Petőfi Népe, 2004. október (59. évfolyam, 230-254. szám)

2004-10-07 / 235. szám

PETŐFI NÉPE - 2004. OKTÓBER 7., CSÜTÖRTÖK 5 A DUNA-TISZA KÖZE A-TÓL Z-IG ApOStag Nagy átalakítást végzett a közelmúltban a községi iskola konyháján egy fővárosi betéti tár­saság, aminek határozatlan időre bérbe adta a létesítményt az ön- kormányzat. A település költség- vetéséből ugyanis már nem tud­ták finanszírozni a közétkezte­tést. Naponta több mint kétszá­zan - gyerekek és felnőttek - eszik a konyha főztjét. A bt. ked­den bemutatkozó fogadást adott az érvényes előírásoknak megfe­lelő, felújított konyhán. Jánoshalma Kétszázezer forinttal károsított meg egy jóhiszemű megrendelőt egy ismeretlen tet­tes. A bűnügy érdekessége, hogy két évvel ezelőtt történt, de csak most indított nyomozást csalás gyanúja miatt a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság. (Valószínűleg csak most tett feljelentést a káro­sult.) Szóval még 2002 októberé­nek végén történt, hogy 200 ezer forintot adott egy 57 éves jános­halmi férfi egy ismeretlennek, hogy hozzon érte tűzifát. Ám a rendőrök által keresett ember az­óta sem jelentkezett a tűzrevaló- val, s természetesen a pénzzel sem kopogtatott a megrendelő ajtaján. Kecskemét Ma és holnap rende­zi meg a megyei TIT a XIV. Kör­nyezetvédelmi Napokat. A 30 órás, akkreditált tanártováb­bképzési program mai előadói a Tudomány és Technika Házában: dr. Nemcsók János, Csóka Judit Tar Ferenc, dr. Fekete Jenő, Gyapjas József, Szilágyi Gábor és dr. Iványosi Szabó András. A kon­ferencia résztvevői holnap szar­vasi programon vesznek részt. Kecskemét Premier lesz holnap a Katona József Színházban. A társulat Kálmán Imre A Cirkusz­hercegnő című operettjét mutatja be. A darabot Tasnádi Csaba ren­dezte. Kecskemét ÍOO éves a kecske­méti törvényszéki palota és idén 150 éves a kecskeméti megyei igazságszolgáltatás. Ez alkalom­ból kiállítást és tudományos kon­ferenciát rendeznek a bíróság, az ügyészség, a börtön és a levéltár közreműködésével. A rendez­vénysorozat holnap fél 11-kor ve­szi kezdetét a megyei bíróság épületében, ahol felavatják a Kecskeméti Királyi Törvényszék, valamint a Bács-Kiskun Megyei Bíróság elnökeinek tiszteletére készített emléktáblát, és megnyí­lik a jubileumi alkalomra szerve­zett kiállítás, majd előadások hangzanak el. A rendezvényre várják dr. LomnicziZoltánt, a Legfelsőbb Bíróság és az Orszá­gos Igazságszolgáltatási Tanács elnökét is. A jogtörténeti előadá­sok sora október 11-én, hétfőn és 13-án, szerdán 14 órakor foly­tatódik a megyei bíróság könyvtá­rában. Kiskunhalas Jövő hétfőtől csütör­tökig tartanak a 29. Csillagászati Napok rendezvényei Halason. A tudományos előadások mind­egyik napon este fél hatkor kez­dődnek a II. Rákóczi Ferenc Szakközépiskola dísztermében. Az előadók között lesz dr. Illés Er­zsébet kandidátus (MTA), dr. Almár Iván (MTA), dr. Bérczy László egyetemi docens (ELTE), dr. Magyari Béla kiképzett űrha­jós, dr. Hegedűs Tibor docens, a Bács-Kiskun megyei csillagvizs­gáló igazgatója. Nagybaracska Nagyszabású szü­reti mulatságot tartanak szom­baton a faluban. Délután négytől vonulnak fel a baracskaiak, a helyi néptáncegyüttes és után­pótláscsoportja , a nyugdíjas- klub, a tánccsoport egykori tag­jai. A közművelődési intézmény­től indul a menet a templomhoz, a buszmegállóhoz, a benzinkút­hoz, a felsőkocsmához és a köz- társasági emlékműhöz. Vala­mennyi helyszínen táncbemutató és hívogató lesz. A művelődési házban este fél 8-tól tekinthetik meg az érdeklődők a felvonuló csoportok műsorát. Ezt követi a hagyományos szüreti bál a bát- monostori lakodalmas zenekar közreműködésével - tájékoztatta lapunkat Ragadics Zoltán főszer­vező. Pálmonostora A szarvasi arbo­rétumba utazik ma reggel ötven általános iskolás. Azoknak a szülőknek a gyermekeit viszi el kirándulni az iskola, akik a leg­aktívabbak voltak a különböző rendezvények lebonyolításában, tehát segítőként a legtöbbet dolgoztak. Az iskola más szem­pontok alapján is szervez kirán­dulócsoportokat: van, amikor a diákok tanulmányi vagy sport­teljesítménye számít a csapat összeállításakor. Egy biztos: minden gyerekre sor kerül egy tanévben. Soltvadkert Japán és magyar vendégművészek adnak hangver­senyt a katolikus templomban holnap. A zenebarátokat 18 órá­ra várják a koncertre. Szeremle Scheidl Róbert szakta­nácsad ó tart bemutató foglalko­zást pedagógusoknak az 5. osz­tályos tananyagból a szeremlei Széchenyi István ÁMK-ban (Dó­zsa utca 45/a.). A bemutató órát szakmai megbeszélés követi. Je­lentkezni október 18-ig lehet Bartáné Molnár Anikónál (76/501-342, aniko@bacs-kisk- ped.sulinet.hu, Kecskemét, Kato­na József tér 8.). A továbbképzés a Bács-Kiskun Megye Közoktatá­sáért Közalapítvány támogatása révén ingyenes. Tiszaalpár A nagyközség is csat­lakozik a Bursa Hungarica felső- oktatási ösztöndíjpályázati rend­szerhez. Az alpári diákok októ­ber 22-ig adhatják be igénylésü­ket az önkormányzathoz. 2003- ban 27-en nyújtottak be A-típu- sú, ketten B-típusú pályázatot, ezért a képviselő-testület úgy döntött, hogy minden diák, aki felsőfokú oktatási intézményben tanul és beadja a pályázatát, havi 2000 forint támogatásban részesül. Tiszakécske Először rendeznek bált a vállalkozóknak a Tisza-par- ti kisvárosban szombaton. Az es­te hét órakor kezdődő társasági eseményre a település csaknem valamennyi vállalkozóját meghív­ták. A bál különlegessége, hogy a vendégek felajánlhatják vállalko­zásuk termékeit, és ezek éjfélkor árverésen találnak gazdára. A rendezvény tiszta bevételét a tiszakécskei és a lakiteleki általá­nos iskola támogatására ajánlot­ták fel. Tiszakécske Az 1956-os kécskei sortűz áldozataira emlékeznek október 27-én, szerdán délután 4 órakor a Szent Imre téren. Közre­működnek: a Református Kollégi­um diákjai. A megemlékezés vé­gén a pártok és a civil szerveze­tek képviselői elhelyezik a kegye­let koszorúit és mécseseit az em­lékmű talapzatán. MEGYEI KÖRKÉP Utromboló sztrádaépítés Rettegnek a kisgyermekes szülők, ha megjelennek a billencsek Mire véget ér a sztrádaépítés, Petőfiszállásnak egyetlen ép útja sem ma rád - állítják a helybeliek, akik szerint felháborító, amit a nehézjárművek mű­velnek a községben. Ráadásul még a kért felhajtó sem épül meg. hogy a teherko­csik nem hasz­nálhatják a bel­területi utakat. Csakhogy a munkában na­gyon sok alvál­leket - AKA Rt. a Közleke­dési felügyelet, a Nemze­ti Autópálya Rt. és a minisztéri­um- és a fő- vállalkozó képviselőit. Bejárták az érintett területet, és ezt követően a település határában sebesség- és súlykorlátozó táblákat helyez­« A megpakolt autók tönkreteszik a falu útjait. Vajon a száilítta- * tók kijavítják-e a megrongált útburkolatot? fotózz, a. Petőfiszállás / M5-ös autópálya A megkérdezett petőfiszállási- ak többsége elmondta: hiába a tiltó tábla, hiába a súlykorláto­zás. A hatalmas billenőkocsik úgy száguldoznak a település útjain, mintha versenypályán lennének A kerekek által kilőtt kövek csak fokozzák a veszélyt - állítják egybehangzóan. Az épülő autópálya közelében élők hozzátették: ürítéskor a munká­sok lapáttal ütik a dömperek platóját, ami éjjelente úgy hangzik, mintha félrevernék a harangokat. Az egyik legkritikusabb sza­kasz a pálos kolostorhoz vezető keskeny, aszfaltút, amely papí­ron ugyan az önkormányzat tu­lajdonában van, de kezelése megyei közútkezelő kht. hatás­körébe tartozik. Burkolata nap- ról-napra romlik. Szász Magdol- flH pálya építésé- ' ■— nek. Azt hittük, végre mi is be­kapcsolódhatunk a nagy „vér­keringésbe”. Abban is bíztunk, hogy a sztráda építésével a köz­ség útjainak rendbetétele is megoldódik. Mára azonban nyilvánvalóvá vált, hogy az au­tópályából Petőfiszállásnak sok előnye nem származik. Annál több hátránya. A harminc-öt- ventonnás járművek alatt való­sággal letöredezik az utak szé­le, elporlik az útburkolat. Pedig érvényes szerződés szól arról, lalkozó is részt vesz. így nehéz kideríteni egy-egy erre járó teherautóról, kinek a tulajdoná­ban van. Délután 4 és éjfél kö­zött alig lehet közlekedni a falu­ban a hatalmas járművektől. A tehergépkocsik ráadásul való­sággal száguldanak az úton, úgyhogy alig merjük kiengedni a gyerekeket az utcára. Igazi életveszély. És akkor még a re­pedező házakról nem is szól­Gondi Kata­kik a község és ® "** J I* nyával gyak­ran jár be a faluba. Elmondása szerint: ha látja vagy hallja egy-egy teherautó közeledését, igyek­szik minél távolabb kerülni az úttól, nehogy a felverődő kövek megüssék kislányát. A kövek ellen a babakocsi sem nyújt vé­delmet, és a porfelhő elől sincs menekvés. Nap mint nap ta­pasztalni, hogyan romlik az út állapota. Seres Lajosné beindult az autó- »RS szók már lát­szott, sürgősen lépni kell. A fő- vállalkozó és a közlekedés fel­ügyelet képviselőivel végigjár­ták a helyszíneket, a kivitelező pedig megígérte: a károsodott útszakaszokat helyreállítja. Csakhogy a panaszok továbbra sem szűntek meg, pedig a pol­gármester a helyi körzeti meg­bízott és a polgárőrség közre­működését is kérte a helyzet or­voslásához. Ezzel egyidőben a település aszfaltos utcáiról vi­deofelvételeket készítették, hogy alkalmasint bizonyítani tudják állításaikat. Mivel az újabb intézkedések sem jártak eredménnyel, a pol­gármester asszony levelet írt a Bács-Kiskun Megyei Állami Közútkezelő Kht.-nek, a szerve­zet pedig összehívta a polgár- mesteri hivatalba az érintett fe­tek ki. A megállapításokat jegy­zőkönyvbe foglalták, és a meg­hívottak a polgármester kérésé­re írásban nyilatkoztak arról, hogy a munkálatok befejezése után felmérik a bel- és külterü­leti utak állapotát és elvégzik a szükséges javításokat. Nyilat­kozatot tettek arra vonatkozó­an, hogy folyamatosan biztosí­tani fogják a lakosság biztonsá­gos közlekedését. A petőfiszállásiak azonban már egyre kevésbé hisznek az ígéretekben. sz. A. KÖZÉLETI HÍREK • Gyurcsány Ferenc miniszter- elnök lesz a vendége az MSZP kecskeméti szervezete által szervezett mai lakossági fórum­nak. Az érdeklődőket 17 órára várják a Tudomány és Technika Háza színháztermébe. • Karsai Péter (MDF) ország- gyűlési képviselő fogadóórát tart Jánoshalmán holnap 15 órakor az MDF irodában (Dózsa Gy. u. 77.). Hat év erőszakért Kecskemét Hatévi börtönbüntetést kapott az a kecskeméti férfi, aki össze­vert, megerőszakolt és kifosz­tott egy asszonyt. Erőszakos közösülésért, ki­fosztásért és súlyos testi sérté­sért szabta ki a hat évet a Kecs­keméti Városi Bíróságon dr. Sárközy Szabolcs bírói tanácsa. Az 52 esztendős nő, a sértett a Kiskőrösi út közelében egy vendéglőt működtet. Ide tavaly szeptemberben betért a 19 éves vádlott, és az egyik vendégre tá­madt. A megtámadott férfi ki­menekült a presszóból, mire az asszony ellen fordult a fiatalem­ber. A bíróság bizonyítottnak látta, hogy kegyetlenül össze­verte, majd kivitte a vendéglő mellé, ahol megerőszakolta. Ez után kifosztotta áldozatát, elvit­te ékszereit. A vádlott és a védője felmen­tésért, illetve enyhítésért felleb­bezett. TUDÓSÍTÓNKTÓL 1. Balotaszállás, Ady E. út 28-30. sz. hrsz. 4/3 belterületi! kivett terület géppark két lakással együtt 25.03 8 m' területtel eladó. Azonnal használatba vehető. Ipari területként használható. Irányár: 28,75 millió Ft. A meg adott ár az áfát is tartalmazza. 2. Jánoshalmi belterületi telek, 718/4. hrsz. alatti 1.283 m2-es telek eladó. Irányár: 500.000 Ft 3. Jánoshalmán belterületi telkek: 700/10. hrsz. 959 m2 területtel 300.000 Ft-os 700/11. hrsz 959 m2 területtel 300.000 Ft-os 700/12. hrsz. 959 m2 területtel 300.000 Ft-os 700/13. hrsz. 959 m2 területtel 300.000 Ft-os 700/14. hrsz. 959 mJ területtel 300.000 Ft-os 700/15. hrsz. 799 m2 területtel 240.000 Ft-os 700/24. hrsz. 799 m2 területtel 240.000 Ft-os 700/32. hrsz. 735m2 terű lettel 225.000 Ft-os irányáron eladók. 4. Császártöltés, 0695/73. hrsz.-ú telekingatlan a Lenin utcában eladó. Irányár: 500.000 Ft 5. Keleb ia, külterület 0103/3. hrsz.-ú ingatlan, kivett tanya és szántó 3.853 m2-es területtel eladó. Irányár 1.550.000 Ft Vételi ajánlatokat írásban a Kiskunsági Erdészeti és Faipari Rt. Részére, 6000 Kecskemét, József Attila u. 2. címre, Nagy Béla részére kérjük. Információkat a 06-20/9261-176 telefonon adunk. 573352 Kiskunsági Erdészeti és Faipari Rt RENAULT Master t így csinálja egy profi! Renault Master Professional személyre szabható kedvezményekkel! A Master Professional jóval több, mint praktikus és teherbíró munkaeszköz: megbízható munkatárs, aki Önt a feladataiban segíti. Ehhez ideális paramé­terekkel rendelkezik: 2.5 dCi 115 LE motor, Hosszú Normál 3.5 t verzió, mindez nettó 4 920 OOO Ft-ért. Vonzerejét tovább fokozza, hogy cége visszaigényelheti az áfát, és a feléért árkedvezményt, ingyen opciót vagy ingyen tartozékokat választhat! A részletekről, feltételekről és a céges vásárlóinknak szóló kedvezmé­nyekről érdeklődjön a márkakereskedéseinkben! www.renauit.hu Az ajánlat 2004. december 31 - tg érvényes. FORMONT AUTÓ KFT 6000 Kecskemét, Külső-Szegedi út 53. Tel.: (76) 503 700 - Fax: (76) 503 709

Next

/
Oldalképek
Tartalom