehajtócsomópont valóban a koncessziós szerződés részét képezi. Ám az nem az AKA Rt.-re, hanem a szaktárcára kötelező érvényű - jelentette ki Hídvégi Gábor vezérigazgató-helyettes az elmúlt héten, a kiskunfélegyházi autópálya-mérnökségen tartott sajtótájékoztatón. Kunszállás A téli gépszemle kapcsán tartott sajtótájékoztatón az AKA Rt. és a sztrádát üzemeltető Magyar Intertoll Rt. vezetői mellett jelen voltak az autópálya menti települések polgármesterei, köztük Makány Ferenc is. Kunszállás polgármestere emlékeztetett arra a megállapodásra, amelyet az M5-ös Kecskeméttől Kiskunfélegyházáig terjedő szakaszának építésekor kötöttek. A koncessziós szerződésbe foglalt egyezség szerint: tekintettel a nyomvonal túlzott közelségére, csak ügy épülhet meg az autópálya, amennyiben záros határidőn belül a csomópont is elkészül. Azóta közel tíz esztendő telt el, jelenleg már a Szegedig tartó szakaszt építik, ám a kunszállási csomópont sorsa továbbra is bizonytalan. Annak dacára, hogy a kunszállásiak igényének jogosságát Kovács Ferenc, a közlekedési tárca helyettes államtitkára is elismerte egy, a polgármesterhez intézett tavalyi levelében: „A kérdéses csomópont megépítése az M5-ÖS Kecskemét-Kiskunfélegyháza közötti szakasza engedélyeztetésének egyik feltétele volt” - fogalmazott a helyettes államtitkár. Hídvégi Gábor, az Alföldi Koncessziós Autópálya (AKA) Rt. vezérigazgató-helyettese elismerte, hogy a megállapodás az építési engedély feltételeként fogalmazódott meg. Csakhogy az AKA Rt. nem tulajdonosa, csupán üzemeltetője a sztrádának, ezért a döntést a közlekedési tárcának kell meghoznia - hangsúlyozta. A minisztérium azonban időközben meggondolta magát, így a megállapodás ellenére továbbra sem tudni, megépül-e egyáltalán, s ha igen, mikor a kunszállási csomópont. Makány Ferenc polgármester kijelentette: bírósághoz fordulnak, hogy érvényt szerezzenek a közel egy évtizede kötött megállapodásnak. SZÁSZ ANDRÁS Kinek kell megépítenie a petőfiszállási lehajtót? - kérdezte hétfőn Endre Sándor országgyűlési képviselő a parlamentben. Ugyanis sem a szaktárcának, sem a pálos rendnek, sem pedig a petőfiszállási önkormányzatnak nincs 90 millió forintja erre a célra. Az üzemeltetésért és fenntartásért felelős AKA Rt. pedig kategorikusan kijelentette: nem vállalja fel a lehajtó költségeit. Andricsák Zoltán, a közlekedési tárca főosztályvezet&helyettese válaszában leszögezte: noha pénze a minisztériumnak sincs, igyekeznek olyan megoldást találni, ami lehetővé teszi a lehajtó megépítését. Legcélszerűbb megoldásnak az tűnik, ha a majdani pihenőhely benzinkútjának és éttermének üzemeltetője feltételként magára vállalná a lehajtóút kivitelezésének költségeit. Iskolabál a sportcsarnokban Tiszaalpár A tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola szülői munkaközössége hagyományosan minden évben megrendezi jótékonysági bálját. Az elmúlt hétvégén zsúfolásig megtelt az iskola sportcsarnoka mulatni vágyó vendégekkel. A nyitótáncot- amely ezúttal a palotás volt - az iskola nyolcadikosai adták elő. A bál bevételét ezúttal is különböző tanszerek, -eszközök vásárlására fordítják. Lakókra vár a fe Szentkirály A napokban fejezik be a fiatal házasoknak szánt, úgynevezett fecskeház építését Szentkirályon. Az épületet, amely egyben a település első emeletes háza, hamarosan át is adják. A hatlakásos épületet eredetileg csak négylakásosra tervezték. Az önkormányzat később úgy határozott: a tetőteret is beépítteti. A harmincöt évesnél fiatalabb házaspároknak szánt lakásokra máris sokan jelentkeztek. Az épülettel azt szeretnék elérni, hogy minél több Fiatal maradjon Szentkirályon - tájékoztatta lapunkat Szabó Gellért polgármester. A község első embere elmondta: a háromszintes épület különböző szintjein különböző bérleti díjakat kell majd fizetniük a bérlőknek, akik öt évig lakhatnak a fecskeházban. Arról, hogy kik költözhetnek majd be az új épületbe a helyi képviselő-testület dönt a benyújtott pályázatok alapján. ★ Kovács Máté és Sáfrány Irén már beadta a pályázatát az önkormányzathoz. A fiatalok jó lehetőségnek tartják, hogy a kispénzű fiatalok számára is lehetőség nyűik lakásszerzésre. Elképzelésük szerint, nekik az első emeleti lakás felelne meg a legjobban. Úgy tervezik, mindenképp benne laknának, majd saját házat szeretnének építeni. Ladányi Zsuzsa fodrászként dőlgozik Szentkirá- l^j| lyon. Véleménye I -szerint a fecske- * Ht*'* ház azoknak a mJSfÉgK fiataloknak jó, ■»SSHBII akiknek nincs más lehetőségük, mert még nem rendelkeznek saját lakással, viszont mindenképp külön szeretnének élni szüleiktől. Noha ő és párja albérletben lakik, nem gondoltak arra, hogy megpályázzák a fecskeház egyik lakását, sz. t. emléktábla-avató. Csepreghy Endre egykori igazgató tiszteletére emléktáblát avattak a félegyházi Petőfi Sándor Gépészeti Szakközépiskola épülete átadásának 100. évfordulóján. Az akkor még tanítóképzőnek otthont adó épület az ő vezetése alatt készült el alig két év alatt. Az emléktáblát Ficsór József polgármester, az iskola öregdiákja leplezte le. fonts.*. Közösen védenek Polgárőrség A félegyháziak kezdeményezésére nyolc település: Kiskunfélegyháza, Bugac, Fülöpjakab, Gátér, Kunszállás, Pálmonostora, Petőfiszállás és Tiszaalpár polgárőr-egyesületei társulást hoztak létre. Az együtműködéstől elsősorban a közrend és a közbiztonság javulását, a rendezvények zavartalan lebonyolítását remélik az érintett településeken. Mindemellett a társulás a közös szolgálati feladatok ellátása mellett az együttes továbbképzést is segítené. Legfontosabb előnyének mégis az tűnik, hogy a társulás nagyobb eséllyel tudna részt venni a különböző pályázatokon, mint külön-külön. Á társulás kapcsolattartójának, gesztorának Bodor Sándort választották. Egyébként a kül- és belterületeken élők biztonsága érdekében Kiskunfélegyháza és a kistérségéhez tartozó települések önkormányzatai tavaly tavaszszal társulást hoztak létre. A Kiskun Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Társuláshoz hamarosan Jászszentlászló és Móricgát is csatlakozott. A tizenegy települést tömörítő szervezet tanyavédelmi programját 2003 augusztusában indították el. Megvalósítását úgynevezett koordinátorok fogják össze és szervezik, akik minden tanyán élőt felkerestek, feltérképezték körülményeiket, hogy megismerjék a kistérséget, az ott lakókat, és megtalálják azokat a körzeti közösségeket, amelyek tagjai: postások, vadászok, polgár-, mező-, illetve halőrök öszszekötőként segíthetik céljaik megvalósítását. Minden településen huszonnégy órás, rádiótelefonos ügyeleti rendszert indítanak be, ahonnan a befutó információkat a megfelelő helyekre továbbítják. Legyen szó hóakadályról, egészségügyi problémáról, bevásárlásról, netán bűnügyről. így az illetékesek a legrövidebb időn belül a helyszínre tudnak érni. A tanyavédelmi program a bűnmegelőzés mellett egyfajta szociális tevékenységet is felvállal. Ebbe - saját terepjárójával - a kiskunfélegyházi Szivárvány Személyes Gondoskodást Nyújtó Intézmény is bekapcsolódott. Seres Dezső rendőr alezredes, a program felelőse kérdésünkre elmondta: a társulás a közös továbbképzési, pályázati lehetőségek mellett a polgárőrök biztonságérzetét is fokozza. sz. A. ANYAKÖNYVI HÍREK Születtek: Tóth Alexandra (a.n.: Gulyás Erika Beáta), Szőke Flóra Fruzsina (Gyovai Barbara), Szabó Bernadett Éva (Hegedűs Éva), Justin Ágnes (Petróczi Mónika Terézia), Nemcsok Zoltán (Sándor Judit Emma). Házasságot kötöttek: Szikszai Melinda Éva - Hornyák Jenő Sándor. Meghaltak: Gulyás Jánosné Fekete Mária, Morell Ferencné Almási Mária, Farkas Sándorné Farkas Ilona Ágnes - Kiskunfélegyháza, Fekete Mihály - Bugac, dr. Czabán László János - Kiskunhalas, Bartók Lajos, Venyingi Menyhártné Szlávik Anna, Pálinkás Pál - Tiszaalpár. CSEMPE-RAKTARARU H AZ MINDENT EGY HELYEN, AMI EGY FÜRDŐSZOBÁHOZ KELL! Falicsempék, 20x25: Padlólapok: Spanyol falicsempék: Spanyol padlólapok: Gránitpadlók, I. o.: 1180 Ft/m -tői 990 Ft/m2-tői 2450 Ft/m2-tői 2650 Ft/m2-tői 1480 Ft/m2- tői Zuhanykabin 6 mm-es biztonsági üveggel, tálcával: 65.000 Ft (Az árak az áfát tartalmazzák!) ÉP-TRADE Kft. Kiskunfélegyháza Raktár: Izsáki út. Tel.: 76/466-733 Nyitva: H-P: 8-17; Szó: 8-12 óráig. SÍ Bemutatóterem: Kazinczy u. 1. Tel.: 76/430-444 Nyitva: H-P: 9-17; Szó: 8-12 óráig.