Petőfi Népe, 2004. október (59. évfolyam, 230-254. szám)
2004-10-26 / 250. szám
PETŐFI NÉPE - 2004. OKTÓBER 26., KEDD 5 MEGYEI KÖRKÉP A DUNA-TISZA KÖZE A-TÓL Z-IG Baja Kántor József képzőm ű vész alkotásaiból nyílik kiállítás a Magyarországi Németek ÁMK-jában ma 16 órakor. A művész munkásságát Kovács Zita művészettörténész méltatja, majd 18 órától lemezbemutató koncert helyszíne lesz az intézmény nagyterme: Binder Károly, az East Side Jazz Company és Márkus Tibor zenéje hallható majd. Baja A helyi Liszt Ferenc Énekkar szombaton 18 órától tartja minősítő hangversenyét a Bányai Júlia Szakközépiskola dísztermében. Vezényel Makkai Gézáné, zongorán közreműködik Kunosné Dankó Ilona. Vendégként fellép a horvátországi Bakarból érkező St. Andrej Kórus. Csátalja A Bácskai Hagyományőrző Egyesület vezetősége ülésezett a napokban a községben, és egyeztette a következő hónapok programját. Az egyesület folklórestjét november 13-án, szombaton rendezik meg Garán. Az eseményre várják a bátmonostori, a csátal- jai, a hercegszántói, a nagybaracskai, a szeremlei, a vaskúti és a garai gyermek-, ifjúsági és felnőtt- tánccsoportot, továbbá a csátaljai és a garai székely népdalkört. Kecskemét Szombatig meleg, téli ruhát gyűjt (gyerek- és felnőttméretben) a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) Kecskeméti Csoportja a rászoruló hazai és erdélyi családok számára. Az emblémás ruhagyűjtő zsákok az MMSZ Hoffmann utca 11. szám alatti központjában vehetők át illetve adhatók le. A máltaiak meleg pulóvereket pólókat tréningruhákat, nadrágokat fehérneműket dzsekiket takarókat törülközőket és ágyneműket várnak. Kérik továbbá az adományozókat, hogy a ruhákat azonnali fel- használásra alkalmas állapotban, tisztán, összehajtogatva tegyék a gyűjtőzsákokba. A támogatást előre is köszöni az MMSZ. Kecskemét Buddhizmus a mindennapokban címmel Kőszegi Zsuzsa buddhista tanító tart előadást holnap a megyeszékhelyen. Az érdeklődőket a Kisfaludy utcai volt szakszervezeti székházba várják 19 órára. Kecskemét Nagygyűlést tart csütörtökön 18 órától a Piarista Gimnázium dísztermében a Jobbik Magyarországért Mozgalom Kecskeméti Szervezete. Az előadó Kovács Dávid, a Jobbik országos elnöke lesz. Kecskemét-Hetényegyháza Június 30-ig ingyen használhatja a hetényi sporttelepet a Hetény- egyházi Sport Club. Erről a napokban döntött a kecskeméti képviselő-testület, a terület tulajdonosa. Az üzemeltetési költségek a klubot terhelik. A sporttelep sorsa ugyanakkor korántsem dőlt el ezzel. A jövőre vonatkozó elképzeléseket ugyanis az az anyag tartalmazza majd, ami a város sportva- gyonának további működtetéséről szól, és amit a sportbizottság az év végéig terjeszt a közgyűlés elé. Kecskemét-Hetényegyháza Buda Ferenc verses estjének ad otthont pénteken 18 órától a hetényi művelődési ház. Az összejövetelt Farkas Gábor, az Európa Jövője Egyesület elnöke nyitja meg, közreműködik az Orlando együttes. A belépés díjtalan. Kecskemét Rendhagyó könyvtár- használati órákat tartott Tóth Józsefné szakértő az iskolai könyvtári világnap alkalmából a Kocsis Pál Mezőgazdasági Szak- középiskola és a Németh László Gimnázium könyvtárában. Az IASL nemzetközi szervezet ugyanis szeretné felhívni a figyelmet az iskolai könyvtárak fontosságára - kiemelve azok szerepét az információ- szerzéshez szükséges készségek és képességek megszerzésében, illetve az egész életen át tartó tanulás igényének kialakításában. Kiskunhalas Közmeghallgatásra várják a település polgárait a városháza új tanácstermébe: csütörtökön lehet megosztani a közérdekű észrevételeket a városvezetéssel. A közmeghallgatás 13 órakor kezdődik, majd tanácskozik a helyi képviselő-testület. Kiskunhalas Pénteken délelőtt 10 órakor kiállítás nyílik Lucas Cranach alkotásaiból a református gyülekezeti házban. A tárlatot Herbert Schwarz, a németországi testvérváros, Kronach nyugalmazott könyvtárigazgatója nyitja meg. Kunszentmiklós Együttműködési megállapodást írtak alá a Felső- Kiskunsághoz tartozó települések polgárőr egyesületeinek elnökei és az illetékes védelmi iroda vezetője, Hajdú Antal Kunszentmiklóson. Ennek értelmében a polgárőrök segítséget nyújtanak településükön békeidőben a katasztrófák megelőzésében, az esetleg bekövetkező vészhelyzetek kezelésében és a károk helyreállításában. Solt Szombaton 12 órakor adják át ünnepélyesen Solt-Járáspuszta és Tételhegy ivóvízhálózatát. Az ünnepség a járáspusztai művelődési házban lesz. Kiskunhalas Az utóbbi évek legnaA MDF belviszálya és egy község jó híre Kié a Lakitelek név? Továbbra is használja a Lakitelek Munka- csoport a Lakitelek nevet. Teszik ezt annak ellenére, hogy Varga Sándor, a nagyközség polgármestere a munkacsoport valamennyi tagjának levelet küldött az elmúlt héten, és kérte őket, hogy a lakiteleki jelzőt a továbbiakban ne használják. Erről tegnapi lapszámunkban már olvashattak. Lakitelek / MDF Már a szeptemberi testületi ülésen felmerült az a lakiteleki képviselők között, hogy megkérik a munkacsoportot: mellőzzék a lakiteleki név használatát. Ezt követően meg is hívták Lezsák Sándor országgyűlési képviselőt rendkívüli ülésükre. Akkor a honatya a képviselők megértését kérte a lakiteleki címkézés miatt. Az elkövetkezendő időben gyakorlatilag semmi nem történt, sőt a média egyre jobban emlegette a lakiteleki képviselőket, akik valójában nem is azok, hiszen egyedül Lezsák Sándor a lakiteleki közülük. Varga Sándor azért írt levelet, mert a testületi ülésen úgy hangzott el, hogy a munkacsoport tagjait levélben is kérjék meg arra: a lakiteleki jelzőt ne használják. Balogh László, a munkacsoport szóvivője szerint Varga Sándor nem király, hogy megtiltsa: használhatják-e a Lakitelek nevet. Véleménye szerint a polgármesternek nem kellene beleavatkoznia az MDF belügyei- be. Font Sándor úgy reagált, hogy a polgármester az elmúlt 17 évből valamit nem értett meg. Javasolta, hogy tanulmányozza a Lakiteleki Nyilatkozatot és az MDF alapító okiratát. Csáky András jgm x véleménye az, hogy I.akitelek a lakitelekieké, az MDF pedig az MDF-eseké. A pár elnöksé-IHHr gi tagja elmondta: támogatják Lakitelek polgárait abban, hogy szerezzék vissza nevüket, és ne hagyják, hogy a politika a maga szótárába felvegye azt. A politikának ugyanis semmi köze Lakitelekhez. Lezsák Sándort véleményét is szerettük volna az üggyel kapcsolatban kikérni, de nem tudtuk telefonon elérni. hirdetésének szükségességéről. - Maga a templom is missziót teljesít azzal, hogy tornya csúcsán a kereszttel kiemelkedik a többi épület közül, és már messziről hirdeti Isten dicsőségét. Ezért is örömhír számunkra, hogy éz a templom a hívek áldozatkészségének következtében megújult - mondta szentbeszédében az érsek. A szentmisét követően dr. Scharpf Egon esperes, címzetes apát köszönetét mondott mindazoknak, akik A megújult templom felszentelésén hívek százai vettek részt. Kecel Dr. Bábel Balázs metropolita, a Kalocsa-Kecskemét Főegyházmegye érseke hálaadó mise keretében szentelte fel vasárnap az újfalui Szent Család római katolikus templomot. A modern építészeti stílusú templomot a hetvenes évek végén kezdték építeni, és 1980-ban szentelték fel először. A lapos tetejű épület azonban évek óta beázott, ezért az egyház a tetőszerkezet teljes cseréje mellett döntött. - Tizenhárommillió forintba került a tetőcsere, amelynek egy részét az érsekség bocsátotta rendelkezésünkre, a többi a hívek adományaiból és az egyházközség tartalékaiból jött össze. A kivitelező Modus Vivendi Kft. ajándékként, ingyenesen elvégezte a templom külső színezését is - tudtuk meg Papp József diakónustól. A hálaadó szentmisén az érsek úr beszélt az Evangélium valamilyen módon támogatták a templom felújítását Az egyházközség nevében Papp József diakónus ajándékot adott át a munkálatok szervezésében és kivitelezésében kiemelkedő munkát végzőknek. Németh Mihály, az egyházközség világi képviselője ugyancsak ajándékkal kedveskedett a diakónusnak a felújításban való aktív szervező munkájáért. KÉP ÉS SZÖVEG: S. L. Érseki áldás a felújított templomon NYERTESEK A Petőfi Népe Heti rejtvényének nyertese (október 16-ig): Sarta Pongrác, Jánoshalma; Zórity Márkné, Baja; Tóth Tibor, Soltvadkert; Gábor István, Nagykőrös; Kiss István, Solt; Mihálovicsné Cseri Judit Kunszállás. A Gyerekrejtvényt helyesen megfejtők közül a következőknek kedvezett a szerencse (október 16-ig): Kami Krisztián, Kecskemét; Vilmos Blanka, Kiskunhalas; Sarta Bálint Baja; Felföldi Ilona, Kecskemét; Amrein Mónika, Helvécia; Dobos Renáta, Lakitelek. Akció a Sxil-Coop összes üzletében 2004. oki. 2711 ov. 02. Sertéscomb 879 Ft/kg Pacal 599 Ft/kg Csirkecomb far-háttal 399 Ft/kg Csirke far-hát 159 Ft/kg Savanyú káposzta 99 Ft/kg Reál vajkrém (natúr), 250 g 109 Ft/db Gesztenyemassza, 250 g 159 Ft/db Féltartós habtejszín, 0,33 I 159 Ft/db Reál finomliszt, 1 kg-os 63 Ft/db Reál rizs "B", 1 kg-os 139 Ft/db Olympos sportkupakos sárgabarack-narancsital, 0,5 I 99 Ft/db Aranyhomok, 1 I vörösbor 159 Ft/db+ü Coccolino öblítő, 1 I 399 Ft/db Cif folyékony súroló, 500 ml 369 Ft/db Hapci papír zsebkendő, 100db-os 55 Ft/db Konyharuha 49 Ft/db Likőrös pohár, 50 ml-es 59 Ft/db Takaró, 150x200 cm 1599 Ft/db | Női-férfi zokni, 5 pár 349 Ft/cs is <Sí> Találkozzunk mindennap! 2004. OKTÓBER 29TAKARÉKOSSÁGI VILÁGNAP / ÖSSZEGHATÁRTÓL FÜGGETLENÜL A Szigetvári Takarékszövetkezet 2004. október 29-én minden három hónapra lekötött számlabetétre évi 10,5%-os kamatot biztosit. EBKM: 10,5% Ezen a napon - a Takarékossági Világnap alkalmából - minden kedves ügyfelünknek ajándékkal kedveskedünk! A betéti szerződés részletes leírásál az özleiszabáivzaí tartalmazza. Szigetvári ^Mgnanj^ * Takarékszövetkezet Kecskemét, Dobó kit. 15. • Kalocsa. Bátyai út 2. wwv.szigetvaritakareksz.hu