Petőfi Népe, 2004. október (59. évfolyam, 230-254. szám)

2004-10-19 / 245. szám

print 2000 NYOMDA KFT it E C S K E M É T "ecskemét, Végvár 7C/SQ1 -2SZU 10 éves NYOMDA! Visszavitték Kerék Csabát a rács mögé fogda Nincs már házi őrizetben Megváltoztatta döntését a Fővá­rosi Bíróság a brókerbotrányban érintett Kerék Csaba házi őrize­tével kapcsolatban. Másodfokon helyt adtak az ügyészi fellebbe­zésnek, így a Britton cégcsoport magyarországi képviselőjének letartóztatását újra elrendelték.- A védencemet már vissza is vitték - mondta lapunknak Rutt- ner György, Kerék ügyvédje. A gyanúsítottat a rendőrség Ara­di utcai fogdájába helyezték el. Ruttner szerint a döntéssel „tel­jesen lejáratják az igazságszol­gáltatást”. Szeptember 30-án, Kulcsár Attila előzetes letartóztatásá­nak megszüntetésével egy idő­ben a brókerbotrány másik érintettjének, Kerék Csabának is házi őrizetét rendelte el a bí­róság. Ezt a döntést az ügyész­ség megfellebbezte. A Fővárosi Bíróság közlemé­nyében tudatta: Kerék Csaba előzetes letartóztatását decem­ber 11-ig meghosszabbították. Ruttner utalt arra, hogy még nem kapta kézhez a bíróság döntését. Hozzátette: védence jogszerűen járt el a házi őrizet alatt, a másodfokon megváltoz­tatott határozatot pedig szomo­rú esetnek nevezte. Jelezte, ké­sőbb ismét indítványozni fogja Kerék letartóztatásának meg­szüntetését. ■ Nagy E. D. Kaiser elvesztette türelmét tagadnak A védett tanú ma már biztos a vádlott bűnösségében Ellentmondó tanúvallo­másokkal folytatódott a móri mészárlás pere. Egy férfi a többiekkel ellentét­ben azt állítja: egy boros­tás, rövid hajú fiatalem­bert látott a helyszínen. Nagy Eszter Dóra- Végre valaki álljon velem szem­be azt a magasságos dolgot tisz­tázni, mert egyre jobban bosszant a dolog - kelt ki magá­ból Kaiser Ede a tárgyaláson. A vádlott hiába kérte, hogy azok a tanúk, akik látták az egyik mó­ri elkövetőt, álljanak mellé. A bí­róság ezt nem engedte meg. Kaiser azt próbálja bebizonyíta­ni, hogy a tanúk magasabb sze­mélyt láthattak a bankfióknál. A nyomozati vallomásokban több­ségük 180-185 centiméter magas elkövetőről beszélt, Kaiser pedig azzal érvel, ő csak 178 centi. A bíróságon több tanút a vád­lottak kizárásával hallgattak meg. Az egyik védett tanú telje­sen biztos abban, hogy Kaisert látta a bankfiók ablakában. A fel- ismertetésen még bizonytalan volt, de a tárgyaláson már kétsé­get kizáróan azt állította, hogy a vádlott az egyik elkövető. A kö­vetkező tanú szerint egy boros­tás, rövid hajú férfi küldte el a bank ajtajában az érkező ügyfe­leket. Kaisernek kedvez egy fiatalember vallomása Is. A ta­nú látta az egyik elkövetőt, aki A tanú a tárgyaláson lett kétséget kizáróan biztos abban, hogy Kaisert látta a bankfióknál. jobb kézzel bezárta a fiók ajtaját, majd egy fekete táskával távo­zott. Kaiser pedig azt állítja: bal­kezes. Terhelő vallomást tett azonban Kaiserre korábbi isme­rősének zárkatársa. A férfi őrize­te alatt tudta meg a móri bűncse­lekmény részleteit Gy. Gábortól. Levélben is megírta a rendőrök­nek, hogy Kaiserék a móri elkö­vetők. A zárkatárs azért nem be­szélt, mert féltette húga épségét. A lány Kaiser barátnője volt. A tanú azt állította, a vádlottak motorral menekültek el Mórról. Hajdú először szólalt meg a bíróságon A móri bankrablás másik vádlottja, Haj­dú László eddig szóban nem volt hajlan­dó reagálni az ellene felhozott vádakra. Vallomását is írásban adta be, kérdések­re sem volt hajlandó válaszolni. Ezúttal kivételt tett. Cáfolta, hogy motorral követték volna el a mó­ri bankrablást. Azt mondta: volt motorkerékpárja, de azt 2001 nyarán eladta és azóta nem ült motoron. fotó: SZABOLCS lászlő Feketén dolgoztak a lakóparkban elfogtak 37 illegálisan dol­gozó külföldit a XI. kerület egyik lakóparkjának az épít­kezésén. A rendőrség, a ha­tárőrség és a munkaügyi fel­ügyelőség munkatársai állí­tották elő a külföldieket, (szí) Megverte a nőt, felgyújtotta lakását összevert egy 55 éves nőt IX. kerületi Csárdás közben lévő lakásán egy ismeretlen támadó. A garázda az egyik szobát fel is gyújtotta. A tü­zet megfékezték a tűzoltók, az asszony életveszélyes ko­ponyatörést szenvedett, (ned) Nem birkóztak meg a páncélszekrénnyel elvitték, de feltörni nem tudták a páncélszekrényt azok a betörők, akik a XXIII. kerületi Ócsai út egyik iro­daépületébe törtek be. A biz­tonsági őrök azonban meg­zavarták őket (jj) Gyerekek zsarolták a tizenegy éves fiút megzsarolt egy tizenéves testvérpár egy hasonló ko­rú fiút Nyíregyházán. A 10, illetve 13 éves gyere­kek késsel arra kény­szerítették a 11 éves fiút, hogy számítógépes játéko­kat tartalmazó lemezeket adjon nekik, (szí) Az hlnttéuk szöveget e» képanyagát minden aaatben a hirdető ügyfeleinktől kéazen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó temntllyen anyagi, Illetve jogi felelősséget nem vállal w-----------­VEGYES APU it HANGSZER PIANÍNÓ német, újszerű állapotban kiváló mi­nőségben eladó. Érdeklődni lehet: 06- 76/328-408 OKTATÁS A BOLVÁRY Security Kft. személy- és va^onőr tanfolyamot indít Kecskeméten, részletfize­téssel. Nytsz. 06022702 Tel.: 30/925-81-27; 20/556-72-81 *541491* DAJKA, Gyermekfelügyelő II, Gyógypedagógiai asszisztens képzést (OKJ-s) szervez a Poliforma Kft. Kecskeméten, kellő létszám esetén más városban is. (Nyilvántart, sz.: 090030-04, akkredit: 0680) Érd.: Tóth Imréné, 76/498-651,30/851-3510. *549258* ÉS MÉG -30%! Kereskedő-boltvezető, vendég­látó-üzletvezető, ABC-eladó tanfolyamok Kecs­keméten. Tandíj: 20.000 Ft/fő+vizsgadíj. Je­lentkezés: Tóth L. Ált Isk. Czollner tér 1. Hétfő, szerda, péntek: 4-6 óra között Kezdés: okóber 16. Telefon: 76/417-388, 30/315-5148 *554352* INGATLANKÖZVETÍTŐ-ÉRTÉKBECSLŐ OKJ-S kép­zés indul Kecskeméten. Vizsgadíjjal, jegyzettel: 85.000 Ft. Kapos Bróker Kft, 30/384-28-71. Kereskedő-boltvezető, Vendéglá­tó-üzletvezető, Vendéglátó-eladó, ABC-eladó TANFOLYAMOK az Öveges Képzőben. 76/505-068, 485-466. 06-0082-02, AL-0338 •549306* MENEDZSEREKNEK, vállalkozóknak általános és üzleti angolnyelv-oktatás, igény szerinti időbeosztással. Érd.: 06-20/512-80-99. •554535* PÓTJELENTKEZÉS! Gyógypedagógiai, pedagó­giai asszisztens, dajkaképzés Kecskeméten. Kasza Szakképző 06/1/276-5918. •554158* SZOLGÁLTATÁS AJTÓ, ablak gépi szigetelése szilikongumi cső­vel, garanciával. 06-30/28-30-570. Közintézmények közfeladatai­nak ellátására felajánlom 6 sze­mélyes kisteherautómat Kecske­métre és környékére, üzem­anyag-térítés ellenében. 53/359- 11 5....61U44*' REDŐNY-RELUXA-SZALAGFÜGGÖNY-HAR- M0NIKAA1TÓ 80%-os áron. 76/475-485; 30/48-25-755.---------------------------------------------•----------*557207* GŐ Z- és KONDENZ- RENDSZEREK Az Ön igényei szerint! -tervezés, előszerelés -szerelvények raktárról is 1 GŐZTECHNIKA Kft KERITESF0NAT raktárkészletének kiárusítása a gyártónál. Érdeklődni: 66/437-362; 30/278-96-31.- _______*559886 Munkavédelmi „ BAKANCSOK, CIPÓK AKCIÓS ÁRON! Bőr, acél orrmerevítős . I 9 740 Ft helyett5.200 Ft | Agroker Mezőgazdasági Áruház Kecskemét, Halasi út 29 76,'516-161 6724 Szeged, Vértói út 18/c __ Te l.:62/553-950 www.goztechnika.hu REDŐNYAKCIÓ! Redőny, reluxa, szalagfüg­göny, napellenző, árnyika, hevederzár, szú­nyogháló 20-30% kedvezménnyel a gyártótól! Érdeklődni lehet; 79/424-116; 76/325-674; 30/283-38-24.----------------------------------------------------- *560081* ÜVEGEZÉS olcsón, gyorsan! Kmét, Csongrádi u. 21., 8-12 óráig. Érdeklődni lehet: 76/321- 427----------------------------------------------------- *553993* ÜV EGSZÁLAS tartályok jav.: 20/94-95-747. •560307* ‘TÁRSKERESÉS INGYENES adatbázisba vétel a Vénusz Világa Társkereső szolgálatnál. Érdeklődni: 76/324- 857 •559881­V-K0NTAKT! SZEMÉLYISÉG-KÖZPONTÚ társke­reső Kecskeméten. Nagy adatbázissal, haté­konyan! Megtaláljuk Önnek! 30/66-76-864. (Nem ingyen, de nem csak ígéret!)- ——- *560171* 8 69 éves, magányos férfi szép házzal, kocsi­val, rendezett anyagiakkal keres szegény, fiatal özve$ vagi elvált asszonyt Egy gyermek nem akadály; a vagyon örökölhető. Telefon: 30/508-82-22. a Eladó jó minőségű fűszerpaprika-őrlemény, kétütemű Trabant lejárt műszakival és fajtisz­ta foxi kiskutyák. Érdeklődni lehet: 30/286- 1640.------------------------------------------------*-------------------------- *560149* TI SZTELT Leendő Ügyfelünk! Kintlévőségi problémáját rövid határidővel, jogi háttérrel rendezzük. Érdeklődni lehet: 20/246-2161, 30/595-4652.- -560229* ZOKNI-HARISNYA Szaküzlet! Óriási választék a legkedvezőbb áron! Kecskemét, Kéttemplom köz 10.---------------------------------------------------------*552156* ME ZŐGAZDASÁG GYÖKERES bodzacsemete eladó. 30/228-20- 25. •------------------------------------------------------ *560225* JÓ MINŐSÉGŰ lucerna eladó. Érdeklődni lehet: 30/476-3782.---------------------------------------------------------.*556644* a Kis bálás széna, here és szalma eladó. 30/49-52-398. _____________,___________________________,_____• 559683 • KU KORICA eladó. 20/94-15-540.---------------------------------------------------------*559817* MO HÁCS-SZIGETBEN többcélú gazdálkodásra alkalmas major jó minőségű termőfölddel együtt eladó. 20/484-52-22. *551932* NÁGYBARACSKA- BÄTM 0 NOSTO R határán 12,7 ha jó minőségű termőföld eladó. 20/484-52- 22. Belga import FŰMAGOT vessen, ha gyönyörű gyommentes pázsitot szeretne! Minden talajtípusra olcsón, jót! Agroker Mezőgazdasági Áruház Kecskemét, Halasi út 29. T: 76/516 161 8 Répaszelet eladó. Érdeklődni: 30/2-998- 443.---------------------------------------------------------*559665* TA KARMÁNYRÉPA eladó. Érdeklődni: 76/424- 011--------------------------------------------------------*560221* TRITIKÁLÉ és árpa csávázva vetőmagnak el­adó. 06-20/9415-540.-----------------4---------------------------------------*560104* «Vörös hagyma eladó. 30/218-8463. 1% ADÓ Köszönet az egy százalékért A Petőfi Népe ismét kedvezményes lehetőséget nyújt a civil szervezeteknek és az egyházaknak, hogy köszönetét mondjanak mindazoknak a személyeknek, akik adójuk 1%-át számukra felajánlották. A köszönetnyilvánítás nem csupán a hála kifejezése, az elszámolás pedig nem egyszerű törvényi kötelezettség. Ezek a hirdetmények teremtik meg a bizalmat, ami az adó­felajánlási rendszer működéséhez szükséges. Kedvezményes áraink fekete-fehér keretes hirdetésekre: 1 hasáb 50 milliméteres méret: 14.000 Ft+áfa 1 hasáb 100 milliméteres méret: 19.000 Ft+áfa 2 hasáb 100 milliméteres méret: 29.000 Ft+áfa Érdéklődjön hirdetésszervezőjénél! Az „1% Adó” melléklet 2004. október 26-án a Petőfi Népében és 30-án a Grátiszban jelenik meg. Hirdetését október 25-én, 12 óráig még feladhatja!

Next

/
Oldalképek
Tartalom